Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/67464
|
Az átlaglány
Az átlaglány olyan, mint az átlag. Megszületik egyszer, valahol, valamikor. Lassan felcseperedik, éli gyermeki világát, melyben mindig azt hiszi, hogy a világon minden azért van, hogy az neki legyen jó. Azért vannak szülei, hogy gondoskodjanak róla, azért vannak más emberek, hogy minduntalan elmondják neki, hogy ő milyen aranyos, tündéri kislány, és azért süt a nap, hogy az ő babácskájának mielőbb megszáradjon a frissen mosott ruhája...
Az átlaglány mikor egyre nagyobb lesz, és rájön, hogy fiúk is vannak a világon, akkor első reakcióként kezelhetetlen bunkónak tartja őket. Hiszen semmit sem értékelnek, ami neki fontos lenne. Vadak, verekedősek, és még a haját is képesek megcibálni. Szörnyűek.
Az átlaglány iskolába megy, felsős lesz, ezzel egyidőben kezd kicsit nőiesedni majd beleveti magát a lányregények, és filmek világába, ahol a főhős mindig erős, jóképű, kedves, és legyőzhetetlen. Na meg persze szédítően vonzó is. Ezzel szemben a valódi fiúk, akik körülveszik őket, valahogy egyáltalán nem hasonlítanak erre. Vegyük csak a szomszédék Gézáját, aki aztán mindennek nevezhető, csak vonzónak nem! Egész nap a hülye zenéit hallgatja, nyegle, és semmi romantika nincs benne. Még beszélgetni sem lehet vele, nemhogy arra gondolni, hogy tőle kapja meg élete első csókját... brrr... Hát hol találjon magának szegény átlaglány egy igazi hőst!? Aki mindent megtenne érte, és persze minimum nemhogy fehér lovon, de inkább fehér Nissan-on érkezik. Nagy bajban van ilyenkor az átlaglány, mert az álmok és a valóság között egyre szélesebbnek látszik a szakadék... Nem találja a helyét a világban, a barátnőitől vár tanácsot, de hát mit is kaphatna olyanoktól, akik ugyanúgy meg vannak zavarodva, mint ő maga. Aztán lelki problémákkal foglalkozó tinikönyveket kezd olvasni, és azt hiszi, minden úgy van, ahogy ott megírják...
Aztán eljön a nap, midőn az átlaglány észreveszi, hogy egy nála pár évvei idősebb pasi megfordul utána az utcán. Az elsőt még alig akarja elhinni, talán még bele is pirul. De a jelek ismétlődnek. Már nem kislánynak nézik, már egészen más pillantásokat kap a férfiaktól. Mi ez? kérdezi magától. Csak nem teccem a pasiknak!? ÉN!? A pici melleimmel, a formátlan lábaimmal, és egyébként is fogyni kéne...
Aztán az a nap is eljön, mikor már annyi jelét észleli a fentieknek, hogy ő maga is elhiszi, hogy egy vonzó nő lett belőle. Testileg legalábbis. Persze azzal ő maga is tisztában van, hogy szellemileg még oltári messze van attól, akit úgy neveznek, hogy NŐ. Mert egy „igazi nő” tudja, mit akar. Az életben, és bármi másban. Magabiztos, határozott. Nem fél a saját vágyait megvalósítani. Képes elhatározni magát, kimondja, amit gondol, és van bátorsága meg is tenni. Nem prűd és álszent. Nyíltan tud beszélni a szexről, és a vágyairól. Intelligens, öntudatos. Van egyénisége, és kisugárzása. És vannak érzései, gyengéd, és megértő. De nem él vissza ezekkel, és tudja, hogy más emberek érzéseivel nem jó játszadozni. Valahol ez is a felnőttség része.
Mindezektől persze nagyon messze van még az átlaglány, évek kellenek neki, hogy ezeknek csak a töredékét is magáénak érezze.
Most még ott tartunk, hogy az átlaglány ráébred, hogy ő teccik a pasiknak. Sőt, mi több, nagyon teccik. Gondol egyet, és arra jut, hogy ha ez már így alakult, akkor miért is ne használja ki a helyzetet. Elkezd hát játszani a srácokkal, hülyíti őket, úgy tesz, mint aki engedi magát, de aztán mégsem. Ekkor még nem vallja be magának sem, hogy ő maga jobban meg van rémülve ettől az egésztől, mint a srácok.
Elkezdi szelektálni a fiúkat, hiszen senki nem gondolja komolyan, hogy ő, a vonzó csaj, majd szóbaáll akárkivel. Még mit nem! Bár néhány éve még attól is boldog lett volna, ha egy jót beszélgethet egy fiúval, most már egészen más szempontok szerint válogatja meg a barátait. Legyen jóképű, harsány, legyen a társaság középpontja, és persze az sem baj, ha sok helyre el tudja vinni őt. Na meg persze legyen cuki, meg édi is, akibe mindezek után máris úgy érzi, hogy szerelmes. Persze igazából fogalma nincs, hogy hogyan is kell szeretni, és mivel is jár ez, de most nem is ez a lényeg. Pillanatnyilag jól érzi magát, de hogy mi lesz holnap, az már nem érdekli.
A nagy szerelem hevében persze sor kerül arra is, hogy odaadja magát a fiúnak, sokszor azért, mert ha nem teszi meg, akkor elveszíti ez a cuki fiút... Aztán mikor rájön, hogy a pasi érdeklődése kb. eddig tartott, akkor enyhén szólva fusztrált és dühös lesz. Persze egy pillanatra sem gondolkozik el azon, hogy esetleg mégis egy kicsit visszafogottabb, normálisabbnak látszó srácot kellett volna választania, aki valószínűleg nem verte volna át, mert jobban meg tud becsülni egy lányt, mint az, aki megszokta, hogy hamar megkaphatja a lányokat, és épp ezért csak kihasználja őket. De hát ez az átlaglányok sorsa. És mint lenni szokott, nem is tanul az esetből. Sőt, egész életében nem fog tanulni ebből.
Aztán az átlaglány átlépve a bűvös 18-at, elkezdi igazán elemében érezni magát. Addigra már túl van egy pár pasin, vagy akár egy pár tucaton is, de nem áll meg, hiszen úgy érzi, neki most kell élnie, most kell szórakoznia, buliznia, pasiznia. És megy is, gondolkodás nélkül, egyik buliból a másikba, egyik ágyból a másikba, "él" és virul. Az érzelmi élete sivár, de ez nem érdekli igazán. Most még. Hiszen érte küzdeni kell, mert hogy ő valójában ajándék a férfiaknak... legalábbis ezt gondolja.
Továbbra is azokat a pasikat keresi, aki mellett küzdenie kell, aki tulajdonképpen nem is törődik vele. Mert számára ez a kihívás. Hogy majd ő megmutatja, hogy igenis lehet a rosszfiúból is jófiút csinálni. Hát persze. Az eszébe sem jut, hogy ha eleve egy jófiút választana, egy csomó energiát megspórolhatna, és inkább arra fordíthatná, hogy egyre jobbá tegye a kapcsolatukat... De nem. Az túl unalmas.
Aztán mikor az átlaglány végez az iskoláival, komolyabbra fordítja a dolgokat, és hozzámegy egy pasihoz, akit a legvagányabbnak tart és a legérdemesebbnek arra, hogy megérdemelje őt. Az nem szempont, hogy a pasi eseteg kőbunkó, és egy fikarcnyit sem törődik vele. Hiszen majd ő megváltoztatja!
El is kezdik a közös életüket, ahol az átlaglány gyakran évekig él úgy, hogy kiszolgálja a pasit, mindent megtesz neki, és közben meg vissza alig kap valamit. Sem érzelemben, sem törődésben, sem sehogyan, sokszor még szexuálisan sem, hiszen az átlaglány élete során nem egyszer csak hírből ismeri az orgazmust...
De mégis. Csinálja, mos, főz, vasal, takarít, még a sört is beviszi a meccset néző pasinak, csak mert ő annyira jó pasi. Évekig tűr, és közben panaszkodik a barátnőinek, hogy neki milyen rossz élete van. De hogy változtasson rajta, az nem jut eszébe... Egy jó ideig. Persze mindenki életében eljön a pillanat (ez lehet egy normálisabb pasival való véletlen találkozás, egy új munkahely, vagy bármi) amikor besokall, és mégis fellázad... ekkor jön a válás. Azt hiszi, hogy ezzel mindent megold, hiszen mostantól szabad, és újra élheti a régi életét.
Csak néhány dologgal nem számol.
Hogy egy normális pasinak így már nem fog kelleni. Hogy most már csak igen komoly kompromisszumokkal talál magának másik férfit. Hogy már nem ő diktálja a feltételeket. Hogy azok alatt az évek alatt, amit elpazarolt az életéből, a semmiért, talán egy egészen más szintű kapcsolatot is kiépíthetett volna, ha annak idején jól választ....
De kevesen képesek erre. Vagy már csak túl későn.
Aztán ottmaradnak, egyedül, sokszor egy-két gyerekkel, elhízottan, albérletben.
És rettentően nem értik, hogy hol rontották el.
Csajok, nézzetek kicsit magatokba...
|
