Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/144289
|
2005. október 7.
S ha százszor is becsapnak és ezerszer csalódom abban,
kinek szívemet, mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel fedeztem én,
s ha tulajdon fiam tagad meg, s ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem barátaim,
s ha megcsal a reménység, s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem, s ha csak a bosszút hízlalja a hála híveimben,
s ha rágalom kerít be,- akkor se mondom, hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes hinni az emberben, akkor se mondom,hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az élet.-
De csöndes szóval eltűnődve mondom: bizalmam sarkig kitárt kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú; ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt, megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma, köszönthet holnap tiszta öleléssel!
Nem, nem a langy irgalmat hirdetem, nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak, nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók! Mint a mammut és az ősgyík,
a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás; dühünk lehűl, csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben csak jósága szolgálhat menedékül.
(Garai Gábor: Bizalom)
|
