Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/151603
|
Hetedik
Hetedik
A sorozatgyilkosokról szóló thrillerek a '90-es évek elejétől, A bárányok hallgatnak című Oscar-díjakat és dollármiliókat kasszírozó filmmel kezdtek rendkívül divatossá válni, ám a máig mintául szolgáló művet mégsem Jonathan Demme munkája jelenti, hanem David Fincher 1995-ös rendezése, a Hetedik. Alkotását sokan próbálták lekopírozni, de azóta sem készült ilyen merész, mocskos és sötét film a témában.
Egy amerikai nagyvárosban járunk, melyben a bűn és halál a mindennapi élet része, a boldogság pedig olyan luxus, amit csak nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak. William Sommerset nyomozó (Morgan Freeman) az utolsó napjait tölti a szolgálatban oldalán a tetrekész ifjonccal, David Millsszel (Brad Pitt). Rázós ügynek néznek elébe: egy mindenre elszánt gyilkos a hét főbűnt - torkosság, kapzsiság, kevélység, lustaság, irigység, bujaság és harag - kívánja megtorolni kiszemelt áldozatain. A két detektív egyre mélyebben merül el a megszállott világában, ám félő, hogy mire átlátják tervét már túl késő lesz.
A Hetedik nem egy könnyen emészthető falat, azok közé a filmek közé tartozik, mely megtalálja bennünk a legérzékenyebb pontot és oda vág teljes erővel. Műfajához képest is nagyon komoly darab, ráadásul lassú folyású, ezért kell némi érettség az értékeléséhez. De ha ráérzünk, akkor nem ereszt el többé. Az a kegyetlen városkép, amivel szolgál, beleívódik az emberbe: a fényt alig kapó rothadó lakások, az eső áztatta utcák látványa megalapozza komor és kilátástalan világát, a meghittség egyedül Mills és felesége (Gwyneth Paltrow) otthonában jelenik meg. Darius Khondji elsőrangú operatőri munkáját Howard Shore baljós zenéje teszi teljessé, nem kis részben általuk teremtődik meg az az atmoszféra, mely példa értékűvé vált annak ellenére, hogy nem minden eleme eredeti.
A mű lelke Andrew Kevin Walker kiváló forgatókönyve. A felszínen talán még sablonosnak tűnik, ám a kommersz farvizén evezve egy olyan igényes és profin felépített történet bontakozik ki, mely amellett, hogy nem hiányoznak belőle az elvárt feszültségfokozó és csavaros megoldások, de el is gondolkodtat. Kirajzolódik előttünk egy gyilkos portréja, akinek lassan megismerjük elborult személyiségét, melyből mégis kivehető egy rendszer és a mozgatórugói. John Doe a mozitörténet nehezen feledhető figuráit gazdagítja, aki egyszerre prédikátor és maga a megtestesült ördög. Míg a végkifejlet sok hasonló filmben az, ahol kicsúszik az alkotók lába alól a talaj, a Hetediknek ez a csúcspontja. Bűnösen izgalmas, klasszikussá vált képsorok, melyben világossá válik, hogy John Doe játszmájában csakis ő nyerhet.
A Hetedik egy rázós utazás a pokolban és ízig-vérig David Fincher filmje. Kéznyoma rajta van minden egyes pillanatán a főcímtől kezdve a nem várt befejezésig. A zabolázatlan művészi megvalósítás és a közönség igényeinek a kiszolgálása közti egyensúlyozásnak valódi mestere. Rá vall az is, hogy a legsötétebb pillanatokban is képes egy kevés humorral élni. A szereposztás hajtómotora Morgan Freeman, akit jó időre be is skatulyáztak a tapasztalt bölcs nyomozó szerepkörébe, de Brad Pitt energiától duzzadó fellépése is megérdemli az elismerő szavakat. John Doe erőteljes karaktere szintén sokat köszönhet az őt alakító színésznek, akit szándékosan nem nevezek meg. Ha a készítők azt akarták, hogy legyen meglepetés, hát ne rajtam múljon, hogy ne így legyen. De gyorsan pótolja be ám mulasztását, aki még nem látta a filmet, mert a Hetediket kihagyni halálos bűn!
|
