|
Stefan naplója
Parafenomén [22888 AL], gazdája Stefan
Ájszimájszi 2004. augusztus 25.
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/22888
|
Ájszimájszi 2004. augusztus 25.
Ájszimájszi
Megint itt. Őrült lelkesedéssel vetem bele magam a tudomány és technika érdekességeibe, hogy alkotó szellemem újabb csodákkal ajándékozza meg kis hazánk nemzeti öntudatát. Hosszasan készültem is a küldetésre. Tettem egy kis kirándulást a magyar tenger partján, hogy eltanuljam a megélhetés meditatív titkait a parti csalitosban horgonyzó ájszimájszi flotta harcosaitól, és ez évben először sikerült lecsapni egy igazi magyaros pörköltre is. És igen nagyon jól esett, hogy még létezik élet a parizeren túl, és hogy egy percre megint volt némi család körülöttem szingliségem nagyszerű pillanatait enyhítendő.
Majd kihasználva a kedvező lehetőséget elkerültem az álomalagútban szembejövő fényeket aztán mégis csak, ahogy kell, a gázra és fékre egyszerre léptem én is, és mondtam a sors démonainak, hogy miért ne. Elzavartam a döglegyeket és eltemettem a halottakat, mert ez a világ rendje. És romantikus gyertyafényen elmélkedve dudorásztam csendben hogy "szerelmem... írtam neked egy lapot... hogy soha nem akartam az lenni aki vagyok..."
És egy kevés sör társaságában révült transzban tekintettem meg, amint a világ egyik legnagyobb metropoliszában pár szemrevaló nőszemély azon kesereg hogyan nem találta meg az igazit, pedig már végigkefélték a fél várost (pedig "egyre nagyobb ez a város..."), hogy ráakadjanak valami hasonlóra, miközben minden fennakadt példány mérhető jellemzőit gondosan diagramokba foglalva elemezték és összehasonlították, hogy aztán gondosan rendbeszedjék sorsuk titkos mélységeinek alakulását.
Mindezt azért mert még nem ismerik titkos receptem alapján összegyúrt vajas kenyér kompozíciómat, amivel már-már majdnem csábításra indultam volna, amikor ráeszméltem milyen szégyenfoltja is vagyok a magyar férfitársadalomnak, mikor is első munkanapom hajnalán dallamba foglalva cirádás nagy bajuszú népi dalfaragó torkából szólt rám a ébresztő magyar nótaszó hogyaszongya : "az asszony verve jó". Ekkor azonnal éreztem is szégyenem tüzét, hogy rengeteg tanulni valóm lesz még az életben a férfiasságról, és az élet nagy dolgairól, pedig már azt hittem netán egy bíborban született sárgatollú reggelen én leszek az igazi valaki nőnek, de úgy tűnik lemaradtam valamikor a csókkal ébresztő kedves szavaknál és krónikus ostobaságban szenvedek, amit már nem lehet korrigálni ebben a korban. Óóó jajj már megint kimaradok az élet nagy dolgaiból. Upomacs. Mivé legyek most nélküled... tanyasi hős, sikkasztó kincstár kulcsár, netán tetovált farkú vad kalóz a nők tengerén...
Hola! Hola! Tengerre magyar vár a lehetőség. De a parton ücsörögve valamiért mégsem kívánkoztam legnagyobb folyónk pakurátlan habjaiba, hogy megmentsem a világ boldogtalanabbik felét a végső kétségbeeséstől. Inkább regékbe foglaltam mindazok nevét, akik miatt lekéstem a nyár összes zenei eseményét és fesztiválját. És élveztem szánamas kis létem nyugalmas pillanatait. Hova is lenne a rohanás...
Majd elgondolkodtam mennyivel jobb lenne egy csillaghajón ücsörögni androidok között míg keressük a végső határt. Nem baj, ha Isten éppen nincs otthon mikor odaérünk. Az utolsó üzenetet megkaptuk. Nincs harag. A kényelmetlenség a Földi lét velejárója.
Addig is míg hazatér, majd elbeszélgetek a tevékkel...
|
Problémás tartalom jelzése
|
