Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/261828
|
Halálra ítéltek.
Teljes erővel futottam. Körülöttem nem volt más csak az erdő. Rohantam amennyire csak tudtam és semmiért nem néztem volna vissza. Bár hallottam, hogy valakik jönnek utánam, de én csak mentem előre. Nem tudom, hogy mennyi ideig futottam, de amikor megálltam egy tisztáson, az útközben jelentősen megcsappant adrenalin hullámom miatt alig kaptam levegőt. Félájultan estem össze és minden elsötétült. Furcsa dolgok keringtek körülöttem. Emberek akiket láttam meghalni, az édesanyám, a rabtársaim, a szeretteim. Aztán ők is eltüntek, én meg egyedül maradtam a sötétben.
Óvatosan nyitottam ki a szememet. Érdekes érzés volt. Egész kényelmesen feküdtem. Biztos nem a réten, de még a börtönben sem. A szemem lassan hozzászokott a fényhez, és már egész jó láttam.
Körbe néztem. Egy szobában voltam. A falak halványsárgára voltak festve. A takaróm hasonló színű volt. Szekrények, egy asztal és két szék volt még odabenn. Egész lakályos, kis szoba volt. Megpróbáltam felülni de a fejem nagyon fájt. Megtapogadtam, de semmit nem éreztem. Újra neki indúltam és most sikerült is felülnöm. Az asztalon teát és kenyeret láttam. VALÓDI ÉTEL! Kiküzdöttem magam az ágyból és leültem az egyik székre. A falatok és a tea édes mámorként értek el a számhoz. Sajt, friss kenyér, zöldség és tea. Ez volt életem legfinomabb reggelije. Apropó, reggel volt.
A nap melegen sütött be az ablakon. Erőm csodálatos módon sugárzott. Próbaképpen suhintottam a kezemmel az asztalon lévő gyertya felé, ami nem csak, hogy meggyulladt, hanem kis híján az egész terítő is lángolni kezdett. Ilyedten kezdtem el ütögetni az égő asztalt, ami erre még jobban lángolni kezdett. Erre teljesen pánikba estem és kénytelen voltam teám maradékával eloltani, az egyre terjedő lángokat.
Mikor az összes teámat kiöntöttem és megszüntettem minden veszély forrást, elgondolkoztam azon, hogy vajon kinek az asztalát tettem tönkre. Feláltam és a szekrényhez sétáltam. Könyvek: Kedvencünk a kert, A szép kert, Virágok és más növények stb. Ehhez és hasonló zöldségek kel volt tele a polc. Néhány gyógyfüves könyv és ennyi. Egy pár kép is volt. Idegen arcok, idegen helyeken.
Egy képen azonban megakadt a szemem. Az a fiú volt rajta, akivel egy ideig éltem. Azokon a sziklákon állt, ami alatt a búvóhelyünk volt. Az arca komoly volt és szomorú. Emlékszem mindig nagyon pontos volt és soha nem késett (nem úgy mint én) és soha nem vették észre és mindig vigyázott rám és óvott és segített és... a könnyeim csak úgy ömlöttek. Csak sírtam és sírtam, aztán már csak hüppögtem és szipogtam, aztán sóhajtottam és elmosolyodtam. Életem egyik legszebb szakasza volt. Félelem nélkül éltem, mert tudtam, hogy valaki vigyáz rám. Ő előtte nem volt senkim, mivel a szüleim magukra hagytak miután önállóvá váltam. Nem tudták vállalni azt a kockázatot amit okoztam... Végülis megértem. A többi testvérem "normális", így őket nevelhették félelem nélkül.
Eljöttem. És onnantól kezdve bujkáltam. Aztán összeszedett egy csapat, aki a hozzám hasonlókat gyűjtötte. Egyfajta segélyszolgálat, nekünk, másoknak.
Velük éltem egy pár hónapig aztán valaki elárult minket és a szervezetnek vége lett. Csak mi ketten maradtunk.
De persze ennek is vége lett. ÉS aztán már minden mindegy volt.
Még valami érdekes volt ezen a képen: az, hogy ezt én csináltam. Emlékszem nagyon dühös volt rám, hogy ahelyett, hogy őrködnék, felesleges veszéllyel töltöm az időt. De ha ez az én képem, akkor mit keres itt? Kinek a házában vagyok? Az ajtó felé indultam, amikor kopogtak...
folyt.köv.
|
