Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/275271
|
7végeee!^^
– Ecclestone úr, mikor vette észre először ezt a fiatal pilótát, akit Sebastian Vettelnek hívnak?
Bernie Ecclestone: – Hogy én? Soha életemben nem hallottam róla azelőtt. Őszintén szólva ott voltam Törökországban 2006-ban, és azt kérdeztem: ’Ez a Vettel meg kicsoda?’ Ezt gondoltam, na meg azt, hogy miért van már megint egy német a lista elején.
– Vissza tud emlékezni arra, hogy először mikor adott neki kezet?
B. E.: – Soha semmit nem adtam neki – még a kezemet sem (nevetés).
Sebastian Vettel: – Először 2006-ban Imolában láttam Bernie-t. Akkor én még csak vendégként voltam ott. Az igazi bemutatkozás aztán Törökországban történt meg.
– Hogyan történt ez az ön szemszögéből?
S. V.: – Húúú, ott volt ő, Mr. Formula–1, a nagyfőnök, a legenda. A Formula–1 egyenlő Bernie-vel, és Bernie maga a Formula–1.
B. E.: – Kezdetben nem tudtam, honnan szalasztották Sebastiant. Igazából akkor kezdtem el figyelni rá, amikor elkezdett nyerni. Kimire (Räikkönen) emlékeztetett. Ő is a semmiből tűnt elő, és csak ideiglenes szuperlicensze volt. Kimi, Lewis (Hamilton) és Sebastian fenyegetést jelentett a többiekre, mert annyira fiatalok voltak.
– Bernie, gondolja, hogy Sebastian jó döntést hozott, amikor további két évre elkötelezte magát a Red Bull csapatához?
B. E.: – Igen, teljes mértékben. Ez a csapat rendkívül profi társaság, Sebastian jól érzi ott magát, és minden támogatást megkap, amire szüksége van.
– Tényleg nincs szüksége saját menedzserre?
B. E.: – Nincs, minek? Semmi ok arra, hogy osztozzon a saját pénzén valaki mással. Amikor egy nap megnősül, ez úgyis automatikusan megtörténik. Tény viszont, hogy mi ketten rendkívül jó kapcsolatban vagyunk, és ha Sebastiannak bármilyen kérdése van, én mindig ott vagyok, hogy segítsek.
– Látja Sebastian Vettelben a jövő világbajnokát?
B. E.: – Igen. Csodálkozom is, mi tart neki ilyen sokáig. Ha bevezették volna azt a pontozási rendszert, amelyet javasoltam, akkor sokkal nagyobb esélyei lettek volna már ebben az évben is.
S. V.: – Na, azért még behozhatom ezt a ponthátrányt…
– Bernie, ha újra huszonkét éves lehetne, legelőször mit tenne?
B. E.: – Megpróbálnék keresni magamnak egy tizennyolc éves barátnőt. (Nevetés)
S. V.: – Miért éppen tizennyolc?
B. E.: – Miért ne? Az én koromban hadd álmodozzon már egy kicsit az ember. Azt tanácsolom neked: tégy meg mindent, ami örömöt szerez neked, különsen azért, mert Fortuna istenasszony nem nagyon vesz észre téged…
S. V.: – Nem hiszek a szerencsében vagy a balszerencsében. A megfelelő időben a megfelelő helyen kell lenned…
B. E.: – Igen, de a dolgok néha megtalálnak, néha meg nem. Gondolj csak Felipe Massára 2008-ban! Egy kis szerencsével ma ő lehetne a világbajnok, és nem Lewis Hamilton.
S. V.: – Igen, ez igaz.
– Bennie, gondolja, hogy ezek a fiatal pilóták ma túl sok pénzt keresnek?
B. E.: – Nem, elfogadják, amit ajánlanak nekik.
S. V.: – Nem a pénzért versenyzem. Még csak huszonkét éves vagyok, most valósulnak meg az álmaim, hiszen vezethetem ezeket az autókat. Ez motivál, nem a pénz. De ahogyan Bernie is mondta, ha ezért ennyi pénzt megajánlanak, hát bolond lennék nem elfogadni.
– Bernie, ön milliomos volt már huszonkét éves korában?
B. E.: – Nem emlékszem, az piszkosul régen volt. Csak arra emlékszem már, ami tegnap történt.
– Először mikor kerültek az motorsportba?
B. E.: – Én tizenöt évensen kezdtem el motorkerékpározni.
S. V.: – Én gokarttal kezdtem, de mindig a Formula–1 volt a végső célom, mert ott vannak a legjobb autók és a legjobb pilóták. De a Formula–1 most fényévekre van attól, ami akkor volt. Még akkor is elérhetetlennek tűnt, amikor a Formula–BMW-ben versenyeztem. Michael Schumacher és a többiek hősök voltak a szememben, és nehéz volt elképzelni, hogy valamikor majd én is egy leszek közülük. Azt is nehezen hiszem, hogy Bernie tizenöt évesen már tudta, hogy egyszer az autósport lesz az élete.
B. E.: – Na mondd meg nekem, miért nem lettél rendőr vagy tűzoltó?
S. V.: – Nem volt ez olyan egyenes út, mint sokan hinnék. Futballal kezdtem, de ez nem volt elég. A következő sport a tenisz volt, de az sem működött. Végül a gokartban megtaláltam az életem célját.
B. E.: – A siker legfontosabb feltétele az, hogy versenyképes vagy-e vagy nem.
S. V.: – Te mikor döntötted el, hogy a boxutca falának a másik oldalán találod meg az igazi helyed?
B. E.: – Egy baleset után. Amikor hónapokkal később a padlóról kellett felállnom, úgy döntöttem, inkább valami jó üzlet után nézek.
– Bernie, amikor ön versenyzett, szeretett volna ugyanolyan biztonságos autókat vezetni, mint amilyenek a mostaniak?
B. E.: – Igen, persze. Ha mindenképpen balesetet kell szenvedjek, akkor hadd érjen az egy Formula–1-es autó volánja mögött. Ezek a kocsik ma biztonságosabbak, mint egy tank.
– Sebastian, el tudja képzelni, hogy Bernie munkáját ön végezze?
B. E.: – De hát csinálhatja is!
S. V.: – Azt hiszem, ez a munka sokkal többet kíván az embertől, mint az kívülről látható. Mindig mondtam, hogy Bernie számomra egy legenda. De nem mondom, mert akkor nyalizok neki. De nézzék, mit csinát Bernie a Formula–1-ből! Fenomenális! Ma nem csupán ez a világ egyik első számú sporteseménye, hanem üzleti szempontból is vezető helyen van.
B. E.: – Egy csomó ember volt részese ennek a sikernek. Korábban a dolgok teljesen máshogyan néztek ki – az emberek, a hangulat. Mindenkinek ugyanaz a motor, ugyanaz a hajtás volt a gépében, és ha egy darab felmondta a szolgálatot, egyszerűen átsétáltál a másik boxba, és kölcsönkértél onnan egyet. Ezenkívül akkor mindenki segíteni akart a másiknak – kicsit olyan volt, mint egy cserkésztábor. Nem lehet azt mondani, hogy ma ugyanez a helyzet. Ma túl nagy a nyomás rajtad, hogy sikeres légy.
– Sebastian, szívesen élne ilyen közegben?
S. V.: – A múltat nem tudom megítélni, nem voltam ott. De azt tudom, hogy sok sportember álmodozik a régi szép időkről. Ugyanakkor viszont én itt élek és most. A múltban sok minden sokkal veszélyesebb volt, de higgyenek nekem, még ma is elég tökös gyereknek lenni a versenypályán.
– Bernie, hiányoznak a régi szép idők?
B. E.: – Nem, hiszen a világ körülöttünk állandó változásban van, és ez alól a Formula–1 sem kivétel. Azokban az időkben sok versenyző meghalt balesetben, és minden ilyen baleset után megpróbáltuk biztonságosabbá tenni a Formula–1-et. Amikor elkezdtük, még nem is volt orvosi központ a pályákon, semmi nem volt.
– Mi volt a legdrámaibb pillanat az ön számára?
B. E.: – Amikor Jochen Rindt 1970-ben meghalt Monzában. Nem kellett volna meghalnia. Amikor megérkeztem a helyszínre, láttam, ahogyan ott fekszik egy Volkswagen hátsó ülésén, és valaki üti a mellkasát. Aztán nem a megfelelő kórházba vitték. Mikor végre jó helyre került, már halott volt. Ez a tragédia azóta is üldöz engem. Jochen volt az első olan pilóta, aki igazán közel állt hozzám. Boldog vagyok, hogy tudom, hasonló Sebastiannal és a versenyzőtársaival nem történhet meg.
– Sebastian, figyelembe véve a rettenetes nyomást, létezhet ma még barátság a pilóták között?
S. V.: – Érdekes kérdés. Ahogyan Bernie mondta, a Formula–1 ma már akkora üzlet, hogy meg kell gondolnod azt is, mit mondasz. Ezért van az, hogy az emberek azt gondolják, hogy ezeket a pilótákat kémiailag kilúgozták.
B. E.: – Mint téged… (Nevetés)
S. V.: – …egy dolog azonban nem változott, mert mind az akkori, mind a mostani pilóták ugyanazt akarták: a világ leggyorsabb autóival a lehetőségek határán száguldani. A múltban azok a srácok ugyanazt a haragot érezték egy rossz verseny után, mint mi most. Itt húsz különböző személyiségről van szó, tehát vannak olyanok, akiket jobban kedvelsz, másokat pedig kevésbé. Kicsit olyan ez, mint az iskolában. Sokan úgy jellemzik a paddockot, mint egy fogházat. Én szeretek ott lenni, megvannak a barátaim, a mérnökeim, és sokszor késő estig ott maradok, mert jól érzem magam, és szeretek velük viccelődni.
– Mi az oka annak, hogy önök ketten olyan jól megvannak egymással, pedig 55 év a korkülönbség kettejük között.
B. E.: – A Formula–1 egy kicsit stelilizálódott. A paddockban nehéz igazi egyéniséget találni. A régi időkben azok a fickók megmondták, mit gondolnak, és ha valakinek ez nem tetszett, nem törődtek vele. Szerencsére Sebastian személyisége nem deformálódott el.
S. V.: – Az tény, hogy az ember nagyon óvatos, mit mond, hiszen lehet, hogy másnap viszonláthatod egy újság hasábjain. Amikor elmész egy bevásárlóközpontba, az emberek bámulnak rád, és sokszor ott ólálkodnak a házad körül. Mindez oda vezet, hogy nagyon jól átgondolsz mindent, mielőtt beszélnél. Már nem vagy olyan nyitott többé, de ez egy természetes önvédelmi reflex.
B. E.: – És ezek a szegény fiúk éjjel-nappal egyre leterheltebbek, zaklatottabbak ugyanazoktól a hülye kérdésektől. Ez megőrjíti az embert, így aztán sokszor jobb semmit nem mondani. A futballistáknak és a teniszezőknek ugyanezzekkel a gondokkal kell szembenézniük.
S. V.: – Az ember hallja a történeteket a régi időkből, hogy hogyan húzták elő a versenyzők az overalljukból a doboz cigarettát, vagy ittak egy italt, amikor visszatértek a boxba, de ma már sokkal nagyobb erőhatások nehezednek rád az autóban, így a vezetés sokkal jobban igénybe vesz fiziálisan. Így aztán ma már sem ital, sem cigaretta.
B. E.: – És hát van még egy jelentős különbség: akkoriban a rajt akkor volt, amikor mindenki készen állt. Nehéz elképzelni ma, hogy csúsztassák a futamot egy fél órával, mert Sebastian még nem tűnt fel a paddockban. Ma sokkal fittebbnek kell lenni, ezért valószínűleg nem élhetsz úgy, ahogyan jól esne. A személyiség kibontakozásához idő kell, és ezeknek a fiatal versenyzőknek éppen idejük nincs. Ezért aztán teljesen természetes, hogy Sebastian három éven belül más ember lesz, mint amilyen ma. Ha világbajnok lesz, akkor az is megváltoztatja. De remélem, még ha világbajnok lesz is, a nagyközönség felé akkor is teljesíti majd a kötelezettségeit.
S. V.: – Remélem, egy dologban Bernie-nak igaza lesz: egy nap megnyerem a világbajnokságot.
B. E.: – Nem azt mondtam, hogy egy napon, hanem azt, hogy legkésőbb három éven belül.
– Sebastian, kikérné Bernie tanácsait?
S. V.: – Ha nem az autó beállításáról van szó, akkor igen. De soha nem kérek tőle pénzt. (Nevetés) Mindig nagyon közvetlen velem, és tanácsokat ad. Nincs senki, aki olyan jól ismerné a Formula–1-et, mint ő.
B. E.: – Ez igazán komoly dicséret egy olyan embernek, aki néha jól elcseszett dolgokat. Ez az, amiért most azt kell mondanom: Viszontlátásra!
|
