Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/95402
|
2006-01-07
Róma 6.
Hétfő reggelemet a lassan ismerőssé váló Trastevere negyed átszelése után az Il Gesù jezsuita templom meglátogatásával kezdtem. Külsejét nem csodálhattam meg, mert épp felújítás alatt van, de belül annál több látnivaló fogadott.
Ez a jezsuita rend főtemploma, ezt tartják a barokk szellem első nagyszabású építményének. Én nem kedvelem túlságosan a barokk stílust, de az Il Gesù magával ragadott. 1568-1584-ig építették részben a Borgia családból származó Don Francisco adományából, részben a Farnese bíboros segítségével, aki megbízta kedvenc építészét, Vignolát a munkálatok vezetésével. Később Giacomo della Porta folytatta, de Michelangelo is dolgozott élete utolsó éveiben a templom tervein.
A templom hatalmas, meg sem próbálom leírni freskóit, kupolájának nagyszerűségét. Lassan sétáltam a Szt. Ignác oltárig, azt mondják, a világ legnagyobb barokk oltára. Valóban óriási, két oldalán többalakos szoborcsoporttal. Engem különösen a jobboldali ragadott meg. Legros párizsi művész munkája. Szintén ő készítette a Szt. Ignác ezüst szobrát is, ami valósággal lebeg az oltár felett. Legfelül a Szentháromság allegóriája látható. Elcsodálkoztam megtudván, hogy az angyalkák tartotta földgömb tulajdonképpen a világ legnagyobb laspis-lazulit féldrágaköve.
A Szt. Ignác oltár előtt van a rendalapító sírja. Csak úgy egyszerűen, a szerénynek éppen nem mondható környezetben. Elnézegettem alaposabban. Pár nap római tartózkodás után egyre nagyobb tisztelettel néztem a jezsuiták rendjére, s bennem volt még a nemrégiben megismert jezsuita Ulrich atya emléke is, aki elkápráztatott tudásával, műveltségével. Szóval egy kicsit hosszasabban időztem a rendalapító Loyola-i Szt. Ignác földi maradványait rejtő sír előtt.
A sírtól jobbra, egy kis kápolnában látható az a kép, ami előtt állítólag a rendalapító is imádkozott, a Madonna della Strada. Bájos, kiegyensúlyozott arcú madonnakép, későreneszánsz stílushoz sorolnám. Kifejezetten tetszett, elnézegettem egyszerű szépségét, tiszta színeit, harmonikus díszítését. Később, a sekrestyében keresgélve a reprók között egy fiatalember önként mesélte el, hogy ő is ez előtt a kép előtt szokott imádkozni, nagyon hisz benne, vigyem csak bizalommal az otthoniaknak a mását, mert biztosan mindenkin segít. Meghatott a mélységes meggyőződése.
Az Il Gesù másik látnivalója a Xaver-i Szt. Ferenc kápolna, ahol a Jézus szíve festmény látható. Szépsége eltörpül a templombelső és a rendalapító oltára mellett, pedig megérdemelné a figyelmet. Ebben a kis kápolnában láthatóak azok az aranykötésű könyvek is, amelyekbe az első Jézus szívének szentelt családok neveit írták.
Nehezen váltam meg az Il Gesù-tól, de várt még a többi látnivaló. Elsétáltam a S. Maria in Aracoeli templomig. 124 lépcső visz fel hozzá, 1348-ban építették a rómaiak a pusztító pestisjárványtól való megszabadulás emlékére.
A templom elődjét a VI. században építették bizánci szerzetesek a Iuno Moneta szentély helyére. A mostani templom az 1200-as években épült. Igaziból háromhajós, de olyan hatalmasak a keresztkápolnái, hogy öthajósnak tűnik. Szép a padlózata, Cosmata-munka, engem mégis inkább sok, különleges és különböző oszlopa ragadott meg. Az ókori romoktól szedték össze, valamennyi különbözik, s amelyiknél a magassággal is gondok voltak, kipótolták. Bájos összevisszaságuk nagyon szép.
A templom híressége egy pici, fából készült szobor, a Santo Bambino. 1476-ban faragta Jeruzsálemben egy ismeretlen ferences szerzetes egy Getsemané kertből való olajfából. A szobornak csodatevő erőt tulajdonítanak, karácsony tájékán sok-sok gyerek látogatja meg. A kis szobor alig látszik ki a köré felhalmozott sok ajándék, ékszer és levelek közül.
A jobboldali mellékhajóban meg egy csodálatos freskó van. Pinturicchio készítette, szép, letisztult rajzok, hangulatos háttérrel.
A Capitoliumi teret megcsodálva továbbmentem a S. Pietro in Vincoli templomba. Itt őrzik Szt. Péter láncait, de talán nem is ezért zarándokol el oda a legtöbb turista. Itt látható, csodálható Michelangelo alkotása, a Mózes. Csak álltam s bámultam, nem jött, hogy elhiggyem, hogy ennyire tökéleteset lehet alkotni márványból. Sokáig néztem, ámulatomat a biztonsági őr zavarta meg, mert a rendszer érzékelte az általam a földre tett három útikönyvet. Civilizáltan kértek meg, hogy vegyem fel, másképp elviszik, mint gyanús tárgyat. Meglepett az érzékelők precizitása, s kis kalandom izgalmait gyógyítandó még egy kicsit bámultam a nagyszerű alkotást.
Kifele menet még elnézegettem a Pollaiuolo testvérek sírját, s indultam tovább a Santa Prassede tempom fele. Ezt persze már nem találtam nyitva, hiszen Rómában a templomok nagyrésze déli 12-16 óráig zárva van. Így a S. Maria Maggiore fele vettem az utamat.
A legenda szerint 352-ben augusztus 5-ről 6-ra virradó éjszaka Liberius pápa és vele egyidejűleg János patrícius álmot látott, hogy oda építsenek templomot a Szűzanya tiszteletére, ahol másnap reggel havat találnak. S valóban, másnap a mostani templom helyén egy bazilika alaprajzára emlékeztető hófoltot találtak. Ennek emlékét őrzi a Havas Boldogasszony ünnepünk is.
A mostani templom több átépítés eredménye, padlózata talán az egyik legcsodálatosabb Cosmata-munka. A szentély diadalíve szép, megkapó mozaikkal díszített, az V. századból származik s Jézus gyerekkorát ábrázolja. Az ív alatti confessioban ereklyéket tartanak, többek között a jászolt, amiben az újszülött Jézus pihent. Előtte a térdeplő IX. Pius pápa szobra látható.
Az apszis mozaikja is elragadó, hosszasan elnézelődtem a mellékkápolnákban is. Egyiket Domenico Fontana építette, a másikat Michelangelo rajzai felhasználásával Giacomo della Porta. A bal oldali kápolnában szép, érdekes Madonnakép látható. A legenda szerint Szent Lukács festette, s az angyalok fejezték be, a "Salus populi Romani" (A római nép üdvössége) nevet viseli.
Az oltár baldachinja is megcsodálnivaló. Porfír és bronz felhasználásával készítette Ferdinando Fuga. Ebben a templomban van Bernini sírja is. Sokáig el tudtam volna nézelődni még ebben a különlegesen érdekes templomban, de az időhiány nem engedte. Fájó szívvel lemondtam a kincstár megnézéséről is, s az ebédet is kihagyva, nekikezdtem a délutáni néznivalók sorának.
|
