Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/46000
|
2010-12-02
Bosszúvágy és meglepődés
Ismét egy szikla tetején állsz. Amikor körülnézel, teljesen ismeretlennek tűnik a táj. Még sohasem jártál erre. Nagyon messze kerültél el megszokott vadászterületedről. Beszívod a szél kellemes, fűszeres illatát, és felidézed az elmúlt napok eseményeit.
Két napja még megláncolva ültél egy hatalmas kőedényben, hordád egyik főhadiszállásának pincéjében, mélyen, nagyon mélyen a felszín alatt. Megláncoltak mint egy kutyát, és az edényt gyúlékony folyadékkal töltötték fel. Őreid arcán láttad, hogy félnek tőled. Pedig nem is olyan rég még a bajtársaid voltak.
Az aljas dögök elárultak, és készen állnak arra, hogy elevenen elégessenek. Pedig semmit sem vétettél ellenük. Ha egyszer kikerülsz innen, iszonyatos bosszút fogsz állni. Veled nem bánhat így senki sem.
- Csak annyi a gond, hogy nem nagyon valószínű, hogy ebből a pincéből valaha is kikerülsz élve - gondoltad.
Kerültél más máskor is nagy bajba, de ennyire kilátástalan helyzetbe még soha. Társaid teljesen igazságtalanok veled szemben. Úgy bánnak veled, mintha egy megfertőződött, leprás szörnyeteg lennél, az Ellenség egyik elátkozott teremtménye. Pedig te Végzetúr vagy, büszke és szilaj harcos, a puszták ura, a vadon hercege, a harci művészetek és a mágia
Ezen a ponton elbizonytalanodtál. A bűzlő olajban mozdulatlanul és némán kuporogva ugyan más sem tudtál tenni, minthogy gondolkozol, és sajnálod magadat, de annyi józan ész azért maradt benned, hogy belásd, mind a harcművészetek mind a mágia területén lenne mit tanulnod.
Már ha életben hagynak.
A szemetek! Csak azért, mert baleset ért! Igazából te vagy az áldozat. Olyasmi történt veled, amihez fogható tudtoddal még soha senki mással sem történt meg. Egy ellenséges végzetúr már majdnem teljesen kiszívta belőled az összes lélekenergiádat, amikor megölték. Ő pusztult el, nem te. A benned élő bestia persze nem akart meghalni, ezért azonnal visszavette ellenséged még meleg teteméből az ellopott életerődet, meg minden cseppnyi energiát, amit csak talált.
Találtatok.
Hordád vénei, a sok állítólagos bölcs attól tartottak, hogy valamilyen démoni lény szivárgott beléd, az elmédbe vagy a testedbe, amíg túlszívtad magad a halottból. Ostobaság! Csak azért, mert utána a vérszomjtól hajtava megöltél egy féltucatnyi végzeturat? Ilyen bárki mással is megtörténhetett volna! Nem is találták meg az összes hullát! És az áldozatok mind ellenségek voltak - szerencsére - így még szolgálatot is tettél a hordádnak.
Erre ezek el akarnak égetni!
Mindig két őr - kegyetlen, öreg, veterán végzeturak - állt a sötét pincében. Egymástól és az ajtótól is jó messze. Csak a kezükben tartott fáklyák világították meg börtönödet. Az első gyanús jelre az olajba kell vágniuk a fáklyát. És csak a jóindulatukon múlott, mit tekintenek gyanús jelnek.
Kinyílott az ajtó. Edralian és Uriás lépett a pincébe. Átvették a fáklyákat, is intésükre a két addigi őr távozott.
- Jól figyelj rám NÉV, az életed múlhat rajta - szólított meg a parancsnok.
Némán néztél rá, mert még azt is megtiltották, hogy bólintsál.
- Beszélhetsz nyugodtan, de most még figyelj. El akarom mondani, hogy miért vagy itt.
Miközben beszélt, Uriás odalépett az edényhez, és egy lélekkristályt nyomott a szádhoz. Mohón szívtad magadba az erőt.
- Nagyon fontos feladatot bízok rád. Hordánk, de talán a végzeturak egész világának a sorsa múlhat rajtad. Ki kell derítenünk, ki vagy mi áll az elmúlt hetek furcsa, egyre rémisztőbb jelenségei hátterében. Az a gyanúm, hogy egy egészen különösen aljas támadás folyik ellenünk. A titokban, a sötétben. Te fogod kideríteni.
- De hát hogyan, uram?
- Nem tudhatod, de ellenséges erők ügynökei épültek be közénk. Nem bízhatunk senkiben sem. Uriás - fejével a viharvert külsejű végzetúr felé biccentett - vezeti a kémeinket, és ő figyel arra, nehogy mások megismerhessék a titkainkat. Ha nincs az ő ébersége, talán észre sem vesszük
- Bocsáss meg Edralian - vágott közbe meghajolva Uriás. - Ez legalább annyira a te érdemed is.
Parancsnokod keserűen elmosolyodott.
- Nemsokára megkeresnek az ellenséges erők ügynökei. Tegyél úgy, mintha velük lennél. Tudjál meg a lehető legtöbbet tőlük meg a vezetőikről. Mit akarnak? Hol élnek? Még ki dolgozik nekik?
- Miért hinnék el, hogy velük vagyok?
- Ó, a rettenetes kínvallatásod után nem fognak kételkedni benne, hogy bosszút akarsz állni rajtam.
- Milyen kínvallatás? - kiáltottál fel.
- Hihetőnek kell lenni a történetednek. Fent a többiek úgy tudják, mi most azért jöttünk le, hogy megkínozzunk.
Uriás kinyitotta az ajtó melletti szekrényt. A fáklyák vöröses fénye fűrészes élű pengéken, és vaskos fogókon csillant meg.
- Fájni fog, de üvölts nyugodtan. Attól még hihetőbb lesz a meséd.
Mire két látogatód végzett veled, nem igen akadhatott a környéken olyan figyelő fül, aki ne hitte volna el, hogy pokoli kínokon mentél keresztül. Üvöltésed mérföldekre elhallatszott.
Mégis, ennek köszönhetően másnap este már szabad voltál. Új barátaid társaságában arra készülhettél, hogy a vadászat után találkozz megmentőid vezetőjével.
És megbeszéljétek, hogyan állsz bosszút a hóhéraidon.
Ó, édes bosszú…
Ellenségem ellensége miért az én ellenségem?
Ez a meglehetősen költői kérdés jut az eszedbe, ahogy az egyik halott mellől felkapott jókora pajzs és egy, a köves talajból kimagasodó sziklatömb mögött megbújva megpróbálod nem engedni, hogy szétloccsantsák fejedet a magasról lezúduló sziklatömbök. Fent a galetkik elszántan védekeznek. Nem is csoda. A Szent halálbrigádjai rettenetes kegyetlenséggel üldözték őket. Neked pedig most az a feladatod, hogy feljuss a hegy tetejére, és szép szóval vagy erővel megtudd tőlük, merre vezet az út Borzalom Szívébe.
Három napja még saját hordád fogja voltál. Vezetőd és a horda elhárításának könyörtelen parancsnoka rettenetesen megkínoztak. Amikor magadra hagytak, élet és halál között lebegtél. Ahhoz, hogy egy végzetúrral ennyire elbánjanak, nem mindennapi hóhérokra volt szükség.
Este új őröket kaptál. Ők is csuromvizesek voltak, és az égből lezúduló vízre panaszkodtak. Az Ellenség legyőzése után egy sivatagba tértetek vissza, ahol kincset ért a kevéske ivóvíz. Most viszont mintha valahonnan a víz is visszatért volna világotokba.
A hajnali őrségváltáskor belépő két fiatal végzetúr egyikét látásból ismerted, a másikat nem. Valósággal áradt belőlük a feszültség. Némák voltak, és mintha vártak volna valamire. Napkelte előtt közvetlenül egy ismeretlen, idősebb végzetúr lépett a börtönödbe. Azonnal megérezted rajta, hogy nagy hatalmú mágiahasználó. Láttára két őröd mélyen meghajolt, ám ő nem is törődött velük, hanem eléd lépett.
- Kedves barátunk, NÉV, iszonyatosan sajnálom, ami veled történt - szólalt meg hihetetlenül mély hangon. - Azért jöttünk, hogy segítsünk neked.
Némán bámultál rá, alaposan a fejedbe verték, hogy nem szólalhatsz meg.
A végzeturak összenéztek, majd a páncéljuk alá nyúltak. Egy-egy fehér kendőt húztak elő. A kendőket ezüstösen csillogó acélgyűrűkön bújtatták át.
- Tanítványok vagyunk, akárcsak te - folytatta a mágus. - Itt, a hitetlenek között még nem viselhetjük jelvényünket, de neked megmutatjuk. Nincs okod félelemre.
- Mit akartok tőlem? - kérdezted bizalmatlanul.
- Itt halál vár rád - jelentette ki a mágus. Nem siette el a bemutatkozást, és te nem is nagyon bántad. - Megtudtuk, hogy mindenképpen ki fognak végezni. Uriás arról beszélt az egyik tisztjének, aki a testvérünk titokban, hogy beléd költözött egy éjfattyú. El fognak égetni, ha itt maradsz.
Válaszul a magasba emelte összeláncolt kezedet. Az öklödről lefolyó, pokolkénnel elkevert olaj hangosan belecsobbant a hatalmas edénybe.
- Hova mehetnék innen?
- Tudunk segíteni…
- Miért segítenétek?
- Mert te egyik leghíresebb térítőnk, Szigetlakó Angwarn tanítványa vagy. És talán meg tudod mondani, mi történt a mesterrel. Jutalmul részese lehetsz felsőbbrendű fajunk győzelmének, az új aranykor hajnalának.
Fentről ekkor kiabálás, és súlyos léptek dübörgése hallatszott.
- Megtalálták a hullákat - kiáltott fel az egyik őr. - Nincs időnk fecsegni!
A mágus mindkét keze eltűnt a derekát övező selyemöv redői között. Két olyan öklömnyi, szögletes tárgyat húzott elő, mint amilyent Angwarn is használt.
A halála előtt.
A mágus intett. A két tanítvány odaugrott hozzád, és a testedet beborító ragacsos, bűzlő és ráadásul életveszélyesen gyúlékony folyadékkal nem törődve, kirángattak a tartályból. A mágus a nyitott ajtóhoz lépett, és egy unott mozdulattal kihajította az egyik gránátot. Hullazöld fény villant fel, de zaj nem hallatszott. Fent elhallgattak a kiabálók. Hordatársaid valami miatt megtorpantak. Ekkor gyomorfacsaró bűz csapta meg az orrodat, és meghallottad a pikkelyes thorgatok jellegzetes hörgését.
- Ez majd leköti őket - bólintott öntelt mosollyal a mágus. Ujjára húzta a gyűrűjét, és a fehér kendőt a nyakába kötötte.
Fentről vad kiabálás, csontban elakadó fegyverek csattogása, és a fenevadak őrjöngő üvöltözése hallatszott. Amikor azonban meghallottad a felszíni mágiahasználók kántálását, már tudtad, hogy nincsen sok időtök. Melletted a mágus is elkomorodott. Kalkuláló pillantással felmérte a pince nagyságát, majd a másik gránátját a távolabbi fal felé gördítette. A levegőben a rés pontosan akkor jelent meg, amikor fent hatalmas robbanás jelezte, hogy hordád elkezdte megsemmisíteni az őrjöngő pikkelyes thorgatokat. Az ismeretlen őr megragadott, és a nyílás felé taszigált. Elgémberedett lábaddal csak tántorogtál. A mágus megelőzött benneteket. Egy nagymacskát is megszégyenítő ügyességgel keresztülvetette magát a mágikus ajtón, miközben melletted elsüvített egy egykezes nyílpuska lövedéke. A felharsanó halálsikoly jelezte, hogy utolsó megmentőd nem volt olyan szerencsés mint te. Szemed sarkából még láttad, hogy két kékesen izzó, mágikus lövedék is eltalálta.
Te azonban keresztüljutottál a kapun.
Egy olyan helyen bukkantál elő, ahol talán még soha sem járt hordád egyetlen tagja sem. Nem ismerted fel az égen ragyogó csillagképeket. Különös, fűszeres illata volt a levegőnek, és azonnal izzadni kezdtél a hőség miatt.
Megmenekültél a tűzhaláltól.
A következő napok során megismerkedtél megmentőiddel. Találkoztál a Szenttel, aki megígérte, hogy segít neked megkeresni az uralkodót. Az azonban még álmodban sem jutott volna eszedbe, hogy ezért olyan szabad galetkik ellen kell majd harcolnod, akik soha az életben nem ártottak neked. Akik csak az életüket és a szabadságukat akarják megvédeni.
Te meg egyszerűen jössz a világ túlsó feléből, és csak úgy nekik ugrasz, hogy lemészárold őket.
A magasból lezúduló kőzápor elállt. Kinézel pajzsod mögül, és látod, hogy a fegyveres galetkik hulláma megindult lefelé. Félredobod a pajzsodat, megmarkolod fegyvered, és futva elindulsz feléjük. Nyakadban csak úgy világít a fehér kendő.
Kezdődhet a mészárlás…
A Borzalom Szíve.
Két hete még fogalmad sem lehetett arról, mit is takar ez a különös, cseppet sem barátságos hangzású név. Igaz, két hete még egészen más dolgok kötöttek le. Például tizenkét lábnyi mágikus lánc. A saját hordád tartott rabságban. Azt hitték, valamilyen idegen dimenzióból érkező szörnyeteg fészkelte be magát az elmédbe. Majdnem elégettek. Elevenen.
De szerencsére a barátaid megmentettek. Nem mintha tudtál volna a létezésükről, de akkor is eljöttek érted, és kimentettek a halálos csapdából. Utána pedig olyan ajánlatot tettek neked, amit nem lehetett visszautasítani.
Mindezek következtében most itt állsz, véres fegyverrel a kezedben a lángoló falu közepén, és próbálod kitalálni, hogyan tovább.
Ez már a harmadik orgling falu, amit a kincsszerző expedíciód során új barátaiddal, a titokzatos Szent tanítványaival elpusztítottatok. Az ellenség kemény küzdött ellenetek. Nem kért, és nem adott kegyelmet. Az apró kis lények a sarokba szorított mérges szilmillek elszántságával harcolt. Néha nőstényeik és kölykeik is fegyvert ragadtak, hogy végezzenek legalább egy-egy végzetúrral. Társaid gyíkoknak vagy férgeknek hívják őket. Van, aki a bőrükből készített övet vagy kesztyűt magának. Itt, a Szent zászlaja alatt nem tűnt szerencsésnek azt felemlegetni, hogy egykor ti is ugyanúgy a mélyben éltetek mint ők. Hogy az Ellenség miatt egyformán szenvednetek kellett.
Cseppet sem tűnt szerencsésnek.
Új társaid között ugyanis akadtak olyanok is, akik azzal kérkedtek, hogy ők a galetkikeket is csak állatnak tartják. És ha majd eljön a nap, őket is úgy fogják pusztítani, mint most az egykori felszín alatti szolganép tagjait. Már a puszta gondolattól is megborzongtál.
Viszont amióta kiszabadultál, nem nagyon éhezel. Ellentétben új társaiddal, te nem szívod el a legyőzöttek minden lélekenergiáját, de csak idő kérdése, hogy mikor kell majd szabad galetkik ellen harcolnotok. Akkor pedig igen könnyen lelepleződhetsz, mert még saját hordaparancsnokod kedvéért sem lennél hajlandó kiszívni tehetetlen áldozatok életerejét. Az, hogy szinte minden más lénynél erősebb és keményebb lettél, számodra nem jelenti azt, hogy mindenkit le kell gyilkolnod.
Aki fegyverrel száll szembe veled, az lehet, hogy meghal. De a legyőzött ellenséget nem gyötröd, és nem falod fel. Különösen nem a nőstényeket és a kölköket
Amikor kiszabadítottak, hamarosan a Szent előtt találtad magadat. Az alacsony termetű, hosszú ősz szakállú végzetúr hófehér köntöst, mellényt és turbánt viselt. Körülötte hatalmas termetű végzeturak és iszonyatosan fenyegető, ragadozó nagymacskára emlékeztető pillantású végzetúrnők álltak. Látszott rajtuk, egy rossz mozdulatod elég, hogy felkoncoljanak.
A Szent barátságosan fogadott. Kristályba zárt lélekenergiával kínált, és saját kezűleg kötött fehér kendőt a nyakadba.
- A testvériség acélgyűrűjét majd akkor kapod meg, ha tetteid alapján mindenki láthatja, hogy igaz testvérünk vagy - jelentette ki, és fejével az egyik mellette álló végzetúr felé biccentett.
- Mester! - kiáltott fel az óriás, és féltérdre ereszkedett. - Bocsáss meg, de szerintem hibát követünk el. Ne bízzunk benne. Ez a fickó kém lehet. Öljük meg, és vegyük el a lélekenergiáját.
- Látod, barátom - nézett most rád a Szent -, az életed még az igazság mérlegének serpenyőjében pihen. Kérlek, mondj el mindent. Győzd meg tiszta szándékodról Kríszisz mestert, akiről kitalálhatod, hogy ő véd meg minket rossz akaratú, sötétben bolyongó testvéreink cselszövéseitől!
A Szent leült fehér márványból faragott trónjára, és figyelmesen hallgatta, ahogy Krísziszt és társait győzködöd. Amikor néha közbeszólt, mindig udvarias és kedvességtől valósággal csepegő hangon szólt hozzátok. Emberei végül úgy döntöttek, hogy életben hagynak.
Egyenlőre.
Nem kételkedtél abban, hogy Krísziszt nem tudtad meggyőzni. Érzi, hogy felderítő vagy. Ez a végzetúr halálos ellenséged, bárhogy is mosolyog most az ura előtt.
Aznap este már a Szent táborában aludtál. Nagyon szokatlan érzés volt ilyen sok végzetúr között lenni. Ha ezek egymás torkának ugrottak volna, akkor abból olyan vortexek robbanhatnak ki, amelyek hatását még elképzelni s nehéz lett volna. Ám a különféle hordákból származó hitehagyottak szemmel láthatóan jól kijöttek egymással. És cseppet sem tűntek éhesnek.
Azóta velük vadászol. A zsákmány nem más, mint az errefele élő rengeteg galetki. Hogy honnan kerültek ide? Biztos, hogy nem a te Hegyed alatti tárnákból. Érthetetlen nyelven karattyolnak.
Amikor elnyerted a gyűrűt, a Szent maga elé hivatott.
- Amikor egy testvérünk eljut erre szintre, kívánhat valamit. És én teljesítem a kívánságát. Mivel jutalmazzam meg odaadásodat?
- Mester, egy orgling falut keresek. A közelben egy éjfatty lakótornya magasodik. Hegyes, fogakra emlékeztető sziklák gyűrűjében, egy mély völgyben fekszik. Ha tudnál segíteni!
Hatalmasat villant a szeme, de a mosoly nem tűnt el az arcáról. Megparancsolta, hogy hozzák oda az Örök Szemet, azt az ősi, mágikus berendezést, amivel mindent meg lehet találni, mindent, az Ég alatt.
Sajnos azonban azon a ponton az események nem várt fordulatot vettek. Ennek következtében neked iszonykeltőkkel és mutáns gladiátorokkal kellett megküzdened, majd egy expedíció élén el kellett indulnod, hogy megkeresd a Borzalom Szívét.
Amiről még most sem tudod pontosan, hogy micsoda. Egy személy? Egy misztikus tárgy? Vagy egy birodalom neve? Vagy mindegyik egyszerre?
Itt, a halottak között állva megint hiába vársz válaszra. Esetleg, ha rá tudnád venni a többi végzeturat, hogy ne öljék meg azonnal a foglyaitokat?
Talán a következő faluban több szerencséd lesz…
Szorul a hurok a nyakad körül.
Valahogy tudatni kellene a hordáddal, mit sikerült megtudnod eddig. Fogalmad sincs azonban arról, hogyan léphetnél kapcsolatba Uriással. Kríszisz fehér kendős besúgói állandóan ott vannak a nyomodban. Szinte egy pillanatig sem lehetsz egyedül. Pedig már azt hitted, hogy kivágtad magadat a bajból.
Amikor kérésedre a Szent előhozatta az Örök Szemet, még csak nem is sejtetted, hogy a következő pillanatban majd az életedért kell küzdened. A tanítványok vezetője a hófehér asztalra fektette a szemfájdító rúnákkal díszített, rendkívül finoman megmunkált tárgyat. Zavarba jöttél, mert ehhez hasonló mintákat utoljára Wyhetrqaxx citadellájában láttál. Már, ha jól emlékszel
- Tedd rá a kezedet, csukd be szemedet, és képzeld magad elé az orgling falut.
Így tettél, bár kicsit zavarba jöttél, hiszen a saját szemeddel sohasem láttad azt a helyet, ahol néped egyik legnagyobb ellensége tanyázik. Már ha sejtésed igaznak bizonyult. Ennek ellenére alkalmaztad a Hegy mélyében tanult összpontosító technikákat, és lassan, árnyalatról-árnyalatra megteremtetted a keresett falu képét. Alacsony orgling veremházak jelentek meg előtted. Terméskőből rakott, tőzegtetős ólak, tövises ágakból jól-rosszul összerakatott kerítések, és középen egy nagyobb, jobban kidolgozott építmény. A gerendákból ácsolt zömök toronyból vastag kötélen fényes fémkorong lógott. Egy díszes lepelbe öltözött orgling állt előtte. Két karját a magasba emelte, és az ég felé nézett. Mögötte megvetett fajtájának tagjai feküdtek a földön.
Mi a csudát művelhetnek? És miért egy ilyen kép jelen meg előtted?
- Nagyon jó! - hallottad meg a Szent hangját. - Most pedig az Örök Szem meg fogja mutatni neked, hogyan juthatsz el oda, ahová a szíved kívánkozik. Ahol beteljesítheted a végzeted
Kinyitottad a szemedet, és a készülékre néztél. A rúnák ragyogása füstössé vált, és fényüket elnyomta a fényesre csiszolt bronzba és csontba ültetett drágakövek izzása.
Abban a pillanatban azonban csattanás hallatszott a szemközti, sűrű erdővel borított domb felől. Valami süvítve átszelte a levegőt, majd hatalmas robbanás kíséretében bevágódott a tanítványok táborába. A Szent háta mögött azonnal lángra lobbant a patyolatfehér díszsátor. Újabb csattanások, és újabb süvítő hang hallatszott. Fegyvert rántottál, és hangok forrása felé fordultál. A szemed sarkából még éppen észrevetted, hogy most a másik domb irányából emelkedik a magasba a fák közül egy jókora olajoskorsóra emlékeztető valami. A korsó fekete füstcsíkot húzva maga után a tanítványok közé zuhant. Jó páran lángba borultak, ahogy rájuk fröccsent a lángoló olaj. Orrodat a pokolkén jellegzetes bűze csapta meg.
- Iszonyatkeltők! - kiáltotta valaki, és kardjával a trópusi erdő pereme felé mutatott. - Támadnak!
- Lehetetlen! - próbálta meg valaki más túlharsogni a pokoli zűrzavart, a haldoklók és a sebesültek üvöltését. - Ezek katapultok vagy balliszták! Azoknak a férgeknek nincsen tüzérségük!
A Szent felé fordultál, de ő már nem volt sehol. Testőreivel együtt eltűnt, és csak akkor bukkant elő, amikor a végzeturaknak sikerült visszaverniük a váratlan, és sok halálos áldozattal járó támadást. A fehér öltözéket viselő, idős végzetúr szomorúan nézett rád a darabokra tört Örök Szem mellett állva. A gépezetből csak kiégett roncsok maradtak.
- Ne ess kétségbe, NÉV, mindenképpen teljesíteni fogom az ígéretem. Újjáépítem az Örök Szemet. Ehhez azonban szükségem lesz a segítségedre.
A pontos feladatodat másnap reggel ismertette a Szent egyik alvezére. Két tucatnyi végzetúr élén büntető expedíciót kellett indítanod az északi hegyek orglingjai, az iszonyatkeltők feltételezett bűntársai ellen. Valahol ők rejtegetik a Borzalom Szíve nevű hatalmas gyémántot, amivel ki lehetne cserélni az Örök Szem összetört, megszenesedett alkotóelemeit. A romokban heverő tábort magatok mögött hagyva gyorsan elindultatok. Elnyelt benneteket a végtelen vadon. Útközben mindenki egyedül haladt, egyedül vadászott, csak akkor gyűltetek össze, ha valamelyik felderítő rábukkant egy mit sem sejtő, védtelen falura.
A Borzalom Szíve azonban sokáig rejtve maradt előled. Csak nemrég sikerült valami közelebbit megtudnod róla. Például azt, hogy amit keresel, az nem is egy drágakő. Hanem egy személy. Vagy inkább egy tartomány? Egy erős hadúr magánbirtoka valahol a hegyek és az erdő mélyén?
Most itt lapulsz egy szikla tetején, és a mélyben rejtőző orgling falut figyeled. Fehér kendős társaidat sikerült leráznod, így talán tudsz majd beszélni a helybeliekkel, mielőtt a fanatikus tanítványok mindenkit lemészárolnának.
De nem!
Hátad mögül halk füttyszó hallatszik. Valamelyik tanítvány most is titokban figyel. Akkor pedig ismét vérfürdő vár rátok. Dühösen összeszorítod a fogadat, és várod, hogy gyűlölt társaid megérkezzenek, és elkezdődjön a szokásos kegyetlenkedés.
Annyira gyűlölöd őket…
Veszélyes ingoványban jársz.
Egy rossz lépés és véged. Nem csoda, hogy éjszakánként nyugtalanul alszol, és a legkisebb neszre is felriadsz álmodból. Ez persze nem annyira nagy baj, mert amikor igazán mélyen alszol, akkor álmodban újra- és újra meghallod azt a két furcsa, beteges hangot. Azokat a hangokat, amelyek új kalandod legeleje óta kínoznak. És ezzel nem vagy egyedül. A körülötted lévő végzeturak közül jó páran panaszkodnak valami hasonlóra. Akik pedig befogják a szájukat, azokon is látszik, hogy nem ismeretlen számukra ez a furcsa, éjszakai fenyegetés. A Szent varázslatos ereje ezek szerint nem védi meg a tanítványait.
Mintha két, ellentétes erő munkálkodna elmétekben. Az egyik nyugalomra, békességre int. A másik viszont szítja bennetek a haragot
és a dühöt. Az erdei vadállatok viselkedése azt mutatja, hogy a különös, nemrégiben érezhetővé vált erők rájuk is hatással vannak. Persze lehet, hogy csak a mind gyakoribb esőzések miatt vadulnak meg.
Sajnos te nem érsz rá ezekről a furcsaságokról töprengeni. Életveszélyes helyzetben vagy. Halálos ellenségek vesznek körül, és minden pillanatban meg kell játszanod magadat. Úgy kell tenned, mintha te is a Szent engedelmes híve lennél, nem pedig dicsőséges hordád felderítője. Olyan hírszerző, aki nem retten meg a halálos fenyegetéstől sem, csak hogy kiderítse az igazat a tanítványok különös közösségéről.
Akad azonban egy dolog, amire nem számítottál. Miközben a Szent megbízásából a távoli, erdős hegyek között keresed a Borzalom Szívét, és pusztítod a meglepő módon elszaporodott orglingok közösségeit, nincs alkalmad arra, hogy jelentést tegyél megbízóidnak.
Mi van akkor, ha ők azt hiszik, hogy te átálltál az ellenség oldalára? Hogy azért nem keresed őket, mert a Szent állandó zsolozsmázása kimosta az elmédet? Ha már nem bíznak benned, és aláírták a halálos ítéletedet?
Nem kellene komolyan elgondolkozni azon, amit a Szent ígér? Nem lenne neked jobb, ha teljes odaadással szolgálnád a fehér kendős végzeturak vezetőjét? Hiszen annyi széppel kecsegtet! Az ezeréves birodalommal, amelynek ti, teljhatalmú végzeturak lesztek a fejedelmei! Gazdagság és dicsőség vár rátok!
Megőrjítenek a kételyek!
Csak akkor vagy a régi, magabiztos önmagad, amikor vadászol. Ellentétben társaiddal, te nem a szinte védtelen orglingokat sanyargatod, hanem a hegyek és az erdők ragadozóit üldözöd. Valamiért úgy érzed, hogy ízletesebb a belőlük kinyert lélekenergia. Amíg harcolsz, amíg táplálkozol, addig nem érzel kételyt.
Az utolsó büntetőexpedíció után rengeteg orgling rabszolgát hajtva magatok előtt, visszatértetek a Szent központi táborába. A környező barlangokban őrzitek nyomorúságos foglyaitokat. Hogy mi célból, azt nem kötötték az orrodra. A mozgalom vezetője nem volt ott, így te kihasználtad az alkalmat, és azzal az ürüggyel, hogy vadászni mész, egyedül indultál el a hegyek közé. Úgy érzed, jó az esélye annak, hogy sikerült leráznod Kríszisz nagyúr kémeit és besúgóit. Végre fellélegezhettél, és gondtalanul vadászhattál a mind magasabb fák árnyékában.
Jókedved azonban egy pillanat alatt semmivé foszlott, amikor megpillantottad a lélekkufárt. A kereskedő galetki és orgling szolgái elkeseredetten harcoltak a vadul üvöltöző, rozsdás, de igencsak élesnek látszó fegyvereket lengető mutáns gladiátorok ellen. Az eltorzult testű támadók még fegyvertelenül is félelmetes ellenfélnek bizonyulhattak volna. Csonttöviseik, páncélkesztyűre emlékeztető szaruval borított, bütykös öklük egymás után végzett a szolgákkal. Egy pillanatnyi habozás után a lélekkufár segítségére siettél.
Mint minden jó cselekedet, nemsokára ez is elnyerte méltó büntetését.
Egy győzelem kapujában…
Az eredő közepén hasalsz egy meredek, tövises indákkal és húsevő virágokkal telenőtt szikla tetején. A magasban egy sárkányszerű lény körözött, de nem láthatott meg téged. Nem volt egyszerű feljutni ide, hiszen a lent rejtőzködő orgling falu lakói jól választották ki titkos otthonuk helyét. Ezek a húsevő növények sem honosak a környéken. Valaki messziről hozhatta ide a hajtásaikat, hogy még erősebbé tegye a falu védelmét. Neked ugyan nem okozott gondot észrevenni a fertőző trágyalével megtöltött, borotvaéles karókkal telerakott, és nagy gonddal álcázott vermeket. A mindenfelé rothadó ragadozók tetemei azt mutatják, hogy a falu védelmi rendszere ugyan kezdetleges, de nagyon hatékony.
Lent, az egyik kunyhóban vár rád a Borzalom Szíve.
Nem volt egyszerű eljutnod idáig. Nagyjából egy héttel ezelőtt magányosan vadásztál az erdőben, amikor őszinte meglepetésedre egy lélekkufár karavánját pillantottad meg. A kalmárt már csak legelszántabb galetki testőrei védték, és nagyon úgy tűnt, hogy a dühödten támadó mutáns gladiátorok hamarosan végeznek velük. Néhány hónappal ezelőtt még neked sem lett volna sok esélyed legyőzni ezeket a torz lényeket, ám ma már sokkal erősebb, sokkal harcedzettebb vagy. Elrejtetted kendődet és a tanítványok gyűrűjét. Bal öklöd szinte izzott az ujjaidba összpontosított mágiától, jobbodban pedig borotvaéles fegyveredet tartottad. Némán bukkantál fel a fosztogatók mögött. Gyors, pontos csapásaid alatt kettő azonnal elhullott, mielőtt akárcsak észrevehették volna, hogy ki támadt rájuk. A kezedből előtörő varázserő végzett egy harmadikkal, és egy másikat is súlyosan megsebzett. A gyáván rejtőzködő kalmár azonnal megérezte, hogy valaki mágiát használt. Előbukkant kocsija alól, és vadul rikoltozva támadásra biztatta szolgáit. Azoknak nem kellett kétszer mondani, hogy fordult a kocka. Segítségeddel sikerült megfutamítani az erdei rablókat, és nemsokára már egy tábortűz mellett ültél a nem túl bátor, de most meglehetősen hálás lélekkufárral szemben.
- Mit keresel itt, ezen a távoli vidéken? - kérdezted.
- A pénz nem törődik a távolsággal. Oda megyünk, ahol üzletet lehet csinálni. Ezen a vidéken ráadásul én vagyok az első. Halálra fogom keresni magamat, ha életben maradok - a kufár hangosan röhögni kezdett.
- A tanítványok nem próbáltak meg megtéríteni?
- Ugyan már. Mit adhatnának ők nekem? Engem nem érdekel a majdan eljövő ezeréves birodalom. Számomra a forgalom, az üzlet meg a haszon a fontos. És itt, ahol csak úgy nyüzsögnek a végzeturak, hatalmas üzleteket lehet kötni. Fairligthra mondom, ennél jobb területem még soha sem volt.
- Mire mondod?
- Á semmi, ez csak egy mondás. Mi, tisztességes kereskedők nagy tisztelői vagyunk az ősi hagyományoknak, és a nagyon régi időkben Fairligth volt a jogos haszon és a megfelelő forgalom védelmezője.
- Valamilyen ősi hős?
- Persze - felelte habozva a lélekkufár. - Valami olyasmi.
- Még soha sem hallottam róla - csodálkoztál.
- Pedig a nevének eltorzult formáját hallhatod, ha odafigyelsz az orglingok karattyolására. Ezek a férgek megőriztek valamit a Hegymély és az azt megelőző világkorszak legendáiból. Na, de nem erről akartam beszélni veled - terelte gyorsan más irányba a szót a kalmár. - Egy csomagot küldtek velem, egy bizonyos NÉVe végzetúrnak. A leírás alapján akár te is lehetsz az.
- Csomagot, nekem?
- Egy félszemű barátod küldi. Már ha te vagy NÉV.
Nem sokkal később, immár egyedül izgatottan bontottad ki a gondosan becsomagolt küldeményt. Egy körömnyi pergament darabkán hordád jelvénye látszott. A tárgy pedig nem volt más mint egy olyan gránát, amilyent Angwarn nagyúr és az a mágus is használt, aki ide hozott hordád pincebörtönéből.
Lázasan töprengeni kezdtél. Lehet, hogy megkaptad a hazaút kulcsát, Vissza tudsz térni hordafőnöködhöz, hogy jelentést tegyél, és bebizonyítsd, hogy nem álltál át a Szent oldalára? Vagy csapda az egész? Provokáció? Ellenséged, a kegyetlen Kríszisz mester cselszövése? Lehet, hogy a Szent kínzókamrájába érkeznél meg, ha felhasználod a gránát által megnyitott térkaput?
Inkább nem használtad a gránátot. Folytattad a hegyek felderítését, és megbarátkoztál néhány vad galetkivel is. A segítségükkel végül feljutottál ide, a szikla tetejére, és már nem sok választ el, hogy megismerd a Borzalom Szívét.
Nemsokára indulsz…
Jutalom vagy büntetés?
A Szent egyik alvezére előtt állsz. Az alacsony termetű végzetúrő közelében már az első találkozásotokkor is rosszul érezted magadat. Azt beszélték róla, hogy ő a testvériség vezetőjének a jobb keze, és ha a Szenttel valami szörnyűség történne, akkor ő venné át a tanítványok irányítását. Egy dolog viszont mellette szól: biztos lehetsz abban, hogy ki nem állhatja Kríszisz nagyurat, a tanítványok kémfőnökét. Kríszisz megfogadta, hogy megöl, és biztosra veszi, hogy te a NÉV horda kémje vagy.
Sajnos, teljesen igaza van.
- Gratulálok NÉV - néz mélyen a szemedbe a végzetúrnő. - Fontos dolgokat tudtál meg az ellenségeinkről. Hálásak vagyunk neked, és ne hidd, hogy a feladat, amit most kapsz, büntetés lenne.
- Értem - feleled, pedig igazából fogalmad sincs róla, miről beszélhet.
Csak nem rég számoltál be a legutóbbi felderítőutad eredményeiről. A hegyek között megismert szabad és vad galetkik segítségével eljutottál a Borzalom Szívébe. Az erdő gyermekei így nevezik azt a távoli, apró birodalmat, ahonnan rajtad kívül még egyetlen végzetúr sem tért vissza.
A halál földje.
- Vissza kell menned oda, hogy megöld Karcot, a Borzalom Szívét. Ha ő meghal, akkor összeomlik az ellenállás, és könnyedén kiterjeszthetjük uralmunkat azokra hegyekre is.
- Ha tudtátok, hogy micsoda és merre található a Borzalom Szíve, akkor miért nem mondtátok el? - kiáltasz fel dühösen.
A végzetúrnő egyik szemöldöke a magasba emelkedik. Nem szokott hozzá, hogy üvöltöznek vele. Arckifejezése azonban továbbra is semmitmondó marad.
- Azokat a hegyeket ősi, kifinomult, de elképzelhetetlenül erős mágikus védelem övezi. Nem lehet erővel áttörni. Csak bizonyos személyeket enged be. Nem tudjuk miért, nem értjük, hogyan működik. Elképzelheted, mennyire dühít ez minket. Rengeteg felderítőt küldtünk oda. Legtöbbjük semmit sem talált vagy elpusztult. A határvidéken hemzsegnek a szörnyetegek és a könyörtelen, emberevő galetki hordák. Ha azonban valaki öntudatlanul ráhangolódik a hegyek mágiájára, az nagy ritkán átjuthat a védelmen, és ellátogathat a titkos völgyekbe. Ha megmondjuk, mit kell keresni, sohasem találod meg.
- Azt hittem, hogy egy hatalmas drágakőért kell oda mennem.
- Így igaz. Ismét bemész, megszerzed a drágakövet, a Mester beépíti az Örök Szembe, és megmutatja neked azt, amit látni akarsz. Közben pedig megölöd Karcot, a terület urát, a kő jelenlegi gazdáját. A kő mágikusan rá van hangolva az urára. Ha Karc életben marad, nem tudod felhasználni a gyémántot.
- Még mindig nem mondtál el mindent. Ha győzni akarok, többet kell tudnom az ellenségről.
- Nos legyen. De amit elmondok, az titok. Nem tudhatja meg senki sem, még a tanítványok sem. Éppen ezért kell neked visszamenned a Szívbe. Karc valamikor a Szent egyik leghatalmasabb erejű tanítványa volt. Az első és az egyetlen, aki szembefordult a Mesterrel. És életben maradt… Odafigyelünk arra, hogy a hitehagyottak megbánják az eretnekségüket. Előtte Karc egymás után foglalta el a hegyek völgyeit és a titkos barlangokat. Amikor szakadni kezdett az égből jövő víz, és visszatértek az erdők, őt ez sem zavarta meg, pedig számos végzeturat veszítettünk, miközben megpróbáltunk alkalmazkodni az új körülményekhez. Aztán egyszer csak nem jött vissza. És azok sem, akiket utána küldtünk. A legnagyobb harcosok, a legügyesebb fürkészek sem. Karc ma már az ellenségünk. Egy felpuffadt, eltorzult szörnyeteg. Talán az Ellenség bábja
- És azt akarod, hogy visszamenjek, és a saját birodalma szívében végezzek vele?
Amikor a végzetúrnő elbocsátott, még egy pillanatra megállított a kerek parancsnoki nemezsátor ajtajában.
- NÉV, még tudnod kell, hogy előtted az egyik legerősebb, harcedzett, telesen megbízhatónak tartott végzeturat küldtük Karc ellen.
- Meghalt?
- Nem. Sokkal rosszabb. Átállt az ellenség oldalára…
A sötétben megpihenhetsz…
A tanítványok alvezére, ez a félelmetes, de egyben lenyűgöző erejű végzetúrnő hagyott egy kis időt arra, hogy felkészülj következő veszélyes kalandodra. Az elmúlt néhány nap során eléggé messze el kellett kalandoznod, mert a táborhely környékéről már minden ehető állat elmenekült. Túl sok itt az örökké éhes végzetúr, akik kiszívnák belőlük a lélekenergiát, és a fogságban tartott orglingokat és galetkiket is etetni kellett valamivel. Te nem alacsonyodtál le arra a szintre, hogy az eltunyult tanítványokhoz hasonlóan a ketrecbe zárt foglyok lélekenergiájával táplálkozzál. Te inkább messze a tábortól, a szabad vadonban szerzed meg a zsákmányodat, nyílt, bátor küzdelemben kényszeríted térdre áldozatodat, és csak a legerősebb, egészséges példányokra vadászol. Békén hagyod a gyengéket, a kölköket és a nőstényeket. A vemhes nőstényeket meg hajlandó vagy meg is védeni a sötétben ólálkodó más ragadozók elől.
Ez a világ kezd lassan újjászületni, és te nem akarod, hogy mások mohósága lelassítsa a feléledést.
Amúgy a minap váltottál pár szót az egyik vadászni induló tanítvánnyal.
- Fel nem foghatom, hogyan tudnak a többiek a rabok lélekenergiájából enni! - méltatlankodott a vadász.
Csodálkozó pillantásodat látva magyarázni kezdte.
- Először én is megkóstoltam őket, mert hát a Mester szolgálatában nem nagyon maradt időm vadászni. Hát majdnem kifordult a gyomrom, olyan undorító, állott és gyenge volt az, amit kivettem belőlük. A rabság tönkreteszi ezeket a férgeket. Nem tudom, mi lesz azokkal a testvéreinkkel, akik csak belőlük esznek.
Persze ő könnyen beszélt. Felszerelésén, de testtartásán és mozgásán is jól látszott, hogy gyakorlott fürkész, tapasztalt vadász. Neki biztosan nem okozott gondot becserkészni a vadakat. Nem úgy, mint a Szent új követőinek, akik egész nap csak a tábor körül őgyelegnek, és a rabokat kóstolgatják. Legfeljebb arra lehet rászorítani őket, hogy időnként részt vegyenek egy-egy rabszolgavadász expedíción. A környék barlangjai már megteltek. Most már a földbe ásott, hatalmas gödrökben tartják az új rabokat. A gödrök sarkán magas kilátótornyok emelkednek. A rajtuk álló végzeturak messzire ellátnak. Egyetlen varázslattal leterítik azt a szerencsétlent, akinek sikerült felkapaszkodnia a vermek meredek falán, és megpróbált visszajutni a rengetegbe. A mélyből iszonyatos bűz árad. Odalenn a foglyok úgy hullanak, mint a legyek. Holttestüket hatalmas halmokba rakják, mielőtt pokolkénnel kevert olajat öntetének rájuk. A halotti máglyák fénye messzire bevilágítja az éjszakát. Az összeégett csontokért a föld alól előbukkanó dögevők marakodnak.
Egyre nehezebben bírod elviselni ezt a kegyetlen színjátékot. Sajnálod azokat a szerencsétleneket, de nem segíthetsz rajtuk, mert akkor lelepleznéd magadat. Úgy nem tudnád támogatni hordád küzdelmét a mind veszélyesebbé váló világban. Érzed, hogy nemsokára sor kerül a nagy összecsapásra, amikor büszke hordád megküzd a Szenttel és a tanítványaival. Csak annyi a nagy kérdés, hogy egyedül álltok-e az elvakított, agymosott végzeturak seregével szemben, vagy számíthattok-e a többi horda erejére? Jó lenne, ha nem maradnátok magatokra, de nincsenek hiú illúzióid.
Távolabb a tábor zajától felkészülsz a veszélyes útra. Meditálsz, megtisztítod elmédet. Elvégzed az alapvető fegyvertechnikákat összefoglaló gyakorlatot, majd sort kerítesz azokra is, amelyeket csak egyedül te ismersz. Ezeket az utad során szerzett fegyverek és varázslatok kombinációjára, és saját adottságaidra alapozod. Eddig már jó pár ellenfelet sikerült meglepned velük.
Amikor készen állsz, összepakolod a holmidat, keresel egy száraz helyet az erdőben, és lepihensz.
Holnap kezdődik az újabb kaland.
Már majdnem elaludtál, amikor halk nesz üti meg a füledet. Két sárgás szem világít a sötétben. Kríszisz nagyúr egyik kémje az. Hát sohasem hagynak már békén?
Nyugtalan éjszaka után, reggel nem túl jókedvűen indulsz útnak.
Tudod, hogy követnek…
|
