|
elektra naplója
Tuatha [261828 AL], gazdája elektra
Halálra ítéltek.......
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/261828
|
Halálra ítéltek.......
Az elkövetkező napok csendesen zajlottak. Mindenki magába temetkezve járkált a házban. Én eléggé elveszetten éreztem magamat. Az állandó bezártság után most ez a nagy szabadság eléggé ijesztő volt. Nem igazán tudtam mit csinálni magammal. Csak ténferegtem össze - vissza és próbáltam megismerni a többieket. Néha Akira magával hívott egy- egy sétára. Olyankor arról mesélt, hogy hol járt miközben keresett, kikkel találkozott és, hogy milyen erődítményeket rombolt le. Egyszer oda is elmentünk ahol megtalált. Csinos kis körben a fű teljesen ki volt égve. De magához a börtönhöz sohasem mentünk. Azt mondta, hogy oda csak akkor megyünk ha mindenki együtt lesz.
A többiekkel is lassan megismerkedtem. Sokaknak szörnyű élete volt. Halállal és szenvedéssel tűzdelve. Érdekes, hogy milyen könnyen megnyíltak nekem. Akira azt mondta, hogy olyanok is meséltek nekem akik azelőtt soha. Szerinte az én katasztrófám segített nekik is megnyílni.
Maja azt mondta, hogy amikor két éve megjelent az ereje és átváltozott az anyja macskájává, az átváltozás után az anyja megverte és az apjával együtt kiutasították. Elkergették, mert megijedtek a következményektől. Nem volt hova mennie. Éhezett és menekült, senkinek sem kellett. Nem maradt neki más csak ezek az ismeretlen emberek, a maguk szörnyű múltjával. És akkor ez még nem is volt egy szomorú történet.
Érdekes módon a legtöbb időt Csergővel töltöttem. Amikor Akira egyszer nem hívott magával, de ki lehetett menni, kerestem valakit akivel sétálhatnék. Egyedül ő nem volt túl elfoglalt, úgyhogy attól kezdve, vele járom a házat rejtő erdőn túli környéket. Találtunk ott egy kis rétet, ahol órákig tudtunk heverni és beszélgetni. Egyszer megkérdezte, hogy én, hogy jutottam el idáig. Én meg elmeséltem neki az egész történetemet, kezdve a bujdosásomtól. Jó volt neki elmondani, mert ő nem akart kényszeresen megvigasztalni és valóban érdekelte az egész.
Egyszer aztán, mikor befejeztem az egészet, visszakérdeztem:
- És mi, a te történeted? - Válaszképpen elfeküdt a réten és behunyta a szemét. Már épp készültem megbánni a kérdést, amikor beszélni kezdett:
- Engem a többiekkel ellentétben, nem utáltak a szüleim. Szerettek, még akkor is ha.. néha eltűntem. A gond akkor kezdődött, amikor rájöttem, hogy az erőmmel veszélyeztetem a családomat. Eljöttem. És minden jól is ment, az erőm eléggé hasznos dolog. Az ételszerzés és a szállás nem volt gond. A bujkálás sem volt gond. Egészen addig, amíg egyszer el nem fogtak...- A gondolataiba mélyedve elhallgatott. Végül felült és rám nézett. A szája mosolygott, de a szeme...Ezer éves szenvedés volt benne.
|
Problémás tartalom jelzése
|
