Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/46000
|
2010-11-26
Épp egy jelentős mennyiségű lélekenergiával kecsegtető teremtmény nyomait követed, amikor valami egészen másra bukkansz. Drakin az, az öreg galetki, és megint csak egy hajszálon múlik, hogy a lélekenergiáját vegyed.
- Többet kéne foglalkoznod a fertőzés elleni harccal, ifjú végzetúr! Még mindig a gyilkolási vágy az úr a reflexeid felett.
- Mit akarsz, öreg? Épp vadásztam, és most miattad veszítem el a zsákmányomat!
- Majd találsz másikat. Hallottam, hogy a tehetetlenségetek miatt elszalasztottátok az utolsó lehetőséget, hogy veszteség nélkül megszabaduljatok a legnagyobb fenyegetéstől.
- Kicsit túl sokat is tudsz, öreg! Törődj inkább a gyökerek felkutatásával és kiásásával, különben éhen pusztulsz!
Drakin figyelmen kívül hagyja a szavaidat.
- Valamit nem megtenni mindig egyszerűbb, mint megtenni. Csakhogy vannak dolgok, amiket ha nem teszel meg most, később már túl késő lesz! Még mindig vadászgatsz? Portyázgatsz? Nem kellene valakinek inkább cselekednie? Nézz körül! Mostanra már minden galetki, aki a háború alatt vagy után kiköltözött a felszínre a nyomotokban, elkapta a fertőzést! Igen, ez nemcsak egy egyszeri dolog volt, azért hívják fertőzésnek, mert fertőz! Igen, én is elkaptam. De ha rajtam eluralkodik a káosz, legfeljebb a bogarakat leszek képes eltaposni. Tudtad, hogy a császár legfőbb mágusai ott maradtak, vele együtt, a hegy mélyén, biztonságban. Nemrégiben azonban egyikük mégis kilépett a felszínre, egy bizonyos Xantilleas nevű. Pökhendiségében azt hitte, a fertőzés rá nem fog hatni… De a téboly most már az ő elméjét is uralja. Az egy dolog, hogy ti, egyszerű katonák lassan megőrültök, és egymást pusztítjátok. De mi fog történni, ha a nemzet leghatalmasabb mágusa az általa birtokolt energiákat eszeveszett pusztításra használja, hmm? Nézz csak oda!
Az öreg nyugat felé mutat. A horizonton kavargó káosztornádókat látsz, de most mintha tényleg megváltozott volna valami. Ha nem hangzana őrültségnek, azt mondanád, hogy a tornádók lassú, ritmusos táncot járnak, körbe-körbe egy bizonyos pont körül.
- Xantileas kísérletezik… őrült dolgokkal próbálkozik, amiből nagyon nagy baj lehet. Bizonyára láttad már te is a hasadásokat a tér szövetén, a rövid időre megnyíló dimenziókapukat. A világunk történetében nem volt semmilyen invázió, amely iszonyatosabb lett volna az Ellenség támadásánál, de jó ha tudod - volt azért korábban is olyan háború, ami ha eljut erre a létsíkra, majdnem annyira pusztító lett volna. Világunk hősei ezt a háborút a Sötét Föld nevű síkon vívták meg, a démoni Thargodanok földjén. De nem a Thargodanok voltak a fő ellenségek, hanem az éjfatty nevű teremtmények, más néven tl'urlangok, amelyek az Ellenséghez hasonlóan, szintén egy még távolabbi világból érkeztek. Bár legyőzni őket teljesen nem sikerült, a cél nem is ez volt. Mindössze azt akarták elérni, hogy az éjfattyak soha ne legyenek képesek átlépni a mi világunkra, Ghallára. Ezt a célt sikerült is tartani, közel kétezer évig. Most azonban a vortexek egyre szaggatják a béklyót is, ami megköti az átjárót. Xantileas, ez az eszement pedig épp ezt a folyamatot gyorsítja meg, tudtán kívül!
- Ahhoz képest, hogy csak egy egyszerű remete vagy, meglehetősen sokat tudsz a világ történelméről, és a nagyok játékáról!
- Régen nemcsak egy senki voltam. Jól jegyezd meg, a látszat néha csal, senki sem az, akinek látszik! Emlékszel, amikor azt mondtam, a fehér lovag veszedelmesebb, mint gondolnád? Sose feledkezz meg erről!
- Őrült egy öreg vagy, abban egyetértünk, hogy a fertőzést te is elkaptad…
- Bah… menj, és koncentrálj arra, ami valóban fontos! Az ősök legyenek veled!
Nem halogathatod tovább a dolgot - elindulsz a hegyek felé, hogy a császár színe elé járulj. Sokkal hatalmasabb vagy, mint korábban, a szerzett lélekenergiának köszönhetően rengeteget fejlődtél az utóbbi időben. Mégis, bosszankodva veszed tudomásul, hogy sokkal gyakrabban kell elrejtőznöd, mint szeretnéd. Egyre több olyan lényt figyelhetsz meg, amelyek jelentős erővel vagy hatalommal bírnak. A hatalmas testű, nem evilági Thargodanok mellett egyre gyakrabban bukkannak fel sárkányok, óriások, elementálok. Persze, semmi esély rá, hogy ezek mindnyájan valahol "rejtőztek" az elmúlt ezer évben. Sokkal inkább az egyre gyakrabban megnyíló térkapuk a felelősek. Az elementálok például egyértelműen az elemi létsíkokról származnak, de sajnos úgy tűnik, kényelmesen elvannak itt is, sőt…
Nagyon bosszant Magirox viselkedése, de nem tehetsz semmit, hiszen ő a hordád parancsnoka. Most, hogy a világotokat ennyi veszély fenyegeti, bajnoki viadalt rendez! A tornán bármely horda tagja részt vehet, szabályok keretek közt versenyeznek a résztvevők a végső dicsőségért, ez szép és jó - és végső soron egy ilyen békés sportesemény a hordák közti kibékülést is szolgálhatja. De tudod, hogy itt nem igazán erről van szó, Magirox és számos más hordatársad komoly mennyiségű lélekenergiában köt fogadásokat a győztesre. És a korábbi viadalokon sem volt ritka, hogy az esemény után, vagy akár már közben is a nézők összeverekedtek, és kisebb csatatérré vált a helyszín. Persze téged is vonz a nyereményként kapott bajnoki jelvény, de most van fontosabb dolgod is.
Megpillantasz egy másik végzeturat. Kiváló kondícióban vagy, meg sem fordul a rejtőzködés gondolata, egyenesen felé veszed az irányt, és közben már készíted fegyveredet. A másik azonban nem tesz semmit, ami támadásra utalna, sőt, amikor látja, hogy közelítesz, megáll, és felemeli a kezét.
- Üdv, végzetúr! - köszönt, kicsit meghajolva. Zavartan torpansz meg.
- Máris feladod a csatát, izé.. - és ekkor a hordajelvényre téved a tekinteted. Ilyet még nem láttál! A fickó egy furcsa, áttestsző kristály jelvényét viseli.
- A kristály hordához tartozom, ha esetleg már hallottál rólunk…
- Kristály horda… mi? Nem, nem igazán, de hát hogyan?
- A Rúvel és Teron hegy mélyén több tízezer galetki élt, a felszínre törő elit hadtest pedig mindössze néhány száz katonából állt. Szerinted mi lett a többiekkel, továbbra is a hegy mélyén kuksolnak, és gombát zabálnak? Ugyan már, szinte mindenki visszatért a felszínre, és mivel a császár nyom nélkül eltűnt, hát mindenki a maga kezébe vette a sorsát.
- Eltűnt? A császár?
- Igen, valami ilyesmi a helyzet. Káosz van, barátom. A kristály hordát alapítók pedig egy mindennél erősebb szövetséget hoztak létre ebben a káoszban! Célunk a régi rend és szervezettség visszaállítása! Ha csatlakozni akarsz, meg fogunk találni!
- Hmm, jól értem, akkor most nem fogunk párbajozni…
A fickó elmosolyodik, aztán búcsút int, és tovább indul.
Ismét a Teron hegy előtt állsz, de míg a múltkor tele voltál kíváncsisággal és reménnyel, most kétségek gyötörnek. Mi van, ha a császár tényleg eltűnt, megölték vagy valami még rosszabb történt vele… Ki fogja akkor a fajotokat irányítani? A kristály hordás végzetúr valahogy nem volt igazán meggyőző. Elég volt a habozásból - ha nem mész be, sosem deríted ki, mi a helyzet valójában!
Első utad Thaur apóhoz vezet. Szerencsére őt ugyanott találod, ahol utoljára, nem hagyta el a Némaság szintjét, és nem is történt vele semmilyen "baleset". De a szint a múltkorinál sokkal jobban el van néptelenedve, a földalatti tenger sötét hullámai csak a néptelen utcák végét nyaldossák.
- Nahát, Asmodeus Mortimer! - siet eléd az öreg. - Nem hittem volna, hogy még viszontlátlak! Hogy haladsz a fertőzés elleni harccal?
- Sokkal nehezebb, mint elsőre hittük - mondod, de az öreg elkomorodó arcát látva, hozzáteszed: - de azért haladok, sikerülni fog! De most nem ezért jöttem. Amikor utoljára itt jártál, azt mondtad, ne is próbálkozzak a császár színe elé jutni, úgysem sikerülne. Márpedig most meg fogom próbálni, nem akadályozhat meg benne senki! Olyan súlyos problémákkal kell szembenéznünk odakint, hogy a császárnak mindenképpen tudnia kell róla, és tanácsot, irányítást adni nekünk!
Meglepetésedre, az apó minden ellenkezés nélkül bólint.
- Igazad van, eljött az idő, hogy megtudd az igazságot!
- Az igazságot? Miféle igazságot? Hogy a császár eltűnt? Ezt mondta nekem valaki nemrégiben.
- Az igazság korántsem ez. De gyere velem!
A Teron hegy minden szintjéről csak egyetlen úton lehetett a következő szintre eljutni. Egy széles lépcsősorral kezdődött minden szinten, amelyet animált kőszobrok őriztek - csak azokat engedték tovább, akik elnyerték az ősök áldását. A szobrok szemében azonban most nem látod a mágikus zöld fényt, egykedvűen tűrik, ahogy elindulsz felfelé a lépcsőn. Thaur apó nem tart veled. A távolságok itt, a hegy mélyén is óriásiak, a kényelmes út ellenére is legalább két órán át gyalogolsz, míg elérkezel egy újabb szintre. Egy nagy termetű, páncélos galetki állja utadat.
- Hová, hová?
- Asmodeus Mortimer vagyok, és a császárral szeretnék beszélni!
- A császár nem fogad senkit!
- Mondd, katona. Jártál már odakint? Tudod, hogy mi történik? A császárnak azonnal, mindenről tudomást kell szereznie, mert az ő irányítása nélkül a népe elveszett! Ugye nem akarod ezért egymagad vállalni a felelősséget?
- Végül is, nekem mindegy - vonja meg a vállát, de azért láthatóan igyekszek távolságot tartani köztetek. - Gyere velem!
Ez a szint jóval nagyobb, mint bármely eddigi, amelyen jártál. Hatalmas, fényűző építmények mindenhol, mágustornyok, szökőkutak, milgandok ezreivel díszített cseppkövek. Ez hát a császári szint! A katona a legnagyobb épülethez vezet, amely előtt négy másik katona strázsál.
- Ez a végzetúr a császárral akar beszélni. - mutat rád. A katonák vezetője végigmér téged, majd így szól:
- A császár nem fogad látogatókat.
- A felszíni hordák követe vagyok. A császárnak muszáj megtudnia, milyen veszélyek lesnek rá!
A katonák összenéznek. Végül a vezetőjük így szól:
- Nem ígérem, hogy a császár fogadni fog, de a tanácsadója elé járulhatsz. A fegyvereidet azonban előbb át kell adnod!
Némi habozás után engedelmeskedsz. A fegyvereidet rongyokba rakják és beburkolják, láthatóan senki nem akar hozzájuk érni. Ezután a katona int, hogy kövesd.
A palota fényűzően van berendezve, régi korok festményei és szobrai díszítik a falakat, vastag bársonyfüggönyök mindenhol. A folyosóknak kékek színben izzó milgandok adnak különös fényt. A terem, amelybe vezetnek, hatalmas, először azt hiszed, hogy a császár színe előtt állsz. De a díszes ruhákba öltözött tekintélyes galetkiről kiderül, hogy ő csak a császár személyes tanácsadója.
- Miben segíthetek neked, felszínről jött végzetúr?
- Mélységes tiszteletem, tanácsadó! Az én nevem Asmodeus Mortimer, és azért jöttem el hozzád, hogy beszámoljak a császárnak a felszíni történésekről.
- Halljuk!
- A császárnak szeretném elmondani…
- Én vagyok a császár füle és nyelve. Beszélhetsz. - Segélykérően a katona felé fordulsz, de ő csak biccent.
- Uram. A mondandóm nagyon fontos. És csak a császárnak adhatom át. A galetki nép jövője függ ettől. Kérem!
A tanácsadó hosszasan bámul rád, végül így szól:
- A császár most nem tud fogadni, ha sürgős a mondanivalód, mondd el nekem. Ha azonban ráér két napot, akkor elintézhetem, hogy a színe elé járulhass!
- Nagyon hálás lennék, uram!
A tanácsos szeme villámokat szór, de végül bólint.
- Akkor két nap múlva!
Ha minden jól megy, a mai napon végre találkozhatsz a császárral! A procedúra ugyanaz, a katonák elveszik a fegyveredet, és közben jelentős távolságot tartanak. Ha nem is ismerik a fertőzés pontos mibenlétét, annyi bizonyos, hogy hallottak valamit. Végigmentek a folyosókon, aztán feltárul egy hatalmas ajtószárny, és a császár színe előtt vagy! A teremben számos őrt, mágust és udvaroncot látsz, de a méretei alapján sokkal több galetkire méretezték. A terem hátsó végében egy díszes aranytrónuson pedig ott ül a császár. Szemkápráztatóan gyönyörű a ruhája és a koronája, de magát a galetkit, aki viseli, ilyen távolságból nem tudod rendesen megfigyelni. Az őrök körbefognak, és kinyújtott kézzel fegyvert szegeznek rá. Ebbe az igencsak szúrós karanténba fogva vezetnek be a terembe. A galetkik félrehúzódnak az utatokból. A császár lábánál, egy külön, kisebb trónuson a tanácsadó foglal helyet.
- Elég, ne hozzátok közelebb! - int a katonáknak. - Végzetúr, tudjuk, hogy a felszínen valamiféle fertőzés tombol, ezért óvatos legyél, egy lépéssel se gyere közelebb a császárhoz, különben a katonák végeznek veled! Most pedig mondd el gyorsan, amit mondani akartál, a császárunk ideje drága.
Mélyen meghajolsz a császár felé, ahogy tanították, majd beszélni kezdesz.
- Felséges uram! A nevem Asmodeus Mortimer, követ vagyok a felszínről. Azért járultam eléd, hogy tájékoztassalak az odakinti helyzetről. Felség, valóban igaz, hogy a harcosok megfertőződtek, ez azonban nem testi betegség - az elméjüket uralja! Katonáink egymással csatáznak, egymás lélekenergiáját rabolják el. A hordák a többi, felszínre költözött galetkit is besorozták, nincs senki, aki a városokat újjáépítse, a földeket megművelje. A felszínen káosztornádók tombolnak, feltépve a tér és idő szövetét, a szakadásokon keresztül pedig borzalmas teremtmények lépnek át más dimenziókból. Az Ellenség egy lénye túlélte a háborút, és a válaszcsapásra készül. Felség, tennie kell valamit, kérem, térjen vissza a felszínre, és vezesse a népét!
- Végzetúr, nem mondhatod meg a császárnak, hogy mit tehet és mit nem! - torkol le a tanácsadó, majd a császár füléhez hajolva, suttogni kezd. Fejedet lehajtva várakozol.
- Köszönöm a híreket, végzetúr. Most pedig menj. - szólal meg a császár. Hangja halk, majdhogynem azt mondanád, beteg. Nincs mit tenned, a katonák gyűrűje körbefog, és kiterel. Odakint egy alacsonyabb rangú tisztviselő várakozik, akivel beszélgethetsz.
- Most mi lesz? A császár nem is kérdezett tőlem semmit! - panaszkodsz neki. A tisztviselő megvonja a vállát.
- A császár bölcsessége megkérdőjelezhetetlen. Hamarosan választ fogsz kapni, csak légy türelemmel!
A katonák szívélyesen kitessékelnek a szintről. Visszatérsz Thaur apóhoz. Ő vigasztalni próbál, amikor látja, hogy mennyire kétségbe vagy esve.
- Én a helyedben még ennél is kevesebbre számítottam volna! A császár legalább meghallgatott. De ő már csak egy báb, árnya korábbi önmagának. Úgy hírlik, a háború után azt mondták tanácsadói a császárnak, hogy a háború elveszett, ezért is zárták le a kijáratokat. Az igazságot persze nem lehetett a végtelenségig rejtegetni, de még a mai napig is igencsak torz elképzelése lehet a császárnak arról, hogy mi van odakint.
- De hát miért? Győztünk, nem? Ez kellene, hogy legyen történelmünk legbüszkébb pillanata!
- A fertőzésről és az őrületről szóló hírek elrettentették a tanácsadókat. Attól féltek, hogy ők maguk is elkapják a betegséget, és elpusztulnak. Ezenkívül, a felszínre költözéskor, a kinti társadalom hierarchiájának kialakításakor sokkal kisebb hatalmat kaptak volna, mint aminek most birtokosai. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de a császár közvetlen környezetében sokan vannak, akinek egyáltalán nem volt érdeke, hogy ezt a háborút megnyerjük.
- De valahogy csak fel lehet nyitni a császár szemét!
- Sajnálom, gyermekem. A császár azokban bízik, akikkel sok-sok éve körülvette magát. A problémádra nem a császár jelenti a megoldást, ő már elveszett a népe számára.
- Most már értem, miért mondta ezt a kristály hordából származó végzetúr…
- Igen, elveszett, ha nem is olyan értelemben, mint elsőre gondolnád. Ezeket a dolgokat elmondhattam volna akár az első látogatásodkor is, de úgysem hittél volna nekem, amíg saját szemeddel nem látod. A császár színe elé akkor pedig nem is engedtek volna, a fertőzés miatti hisztéria még nagyobb volt.
- Akkor most mit tegyek?
- Keress egy vezetőt odakint, akiben megbízol, egyedül túl kevés vagy ehhez!
Bár Thaur apó nem sok lelkesedést öntött beléd, azért még reménykedsz. Először is, Aleneliel azt mondta, a császár segíteni fog. Másodszor is, a tisztviselő a tróntermen kívül azt mondta, a császár választ fog adni. Lehet, hogy Thaur apó sem tud mindent! Már napok óta várakozol a hegyen kívül, az idődet vadászással és portyázással töltöd, de eddig még semmi. Talán mégis vissza kéne menni, megpróbálni audienciát kérni… De aztán, épp, mikor a nap lenyugodni készül, feltűnik a táborodnál egy egyszerű barna vászonruhát viselő galetki. Megismered, a tisztviselő, akivel utoljára találkoztál a tróntermen kívül.
- Üdvözlet, végzetúr! Köszönöm a türelmedet. A császár most fogad téged!
Teljesen megdöbbensz. Erre azért nem számítottál! Könnyen lehet, hogy ez az egész csapda. Thaur apóban jobban bízol, mint a hegyből bárkiben, és ő azt mondta, nincs remény. De mit veszíthetsz? Végül is ezért jöttél ide!
- Rendben van, követlek!
A megszokottól eltérő helyen léptek be a hegybe, és a tisztviselő ismeretlen ösvényeken és barlangjáratokon vezet keresztül. Annyira azért tudsz tájékozódni, hogy a császári szint felé tartotok. Nyilvánvalóan közeledtek az út végéhez, mert itt a járatot már mesterségesen alakították ki, az egyenesre csiszolt falakat apró milgandok díszítik, amelyek közül csak némelyik világít, sejtelmes félhomályba borítva a járatot. Végül egy létrához értek, amelynek tetején csapóajtó nyílik. Felmásztok rajta, és egy apró terembe juttok. Két katona van itt, a fegyvereidet náluk kell hagynod. Újabb folyosó következik, amely egy kisebb, de fényűző szobába vezet. Egy pillanatra eláll a lélegzeted: odabent egy emelvényre állított kényelmes fotelen maga a császár ül, egészen közel hozzád! A szobában rajtatok és a tanácsadón kívül csak két testőr tartózkodik. Mélyen meghajolsz, üdvözlöd a császárt.
- Hagyjuk a formaságokat, végzetúr. Nehéz idők járnak, amelyek nehéz döntéseket igényelnek - a császár hangja most sokkal erőteljesebb, nincs nyoma benne betegségnek. Így közelről megfigyelheted alaposabban. Egy nagyon markáns arcvonású, sötét bőrű galetki, apró, zöld szeme mérhetetlen intelligenciát sugároz. - Kérlek, ülj le - mutat egy egyszerű kőszékre. - sokáig leszel itt, nem akarom, hogy bármiben hiányt szenvedj, amíg elmondod a híreket. - Intésére egy szolgáló frissítőket hoz.
- A trónteremben nem volt lehetőség, hogy rendesen beszélhessünk. De most meghallgatlak, kérlek, mondj el mindent, amit tudsz!
Nagy levegőt veszel, és hozzálátsz, hogy beszámolj mindenről. Mesélsz a háborúról, az Ellenségről, a győzelemről, és a fertőzésről. Leírod a harcokat követő káoszt, a csatákat, a káosztornádókat, a térkapukat. Beszámolsz a hordák által alapított szövetségekről, a harcot túlélő ellenségről, a renegátokról, a kristály hordáról, a xenomorf kaptárakról, sőt, említést teszel az őrült mágusról, Xantilleasról is. Egyetlen dolog van, amiről nem beszélsz, az elfek völgye.
Amikor befejezted, a császár hosszú ideig nem szól semmit, emészti a hallottakat. Végül így szól.
- Köszönöm, hogy vállaltad a viszontagságokat, és beszámoltál nekem! Hosszú éveken át voltam a galetki nép abszolút hatalmú uralkodója, mégis, úgy tűnik, amikor eljött a pillanat, amire harminc generáción át minden császár várt, félretájékoztattak, megtévesztettek. De most eljött az ideje, hogy felébredjünk! A népemnek szüksége van rám. Tudnod kell, hogy életveszélyben vagy itt, ha meglátnak, meg fognak ölni, ezért távoznod kell. De szerencsére vannak még hűséges alattvalóim, visszaállítjuk a korona hatalmát, és kezünkbe vesszük a dolgokat.
A beszélgetésnek nyilvánvalóan vége, felállsz, meghajolsz, és távozol. Szívedet boldogság járja át, elérted, amit akartál!
Határtalan megkönnyebbülést érzel, amikor magad mögött hagyod a hegyeket. Végre jó kezekben lesz a néped, visszatér a császár! Alig várod, hogy a híreket elújságolhasd hordaparancsnokodnak. Magirox bólogatva hallgat végig, amikor visszaérsz a táborba.
- Nagyszerű munka, Asmodeus Mortimer! Én magam sem hittem benne, hogy képes lesz valaki megtalálni, és cselekvésre bírni a császárt. A küldetésed nagy reményeket támaszt, de azért ne felejtsük el, az udvari intrika olyan művészet, amit mi még csak meg sem próbálhatunk megérteni. Azt, hogy a császár ténylegesen ki akar vonulni a felszínre, és irányítani akarja a dolgokat, és hogy ezt keresztül is tudja verni az őt fojtogató bürokratákon - hiszem, ha látom! Addig is, én azt javaslom, tegyük fel, hogy ez a reform bizonytalan idő múlva történik meg, és addig csak magunkra vagyunk utalva. Van egy vendégem, gyere, hadd mutassalak be neki!
A hordaparancsok erődítményének építése igen meggyőző léptékekkel halad. A legjobban a komplexum központjában emelt palota tetszik. Magirox szerint az egészet a lélekkufár kedvéért építették, a kényelmes kiszolgálásban részesülő kereskedőtől jóval kedvezőbb áron vásárolhat mindenki. De persze az is nyilvánvaló, hogy a palota elsősorban Magirox kényelmét szolgálja. Most a parancsnok egyenesen a palotába kísér. A kinti forróság után odabent jóleső hűvös fogad. A földön puha ülőpárnák, a középső, kerek faasztalon - az ilyesmi egy vagyonba kerülhetett! - frissítők és egy gusztusos gyümölcsöstál foglal helyet. A helynek különböző színű, ügyesen elhelyezett milgandok adnak hangulatos megvilágítást. A fal tövében illatos gyertya ég, kellemes aromát adva a helyiség levegőjének.
- Uram - hajol meg ##parancsok valaki előtt, aki eddig meghúzódott egy sötét árnyékban. - Engedje be, hogy bemutassam egyik kiváló harcosomat. Az ő neve Asmodeus Mortimer. Most járt a császárnál személyes audiencián!
- Nocsak! - mondja a rejtélyes idegen, és közben felemelkedik ülőhelyéről. Hosszú, szürke köpenyt visel, semmilyen páncélt nem látsz rajta, és még jól látható fegyvere sincs. Arcán a kor mély barázdákat szántott, amire hófehér hajtincsei még rákontráznak - mégis, olyan erő és határozottság sugárzik belőle, mint a hatalmuk teljében levő hadurakéból.
- Ez itt Xantilleas mágusmester személyesen - fordul feléd Magirox. - Bizonyára ismerős a neve.
Tisztelettudóan meghajolsz a varázsló előtt.
- Számomra a megtiszteltetés, hogy személyesen találkozhatunk! - de a mágus szemében már az őrület jeleit kutatod.
- Üljünk le, úgy sokkal kényelmesebb - mosolyodik el Xantilleas. - Nos, kedves… #Asmodeus Mortimer, mesélj nekünk a császárral való audienciáról!
Fogalmad sincs róla, hogy mennyire bízhatsz meg a mágusban, igyekszel ezért a lehető legkevesebbet mondani, még kevesebbet, amennyit a parancsnoknak is említettél.
- Szóval a császár csatlakozni kíván a népéhez? Ez valóban jó hír, reméltem, hogy így lesz! Én is épp azon voltam, hogy előkészítsem a terepet számára. A varázserőm igencsak számottevő, mint bizonyára hallottál róla.
- Igen, mindenki hallott róla, nagyuram. Igaz, hogy még a káosztornádókat is képes irányítani?
A mágus tekintete egy pillanatra megmerevedik.
- Nincs számomra lehetetlen. Mit mondott a császár, mikor tér vissza? Kik jönnek vele? Melyik tábort keresi fel először?
- Sajnálom, én is csak ennyit tudok!
- Ez is több a semminél, jó hírt hoztál, Asmodeus Mortimer! Később még visszatérek ide, addigra legyen meg minden, amit kértem! - ezeket a szavakat már a hordaparancsnokhoz intézi. Azzal kilép az ajtón. Utánanézel, és látod, hogy a varázsló egy villanás kíséretében eltűnik.
- Uram… azt beszélik, hogy Xantilleas megőrült, a vortexek energiáját próbálja megkaparintani, de ehelyett a tér és idő szövetén okoz jóvátehetetlen károkat! - fordulsz a parancsnokhoz.
- Ki mondta ezt neked?
- Egy informátorom… aki már korábban is szolgált használható hírekkel.
- Asmodeus Mortimer, te mindenben a világ végét látod… Majd odafigyelek rá. Menj, pihenj le, rád fér egy ilyen hosszú út után!
A napjaid várakozással telnek, várod, hogy mikor ad a császár jelt magától, de megérted, hogy az ilyesmi nem megy egyik pillanatról a másikra. Vadászol, portyázol, a hordaparancsnoktól kapott küldetéseken dolgozol - és közben egyre növekvő aggodalommal figyeled a horizonton szabályos táncot lejtő vortexeket. Egyik éjjel a távolban intenzív mennydörgést és látványos villámlást látsz. A vortexek, mint megannyi villámsújtotta óriásféreg vonaglanak, gerincük egy-egy fehér ívfény. Aztán egy hatalmas robbanás rövid időre nappali világossággal árasztja el a vidéket. Mintha a fény középpontjában valami óriási, kavargó hegy kelne életre. Aztán a sötétség mindent elnyel.
Reggel, amikor felébredsz, a horizontot kémleled. Mintha megritkultak volna a vortexek, de semmi egyebet nem látsz, ami különös lenne. Ahogy megfordulsz, ott áll mögötted a fehér lovag. Meglepetésedben egy nagyot ugrasz hátra.
- Már megszokhattad volna, Asmodeus Mortimer, hogy mi elfek, mennyire nesztelenül érkezünk. - mosolyodik el. - Látom, téged is aggodalommal tölt el a mágusotok ügyködése.
- A mágusunk ügyködése?
- Ne tégy úgy, mintha nem láttad volna! Az éjszaka irtózatos mennyiségű lélekenergiát sütött ki a vortexekből. Kíváncsi vagyok, mi történhetett vele!
- Én inkább az elkóborolt Ellenség miatt aggódom. Nincs valami friss híred ezzel kapcsolatban?
- Ha találunk is valamit, ugyanúgy hezitálni fogtok…
- Ne aggódj, ezúttal nem. Szóval, van valamit?
- Sajnálom - megrázza a fejét. - De nincs újabb nyom. De ki tudja… Végeredményben az Ellenség is leginkább a lélekenergiára vágyik. Talán ott kell keresned, ahol a varázslótok ügyködik. Ki tudja. Mindenesetre én a helyedben most Xantilleasnak néznék utána!
- Köszönöm a tanácsot! Ha találkozni akarok veled, hol vehetjük fel a kapcsolatot? Valahogy képtelen vagyok visszaemlékezni arra, hol volt a völgyetek…
Aleneliel elmosolyodik.
- Ha szükség van rá, megtalállak!
Kicsit aggasztó, hogy még mindig nem hallottál a császárról. Felkeresed a hordaparancsnokod. Magirox épp egy igen bizarr épület felhúzását vezényli. Az elpusztított szörnyek csontjaiból hatalmas piramis épül.
- Átokpiramis - mutatja vezéred büszkén. - Segítségével nagy távolságból képesek vagyunk ellenségeinket megátkozni, és a szokásosnál is több lélekenergiát kinyerni belőlük.
- Impresszív… - bólintasz. - Uram, tudna segíteni abban, hogy merre találom Xantilleast, a mágust?
- Miért akarsz találkozni vele?
- A császárról még semmi hír, talán ő többet tud. Ezenkívül segíthetne megtalálni az Ellenség fattyát is.
- Értem. Én sem találkoztam vele, amióta utoljára itt járt, és azt sem tudom megmondani, merre indult, hiszen a varázslók többnyire a mágia szárnyain közlekednek. Azonban innét délnyugatra vannak a romjai egy ősi városnak. Annak idején valamiféle mágusakadémia lehetett ott, hatalmas könyvtárral, laboratóriumokkal, varázslótornyokkal. Xantilleas érdeklődött nálam, mi lehetne számára a legalkalmasabb rezidencia, és én azt javasoltam neki. A romok innét nagyjából három napnyira vannak, persze a mi tempónkban. Ha találkozol a mágussal, mondd meg neki, hogy én is beszélni szeretnék vele!
- Rendben, és köszönöm az információt!
Újabb fárasztó utazásnak nézel elébe, de már megszokhattad a dolgot. Kicsit irigyled a mágusok teleportációs képességét, de egy napon talán te is képes leszel elsajátítani.
Az ősi város egykor hatalmas lehetett, de ezer év elteltével nem maradt más belőle, csak egy halom kőtörmelék. Azaz, ezt gondolhatnád, de ahogy közelebb érsz, elámulsz. A város szélén impresszív épületegyüttes emelkedik. Égbeszökő tornyok, masszív raktárépületek és egy gyönyörű palota. Még közelebbről tovább nő a csodálatod. A palota előtt csodálatos kert, szökőkutak - ilyet még soha nem láttál, legfeljebb történeteket hallottál róla. Mintha megtaláltad volna álmaid lakhelyét.
A hely azonban ijesztően kihalt. Sehol egy élőlény, még állatokat sem látsz. A gyönyörű virágokkal díszített park egy egyenes sugárutat övez, amely a palota bejáratához vezet. Szinte megbabonázva érsz a palota lépcsőihez. Olyan az egész, mintha egy mesébe csöppentél volna. A palota széles kapui csukva vannak, kétoldalt egy-egy izmos góliátot formázó szobor áll. De valóban szobrok lennének? Közeledtedre megmozdulnak, és fenyegetően eléd lépnek. A kövek recsegnek-ropognak, ahogy sziklaízületeiket mozdítják a kőóriások.
De aztán kitárul a kapu, és a szobrok visszaállnak helyükre. A lépcsősor tetején Xantilleas áll, és biztatóan feléd int.
- Kedves barátom, örülök, hogy benéztél! Ugye, milyen csodálatos helyet varázsoltam ebből a sziklatemetőből? Fantasztikus, hogy mi mindenre képes a mágia! Kérlek, kerülj beljebb, és közben elmondod, mi járatban vagy kies otthonomban!
Tátott szájjal követed a mágust, miközben az újabb, előbukkanó csodákat bámulod. A palota belsejét is gazdagon díszítik növények, az óriási színes üvegablakok pedig bőséggel eresztik át a fényt. A mágus egy nagy hallba vezet, középen terített asztalok, és káprázatos, minden bizonnyal mágikus fényjátékok várnak.
- Valójában ez a hely valahogy így nézhetett ki ezer évvel ezelőtt is - mesél a varázsló. - Én mindössze újrateremtettem az egészet, hogy úgy mondjam, a "kövek emlékei alapján".
- Tényleg mesés dolgokra képes a mágia, ha elég nagy hatalma van valakinek - ámuldozol.
Helyet foglaltok, és közben rátérsz jöveteled céljára.
- Uram, hallott esetleg valamit a császárról? Elhagyta már a hegyet?
- Semmi jóval nem biztathatlak, fiam! Őszintén szólva, én tőled vártam volna hírt erről, hiszen az első információt is tőled kaptuk.
Megrázod a fejed.
- Én azt hittem, hogy mint mágus, tud mindenről, ami történik…
- Tudok is. Illetve, amit tudok, hogy nem történt semmi. A császár nem hagyta el a hegyet.
- Akkor valami gond történt… Ott kellett volna maradnom segíteni!
- Lehet… De hidd el, nem valószínű, hogy sokat tudtál volna tenni. Én is ott voltam, láttam, hogy mi folyik, és hiába voltam az egyik leghatalmasabb mágus, a varázshatalmam vajmi kevés volt ahhoz, hogy az ilyesmihez szükséges befolyásra szert tegyek. Épp ezért is jöttem el, mert láttam, hogy nem tehetek semmit, és ez elszomorított.
- Értem… - mondod, miközben valami fantasztikus zamatú bort szürcsölsz. - És mik volt az a hatalmas villanás néhány nappal ezelőtt, az éjszaka közepén? Ugye Ön csinálta?
- Tudod, fiam, egy ilyen hely létrehozásához óriási mágikus energia szükséges. Bármilyen nagy hatalmú varázsló vagyok is, azért ekkora energiával nem rendelkezem. A vortexekben meg ott volt az energia, kézenfekvő volt, hogy kiaknázzam.
- Én azt hittem… azt mondták Önről…
- Hogy őrült vagyok? Hogy a káosz megfertőzte az elmémet, akárcsak a végzeturakét? Ugyan. De még ha így is történt - itt megereszt egy csúfondáros vigyort - ugyan ki fog róla tudni? Rajtad például látszik, hogy fertőzött vagy?
- Én küzdök ellene…
- Ugyan! - legyint a mágus. - Ez az egész fertőzés-dolog egy mítosz. Azért vagyok itt, hogy segítsek nektek. Látod, még a vortexeket is uralom. Tombolásukkal rengeteg kárt okoztak, én nemcsak megszüntetem őket, hanem az energiájukat jóra használom!
Földöntúli sikolyt hallasz, egy olyan teremtmény üvöltését, amelyet még csak elképzelni sem tudsz. Megfagy az ereidben a vér. Felpattansz, kezed a fegyvered markolatán.
- Nincs ok aggodalomra, végzetúr! Csak valami kóbor teremtmény lehetett.
- Ez a hang a közvetlen közelből eredt! Utánanézek.
- Várj! A palotát és környékét erős mágikus rúnák védik, nincs ok az aggodalomra!
Hatodik érzéked bajt sugall, ezért nem hallgatsz a mágusra, fegyverrel a kézben, kisietsz a palotából. Közben az iszonytató, nem evilági hang megismétlődik, még hangosabban, még közelebbről. A palota kapujában állsz már, és látod is, hogy honnét ered. Az egyik közeli raktárépületből. Futva közelíted meg. Xantilleas melletted materializálódik.
- Várj! Oda nem mehetsz be!
- Miért nem? - kérdezel vissza futás közben. A mágus nem bírja a tempódat, ezért egy villanással utánad teleportál.
- Azt mondtam nem mehetsz oda be!
- Nem kell féltenie engem!
A mágus mormol mögötted, felismered a varázslatot, és megacélozod az elmédet azzal szemben, ami következik. Érzed, hogy tagjaid egy pillanatra mintha megdermednének, de aztán futsz tovább. A mágus döbbenten felkiált, és te elmosolyodsz. Lehet, hogy Xantilleas az egyik leghatalmasabb mágus, de azért te is tanultál egyet s mást, amíg idekint éltél, a vadonban. Bár a mágiához való affinitásod nem olyan nagy, mint az övé, de a folyamatos párviadalok során a mágiával szembeni ellenálló képességed jelentősen megnőtt. Eléred a raktár kapuját. Be van belülről reteszelve, de irtózatos erődnek ez nem jelent problémát, egy mozdulattal betöröd az ajtót, miközben hallod a mágikus sistergést, amellyel Xantilleas ismét a közeledbe ugrik.
A raktár belseje egyetlen óriási, összefüggő térség. Középen óriási fémrudak által közrefogva egy kétdimenziós korongot látsz. Kék és fehér felülete folyamatosan fodrozódik, mintha hullámzana az egész. Egy gigantikus térkaput látsz, kétség nem férhet hozzá. A teremben látható második legszembetűnőbb jelenség egy hatalmas, gomolygó fekete ködre emlékeztető entitás, amely már majdnem teljesen átpréselte testét a térkapun . Három gigantikus, vörösen izzó szeme érdeklődve néz körül, a testéből kinyúló óriási karmok rongybabaként szórják szét a kapu tövénél serénykedő köpenyes alakokat. Akik, ha jobban megnézed őket, mindnyájan Xantilleasra hasonlítanak. Mondhatni, kiköpött másuk.
- Úgy látom, a klónjai elvesztették a kedvence fölött az uralmat - próbálod túlharsogni a rém újabb bömbölését.
Xantilleas már nem rád figyel, hanem a kapura és a szörnyetegre. Varázsolni kezd, de minden alkalommal, amikor a rém széttépi egy klónját, fájdalmasan összegörnyed.
- Ez így nem fog összejönni! - tekinteted a térkaput tartó oszlopok tövében forgó zöld energiagömbökre téved. Tétovázás nélkül rohanni kezdesz az egyik felé. Közben felemeled a fegyveredet. A gömbök láthatóan mágikus energiából vannak, de a te fegyvered is izzik a varázslattól. Meglátjuk, mire mennek egymással! Mindenesetre, ha a fegyvered alapvetően mágikus természetű lényekkel szemben hatékonynak bizonyult, akkor talán itt is van esélyed. A táv végét egy hatalmas ugrással hidalod át, és fegyveredet belevágod a zöld gömbbe. Téged is meglep az eredmény, a gömb pukkanás közepette kialszik, elfüstöl, és a tartórúdon elektromos szikrák futnak végig. Két másik, közelben levő gömbre is lecsapsz, mire azt látod, hogy a térkapu vibrálni kezd, aztán egy nagy reccsenéssel összeomlik az egész, kettévágva a szörnyet. A termet egy utolsó, irtóztató bömbölés rázza meg, aztán valami maró, savas permet fröccsen mindenre, és csend lesz, amelyet csak egy haldokló nyöszörgése tör meg rövid időre.
- Gratulálok - mondja Xantilleas színtelen hangon, ahogy odalép hozzád. - Megölted első éjfattyadat. Most pedig tűnj el innen! - a varázsló mellbelök, és a következő pillanatban a hordaparancsnok táborában találod magad. Percekig nem térsz magadhoz, a táborlakók furcsa pillantásokkal méregetnek. Első dolgod az lenne, hogy jelentést tegyél a hordaparancsnoknak, de jelenleg épp egy rajtaütést vezet, ezért várnod kell.
Magirox a fejét csóválja, ahogy a beszámolódat hallgatja.
- Ez az egész, már megbocsáss, de elég hihetetlennek tűnik!
- Menjen akkor oda, és nézzen körül saját maga!
- Nem, felesleges. Annyira kacifántos a történet, hogy ezt nem találhattad ki magadtól, így kénytelen vagyok elhinni! Mondjuk, az egész csak annyit bizonyít, hogy a varázslónak tényleg nagy hatalma van. És egy éjfattyat idézett meg egy térkapun keresztül? Nem igazán tudom az micsoda. De elárulok egy titkot. Mi is lokalizáltunk egy dimenziórést itt, a táboron belül. Jelentős energiát fektetünk bele, hogy fenntartsunk, és kitágítsuk. És mindezt miért? A környéken kóborló lények legtöbbje ilyen réseken keresztül jött hozzánk. Gondolj bele! Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a szövetségnek lenne saját térkapuja, és ide, helybe jönnének a lények, hogy kinyerjük lélekenergiájukat!
- Ez most komoly? Fogalma sincs, hogy mi minden léphet át azon a kapun!
Magirox megvonja a vállát.
- Hát, akkor csak annyira tágítjuk ki, hogy ne léphessen át rajta semmi, ami esetleg túl nagy lenne… De a lényeg, amit mondani akarok, hogy szerintem Xantilleas nem csinált semmi olyasmit, ami ésszerűtlen, legfeljebb nagyobb léptékben gondolkodik. Azt mondtad, hogy elpusztítottad az éjfattyat. Akkor a mágus biztos, hogy szintén képes erre - egyszerűen csak a lény lélekenergiáját akarja kinyerni!
- Először is, az a kevés, amit tudok ezekről a lényekről… nem hiszem, hogy lenne lélekenergiájuk. Inkább hasonlítanak az Ellenségre, aki az energia épül fel, épp ezért zabálnak fel minden életenergiát. Másodszor is, nekem nagyon úgy tűnt, hogy nincs kontrollja az események fölött, és a lény csak azért pusztult el, mert sikerült tönkretennem a térkaput! Xantilleas olyan magas célok érdekében cselekszik, amit mi lehet, hogy nem foghatunk fel, de az egészen biztos, hogy nagyon, nagyon ártalmasak!
- Asmodeus Mortimer, én a helyedben most inkább a császárral törődnék. Még mindig nincs nyoma! Utána kellene nézned, mi pedig gondoskodunk a varázslóról.
- Rendben… de remélem azt a saját térkapu-dolgot nem mondta komolyan!
Magirox csak rosszallóan csóválja a fejét, ahogy elbocsát.
|
