Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Tevékeny Tevék Karaván (TTK) naplója


VánDorka [186885 AL], gazdája Tevékeny Tevék Karaván (TTK)
Rengeteg, erdő? Rengeteg erdő!

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/186885
Rengeteg, erdő? Rengeteg erdő!

Tény, hogy óriási változás Laci budapesti háza után Rékáék faluja. Nagyváros után igencsak fura volt.

Réka már az első napon kijelentette, hogy elvisz valahová és mutat valamit. Nagy lelkesen pakoltunk össze, bakancsot húztunk - ezt napi rendszerességgel játszottuk el, ugyanis hol hátborzongatóan hideg, hol sáros, álmosító esős idő volt.

Ma végre kisütött a nap, vagyis ezúttal tényleg elmehettünk. Végigróttuk Zäzi gazdájának utcáját, aztán egy kisebbre fordultunk és egy kanális-szerű vízegyvelegnél megálltunk. Mikor megtudtam, hogy át kell ugranunk a víz túlpartjára, kis híján beleszédültem. Mégis sikerült aztán úrrá lenni a félelmemen; innentől már gyerekjáték volt az egész. Egy ideig egyikünk sem szólalt meg, csak mentünk, mentünk, aztán Réka hirtelen megtorpant. Egy erdőt pásztázhattam végig; nem is egyet, hisz több is volt, igazi, sűrű erdő.

Először mégis a kanálisparton sétáltunk végig. Szerintem korábban itt jég is lehetett, mert kisebb tóra emlékeztetett a víz. Kissé elfáradtunk, így hát lehuppantunk a hídra és ágakat dobálva figyeltük, hogy úsznak el.

A kis kitérő után bementünk a rengetegbe. Láttunk néhány hatalmas, több száz évesnek tűnő fát, pár fácánt véltünk hallani és én találkoztam egy őzzel! Hihetetlen! Megálltam vele csevegni. Mint kiderült, nagyon buta, ám annál jóindulatúbb egyénhez volt szerencsém, aki saját bevallása szerint még sosem látott tevét. Megmutatta az otthonát is, aztán motyogva elköszönt, és a következő pillanatban már nyoma sem volt. Hm... Sietve futottam közölni Rékával az érdekes hírt, de... Neki is nyoma veszett. Egy ideig szólongattam, aztán hirtelen előugrott egy terebélyes fa rejtekéből és felajánlotta, hogy mutat még érdekesebb helyeket is.

Úgy tűnt, mintha az idő lelassult volna, csigatempóban vánszorgott. Az Ott vagyunk már? kérdéssel sem takarékoskodtam, de egyszer valahogy elakadt a szavam. Egy óriási, kimagasló földhányás. Vagy mégsem? Nehéz pontosan leírnom. Egy patkó alakú, a két száránál alacsonyabb és a közepén magasodó dombhoz volt szerencsém. Vidáman, ötéves kisgyerek módjára futottunk fel csapot-papot, kirándulófelszerelést és más egyebet otthagyva. Fel-le, körbe-körbe, mindezt számtalanszor. A patkó egyik oldalán felfedeztem egy csipkebogyóbokrot (később a táska felét legalább ez töltötte ki - most is a bogyóból készült teát kortyolgatom). Mondtam is Rékának, milyen jó is lett volna, ha a nagy hó idején jöhettem volna ide; akkor lehetett volna szánkózni. Később nagy terveket szövögettünk, például egy híd építését a patkó-domb két szára közé és hinta a nagy fák ágaira. Egyszer nyáron is eljönnék ide szívesen, akkor sátorozhatnék is, mm... A hazavezető úton kipróbáltam az eddigi összes szupertrükköt, amit megtanultam. Aztán Réka elkezdett biciklizni tanítani - ha tudná, milyen nehéz a patámmal megfogni a kormányt és úgy egyensúlyozni, hogy a púpom lehúz! Remekül ment egyébként. (Réka bökdös és bekiabálja, hogy na perszee! *nevetünk*)

Lassan a teám is elfogy. El is álmosodtam. Jó éjt!



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat