Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
2. Fejezet: Vámpírvilág
Két évet éltem Evannával. Íme néhány bejegyzés az akkori naplómból:
1) Hát, megérkeztem Lady Evannához. A barlanga teljesen olyan, mint ahogy elképzeltem. De a békáitól sikítófrászt kaptam. És kapok is, ha meglátok egyet. Evanna nem érti, hogy miért nem szeretem őket. Na, most dolgom van. Majd később írok. Viszlát, naplóm!
2) Nem igaz! Egy hónapja nem írtam le, hogy mi történt velem. Mondjuk szinte semmi nem történt, úgyhogy nem is tudtam volna mit írni. Egyébként azért nem volt időm írni, mert éjjel-nappal azt tanultam Evannától, hogy hogyan kell leolvasni a térképeket, hogyan kell betájolni északot a nap és a fák segítségével. Uncsi! De most már legalább tudom.
3) Bocs, hogy ilyen régóta nem írtam. Már másfél éve vagyok Lady Evannánál. Ha már róla beszélünk, akkor hadd említsem meg, hogy tanít kardozni!!! Végre tudok kardozni! Tiny is meglátogatott. Megkért, hogy tegezzem.
4) Evanna azt mondja, hogy jövő héten elindulok és végre beállhatok Arra Sailshez. Úgy örülök ennek!
Hát, mint később kiderült, hiba volt örülnöm. Ugyanis Evanna kezembe adott egy térképet és azt mondta a térkép alapján két nap alatt eljutok Arrához. Nem igazán lelkesedtem az ötletért, de elindultam és két nappal később, egy kis barlang előtt álltam.
- Arra bent van – hallottam egy hangot a hátam mögött.
- Tudom, Des – feleltem, miután rájöttem ki a hang tulajdonosa.
- Nem mész be?
- De. És jössz te is! – mondtam.
- Jó. Mehetünk.
Ő ment elöl, szerencsére. Amikor bementünk, Arra Sails ült a földön egy tűz mellett. Amikor meglátta Desmondot, ijedten nézett fel.
- Desmond Tiny, hát te? – kérdezte – És ki az ott melletted?
Az utóbbit rám értette.
- Betti a neve és mától az inasod – jelentette ki Des, mintha mi sem volna természetesebb.
- De én nem akarok inast! – tiltakozott.
- Kérdezte valaki? – felelte Des – Ha azt mondom az inasod, akkor az inasod!
- Jól van – felelte riadtan Arra.
- Akkor magatokra is hagylak titeket. Ha kellek, – fordult felém – csak szólj!
- Rendben. Viszlát, Des! – mondtam.
Szembe fordultam Arrával. Barna haja copfba volt kötve. Nyers színű inget és barna nadrágot viselt, ahogy azt Darren Shan leírta a könyveibe az én világomban.
- Nos – kezdte – Pontosan ki is vagy te?
- Hát, elég hosszú! – mondtam és elmeséltem neki, a mesteremnek, mindent attól fogva, hogy Larten Crepsley meglátogatott. Végighallgatta, majd amikor végeztem, kérdezősködni kezdett.
- És miért akartad elhagyni a régi életedet?
- Mert untam a szüleim parancsolgatását, a tanáraim dirigálását, a dolgozatokat, azt, hogy mindenkinek az volt az első kérdése hozzám, hogy mi leszek. Amikor meg mondtam, hogy orvos, kényszeredetten mosolyogtak, és azt mondták, remek. Untam a hazudozást.
- Értem.
- Tudod – kezdtem – mindig is meg akartam változtatni a nevem.
- És?
- Tudod most, hogy vámpír leszek, fölvehetnék új nevet.
- Akkor vegyél. Van ötleted? – kérdezte.
- Van – mondtam – Sheena.
- Milyen Sheena?
- Wilde. A nevem mostantól Sheena Wilde.
- Sheena Wilde. Ez nekem is tetszik – mondta.
- És most éppen hova tartasz? -kérdeztem.
- A Vámpírok Hegyére. Larten után megyek.
- Ti most együtt vagytok? – kérdésemre elvörösödött. De azt tudtam kell, hogy a vámpírok nem úgy járnak és házasodnak, ahogy az emberek. A vámpírok csak társat választanak egy időre, mondjuk öt, tíz vagy húsz évre. Miután ez az idő letelt, megegyezhetnek újabb években vagy abban, hogy útjaik szétválnak.
- Igen, társak vagyunk.
- Mennyi időre? – kérdeztem. Olyan romantikus!
- Tíz évre.
- Értem. De lement a nap. Indulnunk kéne – jegyeztem meg.
- Igaz. Menjünk – mondta, majd hozzá tette – inasom.
Gyorsan összepakoltunk, majd elindultunk. Néhány nap múlva megérkeztünk a Hegy lábához. Már indultam volna fel a hegyre, hogy bejáratot keressek, amikor utánam szólt.
- Várj! Ellátnám a sebeimet.
Azzal leült a hóba és valami krémmel elkezdte kenegetni a talpát. Nekem könnyű volt. Én jöhettem cipőben és használhattam kötelet. Arra vagy bármely másik vámpír nem.
Mikor elkészült, elindultunk a bejárat felé. A hegyben mentünk egy járaton befelé és nemsokára egy fakapu előtt álltunk. Egy zöld ruhás őr állt a kapu innen eső oldalán. Ezt onnan tudom, hogy a kapu nyitva volt, a túloldalon pedig nem lehetett látni senkit.
- Igazolják magukat! – parancsolt ránk.
- Arra Sails vagyok – mondta Arra.
- Sheena Wilde vagyok. Arra Sails inasa – mondtam.
- Átmehetnek! – mondta az őr.
Mikor kicsit távolabb értünk, Arra azt mondta, hogy:
- Általában két őr vagy annál több szokott itt lenni, de most van a ’vacsora’. Mindjárt felkel a nap. Jut is eszembe: éhes vagy?
- Nem. És most mit csinálunk?
- Megkeressük Sebát.
- Nem kell engem keresni! – hallottunk egy nevető hangot a hátunk mögül.
- Üdvözöllek Seba. Hadd mutassam be az inasomat! – szólt Arra. Én is mondtam egy ’üdvözlöm’-öt.
- Helló! De hát gyerek nem lehet inas! – mondta Seba.
- Még nem véreztek meg. – magyaráztam Seba Nile-nek.
- Értem. Külön cellában akartok aludni?
- Igen – vágtam rá.
- Hát akkor gyertek!
Elvezetett minket a celláinkhoz és nekem magyarázott egy keveset arról, hogy a fáklyákat hogyan gyújtsam meg, oltsam el stb. Megkérdeztem, kaphatnék-e egy függőágyat vagy valamit a koporsó helyett. Azt mondta, hogy kaphatok és megint belekezdett valami szövegbe. Mire végzett a mondandójával teljesen kimerültem, úgyhogy ruhástul, cipőstül beledőltem a koporsóba.
Másnap este Arra keltett. Elvonszolt a Perta Vin-Grahl terembe. Utána elmentünk ’reggelizni’. Seba azt mondta, hogy csak holnapra tud nekem függőágyat szerezni. Mr. Crepsleyvel még nem találkoztunk (Arra nagy bánatára), de Darrennel igen.
- Helló, Arra! Helló… - ekkor rám nézett és kicsit elgondolkodott.
- Ő Sheena, az inasom – segítette ki őt Arra.
- Helló Sheena! – köszönt és felém nyújtotta a kezét.
- Szervusz Darren – köszöntem, majd hűvösen megráztam a kezét. Amikor a könyveket olvastam a világomban, akkor nem szerettem a főszereplő Darrent. És ő teljesen olyan volt, mint az.
|
