Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/95402
|
2005. július 28.
Július 14.
A napot a Kilkenny kastély megnézésével kezdtük. Ez egy csodálatos, impozáns épület óriási, gyönyörűen rendbentartott park közepén. A Butler családé volt 1935-ig, amikor egy banki csőd miatt kénytelenek voltak elárverezni mindent a kastélyból, az épületet magára hagyva. Később megvette valaki 15 EUR értékért, de 1966-ban átkerült az állam jogtulajdonába. Kellett is, mert akkor már nagyon romos volt, s a folyamatos restauráció eredményét láthatjuk ma. A kastély egy 13. századi, Strongbow által emelt erődítmény helyére épült. A Butlerek évszázadokon keresztül csinosítgatták, szépítették.
Az 1935-ös árverés után alig néhány eredeti darab maradt a kastélyban. Ide tartozik a földszinti fogadóterem nagy, tizenméteres márványasztala, amire a mindenkori Butlereket fektették ravatalként, s a családi babona szerint addig áll a család, amíg az asztal a helyén van. Természetesen az asztal ott van, s mint az idegenvezető mesélte, a ma élő Butlerek is köszönik szépen jól vannak. Azért maradt még tejbe(sörbe?)aprítanivalójuk. Ugyancsak a kastélyban maradt az illemhely ülőkéje, mert egy királyi vendéglátás alkalmával Őfelsége, a brit király ott könnyebbült meg, s így olyan értéket kapott, hogy senki sem bírta kifizetni azt az árveréskor. Manapság igyekeznek visszavásárolni, esetleg lemásolni az eredeti bútorokat, szőnyegeket, festményeket, így azért van amit nézni a kastélyban. Egy festmény úgy került vissza, hogy egy látogató szólt az idegenvezetőnek, hogy ő látta a falon látható reprodukció eredetijét egy amerikai vendéglőben. Az Irish National Heritage bizottság megkereste a vendéglőt, s visszavásárolta a képet.
Egész Írországban tapasztaltam, hogy bár nem túl kicsik a belépők (felnőttnek akár 10-14 Eur, igaz létezik kedvezményes családi jegy 10-12 Eur-ért, s nem számít a gyerekek száma.), de mindenképpen áldoznak a műkincsek megóvására, felkutatására. Egy-egy múzeumot, parkot, kastélyt úgy rendeznek be, hogy egy családnak egy napi programot tudjon nyújtani, beleértve a csecsemőtől a nagymamáig. Nem ritka látvány az árnyékban üldögélő nagyika, vigyázva az aprónépre, amíg az idősebbje a múzeumot nézi. Számomra szimpatikusan családcentrikus nemzet.
Szóval a Kilkenny kastélyt lassan felfedeztük, nagyon tetszett, s egyből életre keltek olvasmányaim színhelyei. A hálószoba-emeleten szinte láttam magam előtt a gyertyával közlekedő Butler kisasszonyt, ahogy igyekszik szobájába. De volt ott újdonság is. Az úr és úrnő szobája között két ajtó volt. Az egyiken közlekedtek rendesen, de a másikon csak az úr felől volt kilincs. Ha kinyította, meghívást jelentett az úrnő számára. Ezek az udvarias angolok-írek...
Megkérdeztük az idegenvezetőt a titkos járatokról is. Igen. Vannak. Igaz nem nagyon titkosak, hiszen minden várban van, mondta ő, de itt például az úrnő szobájába vezetett, s általában a személyzet használta. S amikor mi erre sejtelmesen mosolyogtunk, kedvesen visszakacsintott az idegenvezető. „Igen. Arra is.” Értettünk a szóból.
Persze érdeklódtünk a szellemekről is. S akkor lepődtem csak meg igazán! Annyi hittel beszélt a kis idegenvezető, hogy azt gondolom, tényleg meg van győződve a szellemek létezéséről. Bááár, az út végére én sem voltam már annyira biztos, hogy nincsenek.
Szóval természetesen itt is vannak szellemek. „Van kettő a pincében, de azok nem szoktak feljárni onnan, s nagyon békések. Van még egy a kék hálószobában (ez az úr szobája). Hát az szokott mászkálni, de inkább csak éjjel, s mostanában már ritkán.”. Annyira meggyőzően mondta, hogy nem volt lelkem mosolyogni.
A kastély parkja több, mint csodálatos, reggeltől este 8-ig a látogatók rendelkezésére áll ingyenesen. Van olyan család, hogy eljön, piknikezik a fűben, a gyerekhad boldogan szaladgál. De láttunk tanuló diákot, szerelmespárt vagy éppen tízóraizó közhivatalnokot is.
Nehezen váltunk el Kilkennytől, de várt a következő célpontunk, a Jerpoint Abbey. Ma már nagyon romos, de szépen látszik az egykori élet minden színhelye. Román stílusú apátság, 1160 körül épült a bencések részére, de 1180-ban átvették a ciszterciták. Önellátó volt, kertekkel, malommal, konyhákkal egészen 1540-ig, amikor a vesztes Boyne-i csata után (amikor az angolok legyőzték az íreket, amolyan ottani Mohács) feloszlatták, s pusztulásnak indult. Az idegenvezetőnk sokat mesélt a szerzetesek egykori életéről. Télen is csak napi egy órát melegedhettek, összesen évente kétszer cseréltek ruhát, ősszel s tavasszal. Nem ettek húst, de kaptak napi 8 (!!!) pint sört, abba mártogatták a kenyeret, ez volt az alapételük.
Az egykori templomban szépen megmaradtak a sírkövek, minden rajznak jelentősége volt. Szivesen hallgattuk a lelkes idegenvezetőnk hangulatos, színes magyarázatát. Ez minden múzeumban ingyenes, csak meg kell várni, amíg összegyűl egy pár ember. Sokat tanulhatnának a mi idegenvezetőink.
Folyt. köv.
|
