Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/132556
|
Huszonötödik fejezet
Zsizsik morgolódva átadta barátnőjének a "járművet". "Miért kell nekem mindig olyan halál udvariasnak lenni?!"-füstölgött magában.
Eközben Kabóca inkább félve, mint gúnyosan, a lába közé vette a seprűt, és...
-Indulj....indulj....indulj már!
Nem történt semmi.
Zsizsik a hasát fogta nevettében, miközben Kabóca idétlen mozdulatokkal próbálta beüzmelni a seprűt.
-Tudtam, hogy kamu-Szólt.-csak ugratni akakrtál, hogy kinevethessed magad!
-Nem, Kabó, komolyan...Jóvan! Akkor megpróbálom én is, és bebizonyítomhogynemhazudok! (Zsizsik akkor szokott megállás nélkül hadarni, amikor valami ((vagy valaki)) nagyon fölidegesíti.)
Tehát dacosan a földre tette a seprűt, és szugerálni kezdte. Kabóca először elfojtotta vihogását, aztán halkabban kezdett kuncorászni Zsizsik bénázásán.
-Hehe, az elméddel akarod rányítani? Hehe....
-Fogd már be, koncentrálni akarok, fogd FEL...
Zsizsik még végig se mondta a "fel" szót, a seprű lomhán a levegőbe emelkedett, és fél méterre a talaj fölött lebegett Zsizsik előtt.
Kabóca szeme elkerekedett.
-Azta...-szólt, de több hang már nem jött ki a torkán.
Zsizsik diadalittas mosollyal keresztülvetette a lábát seprűn, és...."juj, ez mozog" sikkantással kicsit megemelkedett. Mostmár nem volt olyan magabiztos, egyáltalán nem akart hinni a szemének.
-Ööö...Kabó! Ezen nincs kormány...se fék...Ááá!
Zsizsik kapálózva próbált lekormányozni a seprűt, mivl már elege let a légimutatványból, és jobban szerette volna alulról szemlélni a meghökkentő eseményeket. Ez azonban nem ment túl könnyen...
-Kabó! Ááá !(Kicsi megingás) Nem tudok...ááá! (kicsit nagyobb megingás) leszállni, áááá!
A harmadik megingás következtében Zsizsik elvesztette az irányítást (ha eddig volt neki) a seprű felett, és az lassan, komótosan megindult felfelé.
Pontosabban: Tom szobájának ablaka felé.
Zsizsik sikoltani sem mert, és szorosan átölelte az amúgy békésen imbolygó seprű nyelét, míg az fel nem emelkedett a nyolcadik emeleti ablakhoz. Zsizsik óvatosan visszanézett a rémülten pislogó Kabócára, aki a meglepetéstől még mindig nem tudott mozdulni.
-Jesszusmária....-suttogta elhaló hangon.
-Jesszusmária....-motyogta Zsizsik maga elé, közben fogalmuk sem volt arról, hogy ugyanazt gondolják: Tom ezért meg fog ölni...de nem csak ő...ajaj.
Rossz belegondolni, mi lett volna, ha a seprű kiszolgáltatja a repdeső Zsizsiket az éppen ébredező Tomnak. Talán éppen ezért cselekedett az idegen.
Kabóca a szeme arkából látni vélte a feketekabátos alak közeledését. Mivel látszólag Zsizsik biztonságos helyen volt, lassan megfordult, és szembetalálta magát a kerítésen túl álldogáló, elszánt tekintetű, nem túl fiatal férfival.
Az a szebéhez yúlt, és mintha észre sem venné az ámuló Kabócát, egy pálcát húzott ki belőle, és azt a lebegő Zsizsik felé irányította. Mormogott valamit, (Kabóca sajnos egy szót sem értett belőle) mire a Zsizsiket szállító seprű lassan ereszkedni kezdett. Zsizsik ámuló pillantásokkal kísérte az "öreg" akcióját, majd, mikor lábaalatt már a talajt érzett, leugrott, és megmarkolván a seprű nyelét, a Kabóca-öregember páros felé vette az irányt.
Közben Kabóca is kíváncsian a férfi felé fordult, és kérdőn nézett rá - legnagyobb meglepetésére az öreg tekintete megnyugtató és szelíd volt.
"-Ki ez az ember...megmentett minket..."-morfondírozott magában, aztán alig hallhatóan megkérdezte:
-Ki....Ki ön?
Az öreg (akit Kabóca gondolatban a sovány mikuláshoz hasonlított) kedvesen válaszolt:
-A nevem Albus Dumbledore. Örvendek a szerencsének, gyermekeim. Beszélhetnék veletek?
Kabócának (és Zsizsiknek) végleg leesett az álla.
|
