Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/144289
|
Március
Áprily Lajos: Március
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?
Áprily Lajos: Esőcseppek
Vártunk, tavaszi langyos permeteg.
Várt a cseresznyebimbó-rengeteg.
Vártak növésre szomjazó füvek,
cserjék is, szikkadó gyökerüek.
Vártak a kankalinos oldalak.
S ti drága cseppek, én is vártalak,
hogy tegyetek csodát, ha még lehet:
zsendítsétek meg puszta lelkemet.
Kányádi Sándor: Márciusi szél
A kertek felől szelíden,
és szinte lopakodva
az ablakig merészkedett,
s orrát az üveghez nyomta.
Ki kellett nyitnom az ablakot.
Bejött, kacagott s elfutott,
és futott városszerte.
Összejárt minden zegzugot,
s az utat fölseperte;
a lányok hajába beletúrt,
s a menyecskék tömött kontyát
szertezilálta kéjesen:
„Tavasz van, tavasz!” – mondták.
Állványról állványra szökött,
a kőmives már várta,
s menten ingujjra gyürkőzött:
„Maltert hé!” – kiabálta.
És szállt, száguldott, szállt a szél,
agitált háztól házig:
„Mozgás, emberek, tavasz van,
vén ember, aki fázik!”
És szállt, száguldott, szállt a szél:
s délben minden ház ormán
jókedv-zászlókat lengetett
e kamasz forradalmár.
Szabó Lőrinc: Március a körúton
Az idő
langyosodik,
a felhő
rongyosodik,
itt is, ott
is lyukakat
éget már
rajta a nap
s bár közben
zúg az eső,
mindnyájan
tudjuk, ez ő,
ez már az
új hatalom,
a legszebb
forradalom,
mely gyógyít
és kicserél
s mindennek
jó, ami él:
az áldott,
drága tavasz
vonúl most
a sugaras
körúton
és a kofa
standjáról
kék ibolya
integet
és kikerícs
s a nárcisz
is kivirít,
és oly jó
ez a csodás,
párába-
szőtt ragyogás,
hogy szinte
szédülök és
mint mikor
angyali szép
jelenést
lát a gyerek,
karácsony-
fát: nevetek,
s köröttem
már remegő
gyöngyzene
csak az eső
s ég és föld
éneke mint
a vér friss
üteme ring
s egyszerre
semmi se fáj,
hisz meghalt,
meg, a halál,
és nincsen
szomoruság
és boldog
lett a világ,
mindenki
gazdagodott
és a nők
fiatalok, –
pedig csak
az az egész,
hogy nézem
az eget, és
az idő
langyosodik,
a veréb
hangosodik,
a felhőn
kék lyukakat
szakítva
perzsel a nap –
s én kezdem jól érezni magamat.
Szabó Lőrinc: Tavaszban
Szép őszpiros
ma itt az erdő,
pedig tavasz van.
Nézd, mennyi rossz
csira s kesergő
vágy múlik el,
mig a tavaszban
egy-két didergő
virág kikel.
De nem baj, engem
szeret a föld
s szeret az erdő,
s ha tárt kezén
pihenek: én
vagyok a felhő
s a derüs ég
s a halhatatlan
egyszerüség.
Kányádi Sándor: Március
Kinyílott az idő,
mint egy virág,
barkázik, rügyezik
a fűzfaág.
Kék ég alatt kék füst
tollászkodik,
bontja szárnyát föl a
sárga napig.
Sürögnek-forognak
szántóvetők.
Juhnyáj lepi be a
tetőt.
Pipe virág között
pipe tipeg.
Kacagják a
szőke vizek.
Dsida Jenő: Tavaszi ujjongás
Tarka virágnak
Illata kábít, -
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh -
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.
Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; -
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! -
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket...
Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!
Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! -
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!
|
