Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/151603
|
A sziget
A sziget
Michael Bayt lehet szeretni vagy utálni, ellenben tény, hogy ő az utóbbi évtized látványos, akciódús hollywoodi eseményfilmjeinek egyik legbiztosabb kezű rendezője. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy nem éppen egyéni stílusú alkotó: mozijainak képi világa mindig is nagyrészt a Tony Scott által a Top Gunban megteremtett videoklipes esztétika kölcsönvételében merült ki. Igaz, a Top Gun éppúgy Jerry Bruckheimer szárnyai alatt készült, mint Bay összes eddigi filmje: A szikla, az Armageddon, a Pearl Harbor - Égi háború, illetve a filmográfiáját keretbe záró két Bad Boys-mozi. Ezért (is) voltam kíváncsi, mit hoz ki Bay első, a sztárproducertől független munkájából. A szigetet látva megállapítható, hogy a direktor még mindig nem talált rá saját hangjára, ám gyökereire annál inkább: Tony Scott mellett Lucasra (THX 1138, Star Wars II. rész - A klónok támadása) és Spielbergre (Különvélemény). Náluk jobb forrásból pedig aligha meríthet hollywoodi rendező.
A történet szerint 2019-ben az orvostudomány olyan szintre jut, hogy a tehetősebbek donorként szolgáló klónokat készíttethetnek maguknak, akiknek szervei adott esetben életet menthetnek. Ezek a klónok a külvilágtól elzárva élnek egy utópisztikus létesítményben, és mit sem tudnak létezésük miértjéről. Ám Lincoln Six Echo (Ewan McGregor) rájön arra, hogy titkos szerelmét, Jordan Two Deltát (Scarlett Johansson) szervdonorként tervezik feláldozni. Megszöknek, s megpróbálnak eljutni megrendelőikhez, ám a létesítmény business-orientált vezetője, Merrick (Sean Bean) üldözőbe veszi őket.
A szereplőgárdára igazán nem lehet panasz. Ewan McGregor ismételten rászolgált, hogy ő legyen az új Star Wars-generáció Harrison Fordja. Scarlett Johansson maga a világra rácsodálkozó, megtestesült ártatlanság. A film legüdébb színfoltja, Steve Buscemi pedig éppoly lökött, perverz kisember, amilyennek szeretjük.
A középrészben lévő akciószekvenciák hatására még Bay legelvetemültebb ellendrukkerei is kénytelenek megnyalni mind a tíz ujjukat. Nem is beszélve arról a jelenetről, ahol az eredeti és a klón Lincoln olyan szituációba keveredik, amely kiötlésért évekig szokott imádkozni egy forgatókönyvíró. Ezen a ponton túl azonban a film már nem tudja felülmúlni önmagát, s így válik a korábbiak tükrében a végső leszámolás kevésbé dinamikussá, és a lezárás kissé erőltetetté.
Mindent összegezve, aki eddig is kedvelte Bayt, most sem fog csalódni, aki pedig falra mászik a filmjeiben található túlpörgetett akciótól és pátosztól, nagy valószínűséggel ezután sem fogja szeretettel emlegetni a rendező nevét. Egyvalami azonban vitathatatlan: A sziget komoly kérdéseket vet fel. Mennyire manipulálható egy társadalom? Mit jelent embernek lenni? Van-e bárkinek is joga emberéletek felett rendelkezni? Ezeken tényleg mindenkinek érdemes lenne elgondolkodnia.
|
