Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Arkhimédész naplója


Thalész [291968 AL], gazdája Arkhimédész
Middle school of broken dreams

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/291968
Middle school of broken dreams

Nem vagyok kilencedik cés. Sajnos ez hivatalosan nincs rögzítve sehol. Nem rettegek többé. Üres vagyok belülről. Nem fogom bírni az öt évet. Beleőrülök.
Tegnap voltam ismerkedési délutánon. Szörnyű félelemmel mentem oda, olyan gyomorkaparóssal. Előre meggyőztem magam, hogy kedvesnek kell lennem. Ehhez tartottam magam. Mégis nagyon kilógtam a sorból, ma már felfogtam, hogy azért, mert ők elfogadják, hogy 9.c-sek, én nem. Senkivel sem tudtam beszélni, de hát ez így van az első, a hatodikos iskolaváltásom óta, amikor borzadva jöttem rá, hogy lelki roncs lettem. Két és fél éve fal van köztem és a külvilág között, amit nagyon kevesen törnek csak át. Ez abból áll, hogy egyszerűen nem tudok közbeszólni, ha mások beszélgetését hallom, senkivel sincs közös témám. Gina a bolyais 8.d-ből egyszer azt mondta, hogy csendes vagyok. Pedig nem. Csak nincs miről beszélnem.
Most is csak hallgatni tudtam, és figyelni őket. Néhány nevet megjegyeztem, de a legtöbbet nem. Magolós Orsit, a kiállhatatlan volt németes csoporttársamat már most sokan imádják, mert ők még nem tudják, hogy egy kétszínű, gonosz dög. Természetesen nem lett "első látásra legjobb barátnőm". Megszületett a 9.c. 37-1 tanuló. Én nem kellek oda. Meg akartam ölni magam.
Mégis elmentem iskolába, mégis hova mentem volna? Jókislány vagyok. Vittem egy üveg Rivotrilt anyám készletéből, a fent is említett céllal. Láttam Danit, az értelmetlen szerelmemet. Öregedett 5 évet a nyáron, így most olyan 30-nak néz ki... A csajával volt, egy legalább 11.-es bombanővel, aki azt mondta, mikor elmentem előttük: Itt jön már!, mintha csak rám vártak vagy rólam beszéltek volna. Dani rámbámult, de én látványosan elfordítottam a fejem. A fehér blúz helyett viselt kukáspulcsimban, a túl bő szreccsgatyámban, a rosszul megkötött TÁG-os nyaksálammal, és a sötétkék Adidas hátizsákommal annyira elsősnek éreztem magam.
A tanévnyitó alatt a 11.-esek mögött ültem, mert nem találtam az osztályt. 2 ofő volt utána. Anya(=ofő!, nem is rokonom valójában:'( ) azt mondta, hogy igazolatlan hiányzással át lehet kerülni más tagozatra, de biztos félreértettem. A duplaangolt utáltam. A többiek mind azt mondogatták, hogy semmit nem értenek, de én mindent értettem, mert tudok angolul. Folyton jelentkeztem, és a legtöbbször csak én, ezért az 'Ancsa'(így hívom magam a TÁG-ban. hát nem irtózatosan szánalmas?!) név hangzott el a legtöbbször az órán. Nem akarok osztályelső lenni. Semmiből. A háttérben akarom írogatni a hibátlanötöseimet, az ablak melletti utolsó helyen, ahol ülök. Észrevettem, hogy lelkes vagyok. A lelkesedést imádom, a mostani 10.e-seket pont ezért szeretem, de ha csak te vagy lelkes egy osztályban, az valahol rettenetes érzés.
Volt még tesi és magyar. A tesitanár egy aranyos sportolóalkat tetőtől talpig Adidasban (egyetlen kedvenc márkám, a többit utálom). Imádni fogom a tesit. A magyar jobb, mint tavaly volt, legalábbis úgy tűnt.
A szüneteket azzal töltöttem, hogy bejártam az egész TÁG-ot. Néha be-bezárkóztam egy-egy vécébe, leültem a lehajtott ülőkére, és a 10.e-sek tavalyi kistablójának általam kinyomtatott változatát néztem, vagy próbáltam sírni, esetleg rászánni magam az üvegnyi Rivotril legurítására a tokomon. Egyszer az aulán sétáltam éppen keresztül, mikor a sulirádióból megszólalt a Boulevard of broken dreams a Green Day-tól, amiben az van, hogy "I walk alone" (=egyedül sétálok), és majdnem sírtam.


"A listán második a nője mellett,
csak az lehettem.
Csak dísznek kellett
A dívás képem, nem is pont az enyém
Csak egy ilyen jellegű..."

Legalább szerelmes ne lennék... Ölj meg, Danikám. Nyírj ki. Csak tessék.


A TÁG-ot csak messziről jó nézni. Oda járni maga a pokol, legalábbis a 9.c-jébe járni. A TÁG-ban mindenki okos és normális. Rajtam kívül.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat