Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/142863
|
2005. augusztus 22.
"– Most már csak azt kell eldöntenünk – folytatta Csill –, mi történjék a királyfival, ha előkerül. Az, hogy emberszíve van, eszerint nem hátrány. Ha a törvény rám vonatkozik, vonatkozik Lalára is.
Írisz nagyot sóhajtott. Amalfi ismét megsimogatta a kezét a mohaterítő alatt, s elcsodálkozott, mert úgy érezte, megrándul, mintha fájna neki a cirógatás. Seb volna Írisz ujján? Ugyan mitől?
– Na de mit kezdjünk vele, mikor egészen emberré vált? – szólt Und. – Én szeretem Lalát, és igazán mindent megtennék érte, haza is hoznám, csak azt nem tudom, hogyan. Emberen nincs hatalmam.
– Nekem sincs – ingatta a fejét Minó. – Ez a törvény.
– Nincs nekem sem – mondta Citó. – Nincsen. Sajnos, ember.
– Emberen nincs hatalmunk – bólongatott Dagi –, nem tudom, miért, de így van, mióta a világ világ. Vissza kellene változtatni tündérré.
Omikron legyintett. Szegény Dagi! Teljesen műveletlen.
– Azt mondtad, te tudsz valami megoldást, Csill – szólt Jusztin. – Azt mondtad, azért tudsz, mert neked meg emberagyad van, és tündérnek emberen nincs hatalma, de van neked. Hogy értetted?
– Hozd haza őt, Csill – könyörgött a királynő, és Amalfi is azt mondta csöndesen.
– Hozd haza őt, segíts rajta. Még csak tízesztendős.
– Királynő, és államtanácstagok – állt fel az új varázsló –, Lalán nem kell segíteni, nincs veszedelemben. Mihelyt nyomára akad valaki valahol, érte megyünk, hazahozzuk. Itt fog élni megint velünk és mellettünk, mintha mi sem történt volna, és mindazt, ami rossz volt, elfeledjük, akár az álmot.
– No de hogy akarod hazahozni? – kérdezte megint Jusztin. – Be se fér többé a házba, és nem tudod elvarázsolni, hogy megint csak akkora legyen, mint egy tündér. Meg aztán rövidesen megöregszik köztünk, és – bocsáss meg a szóért, királynő – egyszer meg is hal, mert halandó lett. Ember.
– No de mért ne tudnám megint elvarázsolni, hogy olyan tündér legyen, mint annak előtte? – kérdezte csodálkozva Csill. – Mindent el tudok varázsolni, amit akarok, mért ne tudnám éppen őt?
– Mert ember! – kiáltotta Omikron. – Hát nem érted, vagy te is elfelejtetted, mi áll a tankönyvben? Emberen tündérnek nincs hatalma. Csak másik tündéren.
– Ez az – mondta Csill, és felnevetett, aztán hirtelen nagyon komoly lett megint. – Írisz királynő és barátaim, ne ijedjetek meg, de közölnöm kell veletek valamit, amit nem lesz egyszerű tudomásul vennetek. Az emberek is tündérek.
Valahányszor az elkövetkező években Omikron Csill bejelentésének közlésével fejezte be az embertani órát, sose tudott úgy magyarázni osztályainak, hogy eszébe ne jutott volna az elképedés, mely az államtanácsot elfogta. Írisz nem is nagyon értette meg, amit hallott, arcán csak a megkönnyebbülés látszott, annak a reménye, talán mégis visszakaphatja a fiát, ám Und, Citó, Minó, Amalfi és maga Jusztin is szoborrá merevedtek, aztán meg egyszerre kezdtek el kiabálni. Csak Dagi fogadta teljes nyugalommal a közlést, csodálkozva pillantott körül, mint aki nem érti, miért ez a nagy izgalom, aztán azt mondta:
– Nagyon igazad lehet, Csill. Kitűnően értenek a sporthoz. Néha az a gyanúm, hogy fürgébbek, mint az egyszeműek népe.
Most nem volt ereje nevetnie senkinek.
– Tündérek? – kérdezte Citó, s megint meglihegett a nyakacskája. – Akkor mért nem élnek békén a népemmel?
– Mért szurkapiszkálnak és öntöznek? – méltatlankodott Minó. – Ugyan miért?
– Mért nem tudnak beszélni velünk? – érdeklődött Und. – És egyáltalán, miféle tündérek az olyanok, akik meghalnak?
– Fiatal tündérek – mondta Csill. – Még annyira fiatalok, hogy csak egymás nyelvét értik, tündértestvéreik meg az állatok nyelvét nem, a szokásaik is vadak, igazad van, Minó, szurkapiszkálnak és öntöznek, és neked is igazad van, Citó, mert az állatok egy részét megeszik, más részét meg fogságban tartják. Sajnos, még kicsit kezdetlegesek, olykor egymást is szurkapiszkálják, sőt, olykor az is előfordul, hogy – sajnos – megölik. De majd megszelídülnek egészen. Szállni már tudnak, mint mi, az űrben kalandoznak, tűzzel fűtik a világukat, parancsszavuktól megváltozik az időjárás, termővé lesznek sivatagok, más utat vesznek a folyók, csodaszereikkel meg egyre hosszabbá teszik egymás életét. Tudnak távolba látni, távolba beszélni, mint mi, mennydörgést is előidéznek, ha akarnak, mesterséges villámokat. És holott csak néhány évtizednyi életük van, s abban is akad bánat, csalódás, kudarc éppen elegendő, nagy és nemes célokért szó nélkül odaadják ezt az egyetlen, kurta kis életüket is. Ha nem gondolkoznak, rossz tündérek, ha gondolkoznak, mindig jók. Egyáltalán nem csodálkoznám, ha egyszer csak, pár évmillió múltán, kitalálnának valamit, és legyőznék a halált is."
/ részlet Szabó Magda Tündér Lala című meseregényéből /
Szabó Magda írásai gyerekkorom óta kísérnek, felnőttként is ő a kedvencem.
|
