Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/95402
|
2005. július 26.
Július 12.
Valamilyen csoda folytán minden ruha befért a bőröndökbe, s vidáman vágtunk neki a Nagy Kalandnak.
Az első izgalmak már Ferihegyen elkezdődtek. Attila pillanatok alatt átment az útlevélvizsgálaton. Ágó következett. A tiszt hosszasan nézte az útlevelet, majd Ágót, majd ismét az útlevelet. A hátamon végigcikázott az ijedtség. Gond lenne a vízumunkkal? Aztán lassan letette az Ágó útlevelét, s ugyanazt eljátszotta a Zselykéjével. Akkor már nagyon izgultam. Majd egy megadó mozdulattal visszaadta, kézbe vette az enyémet, s nagy sóhajjal közölte: "Két ilyen szép lánnyal utazni... Én is mennék!" Azt sem tudtam mit mondjak Persze az én vízumommal nem volt semmi baj ...
A repülőutunk kellemesen telt, s alig sikerült a lányok körbenézzenek, legnagyobb meglepetésemre egy kedves légikisasszony megkérdezte, hogy kik a Demeter lányok, mert a kapitány úr meghívta a kabinjába. Azt sem tudtam mire gondoljak. Persze én is megkértem, hogy mehessek velük, s így, ami nem sikerült nekem aerodinamika szakos mérnökként, anyukaként igen. Láthattam egy Boeing vezetőfülkéjét. A csoda forrása is kiderült, a kapitány barátja nekünk is jóbarátunk, s mivel tudta, hogy a lányaink most repülnek először, ezzel akart nekik meglepetést szerezni. Sikerült. Csakhamar a dublini repülőtéren voltunk.
Amíg Attila a bérelt autó után ment, mi figyeltük a forgatagot. A sokgyerekes családokat (ez később is feltűnt. Sok a gyerek, de főként a vidám mosolygós szülő). Még ki sem bámészkodhattuk magunkat, máris ott volt a jobbkormányos autó, derüsen fújta a meleget ötös fokozattal, mi meg nem találtuk a kezelési könyvét. Kint +29 fok volt, a benti kimondottan jól müködő fűtéssel együtt rettentően sok, s Attilának meg azt hiszem még több, hiszen mese nem volt, nem tölthettük a szabadságot a parkolóban, indulni kellett.
Óvatosan gördültünk ki az útra, s máris megtapasztalhattuk az írek udvariasságát, segítőkészségét. Nem dudáltak, nem kapkodtak, türelmesen várták, amíg megtalálta a kettest az autóban, s lassan, de biztosan elindultunk. Természetesen lehúzott ablakkal, mert a fütés kikapcsolására csak másnap jöttünk rá.
Átszelni Dublint a baloldalas forgalomban, s ráadásul még egy kis útelterelést is átélni, remek teljesítménynek éreztük, s máris megszavaztuk Attilának az esti sört.
Ezalatt én a térképet tanulmányoztam (az nem baloldalas, de először láttam életemben olyan jelzést, hogy 2 ¼ km. Hiába, na! A precizítás fontos), s második próbálkozásra már meg is találtuk a falucskát, ahol első esténket töltöttük. Közben gyönyörű helyeken autóztunk. Igazi távolságok nincsenek is, mert az egész ország pici, de lassan mentünk, nézelődtünk.
Az a zöld fű tényleg különlegesen zöld, s nem is falu, ha nincs egy-két gyönyörű rom, vagy éppenséggel még ép többszáz éves templom, torony vagy vár.
A szállásunk (egész Írországban B&B tipusú, falusi turizmushoz hasonló szállásokon aludtunk) egy hangulatos utcácskában , hamísíthatalan ír házban volt. A háziak kedvesen fogadtak, s mi máris elindultunk Glendalagh-ba. Itt alapított kolostort, és korabeli szokások szerint iskolát Szt. Kevin. Ma már minden romos, de csodálatos. Láttuk a templomot, a celláját, a százvalahány méter magas kőtornyot, ahol a könyveiket őrizték, de ők is elrejtőzhettek támadások alkalmával. A bejárat a földtől kb. 3-4 méterre van, s így ha bementek, s felhúzták a létrát, könnyebb volt a védekezés.
A zöld fűben hihetetlen szép volt a kelta keresztek sokasága. Néhányon még olvasható a gael írás is. Ez volt valamikor az ország nyelve, de az angolok, módszeres munkával, háborúval, törvényekkel majdnem teljesen kiírtották. Ma alig 10% beszéli. A kormány sok energiát fektet az újratanulásra. Minden hivatalos irat kétnyelvű, utcanevek, útjelzők, minden. A bölcsészkari felvételin alapszintű követelmény a gael nyelv ismerete.
Szóval nézelődtünk az 1400 éves temetőben, a lenyugvó nap fényében, s nem tudtunk betelni a látvánnyal. Külön érdekességnek tűnt, hogy a 8-900 éves sírok mellett vannak alig pár évesek is. Ha a család oda temetkezik párszáz évig, akkor ez ma is szabad nekik, még akkor is, ha ez manapság idegenforgalmi nevezetesség.
Az első napunkra a koronát a vacsoránk tette. A háziak által ajánlott kocsmába mentünk. Hangulatos, családias, s mint minden Írországban, teljesen felkészült a kisgyerekes családokra is. Amúgy egész Írország területén szigorúan tilos a közterületen a dohányzás. Még kocsmában is. A büntetés változó, de min. 3000 EUR. Finomnak tűntek a helyi ételek, az ír sört meg azt hiszem nem is kell dícsérjem...
|
