|
elektra naplója
Tuatha [261828 AL], gazdája elektra
Egy erdő pusztulása
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/261828
|
Egy erdő pusztulása
Futottunk az erdőben. Csak nevettünk és pörögtünk és rúgtuk az avart. Aztán felzúgott a vénséges szél. Mi meghajolva üdvözöltük, majd kikacagtunk bohó unokáját a szellőt. A hosszúhajú nap is kinézett szerelme, a kékszemű felhő mögül és fényes ruhába öltöztetett minket. Mi pedig végigrohantunk a lepkékkel tarkított réten és meghajoltunk néhány nagyméltóságú fa előtt és táncba vittük a mókusokat, miközben a madarak nekünk énekeltek. A patak háta megborzongott lábunk érintésétől. Aztán leheveredtünk a fű selymén és vártuk a csillagfényű esőt. Az el is jött. Először halkan, aztán egészen hangosan kopogott. Ránk egészen óvatosan hullottak a cseppek, ők is szerettek minket, pedig csak most születtek. Tisztán, kövéren születtek majd boldogan hullottak alá, hogy aztán egyesüljenek Édesanyánkal a földdel. Viharként kezdett tombolni, majd az örökvidám, virágoshajú viharlány ránk nevetett és elkezdte megállítani örökmozgó gyermekeit. És az eső enyhülni kezdett, mi pedig feláltunk, megráztuk magunkat és indultunk tovább.
Vagyis csak indultunk volna, mert akkor hírtelen hatalmas, fémszörnyek jöttek és zavarták meg utunkat. Féltünk, mert mi voltunk a következők. Minden egyes földdarab elpusztításakor egy-egy társunk eltűnik. Most mi jövünk. E táj utolsói. Mi nem vagyunk varázslók, tündérek vagy különleges erők tudói. Mi a föld gyermekei vagyunk, akik figyelik az erdők,a rétek és a mezők eseményeit. Figyeljük és elmondjuk őket édesapánknak e levegőnek, aki pedig mindenkivel tudatja a történteket. Így ha valami jó történik, például valahol fákat ültetnek, együtt örülünk neki, de ha valami rossz történik, mint most az erdő kiirtása, az erősek, mint a vihar megpróbálnak tenni ellene. Sajnos ez szinte sohasem sikerül. Most pedig elérkezik a vég.
Összekapaszkodtunk és vártunk. Azután a fémszörny belevájt a földbe és a mellettem lévő ájultan esett össze, majd milliónyi szirom levélként szállt el a szélben. A következő madárpiheként távozott, aztán katicákat vitt a viharrá tornyosult szél és vele keveredett mindközülünk a legszebb társunk színes halpikkelyként. Én virágport könnyeztem mert az utolsó is elment pillangókét. Én pedig egyedül maradtam és végül engem is elért a vég. Hatalmasat csapott a gép a földbe és anyám szívén újabb repedés keletkezett. Én pedig sikoltottam és testem milliónyi napsugárrá szóródott szét.
Még azt láttam, hogy levelet könnyezve dőlnek el a nagyméltóságú fák...
|
Problémás tartalom jelzése
|
