Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/261828
|
J. Goldenlane folytatás
Amikor elsül egy fegyver
J. Goldenlane
- Hiába, a Fekete Hölgy kastélya körül sok minden megtörténhet - vont vállat Kisvillám. - Akár az is, hogy egy kocsinyi maffiózó felszívódik a semmiben.
Árnyéktáncos közben megvívta és gyõzelemre vitte csatáját a gyomrában felébredt kígyóval szemben, és most aránylag higgadtan hallgatta barátját.
- Tehát azt javallod, hogy tegyük tiszteletünket nála?
- Ha van jobb ötleted...
- Nem vagyok úgy öltözve - nézett végig Árnyéktáncos Miki egéren és a pálmafákon, melyek a bermudáján hintáztak.
- Mindegy. Ez vészhelyzet, meg fogja érteni. Menjünk!
És mentek. Gondolataikba merülten lépkedtek, a földutat követve, míg fel nem tûnt elõttük az éjszakánál is sötétebb kastély. Magas kõkerítés határolta, amely karcsú boltívbe kapaszkodott fel, hogy beengedje az utat a kertbe. Az ív csúcsán fekete madár ült. Jöttükre felrúgta magát a levegõbe, és elrepült az épület felé.
A két férfi meg se torpant, átsétáltak a boltív alatt, majd végigmentek a gondozott kerten, és végül megálltak a kastély kapuja elõtt. Az kopogás nélkül is kitárult.
- Az úrnõ a kék szalonban várja önöket! - hajolt meg elõttük a libériás inas, majd félreállt.
Szótlanul léptek be a csodás terembe. Tükrök játszottak pajkosan az ezer és egy gyertyával megkoronázott arany csillár fényével, a falakon lévõ festmények suttogva meséltek nekik az élet és a halál apró mozzanatairól. Felsiettek a márványszobrok õrizte lépcsõn, majd balra fordultak, és beléptek a kék szalon fehér ajtaján.
Velük szemben, egy szélesölû fotelben ült a Fekete Hölgy.
- Úrnõm! - ereszkedtek féltérdre.
A hölgy éjszín ruhát viselt, mely bõrének ujjhegynyi foltját sem hagyta szabadon. Kezét fekete kesztyû takarta, arcát átláthatatlan fátyol fedte. Hangja bársonyos volt, mint a nyáréjszaka.
- Üdvözöllek benneteket, kedves barátaim! - bólintott, majd kegyesen csókra nyújtotta kezét. - Üljetek le! - intett utána a fotellel szemközti kanapéra.
Leültek szorosan összezárt térdekkel, Árnyéktáncos zavartan és abszolút eredénytelenül takargatta a bermudáján pompázó pálmákat.
- Remélem, nem zavartuk meg nagyon magányát - kezdte Kisvillám.
- Ó, dehogy! - kacagott fel a hölgy. - Minek köszönhetem látogatásotokat?
- Nos, attól tartunk... illetve úgy hisszük ... szóval...
- Nem tud valamit néhány maffiózóról, aki errefelé tûnt el ma este? - vágta félbe barátja habogását Árnyéktáncos.
- Maffiózók? A szolgák jelentették, hogy pár csavargó megzavarta a környék csendjét, és megtették a szükséges intézkedéseket is.
- Mi lett velük? - kérdezte udvariatlanul mohón Kisvillám.
- Valamelyik éjdémon bezárta õket a kazamaták labirintusába - vont vállat a Fekete Hölgy.
- Örökre?
- Dehogy! Csak reggelig. Akkor szabadon elmehetnek.
Kisvillám megnyugodva felsóhajtott.
- Persze, már amelyik megéli - tette hozzá a Fekete Hölgy. - De ez miért érdekel titeket?
- Nos, velük volt Széllovas meg Szikraszép - magyarázta Árnyéktáncos, mivel Kisvillám hirtelen nem kapott levegõt.
- Ó, ez borzalmas! - hajolt elõre a hölgy, és összekulcsolta maga elõtt a kezét.
- És mit lehetne tenni?
- Sajnos nem sokat. Én nem adhatom parancsba egy démonnak, hogy engedje el õket, ha egyszer már megengedtem, hogy eljátsszon velük! És a szolgáim közül sem hiszem, hogy bármelyik le merne menni. Még magam sem tudom, hogy miféle sötét, rég bezárt szörnyetegek élnek odalent! Oda lemenni... igazi hõstett - fejezte be a Fekete Hölgy csendesen.
Két hõsünk összenézett.
- Talán mi lemehetnénk...
- Remek! - nevetett fel a hölgy. - És hogy lássátok, mennyire sajnálom, ami történt, adok nektek egy igazfényû drágakövet. A kazamaták túlvilági sötétjében ugyanis semmi más fény nem látszik - magyarázta.
- Köszönjük. És ha még egy gombolyagnyi fonalat is kaphatnánk... - jegyezte meg Kisvillám, aki már hallott a görög mitológiáról.
- Rendben! - nevetett fel a hölgy, és felállt. - Kövessetek!
Közben Széllovas kezdett magához térni. Elõször azt hitte, a szemének van baja, aztán beletörõdött, hogy sötét van. Nagyon sötét, és hideg, és penészszag. Nohát, nohát, ez valami pince lesz! Vajon egyedül vagyok-e, gondolta, ám ekkor egy zölden foszforeszkáló szempár hajolt fölé.
- Jól vagy? - kérdezte Szikraszép.
- Prímán! - felelte hetykén, és rögtön iszonyú fájdalom nyilallt a lábába és csuklójába.
Arra emlékezett, hogy combon lõtték, de mi lehet a kezével? Lánccsörgés adta meg a kellemetlen választ. Felszisszent.
- Hol vagyunk? - kérdezte aztán.
- Valami boltíves helyiségben. - nézett körbe Szikraszép. - Ajtó is van, és ráadásul nyitva, de ezek a vacak bilincsek a falhoz vannak rögzítve. És mindenütt iszonyú mocsok. Szerintem itt évek óta nem takarítottak.
- Eléred a cipõmet?
- Nem hiszem. Széllovas nagyot sóhajtott a sötétségbe. Aztán felemelte a kezét, és ráharapott a vaskarperecre. Megégette a száját, hogy könnybe lábadt a szeme, de nem adta fel. Nehogy már ne tudjon elrágni egy alig háromujjnyi rozsdás vasat! Hamarosan kiszabadult a jobbja. Megrázta, hogy egy kicsit felélénküljön benne a vérkeringés, aztán felhúzta a lábát, és levette bakancsát. Elõhalászta a talpbetétje alá rejtett kis rugós kést, kipattintotta a pengét, és azzal már könnyen leszedte a másik bilincset is.
- Hol vagy? - nézett körbe.
- Itt - villant fel mellette a zöld szempár.
- Nyújtsd a kezed!
Szikraszép lánccsörgetve felemelte a kezét, és Széllovas õt is megszabadította bilincseitõl. Aztán elõvette az öngyújtóját, amelyet szerencsére nem vettek el tõle, és felkattintotta a lángot. Semmi.
- Te látod az öngyújtóm fényét? - kérdezte idegesen.
Lehet, hogy mégis a szemével van valami baj?
- Alig. És olyan furcsán, homályosan.
Széllovas megnyugodva tette el az öngyújtót. Tehát nem abban van a hiba, sem nem a szemében. Persze, ez esetben rejtély lapul a sötétben, de majd kiderül, hogy mi! Mindenesetre vigyázniuk kell, ez az egész.
- És most mi lesz? - zavarta meg Szikraszép.
- Bekötözöm a lábamat - morogta a fekete lány.
- Hát tényleg elég csúfan néz ki!
Széllovas nem válaszolt. Kitapogatta a sebet. Szerencsére csontot nem ért, de jól érezhetõen még benne volt a golyó. Megpróbálta kinyomni, de nem ment, hát kicsit megtágította a sebet a késével. Közben szótlanul nyelte a könnyeit.
- Juj! - borzongott Szikraszép.
Aztán, csak hogy ne kelljen néznie a hentesmunkaszerû operációt, hát rendberakta a haját, leporolta sortját. Sejtette, hogy ennek ellenére még nagyon tépetten nézhet ki. És még az egyik körme is letört!
Széllovas közben a szájába vette a kést, nehogy elveszítse ebben az átok sötétben, aztán csak kiszedte a golyót. A trikója aljából kötést tépett, majd mintha minden rendben lenne, feltápászkodott.
- No, menjünk haza! Mára elegem van! - közölte.
- Oké, vezetlek! - lépett mellé barátnõje.
Kitántorogtak az ajtón. Szikraszép érdeklõdve nézett szét.
- Nahát, itt vannak!
- Kik?
- Négy ájult pasas. Azt hiszem, azok, akik téged vertek. Aha, ennek az arcán megvannak a karmolásnyomok is.
- Remek, lefegyverezzük õket! Segíts! Nekiláttak, és hamarosan siker koronázta munkájukat. A maffiózók fegyverei megvoltak, sõt, megtalálták náluk a Széllovastól elvett holmikat is. A fekete lány örömmel szorította magához az elveszettnek hitt fojtóhurkot.
Közben a fõnök lassan magához tért. Hiába meresztgette a szemét, csak a sötétet látta, de jól hallotta ám, hogy valaki motoz körülötte. És nagyon rossz, szinte kísérteties érzése támadt.
- Ki vagy? - kérdezte idegesen.
- Halgass, és jutalmul nem öllek meg! - nyugtatgatta Széllovas mogorván, és zsebrevágta a könnygázgránátot meg a füstbombát. A fõnök egy kicsit fellélegzett, hogy nincs azért akkor baj, nagyon is evilági az ellenfél. Nyilván csak a leütése után hallucinálta azokat a szárnyas oroszlánokat, akik "elragadták" a kocsit. Tiszta hülyeség!
Ám ekkor egy nagy, zöldszín, világító macskaszempár emelkedett fölé.
- Jézusom, egy oroszlán? - nyögte.
Szikraszép torokból felmordult. A fickó hátrakapta a fejét, aztán koppant a falon, és visszaájult. - Most mit szórakozol vele? - mordult rá ingerülten Széllovas a barátnõjére.
- Bocs, azt hittem, hogy vicces! - szontyolodott el Szikraszép.
- Nagyon! Meghalt?
- Csak elájult. - Jó, akkor hagyjuk! - lépett tovább Széllovas, aki nem empátiájáról volt híres. - Van tovább út?
- Igen - bólogatott buzgón Szikraszép, és nem jutott az eszébe, hogy ebbõl barátnõje semmit sem lát.
- Akkor rajta! - És... ezeket itthagyjuk?
- Miért, te cipelnéd õket? - vetette neki oda Széllovas, és ebben maradtak.
Aztán kézen fogták egymást, és tovább mentek. Széles folyosóra jutottak, amely hamarosan kettéágazott. - Menjünk jobbra! - javasolta Széllovas.
- Miért pont jobbra? - értetlenkedett Szikraszép.
- Jó, tõlem mehetünk balra is. A lényeg csak az, hogy mindig egy irányba. - Miért?
- Mert mindeféle labirintusból így lehet kijutni! No, rajta! Balra! - unt rá a párbeszédre Széllovas.
Szikraszép még szívesen elgondolkodott volna, hogy hogyan is van ez a labirintusokkal, de aztán feladta, és szótlanul vezette barátnõjét a halott sötétben.
Ugyanabban a halott sötétben, amely a csapóajtó alatt lapult. Kisvillám idegesen lenézett, aztán magához szorította a fonalgombolyagot, és elkezdett lemászni. Árnyéktáncos szó nélkül követte.
- Sok szerencsét! - intett még búcsúzóul a Fekete Hölgy, aztán hátralépett, és az inas becsukta az csapóajtót.
Körbefolyta õket a sötét.
- Hülyék vagyunk mi - sóhajtotta beletörõdötten Kisvillám.
- Beszélj a magad nevében! - intette Árnyéktáncos, és fél kézzel a fénykövet tartva követte lefelé.
Hamar leértek a rozsdás létra aljára. A drágakõ barátságos ragyogása kicsit visszarettentette a lent uralkodó éjszakát. Kisvillám a legalsó létrafokhoz kötötte a fonal végét, aztán körbenézett. A kõboltozatos, rothadásszagú helyiségbõl négy folyosó indult, minden falán egy.
- Mondjuk, arra! - intett Kisvillám.
- Nem kéne inkább kiabálni? Hátha meghallják, és idejönnek! - habozott barátja.
- Hülyeség! Próbáltál te már egy pincelabirintusban fel-alá pattogó hangot követni? És egyébként is, ne ébresszük fel a kazamaták kísérteteit!
- Oké - törõdött bele Árnyéktáncos, magasra emelte a követ, és elindult.
Barátja követte, miközben buzgón tekerte le a gombolyagot. Hamarosan egy elágazáshoz jutottak, ahonnan egy találomra választott irányba mentek tovább, maguk mögött húzva a külvilágba vezetõ fonalat.
A folyosók egyáltalán nem voltak tiszták, mindenféle hulladék borította padlójukat.
- Most bal lábbal vigyázz, mert ott van egy vasbilincs! - figyelmeztette Szikraszép Széllovast, aki engedelmesen magasra emelte a bal lábát.
Majd a jobbal izomból belerúgott valami csörgõ láncba.
- Bocs, nem arra a lábadra gondoltam! - szeppent meg Szikraszép.
Széllovas már nem is tette szóvá.
- Menjünk!
És mentek.
- Itt valami lyuk van, most óvatosan! - navigált tovább Szikraszép. - Most elágazás!
- Mindig balra! - figyelmeztette Széllovas.
- Persze, mint eddig is. Most hajtsd le a fejed, mert ez egy alacsony boltív... megint nagy lépés, nehogy összetörd szegény ember csontjait... hopp, ne félj, az csak a koponyája volt... most meg egy zsinór...
- Zsinór? - torpant meg Széllovas.
- Aha. Ez egy négyes elágazás, és keresztbe vezet egy zsinór, olyan térdmagasságban.
- Hozzá ne érj! Lehet, hogy valami nagyobb pók fonala, amellyel a zsákmányt érzékeli, és ha megpiszkáljuk, akkor idejön.
- Pók?! - kiáltott fel Szikraszép, de aztán a szájába gyömöszölte az öklét, hogy nehogy meghallja õket a fenevad.
- Csak óvatosan! - intette Széllovas.
Aztán átlépték a zsinórt, ügyelve, hogy hozzá se érjenek.
Kisvillám pedig buzgón tekerte a gombolyagot. Aztán valami neszt hallott.
- Te, ez nem valami kiáltás volt? - kérdezett rá.
- Kiáltás?
Egy kicsit hallgatództak, de maradt a néma csend.
- Hülyeség, mi kiáltana itt? - kérdezte flegmán Árnyéktáncos, és továbbindult. - Láttam egyszer egy filmet, az tök ilyen volt. A fõhõs bekeveredett egy pokollabirintusba, ahol halottak lelkei vadásztak mindenre, ami élt. De be kellett mennie, hogy kiszabadítsa a fõhõsnõt, aki pedig nem is volt jó nõ, leszámítva a melleit. Szóval, szegény muksó ott osont a sötétben, aztán egy szellõ elfújta a gyertyáját is. És persze mindenféle hangok hallatszottak, lánccsörgés meg nyögések. De sikoly, az nem.
Közben Kisvillám rálépett valamire, ami megreccsent. Nagyot ugrott, aztán megtörölte a homlokát.
- Muszáj ezt most?
- Nem. És ez nem is érdekes. De a vége! Egy baromi nagy, sötét, nyálkásan csöpögõ óriáspók támadta meg, ami életerõvel táplálkozott, és már befonta a hálójába a fõhõsnõt is.
- A nagymellût - kapaszkodott bele valami biztató momentumba Kisvillám.
- Az csak a végén derült ki, az ágyjelenetnél. Ekkor csak egy fehér lárva volt, és csak a haja látszott. A pók meg ott csorgatta a nyálát, hogy milyen remekül jól fog lakni.
- Hagyjuk! - kérte ismét idegesen Kisvillám.
Árnyéktáncos nem érezte át barátja feszültségét. Neki ott ragyogott a kezében a kõ. Barátságosan meleg volt az érintése.
Ez az egyetlen biztonságos pont ebben az átok labirintusban, gondolta Szikraszép, és még szorosabban kapaszkodott Széllovas kezébe.
Befordultak egy újabb sarkon, aztán megtorpant. Valami megmozdult a távolban. Valami nagy. Nem pók volt, inkább egy poros és elhagyatott fémváznak tûnt.
- Mi van? - kérdezte Széllovas.
- Valami felénk jön - suttogta lehellethalkan Szikraszép.
- Miféle?
- Traktorváz - írta le tõle telhetõleg a legjobban bartánõje a közelgõ veszedelmet.
De ekkor már Széllovas is hallotta, hogy valami súrlódik a köveken. Keze rákulcsolódott a könnygázgránátjára.
- Óvatosan kezdjünk el hátrálni, és ha azt mondom, "most", akkor futás! Rendben?
- Oké - hagyta rá Szikraszép.
Széllovas a hangok alapján megbecsülte a távolságot, kivárt, aztán eldobta a gránátot.
- Most! - kiáltott.
Sarkon fordultak, és nekilendültek, mögöttük robbanás rázta meg a levegõt. Széllovas botladozva futott, fájt a sebe, és ráadásul semmit se látott. Szikraszép meg általában nem figyelt a lába elé, õ most félt, és ez teljesen lekötötte. Így nem igazán csodálkoztak, amikor valamiben nagyon felbotlottak.
- A francba!
- Jé, ez megint egy madzag! - csodálkozott el Szikraszép. - Te, most szerinted jön a pók is?
- Fenét! - tapogatódzott körbe Széllovas.
Gyorsan meglelte a madzag végét.
- Elszakítottuk?
- Igen. Szóval, miért nem lesz pók?
- Mert ez egy közönséges fonal.
- De ki lelheti örömét abban, hogy ártatlan járókelõket buktat fel ilyen csúf csapdákkal?
- Mit tudom én! - morogta Széllovas.
Közben rángatta a fonalat, de a vége csak nem akart elõkerülni.
- Kövessük! - javasolta végül.
- A pókig?
- Nincs pók, és ha jól hallom, a traktorváz is lemaradt. Mozgás! - intett ingerülten Széllovas.
A vörös lány meg beletörõdve követte a szálat, amelyet Széllovas gondosan felgöngyölített. Jól jöhet az még!
- Állj! - szólt közbe Kisvillám. - Ez már tényleg valami zaj volt!
- Aha, de nem kiáltás, inkább valami tompa robbanás.
Hát vártak, hátha megismétlõdik. Ám ekkor a fonal megrándult.
- Te, mi van, ha valami elszakította?
- Baj - válaszolt kötelességtudóan Kisvillám.
De közben a szál már olyan lelkesen rángatódzott, hogy majd kiesett a kezébõl a gombolyag.
- Menjünk vissza! - javasolta Kisvillám, és már indult is, gyorsan visszatekerve a fonalat.
- Te, én fényt látok! - suttogta idegesen Széllovas.
- Megint zaj! Sõt, ez lépéseknek hangzik - morogta Árnyékténcos, és magasabbra emelte a fényt.
- Félek - jegyezte meg mindannyiuk helyett Szikraszép.
Aztán egy sarkon összefutottak. Négy torokból szakadt fel egyszerre a sikoly, a falak messze visszhangozták félelmüket. De még mielõtt sarkon fordultak volna, és négyen hatfelé futnak, felismerték egymást.
- Hát ti mit kerestek itt? - kérdezte hunyorogva Széllovas.
A szeme nehezen szokta a fényt.
- Utánatok jöttünk, segíteni. És ti mit kerestek itt? - válaszolta Kisvillám idegesen.
- Semmiség, csak egy új Berettát akartam venni egy ismerõsömtõl, de nem jött össze a találka - vonogatta a vállát a fekete lány közönyösen.
- Még egy fegyver? Az agyamra mész! Nem elég, ami van?
- Néha jól jön, ha van az embernél valami!
- Azért, hogy ha netalántán tömegmészárolni van kedved, akkor ne kelljen hazaugranod az atombombádért?
Árnyéktáncos felemelt kezekkel közéjük állt.
- Nyugi! Jussunk ki, aztán majd enyeleghettek eleget!
- Tényleg, merre van a kijárat? - kérdezte érdeklõdve Szikraszép.
- A fonal másik végén! - válaszolta büszkén Árnyéktáncos.
A vörös lány érdeklõdve követte tekintetével a szálat a Kisvillám kezében tartott gombolyagtól egészen a Széllovas kezében lévõ gombolyagig.
- Ez biztos? - kérdezte idegesen.
- Al Capone utolsó dobtáras Thompsonjára! - szitkozódott a fekete lány, amint leesett neki, hogy mire való a madzag.
- Na, ezt megszívtuk! - bólintott rá Kisvillám. - Honnan kezdve szedtétek fel?
- Valahol arra szakadt szét - mutatta Szikraszép készségesen.
Fekete folyosó tátogott mögöttük, és mintha valami zaj is hallatszott volna belõle.
- Ja, és követ minket egy traktorváz - jegyezte meg Széllovas, és kibiztosította a zsebében lévõ elsõ pisztolyt, amely a kezébe akadt.
Óvatosan elkezdtek hátrálni.
- Te Árnyéktáncos! A filmben a fickó mit csinált a pókkal? - kérdezte csendesen Kisvillám.
- Pók?! - sikoltott Szikraszép.
- Csend! Nem hallom a lépteit! - morogta idegesen Széllovas.
- Volt nála egy szent ereklye, amelyet valami múzeumból lopott - válaszolt suttogva Árnyéktáncos, és igyekezett úgy tartani a fényt, hogy bevilágítsa a furcsán zörgõ folyosót.
- És ugye, ilyenünk nincs - suttogta vissza Kisvillám.
- Én még a sminkkészletemet is elhagytam - bólintott Szikraszép. - És abban sem volt semmiféle szent ereklye.
- Csend! - figyelmeztette õket Széllovas, és fegyvere célpont után kutatott a sötétben.
És közben hátráltak, a sötét fenyegetett, a folyosó sötétlett, az idegeik foszladoztak.
- Tulajdonképpen csak reggelig kéne kihúzni, aztán az éjdémonok elengednek - jegyezte meg Árnyéktáncos.
- Éjdémonok?! - sikoltotta Szikraszép.
- Csend!
- Van valakinél óra?
- Mondom, hogy elhagytam a táskámat! És a körmöm is letört.
- Csend, ha mondom, mert megharagszom!
- És belénkereszted a tárat, tudom! És én még meg akartam ünnepelni együttjárásunk kétszáztizenhét és egyedik napját!
- Nem panaszkodhatsz, azért elég emlékezetes lett! Csak kár, hogy szegény macskám éhen fog halni.
- Nahát! Nem is tudtam, hogy cicát tartasz! De miért halna meg?
- Mert én már nem leszek, hogy etessem!
- Ne demoralizálj, inkább a fényt tartsd!
- Jajj, egy pókháló!
- Csendet már!
- És azt még nem is mondtam, hogy a filmben ott volt a fõhõs barátja is, és õt megették a holt lelkek.
- Holt lelkek?!!!
Ekkor hatalmas morranás törte meg a csendet, és persze a hátuk mögül. Széllovas kapásból fordult, és beleeresztette a tárat a semmibe.
- Tölts! - adta át a pisztolyt Kisvillámnak, és elõvett egy másikat.
- Tölts! - nyomta az a fegyvert barátja kezébe.
- Izé ... fogd meg! - adta tovább Árnyéktáncos Szikraszépnek, aki úgy vette kézbe, mintha valami döglött halat tartana.
- Széllovas, csinálj ezzel valamit! - nyújtotta tovább könyörögve a pisztolyt barátnõjének.
Ám Széllovas nem törõdött vele, azt az egyelõre még sötét tömeget figyelte, amely lassan, de biztosan közeledett. Amint egy kicsit jobb célpontot nyújtott, megint lõtt, majd elõvette az utolsó pisztolyát, annak a tárát is beleeresztette a fekete masszába, aztán töltött.
- Több táram nincs - jegyezte meg csendesen.
- Ez mégis mit jelent? - idegeskedett Szikraszép.
- Kettõt találhatsz - nyugtatgatta Kisvillám.
- A filmben is így volt - bólintott sokat sejtetõen Árnyéktáncos.
Ám ekkor a fekete tömeg megállt. Kicsit morgott, kicsit szörcsögött, de megállt. Széllovas hitetlen csodálkozással figyelte.
- Ez megijedt - jegyezte meg csendesen Kisvillám.
- De mitõl?
- Mondjuk, tõled. Vagy a következményektõl.
- Vagy a fénytõl - szólt közbe Árnyéktáncos, és hogy igazolja állítását, kicsit közelebb lépett a sötéthez.
Az hangtalanul húzódott vissza a kõ ragyogása elõl.
- Ez remek! Ez esetben biztonságban vagyunk, csak hajnalig kell kihúznunk! - lelkendezett Szikraszép.
- Frászt! Méghogy itt dekkoljunk, és várjunk! - mordult fel Széllovas, és kivette fénykövet Árnyéktáncos kezébõl. - Ha az ellenfél meghátrál, akkor át kell menni ellentámadásba!
Ezzel még pár lépést tett az ásító sötét felé.
- Mama, én haza akarok menni! - nyögte megtörten Kisvillám, aztán beszakadt alattuk a padló.
Nem sokat zuhantak, aztán gurulás következett, végül belecsobbantak valami vízbe.
És valahol, a távolban, felkelt a nap. A szikázó fény betört a barlang nyílásán, és arany ragyogásba vonta a kis tavacskát. Mind a négyen fellélegeztek. Aztán eszükbe jutott, hogy el fognak sülyedni, ha nem tesznek ellene, hát tempózni kezdtek. Már aki tudott.
- Segítség! - suttogta két korty között Szikraszép.
Árnyéktáncos nyakon ragadta, mint ahogy a kismacskákat szokás, és partra vontatta. Széllovas is nehezen boldogult, sebe vérzett, lába fájt, de persze õ nem kért segítséget senkitõl. És nem is fulladt meg, bár a kezében lapuló fénykövet elejtette, és az szivárványt húzva maga után elsüllyedt a tó vizében.
A Fekete Hölgy álmodozva nézett bele öltözködõ asztalának ezüst tükrébe.
- Fiatalság! - suttogta mosolyogva, aztán belenyúlt a képbe.
A tükörfelszín köríves hullámokat vetett, ahogy a fekete kesztyûs kéz kiemelte belõle a fénykövet.
A víz pedig szabálytalan ritmust verve csobogott a partmenti köveken, míg a fiatalok kikászálódtak a tavacskából. Aztán lihegve, fáradtan kisétáltak a szabadba. Alattuk ébredezett a hegyoldal, a fák álmos páragomolyagokat pöfögtek, és egyelõre még rekedtesen, de a madarak is nekivágtak beénekelni magukat.
Kisvillám eldobta magát a puha fûbe.
- Hogy én ezt megélhettem! Épen, egészben! Köszönöm, Beethoven!
- Ja - bólintott Széllovas, és mellételepedett. - Csak az a kár, hogy szarrá ázott a pisztolyom. Egész délután pucolhatom majd! És még tetanuszoltásra is el kell mennem! - szemlélte meg mogorván lábsebét.
- Apropó! - emelkedett fel barátja. - Szóval hogy is volt ezzel a Berettával? Meg a négy maffiózóval? Meg a szétvert Diabolóval, a meglõtt kamionsofõrrel, és az egész átkozott éjszakával?
- Most ne kezd újra! - nézett rá zordan a fekete lány.
- Mit ne kezdjek?
- Azt teszek, amit akarok! Felnõtt, független, felelõsségteljesen gondolkodó nõ vagyok!
- Én meg egy félcédulás bolond, hogy egyáltalán kezdtem veled! Az aggodalomba fogok belehalni, már látom!
Széllovas persze emelt hangerõvel válaszolt, és nem is teljesen szalonképes dolgokat. Szikraszép lehajtott fejjel hallgatta õket. Szép dolog a szerelem!
- Jól elvannak, igaz? - lépett mellé Árnyéktáncos.
- Aha.
- Tudod ... azért nagyon aggódtam érted - jegyezte meg csendesen a férfi.
- Tényleg? - mosolyodott el zavartan a vörös lány.
- Aha.
- Köszönöm! Te egy hõs vagy! Örökre hálás leszek, hogy megmentetted az életemet! - nézett rá zöld szemeivel Szikraszép.
Aztán kézenfogták egymást, és elsétáltak az erdõbe. Mögöttük lassan elhalt Kisvillámék civódása.
Nem is olyan messze, egy fekete Mercedesben ekkortájt ébredt fel négy megviselt maffiózó. Mi is történt, dörzsölte meg a fejét a fõnök, de nem jutott sokra.
- Indulj! Haza! - morogta azért.
A sofõr kábán beindította a motort, aztán, már miután felkanyarodtak a fõútra, megszólalt.
- Fõnök! Én kiszállok a buliból! Elegem van.
- Igen?
- Igen. Iskolabuszt szeretnék vezetni! - sóhajtott ábrándosan.
A hátsó ülésen ülõ két izomember egyike elõredõlt.
- Én pedig kertész leszek! - jelentette be csendesen.
- Én meg cirkuszi erõmûvész! - válaszolt társa. - Mindig is arra vágytam!
A fõnök bólintott. Tulajdonképpen meg kéne szidni õket a hülyéskedésért, de nem tette. Érthetetlenül békés hangulata volt.
Aztán arra gondolt, hogy van a számláján majdnem tízezer dollár. Azt fel lehetne ajánlani valami nemes célra. Mondjuk, Teréz anyának. Igen, ezt fogja tenni! És a kocsi megállíthatatlanul suhant velük a jövõjük felé.
A nyár pedig ragyogott, a pacsirták daloltak, egy kamionsofõr megvilágosodott, és nekivágott az országútnak, hogy a feltámadásról prédikáljon, az ég kéklett, és a virágok kacéran kacsintva hívták a méhecskéket.
Valahonnan, messzirõl tündérek kacagását hozta a szél.
|
