Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/142863
|
2005. július 29.
"Én írok levelet magának…”
Meglepődöm a színpad kicsit srég, és tele van egylábú forgatható műanyagülőkékkel. Mint egy váróterem. A szereplők utcai hétköznapi ruhában, egyenként sétálnak be, szó nélkül leülnek a székekre, látszólag akkor találják ki, hogy hová. Mi lesz ebből! :-o Vicces, mi ülünk a ferde nézőtéren, és nézzük őket, ők pedig a színpadon ülnek, és mindannyian egyfelé, a színpad kijárat felé néznek. Hátul hatalmas cirill betűkkel felirat: zima – azaz tél. Ekkor felcsendül a nyitány, és bejön a színpadra egy fiatal lány, mentazöld nadrág és kardigán, rózsaszín top, barna copf, kezében könyv és walkman. Ő Tatjana. A mába tették a cselekményt, mondhatom olcsó megoldás, saját ruha, műanyagszék, érdeklődve várom a folytatást. Olga a húg kicsi, sportos vörös, ide-oda ugrál, elszedi a kismagnót, tréfál, és persze gyönyörűen énekel. Lassan belemelegszem a dologba, találgatom ki kicsoda, bár elég egyértelmű a dolog. A zene gyönyörű, a karcsú fiatalok jó hangúak, az idősebbje is természetesen. Izgatottan várom Anyegint, hamarosan megjelenik ő is, nem pocakos öregedő énekes, vékony laza srác, nem is tudom honnét jön a hangja. Nagyon jól játszik, nemtörődöm mozdulatok, hanyag elegancia, siklik mint a hal, itt is van, ott is van, mégsincs sehol. Szegény Tányecskának nincs sok esélye egy ilyen alakkal szemben… A második felvonásban eltűnik a kékes-hűvös zima felirat, narancsos-piros leto – azaz nyár jelenik meg. Tovább folyik az élet a székek közt, Olga vőlegénye meghal a párbajban, Tányából asszony lesz, Anyegin világfi viselkedése kétségbeesett csúszás-mászásba vált. Tatjána férje, a herceg csodálatos áriát ad, hatalmas taps, és brávo a jutalma. A végén Anyegin maga ellen fordítja a fegyvert, eldördül, és a színpad elsötétül. Csakhamar újból feltűnik, hogy learassa a tapsokat. Háromszor újráznak. Díszlet ide, vagy oda, szépen énekeltek. Utólag tudom meg, hogy Berlinnek három operája van, a keleti oldalon a régi, aztán a kettéváláskor kellett nyugatra is egy, és a vígopera. A város vezetése sokallja a fenntartásukat, s állandóan fenyeget az egyik bezárásának veszélye. Ezért (is!) akarnak bizonyítani, lám ők egyszerű körülmények közt is színvonalat nyújtanak! Nyáron különben is szünetelnek a kőszínházak, örülök, hogy az utolsó előadások egyikét láthattuk. Kiváltjuk a ruhatárból szatyrainkat, és metrózunk hazafelé az éjszakában. Jó azért már hazaérni és ledőlni, hosszú nap volt ez is. Az előadás képeivel alszom el… :-)
|
