Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/46000
|
2010-11-28
Nem szereted a befejezetlen ügyeket. Megérted, hogy hordaparancsnokod nem tud segítséget adni, de ezt az ügyet akkor is be kell fejezni. Visszatérsz a Citadellához a sötétség leple alatt. Attól félsz csak, hogy az Uralkodó és hordája már odébbállt. Hiszen az egy dolog, hogy egy kisebb csapatot megfutamítottak, de egy jól szervezett sereget még ők sem tudnak megállítani. Amikor közelebb érsz, meghallod a nyögéseket, morgásokat és csoszogásokat - a Csatlósok mindenhol ott vannak a Citadella körül. Talán az Uralkodó túl öntelt, talán ő is tud a Lord támadásáról a legközelebbi végzetúr tábor ellen. Végülis mindegy, miért, de még itt vannak. Elmosolyodsz.
Árnyként suhansz végig a rémek sorai közt. Őket az éjszaka teremtette, nem evilági gazdájuk pedig földöntúli képességekkel ruházta fel őket. Mégsem jelentenek kihívást számodra. Két alkalommal fedezi fel hangtalan lopakodásodat egy-egy szörny. Mindkétszer olyan gyorsan végzel velük, hogy egyetlen panaszos nyögésen kívül más jelet nem tud adni társainak.
A Citadella fala fenyegetően magasodik föléd. Nem sok kapaszkadót találsz rajta, de ennyi is elég - a Hegy mélyén töltött idő, a kiképzés számos előnyeinek egyike, hogy úgy tudsz mászni, mint egy pók. A sötétség pedig jóindulatúan elrejt. Elég magasan van az első ablaknyílás, amelyen be tudod préselni magad. Csendet odabent sem találsz, a Csatlósok az éjszaka lényei, nyögve és fújtatva járják a folyosókat. Ha itt megölsz egyet, oda az álcád, ezért inkább rejtőzködni próbálsz. Hol egy fali beugróban lapulsz meg, hol a folyosó tetején támasztod ki magad, amíg a járőr elhalad melletted. A lények bűze orrfacsaró, különösen közelről - eggyel több ok, hogy a lélegzeted is visszatartsd, amíg a közeledben vannak.
A sötét folyosókon egy távoli fényt követsz, amíg elérkezel egy nagyobb terembe, amelyet néhány ősi milgand tompa fénye világít meg. A terem közepén, egy csontokból épített trónon egy alak ül. Azonnal látod, hogy nem lehet az Uralkodó. A démoni teremtmény hatalmas, ébenfekete testét nem lehet semmivel sem összetéveszteni, és idebent nyilván nem álcázza magát. Ahogy közelebb próbálsz az alakhoz óvakodni, feléd fordul. Megdöbbenve hőkölsz hátra. A császár az! A gyér világítás és a szakadt ruhák ellenére szinte biztos vagy benne. Ugyanaz a királyi tartás, és az arcvonások is. Odafutsz hozzá, hogy kiszabadítsd, valamiért itt, a teremben egyetlen Csatlós sincs. Ahogy megállsz előtte, döbbenten látod, hogy arca megráncosodott. Ahogy rád emeli a tekintetét, szemében kék fény lobban. Ahogy szóra nyitja a száját, torkában is ugyanazt a túlvilági fényt látod. Természetellenesen mély hangon szólal meg.
- Elkéstél. A rituálé befejeződött. - ezzel felemi kezét, és rád mutat. Iszonyú erő ragad fel, repít hátra, és présel a falhoz. - Most már… drasztikusan más nézőpontot képviselek, mint korábban. - mennydörgi. Ahogy feláll, sokkal nagyobbnak tűnik, mint korábban.
- Mit tettek Önnel? - suttogod.
- Semmi rosszat. Jól érzem magam így. Erő és halhatatlanság - ennél többet nem kívánhat egy császár.
- Az Uralkodó egy élőholttá változtatta…
- Ez túlzott leegyszerűsítése a dolgodnak. Mindenesetre, abban megegyezhetünk, hogy mentőcsapatra nincs szükségem. Te vagy az utolsó végzetúr, aki élve távozhat innét. Vagyis reméljük, hogy élve.
A császár telekinetikus erejével ismét megragad, majd újból a fal felé repít, még nagyobb sebességgel és erővel. A világ elsötétül előtted, ahogy áttörsz egy falat, majd még egyet. A fájdalom, ahogy a csontjaid darabokra törnek, kibírhatatlan, szerencsére a jótékony ájulás megszabadít tőle. Már nem érzed, nem látod, ahogy átrepülsz a Citadella körül táborozó hordák felett, és a dombokon túl, a bozótok közt landolsz.
Bár a végzeturak hihetetlen regenerálódó képességgel bírnak, a múltkori repülés még téged is megviselt. Több napba telt, amíg a csontjaid teljesen összeforrtak és járni tudtál. Utad természetesen hordád táborába vezetett. Az újjápítés már megkezdődött, hordaparancsnokodat egy rögtönzött sátorban találod. Beszámolsz arról, ami veled történt. Magirox hitetlenkedve hallgat.
- Az Uralkodó hozzá hűséges, élőholt szolgálóvá tette császárunkat? Van valami bizonyítékod erről?
Megvonod a vállad, aztán körbemutatsz.
- Mi okom lenne hazudni? Uram, tennünk kell valamit. Sikerült kapcsolatba lépni a többi hordával?
- Még a mágusommal sem sikerült kapcsolatba lépni… Xantilleas már hosszú ideje nem jelentkezett, nem tudom, hol lehet, amikor ekkora szükség lenne rá.
Nagyot nyelsz. Ez nem az a téma, amiben a parancsnokot most kellene felvilágosítani.
- Nos, én elhiszem, csak nem tudom, mit kellene tennünk. Ha a császár az Uralkodót szolgálja, akkor ő is ellenségünk. Viszont ha még valamilyen módon meg lehet menteni… Elvégre ő volt népünk reménysége. Hmmm… nos… csak egyetlen lehetőséget látok. Találkoznod kell a Senkivel. Én magam mennék, de rajtam kívül más nem tudja összetartani ezt a kétségbeesett csürhét.
- A Senkivel…? Ki ő?
- A Senki létezését sokan önmagában egy szégyenteljes dolognak tartják. Ezért hívják Senkinek. Ő egy nagyhatalmú végzetúr volt, aki népünk nyomorúságából húzott és húz hasznot. Az összeharácsolt kincseit a lélekkufárjai árulják busás haszonnal, és testőrsége, a kristályhordának nevezett elit alakulat biztosítja megközelíthetetlenségét.
- Szóval ő…
- Igen, ő a lélekkufárok ura, és ennek köszönhetően vagyona és hatalma mára már valószínűleg elképesztő méreteket öltött. Egy számkivetett, fajunk szégyene, de őszintén szólva, most, hogy a császárra sem számíthatunk, nem nagyon tudok senki mást, aki segíthetne.
- Értem… rendben. Merre találom őt, és mi az igazi neve? Csak nem szólíthatom így, hogy Senki.
- Az igazi nevét sajnos nem tudom, be kell érned ennyivel. Arról, hogy hol találod… Eléggé bizarr az ízlése. Azt mondják, hogy Fhtoqaxx tornyában rendezkedett be.
Fhtoqaxx egyike volt az Ellenség Lordjainak, akik fajuk győzelme után hátramaradtak a bolygótokon, hogy az élet utolsó szikráit is elpusztítsák rajta. Fhtoqaxx tornya a Hegytől irtózatosan messze, egy távoli kontinensen található. Ennek ellenére, ő volt az első, akire a galetkik lesújtottak és elpusztították. A Lordot még számottevő pszionikus képességei sem mentették meg. Ha valóban ott rejtőzik a Senki, eléggé nehéz lesz hozzá eljutni… Ha nem lehetetlen. Annak idején, a Hegy belsejében volt egy mágikus kapu, amely segítségével nagy távolságokat lehetett megtenni, akkor így jutottatok el Fhtoqaxx tornyához. A kaput azonban nem tudnád egyedül üzemeltetni, a megfelelő eszköz nélkül. De mi a helyzet a lélekkufárokkal? Ők biztosan tudnak valami módot a gyors utazásra.
A lélekkufárok megtalálása sosem okoz igazi gondot. Megszokott táborhelyek között ingáznak, hogy a vásárlók könnyen megtalálhassák őket. Nincs más feladatod, mint felkeresni egy ilyen táborhelyet, és ott várni.
A legközelebbi táborhely egy magaslat egy domb tetején, falakkal és egy kis toronnyal. Jól védhető, és a környék jól belátható innét. Nem mintha a kufárt bárki is meg akarná támadni, de azért jobb az óvatosság. Szerencséd van, egy kufár épp a táborhelyen tartózkodik. Testőrei, e felettébb különös lények, észrevétlenül, szinte láthatatlanul vigyáznak rá. Amikor táborát megközelíted, széles mosollyal fogad.
- Név, kedvenc vásárlóm! Kiváló új relikviáim érkeztek, meg akarod tekinteni őket?
- Ezúttal nem vásárolni jöttem, információt szeretnék.
- Mindenfajta árucikkel kereskedem…
- A gazdáddal szeretnék találkozni.
A lélekkufár arcán megfagy a mosoly.
- Az Uram kedveli a magányt. Sajnálom, de nem segíthetek.
Nagyot sóhajtasz. Nincs más lehetőséged, mint az őszinteség.
- Rendben, információt kínálok az információért cserébe, méghozzá fontos információt. Tudom, hol van a császár, és mi történt vele. És ami még fontosabb, az Ellenség egy lordja túlélte a háborút, és lehet, hogy pont a te Urad lakhelye felé tart. Annyit kérek csak, hogy beszélhessek vele.
A kufár elgondolkodik, majd szeme a távolba réved, mintha egy rövid ideig ott sem lenne. Aztán bólint. Az Uram hajlandó fogadni. Itt van ez a kristály. Keress egy térkaput - a szövetséged már nyilván épített egyet. Lépj át rajta úgy, hogy a kristályt hegyével előre fordítod.
Átlépsz a térkapun, kezedben a lélekkufártól kapott kristállyal. Egy kövekkel borított síkságon találod magad. Egy gigantikus épület magasodik előtted. Hatalmas, fekete, fémszerű állványokon nyugszik, mint egy óriási bogár, tetejét nem is látod. Fhtoqaxx tornya, itt vívtátok első csatátokat az Ellenséggel. Ahogy közelebb érsz, egy, a lélekkufárhoz hasonló furcsa lény terem előtted.
- Üdv, Név. Már vártuk az érkezésedet. - intésére egy hatalmas fekete korong jelenik meg mögötte a porban. Int, hogy lépjetek rá. Habozás nélkül követed. Ahogy a korongra lépsz, meglódul körülötted a világ. Elképesztő sebességgel száguldotok felfelé. A korongnak semmiféle pereme vagy kapaszkodója nincsen, de nincs is rá szükség. Valamilyen láthatatlan erő présel téged mozdulatlan, függőleges állapotba. Elsuhantok az építmény rémisztően idegen tömege mellett. A szintek nagy része most is üresen áll, bár némelyikben apró alakok pakolnak hatalmas ládákat, de nem tudod igazán megfigyelni őket. A száguldás minden átmenet nélkül torpan meg. Előreesel, de szerencsére a korong szilárd padlón nyugszik. Öklendezve könnyítesz magadon.
- Időbe telik, amíg hozzászoksz - szólal meg egy elbűvölő női hang. Felpillantasz. Egy karcsú, ám izmos végzetúrnő áll előtted. Feltűnően szép - hosszú, barna haja a vállára omlik, nagy barna szeme, szabályos arca teszik tökéletessé az összképet.
- Hát, nem a legjobb belépő - nyögöd, ahogy feltápászkodsz, és megtörlöd a szádat. - Név vagyok.
- Tudom - mosolyodik el ő még széleseben. - Én pedig Lady Alvariel vagyok. Sokan inkább a Senki néven ismernek, de azt nem nagyon kedvelem. Gyere, legyél a vendégem!
Fhtoqaxx tornya félelmet és halált sugároz, de a Lady ezt a középső szintet egész otthonosan berendezte. A földön puha párnákat helyezett el, a falakat színes szőnyegek díszítik, a levegőt illatos füstölők teszik kellemessé. A vendéglátás segít abban, hogy feloldódj, és nyíltan beszélj jöveteled céljáról. A Lady figyelmesen hallgat.
- Mit vártok tőlem? - szólal meg legvégül.
- Én elég nyíltan beszéltem, de Önről nem tudok semmit. Csak annyit sejtek, hogy jelentős hatalommal bír, amely talán még a hordaparancsnokokét is meghaladja. Talán mondhatjuk, hogy Ön jelenleg a leghatalmasabb végzetúr a világunkon.
A Lady elmosolyodik a bóktól, de látszik, hogy komolyan is veszi.
- Fogalmazzunk úgy, hogy jó időben voltam jó helyen, amikor a befolyást és hatalomszerzést tanították. A császár bizalmasai közé tartoztam, és a Felszín visszahódításakor megláttam a lehetőségeket, elsőként indítottam be jövedelmező vállalkozásomat.
- De hát honnét az a rengeteg relikvia…
- Haha, nem kell semmi különösre gondolnod! A legtöbbet egyszerűen más végzeturak adják el. Olcsón veszek, drágábban adom el, ez az üzlet titka. De elsőként sikerült ennek a toronynak a titkait is felfednem - mutat körbe. A merészségemnek pedig profit volt a jutalma. De tudod mit? Szállj meg nálam néhány napra. Vadássz, portyázz a környéken kedved szerint, a lélekkufáraim a rendelkezésedre állnak! Addig átgondolom, milyen megoldást találhatunk a helyzetre.
- Köszönöm! Ennél többet nem is remélhettem - hajolsz meg.
Türelmesen várakozol, hogy Lady Alvariel fogadjon. Az úrnő végül időt tud szakítani rád, bevezetnek a fogadóterembe.
- Kedves Név! Remélem, megfelelő zsákmányt találtál a környéken. Átgondoltam, amiről korábban beszéltünk. De közben történt valami érdekes. Más hordák is követet küldtek hozzám, hasonló kéréssel! Minden horda tőlem reméli a megoldást, mintha önmagában a bolygó leghatalmasabb hadserege nem lenne képes megbirkózni ezzel a problémával! Különös, nem?
Elképedten bámulsz, szóhoz sem jutsz.
- Megmondom, mi a megoldás - folytatja a Lady. - Szépen felhagytok a folyamatos viszálykodással, összefogtok, és együtt megsemmisítitek a lidérccé vált császárunkat! A seregeivel együtt. Utána pedig nem ártana felhagyni ezzel az egész öldökléssel, helyette inkább szépen telepedjetek le, kezdjétek el az újjáépítést. Hosszútávon az én üzletemnek sem tesz jót ez a folyamatos háborúskodás!
- De hát… az Ön kristály hordája ugyanúgy kiveszi a részt a viszályból!
- Ó, szó sincs róla! Mindössze megpróbálnak rendet teremteni.
Hitetlenkedve rázod a fejed. A korábbi szívélyes beszélgetés után nem erre számítottál. De Lady Alvariel egyértelművé teszi, hogy a beszélgetést befejezettnek tekinti. A testőrök elkísérnek a lift-koronghoz. Egy hatalmas, üveggel fedett ablaknílás mellett haladtok el. Szédítő magasságban vagytok. A távoli dombok között valami furcsát pillantasz meg. Egy óriási, lapos kört, szélén hat, szabályos távolságokra elhelyezett lángoló máglyával.
- Miféle rituálé folyik ott? - fordulsz a katonákhoz.
- Semmi közöd hozzá - noszogatnak a lift felé. Az újabb gyomorforgató utazás után ismét lent vagytok. Elhatározod, hogy körülnézel a dombok között, de amikor leértek az épület aljába, szinte keresztül löknek a térkapun, amely visszarepít a saját területedre.
Elég hosszú idő telt el azóta, amióta hordád táborában jártál. Az újjáépítés már majdnem befejeződött. Jelentkezel hordaparancsnokodnál.
- Sikerrel jártál? - mordul rád.
- Nem egészen… - beszámolsz a történtekről.
- Az a szuka… Hogy merészeli? - sziszegi, öklei kifehérednek, ahogy az asztal szélére támaszkodik.
- Uram, esetleg megfontolhatnánk, hogy megfogadjuk a tanácsát. Küldjük követeket a többi hordához.
- Ugye ezt nem mondod komolyan? Ugyanolyan ellenségeink, mint az Uralkodó és élőholt szolgája, egykori császárunk! - Edralian behívatja egyik altisztjét, következő szavait már hozzá intézi.
- A tárgyalások nem jártak sikerrel. Szedj össze mindenkit, mindenki hozza a saját csatlósait, állatait, mindent, amit a harcban magunk mellett tudhatunk! Ha nem kapunk segítséget, mi magunk oldjuk meg ezt a problémát. Még mindig a mi hordánk a leghatalmasabb!
A parancsnok behívja tisztjeit, és kiterít az asztalra egy térképet.
- Ez egy régi, nagyon régi térkép. Nemrégiben találtuk a közeli romváros könyvtárában. Valamiféle mágikus tartosító eljárásnak köszönhetően képes volt túlélni ezt az ezer évet. Nagyon nagy segítségünkre lesz a hadjárat tervezésében. Ez itt - mutat egy pontra a térképen - az Uralkodó citadellája. Ezek a környéken a dombok, síkságok - no, a folyókra és erdőkre vonatkozó információkra nem nagyon támaszkodhatunk. De a tervezéshez megteszi. A kapu felől indítunk egy frontális, elterelő támadást - de a fő sereget észrevétlenül eljuttatjuk ide, az épület mögé, a dombok takarásában.
A hordaparancsnok belemerül a magyarázatba. Nem mered megszakítani, rámutatni az esetleges hibákra, a régi térkép idejétmúltságára. Valószínűleg a lelkesedés, a harci tűz és jelentős harci tudásotok képes bármilyen haditervet is sikerre vinni. Mindenesetre könnyen előfordulhat, hogy az ellenség meglepetéseket tartogat.
- Uram, mindenképpen kell majd felderítőket kiküldenünk… nem tudhatjuk biztosan, mire számíthatunk.
- Természetesen - bólint Edralian.
A tervezgetés még hosszú órákon át folyik, de te visszavonulsz, pihenni, a stratégiát a tisztekre hagyod.
Egy domb tetején hasalva figyeled a citadella környékét. Minden csendes, Csatlósokat nem látni sehol - persze lehet, hogy azért, mert nappal elrejtőznek, és éjszaka bújnak csak elő. Jelzel felderítőtársaidnak, és óvatosan közelebb lopakodtok. Sajnos, a citadella közelében semmilyen fedezék nem kínálkozik - ha közelebb mentek, azzal a biztos felfedezést kockáztatjátok. Végül intesz a többieknek, maradjanak hátul, és közelebb lopakszol. Gond nélkül eljutsz az épületig. Életnek jelét nem látod, csak az egyre erősödő szél süvítése teszi próbára a dobhártyádat. A citadella kapuját sem őrzi senki. Belépsz a félhomályba. Úgy készülsz, hogy a támadás akkor fog érni, amikor szemed még nem szokott hozzá a sötétséghez. Azonban nem történik semmi. Intesz a többieknek, hogy jöhetnek. Gyors iramban mentek végig a folyosókon, de minden elhagyatott. Vajon hová tűnhettek? Persze… tudhattátok volna! Nyilván nem fognak itt táborozni a végtelenségig, arra várva, hogy mikor semmisítitek meg őket! Továbbállt a sereg, és ki tudja, mi a célpontja? Talán valamelyik horda tábora? Vagy az öntelt Senki lélekkufárjaira sújtanak le először? Netalán csak sáskamód felzabálják az épp hogy csírázni kezdő életet a Felszínen?
Vérfagyasztó sikolyt hallotok, amely hörgő üvöltésbe torkollik. Megdermedtek. A hang annyira földöntúli…
- Ez honnan jött? - kérdezi az egyik katona suttogva. Lefelé mutatsz.
- Alattunk. A pincében.
Megindultok, hogy megkeressétek a lejáratot. A citadella hátsó részében, egy széles, de kanyargós lépcsősor vezet lefelé. Ahogy mentek lefelé, tompa fény szűrődik fel. A citadella alagsora hatalmas, ívelt oszlopok tartják a mennyezetet. Egykor királyok tarthattak itt beszédet katonáiknak a végső csata előtt. Most azonban egészen másfajta gyűlés van itt. Elképedve nézitek a hatalmas, izgő-mozgó bábokat. Mint valamiféle óriási, kikelni készülő hernyók. De itt nem lepkék készülnek az átalakulásra - a Csatlósok transzformálnak még az előző formájuknál is elképesztőbb és visszataszítóbb létezési szintre. Az oszlopokon itt-ott fáklya lobog. Habozás nélkül felragadsz egyet, és megpróbálod lángra lobbantani az egyik monstrumot. A fáklya azonban kialszik, a bábból áradó mérges gázok nemcsak a tüzet pusztítják el, hajszál híján téged is. Ahogy hátranézel, látod, hogy társaid közül többnek is zöldül az arca.
- Kifelé! Itt nem tudunk harcolni velük!
Fuldokolva kapaszkodtok ki a Felszínre. Csak egy reccsenés tudatja, hogy a hátvédnek hagyott Verinum nem jutott ki élve - egy hatalmas csáp elkapta, és kettéroppantotta.
- Rájuk kell döntenünk az épületet, mielőtt kiszabadulnának!
Ahogy kiértek, szétszóródtok, és legpusztítóbb varázslataitokat kezditek mormolni. Kinetikus detonációk, lángtengerek, energiarobbanások sújtanak le. A citadella ősi falai azonban állják a sarat. Kiáltás harsan, társad mögétek mutat. Egy csapat végzetúr közelít. Nem a ti hordátok színeit viselik. Megfordultok.
- Nyugalom - emeli fel a kezét vezetőjük. - Láttuk mi történik. Segíteni jöttünk. Az ellentéteinket elrakhatjuk holnapig. - Azzal ők is csatlakoznak, együtt szórjátok a varázslatokat. A citadella falai végül meginognak, egymás után dőlnek be, míg végül hatalmas robajjal az egész összeomlik, maga alá temetve mindent, ami a mélyben növekedhet.
Egy végzetúr rohanva közelít a táborod felé. Azonnal védekező állást veszel fel, és felkészülsz a harcra. Közelebbről azonban látod, hogy egy hordatársad. A férfi lihegve, kifulladtan áll meg előtted, láthatóan óriási távon át futott, hiszen egy végzetúr nem fárad el egykönnyen.
- Fújd ki magad nyugodtan, futár! Nyilván fontos üzenetet hoztál.
A végzetúr bólint.
- Edralian küldetett érted, és futár ment a többi, portyázó végzetúrhoz is. Azonnal vissza kell térned a horda táborához, valami szörnyűség történt!
- Micsoda?
- A Citadella, amit beomlasztottunk… Néhány felderítő a környéken maradt, hogy megsemmisítse az esetleges elkóborolt Csatlósokat. Ők mesélték, mi történt. Három nappal azután, hogy a vár beomlott, a romok mozogni kezdtek… és valami elképesztően nagy, irdatlan óriásszörny kelt ki a romok közül! A sziklákat csak lerázta magáról, mintha csak kavicsok lennének. Aztán őrjöngve megindult, feldúlva a vidéket.
- Ez valóban sürgős hír - biccentesz. - Induljunk azonnal! - Futni kezdtek a tábor felé. Eszedbe jut egy történet arról, hogy a régi világban őseid különböző állatok hátán utaztak, és így sokkal gyorsabban voltak képesek utazni. Állataid közül egyik sem tűnik alkalmasnak egy ilyen feladatra, de talán megpróbálhatnál keresni valamit…
Az egyik domb mögül, egészen váratlanul egy csoport végzetúr toppan elétek. A kristály horda jelét viselik.
- Üdv az Úrnőtöknek! - köszöntöd őket. - Sürgős ügyben járunk, most nem kívánunk párbajozni!
- De mi igen! - lép elő a vezetőjük, egy kalapos, hosszú szakállú férfi vigyorogva. Mormolni kezd, te is ezt teszed. Hirtelen elillan belőled az erő, lábaid megroggyannak. Mintha valaki elszívta volna az összes manádat! Látod, hogy társaddal ugyanez történik. A következő pillanatban a varázslatok förgeteggént sújtanak le rátok. Egy az egy elleni harcban talán még így is helyt tudnátok állni, de ők túlerőben vannak. A vezető odalép társadhoz, és kezét a homlokához érinti. A kimerült és sebesült vágzetúr felülvölt, ahogy elszívják lélekenergiáját. Aztán csak üvölt, üvölt…
- Hagyd abba! - ugrasz oda, de egy ütés a földre taszít. Társad a földön hever, nem tudod, halott-e, vagy csak eszméletlen.
- Mit műveltek? Voltam az úrnőtöknél, és támogatásáról biztosított! Ráadásul, néhány nappal ezelőtt…
- Tudjuk, mi történt néhány nappal ezelőtt. - vág közbe a kristály harcos. - Egy újabb borzalmat sikerült rászabadítanotok a világra. Most pedig tűnj innét, húzd meg magad a vackodban, különben ugyanúgy jársz, mint ez itt!
- Ezt nem viszitek el szárazon - sziszeged a fogaid közt, de tudod, hogy ha bosszút akarsz állni, akkor most nem harcolhatsz. Hátat fordítasz, és elfutsz arra, amerről jöttél.
Hordaparancsnokod táborában vagy, a teljes sereg készülődik, hogy megkeresse az eltemetett Csatlósokból összeállt óriási szörnyet.
- Mi lesz a kristály hordával? - kérded.
- Háború - felel Edralian komoran. - Nem ti voltatok az egyetlenek, akiket megtámadtak. Már megtaláltuk a kristályhorda bázisát is, a dombokon túl kezdték el építeni. Lesújtunk rájuk, amint végeztünk a szörnnyel.
Bólintasz.
- Neked, Név, más feladatot szánok. El kell menned a Halott Kráterbe. Ha minden igaz, van ott elrejtve egy nagyhatalmú fegyver, amire szükségünk lehet ahhoz, hogy ezt a szörnyet elpusztítsuk. Keresd meg a fegyvert, amíg mi a lény nyomai után kutatunk! Ha rábukkantál, a Citadella romjainál találkozunk!
A Felszínt borító kráterek legtöbbje az Ellenség csapásaitól származik, a Halott Kráter azonban sokkal régebbi képződmény. Azért hívják így, mert a környékén semmi nem terem meg, még állatok sem merészkednek oda - azt mondják, valamiféle átok ül a helyen. Fél napi erőltetett menet után érkezel meg a helyszínre. Csak remélni mered, hogy az átok rád nem lesz hatással. A sziklafal nagyon meredek, látványos mutatványnak is beillik, ahogy szép lassan, a kiszögellésekbe kapaszkodva leereszkedsz a Halott Kráterbe. A Kráter mélyén csend honol. Óriási az üreg, a földet sziklatörmelék borítja. És nagyon hideg van itt.
A csendet egyszercsak zizegés töri meg. A föld repedezni kezd, furcsa lények bukkannak elő. Hátrahőkölsz. Legalább két tucatnyian vannak, nagyjából feleakkorák, mint te. Szájukban hegyes fogak sorakoznak, de egyenlőre csak méregetnek, nem támadnak. Ekkor kiáltás harsan.
- Hé, nyugodjatok! Hátrább az agyarakkal!
Megdöbbenésedre, egy apró goblin sétál feléd. A lények meghunyászkodva húzodnak végig a goblin intésére.
- Ők az én kicsinyeim! Én gondoskodom róluk, ők pedig hűségesen védelmeznek. - végigmér téged. - Hű, te aztán nagydarab vagy! A páncélod is nagyon szép. De hogy a fenébe másztál le ide?
- Ezek szerint nem láttál még végzeturat? Miféle szerzet vagy te?
- Tormeggin vagyok, szolgálatára, a Kráter Őre!
- És mit őrzől? Talán egy fegyvert…?
- Hmm, igazándiből nem őrzök semmit, ez csak egy cím, amit adományoztam magamnak.
- Tehát a hely nem átkozott? Növény nem nő, állat nem jár a környéken…
- A falánk drágáim! Mindent megesznek, vagy elhoznak nekem.
- Értem. Azért jöttem, mert egy fegyvert keresek. Kössünk alkut: ha segítesz megtalálni, életben hagylak, a kedvenceiddel együtt.
- Haha! Azt hiszed, félek tőled? Hidd el, nálad már nagyobb vadakat is szétszedtek a drágáim. És most elég éhesek… De tudod mit? Segítek neked, egyszerűen azért, mert tetszel nekem! Mint egy igazi lovag, aki a meséből lépett ki! Nem semmi. Szóval, van itt valami, lehet, hogy ez az, amit keresel. Gyere, megmutatom!
A goblin egy nagyobb sziklához vezet. Az egyik oldalába egy nagy, kék kristály van belesüllyesztve.
- Nem tudom mi ez, és hogy kell kiszedni, de az egész Kráterben nincs ezen kívül semmi említésre méltó! Szóval ha a Kráterben tényleg megtalálható, amit keresel, akkor itt kell lennie, emögött!
Legalább egy órán át próbálod megmozdítani vagy eltörni a sziklát vagy a kristályt, de nem jársz sikerrel.
- Ezzel én nem boldogulok, segítségre van szükségem. Hamarosan visszatérek. Hidd el, Tormeggin, jó döntést hoztál, hogy segítettél!
Edralian két képzett mágust ad melléd, akikkel együtt visszatérsz a Halott Kráterbe. A mágusok megjelenésére Tomeggin lényei igen érzékenyen reagálnak: egészen vékony hangon vísítanak, majd megsüketültök.
- Ők rossz emberek - mutat a goblin a mágusokra. Egyikük felemeli a kezét, mire a goblin hátrarepül, és ájultan elterül a földön. A másik varázsló koppant botjával, lökéshullám fut végig a felszínen. A teremtmények vinnyogva húzódnak vissza üregeikbe. Csak megrázod a fejed - talán meg lehetett volna ezt oldani másképpen is…
Edralian mágusai már a feladatra koncentrálnak. Bár a varázslatokhoz te is értesz, az inkantációs igékkel nem sokat foglalkoztál eddig, így aztán nem is érted, hogy pontosan mit csinálnak. A mágusok láthatóan nagyon erőlködnek, végül a nagy, kék kristály megmozdul és elfordul, minek eredményeképp a teljes szikla dübörögve odébbcsusszan, és egy fekete üreg tárul fel alatta. A mágusok várakozóan rádnéznek.
- Szóval enyém a piszkos munka… - lesandítasz, de fogalmad sincs, hogy az üreg milyen mély lehet. Leguggolsz, megfogod az üreg szélét, és lelógaszkodsz. Vársz egy kicsit, amíg a szemed hozzászokik a sötéthez. Az üreg annyira azért nem mély, innen már látod a padlót is. Alattad nincsenek sziklák vagy cseppkövek, amelyek felnyársalhatnának. Leugrasz. Az üregben nincs más, csak egy nagy kőkoporsó. Mögötted lassan leereszkedik a földre az egyik mágus. Botjának fénye megvilágítja a jellegtelen üreg falait.
- Nyisd ki! - mutat a koporsóra. Nem igazán szereted ezt a modort, de vitázni sem látod értelmét. Nekiveselkedsz, irtóztató izmaid megfeszülnek, ahogy a több mázsás kőlapot leemeled. A koporsóban egy kard van. Egy hatalmas kard. Még a magadfajta nagyhatalmú végzetúrnak is nehézkes két kézzel felemelni, hát még forgatni.
- Ezért jöttünk - biccent a mágus. Közben a társa is lelebegett az üregbe. Megfogja mindkettőtök vállát, egy szót mormol, és máris a hordád táborában találjátok magatokat. A parancsnok szélesen mosolyog, amikor lerakod elé a kardot. A fegyver nyelét drágakövek díszítik, tökéletesre csiszolt pengéjén pedig ősi rúnák sokasága látható.
- Dirmedonhil, a szörnygyilkos. Ősi fegyver, a szörny megsemmisítéséhez rá van szükségünk.
- Uram! Hogyan képes valaki ezt forgatni….
Edralian megragadja a fegyvert két kézzel, és egy elegáns mozdulattal megforgatja a feje fölött.
- Van még mit tanulnod, Név! - vigyorog a képedbe.
|
