Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56750
|
Zárszó
Újabb év telt el. 5 éve már, hogy felfedeztem a teveclubbot. Rohan az idő...
Emlékszem az első időkre. Az akkor, itt megismert emberekre. Van, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. Van, aki eltűnt az idő süllyesztőjében...
Az idei év érdekes volt. Ahogy tavaly is, volt benne jó is, rossz is.
Az alapproblémáim nem változtak. Az őszinteség továbbra sem kifizetődő. És akkor valaki csodálkozott, amikor azt találtam mondani egyszer, hogy soha többé, senkivel nem leszek őszinte...
Pedig mennyire szeretnék...
Nem éri meg. Én hiába adom ki magam teljesen, és hiába hiszem azt, hogy ezzel mások is így vannak, ha rövid idő elteltével kiderül, hogy mindaz, amiben hittem, álom volt csupán. Az ébredés pedig kegyetlen.
"Az emberek megváltoznak" - mennyit, és mennyit gyötrődtem én már emiatt. Sosem voltam képes megérteni, hogy hogyan lehetséges az, hogy valaki valamit mondd, leír, vagy eltervez, aztán pedig némi idő elteltével úgy tesz, mintha azok a dolgok soha nem is léteztek volna, mert az csak a múlt-múlt-múlt.... Számomra ez felfoghatatlan.
Most is ez történt. Aki egy kicsit is képben van velem kapcsolatban, az tudja, hogy min mentem keresztül az elmúlt 2 évben. Megtaláltam azt a lányt, akit egész életemben kerestem, de aztán nagyobbrészben a körülmények szerencsétlen összejátszása, és kissebben a saját korlátoltságom miatt elvesztettem őt. De számomra csak mostanra derült ki az, hogy lehet, hogy végleg... merthogy én egész idáig hittem a szavában. Az adott szavában, ami emberré tesz egy embert.
Ismét letört egy darab a lelkemből.
Ismét szertefoszlott egy álmom.
Ha nem lennék olyan erős, mint amilyen vagyok - vagy legalábbis azt hiszem néha, hogy az vagyok - akkor már rég feladtam volna. Sőt, igazából most kellene véglegesen feladnom, mert ez az eset bizonyította a legjobban azt, hogy tulajdonképpen semmi értelme az egésznek. Ha az a lány képes ellenem fordulni, kinevetni, és lenézni, aki annak idején olyan mondatokat mondott, és írt le nekem, hogy kétszer-háromszor el kellett olvasnom, mire egyáltalán kezdtem elhinni, hogy ezt tényleg leírta, és tényleg nekem írta le, akkor azt hiszem, senki mástól sem várhatok semmi jobbat. Vegyük hozzá ehhez azt is, hogy ez a lány pontosan tisztában volt mindazzal, amit én már egyszer leírtam ebbe a naplóba, egy másik kapcsolatom történeteként, és mindezek után kezdett velem kapcsolatba, és mondott olyanokat, amiben talán tényleg annyira hinni akartam...
Ha ez a lány a köztünk lévő megmagyarázhatatlan kapcsolat - és a saját mondatai - után képes azt leírni, hogy azokat a közléseket, hogy én még mindig szeretem, fontos, és érdekel a sorsa, kissé unja már, akkor azthiszem, nem nagyon van miről beszélni tovább.
De - talán jobb is így. Talán tényleg jobb, hogy most derült ki ez, mint később. Talán tényleg jobb, hogy pontosan - szinte már forgatókönyv szerint - bekövetkeztek azok a dolgok, amiker megjósoltam előre, hogy milyenné fog válni. Olyanná vált. Ő, aki mindig hangoztatta, hogy belül ugyanaz marad, aki volt. (Érdekes, ebben a viágban ez csak nekem megy!?) Hát - ha ugyanaz maradt volna, nem üldözné el magától azt a valakit, akiről pontosan tudja ő is, hogy milyen szerepet játszott az életében, és mennyi mindent köszönhet neki. Még akkor is, ha az csak a "múlt"... Lehet, hogy kígyót melengettem a keblemen?
Soha nem gondoltam volna, hogy az a lány, akinél őszintébbet, odaadóbbat, ragaszkodóbbat, okosabbat, szeretetreméltóbbat és szenvedélyesebbet sosem láttam még, egy napon egy hideg, törtető, számító, és önző valakivé tud válni, akinek az ÉN a legfontosabb. Persze valahol legbelül tudtam, hogy így lesz ez - de mint oly sokan, én is azt hittem, hogy mi leszünk a kivételek. Talán tévedtem.
Az biztos, hogy számomra ez az egész ismét csak sok tanulsággal járt. Volt már néhány kapcsolatom, aminek a végén mindig okosabb lettem - ez is olyan. A legfontosabb, amit ebben a kapcsolatban tanultam, az az, hogy hiába mondd valaki bármit is, amíg azt tettekkel nem támasztja alá. A szó elszáll... Bár igaz, az írás megmarad. Egy napon majd - sok idő múlva - előveszem ezeket az írásokat, és előveszem magát a lányt is. És ahogy ő is tette velem nemegyszer, én is szembeállítom majd önmagával. Bár túl sokat ettől sem remélek. Mivel nem hinném, hogy most átérzi ennek az egész helyzetnek a lényegét... Talán akkor sem fogja.
Persze megint felfoghatnám úgy a történteket, hogy az egész tulajdonképpen nem volt más, mint egy kipipálandó dolog a "bakancslistámon". És ha nagyon úgy nézzük, bizonyos szemszögből valóban az volt. Csak az a baj, hogy időközben jóval túlmutatott ezen...
Szomorú vagyok, nem is titkolom. De ez talán megérthető. Igazából nem azért, mert elvesztettem őt - hiszen már elég rég elvesztettem - hanem inkább azért, mert az egészet megspórolhattunk volna, ha az elején kimondja, hogy ő semmit sem hajlandó tenni a gyakorlatban az egészért, és mindig is az lesz a fontosabb, amit a családja mondd. De mondjuk, hogy ezt még megértem, hiszen fiatal, most még nem lehet önálló akarata. De azt, hogy a jövőjében sem szán nekem szerepet, amikor már lehet, még a gondolat szintjén sem, és meg sem próbál abban gondolkozni, hogy majd valamikor ő meg én újra együtt, és beteljesítjük azt, amit együtt elkezdtünk, igazán nem értem. Vagy mégis értem? Lehet. Mert ugye miért is választaná a nincstelen szitárművészt, - akár nehézségek árán is - aki csak szimplán szereti, a végtelen lehetőségek, és az egész másféle - sokkal könnyebb - élet helyett...? Igaza van. De amikor ezt kevésbé nyíltan írtam le, azt felelte, hogy hülye vagyok... Akkor még hittem benne. Ma már nem hiszek.
Két dolog biztos: az egyik az, hogy én nem felejtek. A másik meg az, hogy van "A", "B", "C", "D", és még egy csomó betűvel jelzett tervem is, amelyekből valamelyik biztosan megvalósul majd. Biztosan. Ismerem magam, és - nagyon finoman merem ezt megkockázatni - ismerem őt is. Vannak dolgok, amik nem múlnak el, bármennyire is próbáljuk azt sugallni, hogy igen. Ha pedig mégis, akkor "Z" terv is van... de odáig csak nem jutunk el...
Hát ilyen év volt ez. Lesz még másképp is. Lesz még jövő év is, és azután következő év is. Sőt, talán még azután következő is...
Mindig azt mondják, mosolyogj akkor is, ha szomorú vagy, mert hátha valaki beleszeret a mosolyodba. Van benne valami. Az biztos, hogy most, hogy egyértelműen vége, sokkal nyugodtabb vagyok, mint eddig. Mindig ezt mondtam, hogy valamit nem tudni nagyon rossz érzés. De ha már tudom, akkor könnyebb túltenni magam rajta. Persze nem mondom, hogy egyik napról a másikra menni fog, de menni fog. Tudom.
Az egész élet arról szól, hogy állj fel, rázd meg magad, és menj tovább. Megyek is. Egészen addig, amíg látom értelmét. De attól is félek, hogy az az időpont, amikor már nem látom, egyre közelebb van.
A fát pedig, amit elültettem, nem hagyom sorsára. Időnként visszatérek, és megnézem, hogyan fejlődik. És abban is biztos vagyok, hogy mire valódi, érett gyümölcsöt hoz, talán a törzse is megerősödik a sok viharban annyira, hogy nem pottyantja le bárkinek a gyümölcseit, mert rájön, hogy mennyire értékesek is azok...
|
