Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/46330
|
2005. július 16.
ehhehhe...az a kis dög felébresztett mármegint:)))a fejemen ugrált,elfelejtettem kizárni a szobámból éjszaka és tessék meg is lett az eredménye:) nem bír magával:)de nembaj,nagyon szeretem,tündér kiscica:)most tömtem be a reggelimet,uszkve fél órát rágódtam a szendvicsemen,de nem para..legalább már nem fáj.mostmár nem akarok belekezdeni az antibiotikum szedésbe,mert lehet hogy este elmegyek bulizni egyet,már egy hete nem voltam sehol és ez gáz.szóval ez van,majd meglássuk mi lészen.már mehetnékem van,főleg hogy elmúltak a fájdalmak minden értelemben.újra az életvidám "mindenkit szeretek" sári vagyok mint régen.:Dkellett ez a hét hogy kicsit átértékeljem a kapcsolataimat bizonyos emberkékkel,és asszem jót is tett bizonyos értelemben.minden haragom elmúlt amit éreztem,és ez nagyon jó érzés.nem szeretek haragudni,és rosszban lenni olyan emberekkel akiket szeretek,de sajnos néha okot adnak rá.én mindig próbálom elkerülni a veszekedéseket és az ilyen szituációkat,de minden ember alapvető tulajdonsága hogy hibázhat,ez mindenkivel előfordul és néha más ember kárára esik bele a hibába és akkor akaratán kívül is megbánthat olyat akit szeret.most is ez történt, én pedig abban hibáztam,hogy ezt nem ismertem fel elsőkörben,és személyes sértésnek vettem,és abszolút sértett félként viselkedtem,és meg voltam bántva és haragudtam és mérges voltam és minden.aztán rájöttem,hogy ez nem ellenem irányult,csak egyszerűen így jött ki a lépés,nem lehet minden tökéletes,sőt el is lehet cseszni valamit.ezért nem éri meg haragban lenni,haragot tartani,mer minek jó az.meg kell tudni bocsájtani.sokkal jobb érzés.már így belül is sokkal joban érzem magam,arról nem is beszélve,hogy esetleg az adott embernek még jobban fáj a saját baromsága,lelkifurdalás stb..jobb ez így mindenkinek.tanultunk belőle és ez a lényeg.tanultam a saját hibámból no meg az övéből is.végülis jobb lett volna ha nem történik meg,de így alakult és az a lényeg,hogy kiderült,és őszíntén tudtunk erről beszélni.és ez jó.megint csak rájöttem: az őszínteség nagyon fontos ebben az életben.minden szintű kapcsolatoknál.legyen az párkapcsolat,barátság,vagy családi kötelékek,teljesen mindegy,ha őszínték vagyunk,az mindenféle szempontból jobb,mintha később derülnének ki a dolgok.én is hazudtam már,vagy hallgattam el bizonyos dolgokat,én sem vagyok szentéletű,viszont tanultam belőle.nem mondom,nem úgy nézett ki mint egy filmben,nem derült ki,de akkora nyomott hagyott a lelkemben,hogy ha akarnám sem tudnám elfelejteni.szóval őszínteség,bizalom és nyitottság.nem is tudom,én nagyon szeretek bízni az emberekben.sajnos ez elég rizikós,hiszen a mai világban bárki visszaélhet bármivel és sajnálom,hogy olyan világban élünk,ahol meg kell válogatnunk kinek mit mondunk el.én talán túl nyitott vagyok az emberekkel,sokak számára nyitott könyv vagyok és néha nekem áll feljebb ha előre megmondják a barátaim mit gondolok vagy mit teszek vagy mi fog velem történni:D de ez nem feltétlenül rossz,jó,hogy így kiismertek,ilyenkor úgy érzem,ők igazán közelállnak hozzám és számíthatok rájuk.és ez így igaz.és ez természetesen kölcsönös.azért furcsa milyen gyorsan változnak az érzéseink.kb 3 napja úgy éreztem minden ellenem esküdött és egyedül állok ezen a világon..pedig csak pusztán könnyebb volt belebújni az önsajnálatba,ahelyett hogy felismerjem baromi szerencsés vagyok,és ez csak az élet velejárója,hogy történnek olykor rossz dolgok.akár hirtelen összejöhet minden,akkor is van egy szerető családom,vannak barátaim,akikre igenis számíthatok,szerintem több nem is kell.és tudni kell megbocsájtani,mert lehet,hogy legközelebb velem esik majd meg,hogy hibázok és akkor majd nekem is meg fognak bocsájtani.szóval tanul az ember.de ez így van rendjén.elvégre még csak most kezdődik az élet,még szinte sehol nem vagyok,az elmúlt 18 évemet szeretetben és megértésben éltem le,óvó tekintetek vigyázták a lépéseimet,bármit tettem mindig állt mellettem valaki, mégha nem is éreztem mindig így.lázadó tiniként teljesen máshogy éli meg az ember az életét,és amikor leginkább úgy érzi senki sincs mellette,akkor vigyáznak rá és akkor szeretik igazán.ahogy pedig felnövünk,egyre inkább magunkra kell számítanunk,de vigyázni kell,mert egyre többet ad fel az ember a saját gondolataiból,a saját véleményéből,az egyéniségéből,pusztán azért,hogy egy jó állást,megélhetést szerezzen.ez a társadalom sajnos egyforma embereket foglal magába,és ez a világ olyanra formálja a generációkat,amelyek abszolút kiszolgálják az aktuális kormányt,az államot,ennek fejében minden ember feladni kényszerül az álmait,önmagát..és sajnos amíg az ember áthalad ezen a folyamaton,teljesen megváltoznak az érzelmei,érzései,elvei,erkölcsei és ez nem jó.a környezetemen látom ezt,és tudom hogy rám is ez vár.én még naív nézeteket vallok az életről,az egyénről,koromnál fogva ez így van rendjén.de szeretném megtartani ezek 1részét a későbbiekben is és valahogyan megtalálni az arany középutat az igazi énem és az alkalmazkodás között. ez talán még nem lehetetlen.:)
|
