Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/142863
|
2009-05-21 Prága 1.
Prága nem hagy nyugodni, gyakran gondolok rá. De hogyan is örökítsem meg? Sokan ismerik, újat mondani lehetetlen. Vagy mégsem? Mindenesetre jó lesz mementónak, újra olvasom és újra átélem. Ennyi elég is. Régóta írom, egy-egy mondatot hozzábiggyesztve. Talán sikerül befejeznem, talán nem: de megpróbálom, hiszen addig úgysem nyugszom.
Mindig vonzódtam a cseh(szlovák) filmekhez, humorhoz. Milos Forman Tűz van babám!-ja, Menzel Sörgyári capricció-ja, a gyerekfilmek: Tau bácsi és Hogyan húzzuk ki a bálna zápfogát? , Spejbl és Hurvinek, Kisvakond és a sorozatok: Kórház a város szélén, Nők a pult mögött. Úgy éreztem hazamegyek, nem lesz „idegen” érzés, várnak a doktor Sovák és csemegepultos Marzenkák.
Hajnalban indultam a két nagylánnyal, Budára siettünk, jég és hideg kísért. Autót leparkoltuk egy szálloda mellett, a "mikuláscsomagokat" is belekalkulálva. A kalkuláció sikeres volt, három csomagocska várt, de összeadva sem érte el az oda-vissza taxizás összegét, lévén ily korai órán még nincs tömegközlekedés.
Kényelmes busz, kevés utas, aprócska idegenvezetőnő üdvözöl a fedélzeten, megnyugtat mindenkit: aludjanak csak nyugodtan! Elindulunk, lassan világosodik, néhány hazai megálló után már szlovák földön gurulunk. Vezetőnk elkezdi küldetését, néhány szó Pozsonyról madártávlatból. Innét aztán végig beszél, apránként tárja elénk a cseh történelmet, előkészítve a majdani látnivalókat. Engem teljesen leköt a táj, nem varázslatos, mit várhatnék egy autópályától? De kedves, hóborította, kevés ház, olykor őzek tűnnek fel a mezőkön. Fülembe zsong mesélőnk hangja Vencelekről, Károlyokról, Habsburgokról, defenesztrációkról, német protektorátusról. Közeledve célunkhoz, tartunk egy kávészünetet.
Itt találkozom először aprópénzzel; a koronák súlyosak, némelyik szögletes, készülhetett volna egy középkori pénzverdében is. A napfényben vidámság tör rám, vezetőnőnk hajszíne most válik nyilvánvalóvá: zöldesszőke. Apró termet, zöldes haj… hmm… Hol is láttam ilyet? Nem kell sokáig gondolkoznom, hogy előkotorjam emlékeim közül a cseh mesékben, filmekben gyakran felbukkanó vizimanó képét. Tisztán emlékszem, Rumcájsz meséjében is fel-feltűnt, a neve nem jut eszembe. Talán Dvorzáknál is előfordul? Jó jelnek vélem hát ezt a felfedezést, s nem is kell csalódnom, Vizimanónk tökéletesen szuperál: rugalmas, precíz, nagytudású, vidám és rettentő jól bírja a mínuszokat, sajna mit sem sejt arról, milyen remekül képviseli a bemutatandó kultúra egyik alakját.
Az ismerkedés a Várban (Hradcany) kezdődik - hószállingózásban - buszunk feldöcög velünk, állítólag este hétig nem fogjuk látni. A hidegben ez elég dermesztően hangzik, de egyenlőre mindenki kipihent és lelkes. A kapun még kívül de már a várnegyedben megcsodáljuk a Schwarzenberg-palotát, messziről olyan, mintha kövekből kirakott geometrikus minták díszítenék a falakat, de közelről kiderül a vakolatot látjuk csupán, karcolásos technikát alkalmaztak. Fönn a palota ormán szarvasagancs, a legenda szerint az építőmester tűzte oda, így jelezve, hogy felszarvazta az építtetőt. S hiába próbálták leszedni onnét, ördögi erővel tartja ott magát. A várkapu előtt marcona őrök bundában, kifejezéstelen arccal tűrik, hogy a turisták mellettük pózolva fényképezkedjenek. Ebből kimaradok, tisztelem az órákig rezzenéstelenül strázsálókat. A barátságtalan idő ellenére sok a külföldi, állítólag nyáron lépni sem lehet itt, most azért elférünk. Vidám mosolygós japán fiatalok, bundás orosz hölgyek, olasz szót is hallok. Belépőt váltunk, és irány a híres Szent Vitus katedrális! A csodálatos gótikus épület rengeteg fiatornyával beszorult az épületek közé, a homlokzatot lefényképezni lehetetlen... Vagy mégsem? Egy japán srác lefekszik a földre, leleményesen oldja meg a lehetetlent. Persze kinek jutna eszébe mínusz fokokban földre heveredni? Egy lelkes fotómániás japánnak.
A katedrálisban meglepetés fogad, egy hatalmas szecessziós üvegablak Alfonse Muchától. Gyönyörű, a marosvásárhelyi Kultúrpalota jut eszembe, noha sosem jártam ott. Maszitól kaptam egy balladáskönyvet melyben a Kultúrpalota üvegablakai az illusztrációk. Itt található Nepomuki Szent János síremléke is, színezüstből. Vizimanónk Klárika, úgy saccolom a megreformált vallás híve lehet, igen visszafogottan mesél János legendájáról, érzem: nem hiszi a történetet, pedig nekem nagy kedvencem e szent. Mindenesetre egyszer sem beszél ellenreformációról, csak rekatolizációról, nagyon tapintatos. A templomba sapkában lépő fiatalabb férfiakat is egyenként, diszkréten figyelmezteti, de árgus szemeimet ez sem kerüli el.
A nézelődés során egyre jobban fázunk, a szabadba lépve mindenki apró napsütötte foltokat keres, közben abbamaradt a hószállingózás. Megnézzük a Szent-György bazilikát is, itt nyugszik Szent Ludmilla, a híres Vencel király nagymamája. A hitbuzgó asszonyt saját menye küldte a másvilágra. A kedves középkori szobrot nem fényképezhetem le, mosolygó arc, nyakán a sál, amellyel megfojtották. Gondolatban megsimogatom, a fekvő alak inkább fiatal lány-forma, végül is fogalmam sincs hány éves volt a nagyanyó. Kiállítás is működik a Várban, nem is egy, korabeli ereklyék, makettek, ékszerek, minden. Legitim melegedőhelyek, a belépő ide is érvényes! Az Aranyutcácska meglepetés apró házaival és kirakataival, az egyik boltocskában fogyatékkal élők kézműves munkáit árulják, Vaclav Hável felesége működteti az alapítványt. A bolton OPEN felirat, az O betű egy mosolygós smiley. Ekkorra már mindenki meleg kávéról, teáról, ALKOHOLRÓL ábrándozik, nem csapunk nagy vásárlást a boltocskákban, sirülünk a kijárat felé, ui. Vizimanónk felvázolta a kijárattól jobbra található (állítólag) remek kávézó képét, a nyugdíjas korúak is szaporázni kezdik lépteiket. Nem, itt szó sincs a buszmegállókban megszokott helyezkedésről, taktikázva, ki előtt nyíljon az ajtó. Csupán a hideg. Az se baj ha nem árulnak semmit, csak ne fázzunk. Lila orrok és fülek, összedörzsölt tenyerek, rugózó lábak jellemeznek mindenkit, főképp azt a kislányt, aki szoknyában, nejlonharisnyában és magassarkú csizmában tette meg idáig az utat. No, őt nem soká láthatjuk, udvarlójával hamar lelépnek, hogy este megrakott nejlonszatyrokkal csatlakozzanak a buszhoz. A melegbe lépve mindjárt jókedvünk támad, kávé is van és finom mákos sütemény. Lenyelni épp hogy sikerül, Klárika hajtja kis csapatát tovább, bizony ezen a ponton jelentősen csappan a létszám, hulljon a férgese! Ismét a hidegbe, fentről megcsodáljuk a Malá Stranát (Kisoldal), a Moldvát (Vltava) és a várost a tornyokkal, majd aláereszkedünk. A várhegy oldalán frissen telepített szőlő várja a tavaszt. Csatangolunk az utcácskákon, kicsit kilátástalannak érzem, bár a rengeteg élménytől és a kávétól fel vagyok dobódva. Jó lenne tudni mi s mennyi vár ránk hidegből és látnivalóból! Irány a Károly-híd!
|
