|
Stefan naplója
Parafenomén [22888 AL], gazdája Stefan
"abszurdisztán" november 8.
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/22888
|
"abszurdisztán" november 8.
...abszurdisztán...
A minap játszottam egy hotelben. Hideg volt és fáradt voltam, meg szipákolós. A lelkes törzsközönség persze örült, hogy játszom és tapsolt mert úgy tűnt tetszett nekik, amit játszottam. Aztán félrevonultam a hely gazdájával és megkérdezte tőlem mennyiért adom. Még mindig nem tudok erre a kérdésre válaszoni. Hogy hogy mennyiért? Mennyiért adja kölcsön az ember a gyerekét... mennyiért használhatom a szívedet... mennyibe kerül a mosolyod... mit fizessek, hogy elgyere ide bohóckodni... mennyit érek én...
Aztán eszembe jutott az is, hogy vajon valóban agyelszívás megy, vagy inkább elkergetés. Miért csodálkozunk, hogy elmennek innen az értelmiségiek, a művészek és a tehetséges alkotók, meg a szakemberek? Miért nem lehet ebben az országban megvalósítani magunkat? Miért kell megdögleni az összes tehénnek körülöttünk? Miért szeretjük a kurvákat és a tolvajokat? Miért kell itt meghalni, hogy az embert felismerjük? És miért kergetjük el azt, aki valamit tud?
Már nem is mondhatom, hogy jön az idő amikor a parizer és a virslik között majd lehet kapni egy két zenészt, meg írót és festőt, mert már itt van. Igaz nem oda tették őket, hanem a porszívók és a porzsákok közé a kutyakaják mellé. Van ilyen. Persze csak a gazdaságos utánjátszott fajtából, mert az még annál is olcsóbb. Most ne jöjjön már nekem senki azzal a dumával, hogy ez a való világ, és keménynek kell lenni mint az állat mert csak az erősek maradnak és ha szétütöd a rozika száját akkor minden oké lesz és tisztelni fognak, mert te lettél a leghatalmasabb isten a faluban. Tapossuk el egymást gyerekek. Tiszta "abszurdisztán". Tarka és sokszínű csak a lényeggel benne, ami nagyon - nagyon kell az élethez. Mint a turista vacsora a kutyámból. Tényleg ebben a hányásban akarunk élni? Fogjam be a számat mielőtt a farkamra lépnek a verőlegények? Izomból elmondják mit kell csinálnom, mert azt úgy kell hogy tudjam ki vagyok. Majd jól elmondják. Ha az egyetemen nem sikerülne megtanulnom. Kis városomban a legapróbb vágyat sem érzem már, hogy bárkihez is szóljak. Tényleg ilyen ez az egész ország? Anyám nem erről mesélt. Most akkor csomagoljak és menjek el innen én is? Vagy mi legyen?
"...pedig nagyon pozítívan gondoltam arra ku*a hídra..."
|
Problémás tartalom jelzése
|
