Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/22888
|
Pausa, 2004. szeptember 21.
Pausa
A minap hazafelé tartva ücsörögtem egy buszon, ringó Ikaruszon bár már talán csak az emléke volt az, hogy egykor az volt. A légkondiról egy percre eszembe jutott, mert annyit hallani manapság a témáról, vajon ezeket is tisztítják, ahogy kell? Mert legionella meg hasonló jók bújhatnak meg benne ugye. Aztán el is hessegettem a gondolatot, mert felesleges ilyesmin gondolkodni. Csak kopnak a sejtek. Nem sokkal később csörgés, zörgés, berregés, kattogás és egy kis értetlenség jött a képbe. Először azt hittem defektet kapott valamelyik kerék. Volt már rá példa és hasonló hangokat adott. Aztán amikor pillanatok alatt megálltunk - és az ablakon kinézve láttam amint az egyik hátsó kerék a szemközti sávban gurul igen nagy sebességgel - leesett, hogy sokkal nagyobb gond van. Megállás előtt valószínüleg kiesett a másik is mert igen nagy döccenéssel és karistolással csúsztunk a padkára. Az elszabadult kerék hosszasan száguldott az úton aztán le az árokba, majd keresztben át az útpályán át a másik oldalra és még vagy száz métert gurult mire az oldalára dőlt. Egy kicsit komikus volt a helyzet elsőre, és a közönség nagy része így is fogta fel. Bevallom először én is csak elvigyorodtam mert ilyen még nem volt. Aztán ácsorogva az út szélén várva a megmentő következő járatot, és elnézve a hátsó rész állapotát kezdett bennem elsötétülni a kép ahogy másokban is mellettem. Szerencsénk volt. Annak is aki akkor nem jött szembe a kerékkel, hogy éppen volt pár perc szünet a kamionáradatban, hogy nem borult meg a busz, hogy nem rohantak belénk, hogy... Itt jönnek a ha kezdetű mondatok, és a remegés. Estére azért már leesett, hogy mi lehette volna ebből. És arra jutottam, hogy valószínűleg akkor ott néhányan kaptunk egy újabb életet. Vajon ez csak egy hétköznapi magyar úti sztori volt, vagy intő jel? És mire int ez a jel? Hogy becsüljem többre az életet. Hogy minden nap ajándék? Hogy nagyon rossz úton járok? Hogy mennyire nem számítanak azok a dolgok, amikkel körülvesszük magunkat. Hogy mennyit ér az életünk. Hogy meddig tart elmúlni. Hogy a halálban mindenki egyenlő. Akkor éreztem hasonlót mikor belerohant az álló autómba egy kisteherautó. Akkor mindössze 1-2 másodpercen múlott, hogy élek vagy halok. Ehhez képest jelentéktelen volt az anyagi kár. És megtehetném, de mégsem fényeztetem újra az autót, hogy ha ránézek tudjam akkor is kaptam egy új lehetőséget. Vajon hány lehetőséget kap egy ember élete folyamán? Vajon mikor elégelik meg odafenn az ostobaságomat? Hogy értelmetlen dolgokkal töltöm az időt, ahelyett hogy élnék. Hogy elveszem mások elől a létezés lehetőségét. Hogy semmiből sem tanulok...
Amikor anyukám kezét fogtam a halálos ágyán végre megértettem valamit az életből. Akkor átéltem, hogy kurvára mindegy mekkora házat építünk, mennyi pénz hajtunk össze, mekkora autóval járunk. Az idő és a pénz nem számít. "Csak az élet a fontos". Hogy nincs Te nincs Én és nincs Ő. Csak egy nagy egész van. Az élet értelme a változás. Csak az számít, hogy honnan indultunk, képesek vagyunk-e tanulni a hibáinkból, felülemelkedni rajtuk, hogyan járjuk be az utat az utolsó percig, és legfőképpen az, hogy kivé lettünk közben. Csak ez számít. Semmi más.
|
