Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/144289
|
2007-08-12
Tudod tegnap, a buszon utazva,
olvasás közben feltekintettem,
félúton lehettem Tőled,
mikor felém, (ahol én lakom)
fekete felhők takarták el a kék eget,
felőled pedig vakítóan sütött a Nap,
abbahagytam az olvasást,
kíváncsian lestem
a fénnyel beragyogott sötétséget,
vártam,
hogy szivárvány kússzon az égre,
és közben arra gondoltam,
a buszon vagyunk egypáran,
legtöbben
gondolataikban mélyen elmerülve,
kifelé, felfelé véletlenül se tekintve,
s ha jön a szivárvány,
akkor nekem kellene megmutatnom,
nézzétek többiek, milyen szép,
ott fenn az égen a szivárványhíd,
de tudtam pontosan, nem tenném,
hiába is jönne,
nem lennék olyan bátor,
hogy rámutassak,
hogy mondjam,
félnék az elutasító pillantásoktól,
az értetlen kérdésektől,
mi van? mit akar?
elgondolkodtam,
hogyan kerültünk ilyen messzire
egymástól mi emberek,
vajon,
ha látnék a buszról,
egy, a tó színén sétáló embert,
vagy a felhők között repkedő,
napsugárral játszadozó
vidám angyalkákat,
akkor vajon mondanám-e,
megmutatnám-e, nézzétek
ott a csoda,
tudom, akarnám mondani,
de merném-e?
ahhoz kicsiny gyermeknek,
vagy bolondnak kell lenni,
hogy bárhol,bármikor
rámutasson valaki a csodára,
később láttam egy kisgyereket,
ki aranyosan ölelésre nyújtotta
kicsinyke karjait,
akitől mégis elfordultak,
nem rosszból,
talán csak figyelmetlenségből,
talán csak, mert nem volt rá idő,
láttam a csalódott arcocskáját,
a sírásra görbülő száját,
arra gondoltam,
hány pofont kaphat az ember,
szándékkal, vagy akaratlan,
míg annyira megkövesedik,
hogy hiába szeretné,
nem jön ki hang a száján,
nem mutat rá,
(lássák mások is)
a csodára.
(.kaktusz)
|
