Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/56750
|
2011-12-31
Megint eltelt egy év.
Érdekes év volt.
Az elején még az volt bennem, amit le is írtam egyszer valakinek, 2009 karácsonyakor: még két, két és fél évre előremutatóan vannak terveim. Év közepén ebből másfél már eltelt...
Aztán jött egy váratlan fordulat, és egy pillanatra úgy nézett ki, ismét lehet célja az egésznek. Tudom, lehet, hogy naív vagyok még mindig, de akkor úgy éreztem, hogy igen, talán valóban visszakaphatom azt a valakit, aki értelmet adott az egésznek, onnantól kezdve, hogy megszülettem.
De aztán rá kellett jönnöm, hogy megint csak egy álmot kergettem.
Hogy ő már soha nem fog rám úgy gondolni, mint én őrá. Hiszen "felnőtt, és sok mindenben megváltozott a gondolkodása..."
Volt egy rövid időszak, hogy ismét leveleztünk.
Nem sok, de akkor mégis úgy tűnt, hogy tud velem normális is lenni. Aranyos volt, képeket küldött, írásokat küldött, és amikor a testiségről beszélgettünk, olyan mondatokat ejtett ki, hogy "igen, most újra megmozdult bennem valami..." Én ezt úgy értelmeztem, hogy ha mást nem is, de azt biztosan tudnia kell, hogy ma már egész másképp állnék hozzá, és mondhatom, hogy küldetésként, vagy életcélként tűzném ki azt magam elé, hogy "megjavítsam". Hiszen - állítólag - része voltam annak, hogy nem úgy működik, mint kellene.
Hosszan gondolkoztam ezen. Nagyon hosszan.
Aztán mégis elromlott minden újra.
Most sem értettem, ahogy igazából sosem. Azt gondoltam, hogy ma már - felnőtt nőként - önmaga dönt az életéről, külső behatások nélkül. Tévedtem.
Hirtelen megint elutasító, és ellenséges lett.
Döntenem kellett.
Vagy csinálom tovább, és annyira beleélem magam, hogy egész biztosan nem élem meg az év végét, vagy megszakítok mindent, és kitépem magamból a fájó sebet.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve az utóbbi mellett döntöttem.
Elpusztítottam mindent, ami vele kapcsolatos. Vagy legalábis.... na mindegy. "Ma már sokkal gyakrabban mondom azt, amit az emberek hallani akarnak." Pont.
Próbáltam tiszta lappal kezdeni, egy új irányba, új célokkal.
Van egy dolog az életemben, a fotózás, ami örömöt okoz, amit szívesen csinálok, és amivel másoknak is tudok egy kis örömet okozni. Talán mondhatom, hogy sokáig ez az egy tartott életben. Hogy láttam, hogy ez másoknak is jó. Épp ezért igyekszem egyre jobban, és magasabb színvonalon művelni, képezni magam, és befektetni az egészbe. Talán haladok is, bár én ezt nem tudom annyira megítélni. Érdekes, hogy Tőle is kaptam pozitív visszajelzést talán egyszer, vagy kétszer, de aztán persze ezt is elvágták. Pedig ma már közösségi oldalon is jelen vagyok, és sokáig azt hittem, hogy van annyira felnőtt, hogy már nem gyerekeskedik azon, hogy ismer vagy sem...
Aztán megint jött egy fordulat, új emberek kerültek a munkahelyemre, köztük egy korombeli hölgy, aki történetesen éppen hozzám került tanulónak. A tanulóviszonyból hamar szimpátia lett, a szimpátiából érdeklődés, az érdeklődésből munkán kívüli találkozás. Pedig nem így indult, és egyébként is óvatos vagyok én ma már, talán okkal. De ő addig "hajtott" amíg azt nem mondtam, okés, próbáljuk meg. Így most már egy hónapja, hogy nem vagyok teljesen egyedül. Amikor először járt nálam, őt is lenyűgözte az, amit nálam látott a lakásban, és meg is jegyezte, hogy hát pasinál ilyent nem sűrűn tapasztalt még. És úgy egyáltalán: ahogy egyre jobban megismer, úgy látom rajta, hogy az eddigi életében nagyon nem ehhez volt hozzászokva, hogy egy pasi tud ilyen is lenni, mint körülményileg, mint lelkiekben. Én pedig nem értem, hogy mi ezen a csodálkoznivaló, és fel is tettem a kérdést: miért, a többi pasi nem ilyen? Hát nagyon nem - hangzott a válasz.
És mégis volt, akinek ez nem kellett....
Hát ilyen év volt ez. Furcsa. Reményekkel, és újra csalódásokkal teli, aztán pedig önigazolásos, hogy talán mégsem vagyok én olyan értéktelen.
És jópár év után a szilveszteremet sem töltöm már egyedül...
|
