Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Tanzánia 7.rész
Tanzánia7.rész
Zanzibár
A Daar El Salam-i repülőtérről taxival mentünk a kikötőbe, ez volt az első alkalom amikor féltem Afrikában. A taxi egy ember-tenger közepében állt meg, ahol több tíz sötétbőrű ember nyújtotta felém a kezét, alamizsnát kérve. Egyesek jóindulattal a hátizsákom cipelésében szerettek volna segíteni, erőszakkal kellett kiráncigálni a kezükből, hogy hagyjanak, tudom én vinni, nem kell a segítség. Alamizsnát sem adtam senkinek, ennyi embernek? Reménytelen eset. Persze mindenki meg volt sértődve, a puccos fehér dámára, aki sajnál pár fillért a szegény éhező bennszülöttektől. És ha valaki elveszi a hátizsákomat, és el kezd szaladni vele, hogy érem utol, vagy merre keresem? Szerencsére az üvöltést, magyarul is megértették. Amikor láttam, hogy képtelen vagyok eljutni a hajóhoz, kb. 100m, akkor torkom szakadtából elkezdtem üvölteni, hogy mit arra már nem emlékszem, de biztos nem Petőfit szavaltam. Akkor békén hagytak, nem ráncigáltak sem, engem sem a hátizsákomat. Ez volt az első és utolsó eset, amikor udvariatlanok voltak velem szemben ezen az úton. Itt sem a rosszindulat volt, ami megijesztett, hanem a nagy tömeg. Szerintem csak segíteni akartak, és pár fillért keresni, de akkor is félelmetes volt. Na de ami ez után következett , az maga volt a mennyország. Igaz az a mondás hogy az ellentétek vonzzák egymást. A sziget, ahova pár órás hajóút után megérkeztünk, csodaszép volt. Mindenki látott képen azúrkék tengerpartot, hófehér puha homokot, és óriás pálmafákat a tenger felé nyúlni. Ezek a képek itt készülhettek. Egy bungalóba szállásoltak el, a berendezés indiai jellegű volt, baldakinos, oszlopos, nyikorgó faággyal. A fürdőszoba is furcsán volt berendezve, a méretek, az arányok voltak szokatlanok. Lehet, hogy aki tervezte csak képen látott fürdőszobát? Nem tudom, de nekem az volt az érzésem. A természetkárpótolt minden furcsaságért. A parton csak néha lézengett ember, és napközben nem lehetett fürdeni, mert apály volt. Fürdeni reggel, este vagy éjszaka lehetett, dagálykor. Az éjszakai fürdőzést persze kihagytam, mert ne találtam biztonságosnak a koromfekete Indiai Óceánt. Napközben kilométereket lehetett gyalogolni, kagylót, kavicsot, tengeri csillagot gyűjteni. Második nap, megismerkedtünk egy kedves fiatalemberrel, aki felajánlotta, hogy kivisz a korallzátonyig felszíni búvárkodásra. Meg is beszéltünk egy későbbi időpontot. Kb. 1-km gyaloglás után elértük a csónakot. Elállt a lélegzetem, amikor megláttam. Kézműves munka volt, kézzel kifaragott csónaktest, az árbocot a csónak belsejében egy mélyedésbe kellet beilleszteni, a vitorla rizses zsákvászonból készült, ami a visszaúton az erős szélben elhasadt. A lényeg két fadeszka, ami jobbról és ballról biztosították az egyensúlyt, hogy fel ne boruljon a csónak. Neve: katamarán. Biztonságosnak abszolúté nem nevezhető vízi jármű. Épeszű ember nem ül bele, és nem vitorlázik ki vele az Óceánba. Persze mi megtettük. Kiértünk a nyílt vízre, és beugrottunk egy szemüveg és pipa társaságában, felszíni búvárkodásra. Gyönyörű halakat, növényeket és korallokat láttunk. A víz nem volt hideg, úgy 23-25 fokos lehetett, 1 órát bírtuk benne. A tengerészünk vastag pulóverben és sapkában gubbasztott a csónakban, szegénykém nagyon fázott. Náluk ugyanis tél van Augusztusban, a nyár 40 fok körüli hőmérsékletnél kezdődik. Nagyon szeretném tudni, mit gondolhatott a lökött fehér emberekről, akik képesek a jéghideg vízbe ilyen hosszú ideig úszkálni. Szerintem ő életébe nem bújt bele a vízbe, ha nem volt, muszáj. Érdekes, hogy ezek az emberek hiába laknak a világ legcsodálatosabb helyén, nem mennek ki a partra úszni, napozni. Igaz nekik nincs is rá szükségük. Talán mosogatni, mert a hófehér homok jó súrolószer. Nagyon szimpatikus lettem a „tengerész” fiatalembernek, szegénykém biztos nem sűrűn lát ilyen hófehér bőrű, kékszemű asszonyságot. Minden reggel frissen szedett kókuszdióval várt. Ha nem voltam a parton 9 órákkor, mindenhol keresett. A szakácsoknál, a recepciónál, a parton végig kérdezte a turistákat. Volt mikor nem volt türelme megvárni és odaadta valakinek, hogy adja át. Egy reggel, egy kedves holland házaspár jött hozzám, hogy ezt a diót szeretnék átadni, mert küldemény nekem. Én nem szeretem a kókuszdiót, kóstoltam de nem ízlik, sem, a leve sem a bele. De szerencsére a gavallérom, ezt soha nem tudta meg, a szakácsok és a többiek, akiknek tovább ajándékoztam nem árultak el. Nagyon hamar eltelt a 7 nap, egy gyors városnézés után, hajóra ültünk, és pár óra múlva ismét a szárazföldön találtuk magunkat. Másodszorra, a kikötő embertömege, már nem volt olyan félelmetes, erélyes fellépéssel hamar átverekedtük magunkat rajta. Csekély 13 órás repülőúttal értünk vissza Európába, egy csodálatos, életre szóló élménnyel a tarsolyunkban. Melegen ajánlom mindenkinek, százszor szebb, izgalmasabb és színesebb út, mind ahogy én, vagy bármelyik nálam tehetségesebb író valaha is leírta.
VÉGE
|
