Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/261828
|
Halálra ítéltek..
- Tessék- mondtam. Az ajtó kinyílt és leesett az állam. Először fel sem fogtam azt amit láttam. Az alak aki az ajtóban állt magas volt, nagyon magas és felettébb elégedett képet vágott. Miután sikerült becsukni a számat, szavakat próbáltam kinyögni, de csak álltam bambán.
-Látom elégetted az asztalom- modta csöndesen. -pedig szép volt...
-Mi van? Ja, az asztal, bocs. De…, de nem értem! Életben vagy… Azt hittem, azt hittem, hogy megöltek, hogy… hogy… - A sírás kezdett megint előtörni belőlem, nagyokat nyeltem és felnéztem. – Mondj már valamit!
- Üdvözöllek nálunk! – Mondta ünnepélyesen.
- Csak ennyit tudsz mondani? Két évre eltüntem! Nem hiányoztam, nem kerestél? Merre voltál, mi történt? Te végig itt nyaraltál, miközben én szenvedtem? Válaszolj már!!! – Elöntött a düh, lerogytam a földre és a padlót vertem az öklömmel. Akira leült mellém és csak annyit mondott :- Hiányoztál…- Aztán csak ültünk, csöndesen egymás mellett.
Egy idő után magától elkezdett beszélni, én meg csak hallgattam és próbáltam befogadni két év eseményeit:
- Az egész akkor kezdődött, amikor téged elfogtak, engem meg megöltek...
- Halott vagy? – Kérdeztem a vállát Bökdösve.
- Nem! - Modta mosolyogva, - csak úgy tettem, valahogy nem vették észre hogy még lélegzek, túlságosan is elvoltak foglalva veled, elbújtam és vártam. Értem nem jöttek vissza. A búvóhelyünket is épen hagyták. Aztán amikor láttam, hogy minden elcsendesült, elindultam megkeresni téged. De seholsem találtalak. Eltűntél a föld színéről. Folyamatosan kutattam utánad, de még hírét sem leltem a létesítménynek Már épp feladtam volna, amikor egy hónapja hírt kaptam egy helyről, nem messze innem, ahová folyamatosan szállítanak be embereket. Így eljöttem ide, rátaláltam erre a házra, beköltöztem és vártam. Figyeltem a létesítményt, már vagy ezerszer körbejártam, de a bejutás lehetetlen. Kivétel akkor ha a főbejáraton megyünk. Én és néhány öngyilkos társam…
- Öngyilkos? – Kérdeztem meglepetten
- Majd megismered őket. Olyanok akik mindent elveszítettek és a bosszúért élnek, amúgy kedves emberek… Szóval, ott tartottam, hogy én és a többiek kitaláltunk egy tervet, miszerint feladjuk magunkat és amikor benn vagyunk mindent elpusztítunk. De történt valami amire nem számítottunk. – Itt elhallhatott.
- Mi történt? – Kérdeztem türelmetlenül.
- Ez az amit nem tudunk. Valami hatalmas erő kelt életre a falak mögött ami mindent elpusztított.
- Én voltam…
- Minden bizonnyal. Szinte szétrobbantottad azt a helyet. És a romok közül valami hatalmas izzó dolog indult el az erdő felé. A többieket ott hagytam, hogy keressenek túlélőket én pedig azután a lángoló dolog után rohantam. A lényeg az volt, hogy olyan gyors voltál, hogy alig tudtalak utol érni és amikor végre összeestél, még órákig nem tudtalak megérinteni, mert még mindig lángoltál. Aztán amikor megláttam, hogy te vagy az, megpróbáltalak eloltani és amikor már nagyjából hozzád tudtam érni felvettelek és ide hoztalak amilyen gyorsan csak tudtalak. Meg is égettél.- mondta és megmutatta a karját, amin jó nagy foltokban égési sérülések voltak.
- Neharagudj…- mondtam csöndesen és végig simítottam a hegeket.
- Semmi baj, gyorsan gyógyulok. Szóval most itt vagy és legnagyobb örömünkre felébrettél.
- Felébrettem? Miért mennyi ideig voltam eszméletlen?
- Három napja nem tudtunk felébreszteni. De mostmár jól vagy és ennek nagyon örülök!! - Mosolygott. Boldogan nevetett, majd átölelt és homlok puszit kaptam. Végül felállt és azt mondta:
- Gyere! Álj fel. Ruhát találsz a szekrényben. Kint már várnak ránk! Sok fontos emberrel kell megismerkedned. Válaszokat várnak tőled...
- Milyen válaszokat? - Kérdeztem meglepetten. - Inkább nekik kéne nekem mesélniük.
- Arra kíváncsiak, hogy mi történt a falak mögött. És, hogy mi okból keletkezett az a rengeteg energia.
- Hát arra én is kíváncsi volnék...- mondtam fáradtan.- Rendben, megyek mindjárt.
- Várunk. - Mondta és kiment. De mielőtt még felálhattam volna megjelent a feje az ajtóban.
- Hiányoztál, komolyan... - Aztán a fej eltünk és az ajtó becsukódott. Én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.
|
