Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Arkhimédész naplója


Thalész [291968 AL], gazdája Arkhimédész
Kompetenciám nyomában

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/291968
Kompetenciám nyomában

Túlestünk a mérésen. Négy órán át írtuk. Az én csoportom a magyarral kezdte, aztán jött a matek. A szövegértés könnyebb volt, de a matekot jobban élveztem. A végére egészen belejöttem, szabadjára engedtem a fantáziám, képleteket írtam fel és bogoztam ki, számolgattam, indoklásokat fogalmaztam, állításokat bizonyítottam. Sokaknak segítettem(2Balázs, Ati, Peti, na meg akiknek ők továbbadták), Marika néni meg úgy tett, mintha nem venné észre. Gittával és Halásszal mentem haza. Láttam Életem Értelmének (IgazábólNemDeni) a hátát, mikor az ebédsorban állt, és szörnyű zavarba jöttem, pedig észre sem vett. Szédelegni kezdtem, az egyik 9.e-s csak az utolsó pillanatban tudott kitérni előlem, mert majdnem beleütköztem. Aztán meg nagyon szomorú lettem, szinte már sírtam. Edzésen 2500 métert mentem egy óránál kicsit több idő alatt. Mindehhez vegyük még hozzá, hogy egész nap zabáltam: szendvics-epres kókusztekercs-keksz-gumicukor-csoki, na meg persze a főétkezések. Kajába fojtom bánatom...



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat