Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Stefan naplója


Parafenomén [22888 AL], gazdája Stefan
Szerzői Jogok2004. augusztu

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/22888
Szerzői Jogok2004. augusztu

A szerzőnek az ő jogai!

Jah igen. Ezt elfelejtettem. A szerző szellemi termékével kapcsolatos Istenadta jogokról:

Az írásokkal kapcsolatos minden nemű jogot fenntartok, ide értve a másolás, nyomatatás, kiadás, villanyos, papíros vagy egyéb szóbeli sokszorosítás jogai, szókapcsolatok, új szavak és az ötlet vagy ötlettelenség kihasználásaira vonatkozó utak feltárása és más szép részei a plágium kis mocsarának. És minden másra amit kihagytam.

Szal a lényeg, hogy az olvasáson kívül semmihez nem járulok hozzá előzetes egyeztetés nélkül!

Nekem ebből anyagi hasznom nem származik így a teveclubból kéretik nem keresni rajtam a forintokat, továbbá nem célom bárkit is megsérteni így ha valaki netán zokon venné az írtakat tessék nyugodtan kiosztani rám a bunkó szerepét, egyébiránt a tartalmi részekért a felelősség engem terhel.

Tart ez addig míg nem találok egyéb publikációs lehetőséget, hogy kinyílvánítsam mérhetetlenül szánalmas létezésem összefüggéstelen gondolatait.

A jogok megsértése esetén nem a tevekommandó virtuális patasorozata fog lecsapni!!!

No ez van kérem.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat