Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
8. Fejezet: Egy jó, egy rossz
A mező szélén lelassítottam, nem hiányzott a békamarás. Óvatosan átlépkedtem a békák közt a bejáratig. Az arcomon könnycseppek folytak végig. Elérkeztem a bejárathoz és Evanna pár perccel később kijött.
- Sheena, mi a baj? – kérdezte, mikor meglátta, hogy sírok.
- Menjünk be.
Bent elmeséltem neki a csók történetét.
- De ezért nem kéne sírnod. Ennek örülnöd kéne.
- De én nem szeretem! És meg fogom bántani! Nem direkt, de akkor is. Hisz nem szeretem.
- Értem, de miért csinálsz ebből ekkora ügyet?
- Mert… Én tudom, milyen a szerelmi bánat. Tizenhat éve vagyok szerelmes ugyanabba a személybe. Nem akarom, hogy mások is szenvedjenek.
- Értem. De a szerelem jó dolog.
- Csak ha viszonozzák.
- Tegyél érte, hogy viszonozzák!
- Maradhatok nálad? Persze tanulni.
- Maradhatsz. Arra tudja, hogy eljöttél?
- Most már nyilván. Szerinted Darren mennyit mesél el ebből nekik?
- Szerintem szinte semmit. Csak azt, hogy elmentél.
- Értem – mondtam, majd elindultam a szobám irányába, de eszembe jutott valami, ezért visszafordultam: - Evanna, kaphatok köpenyt?
Másnapra volt egy szép barna köpenyem.
Evannánál három évet töltöttem, bár néha visszamentem egy-egy hétre a Hegyre Mikát ellenőrizni, aztán a Hegyen ötöt. Majd újra Evannánál hármat. Ezekben az időkben nem történt velem semmi említésre méltó, ezért nem is részletezném. Arra és Mr. Crepsley ebben az időben még kétszer öt évet voltak együtt, aztán végül is nem folytatták. Arra szerint közös döntés volt, amit én nem nagyon hittem el, mivel Arra szemén nem ez látszott. Egy évvel azután ’szakítottak’, hogy visszatértem a Hegyre.
És innentől érdekesebb lett életem egy szakasza, Arráék szakítása után egy évvel. Épp sétálni készültem, mikor összefutottam Mr. Crepsleyvel.(Abban az időben, mikor Arrával együtt voltak, jobban megismertem)
- Szia Sheena! – köszöntött.
- Helló! – köszöntem vissza.
- Hova mész?
- Csak sétálni a hegy körül. Velem tartasz?
- Igen.
Úgyhogy együtt kimentünk a Hegyből és elindultunk a folyó felé, majd a partja mentén lefelé. A csillagok gyönyörűen ragyogtak a fejünk felett és egy helyen keresztbe volt dőlve egy fatörzs a folyón.
- Átmegyünk? – fordultam Mr. Crepsleyhez.
- Felőlem.
Úgyhogy átmentünk a túlpartra. Ott abba az irányba mentünk, amerről jöttünk, mivel így is nagyon messzire eltávolodtunk. Közben gondolatban kiegyeztem magammal.
Elkezdtünk beszélgetni. Mr. Crepsley fölszólított, hogy hívjam Lartennek, ami eleinte szokatlan volt.
Mikor kifogytunk a témából és egy ideje szótlanul mentünk egymás mellett, vettem egy mély lélegzetet és eldöntöttem.
- Mr. Cre… Larten, lassíts egy kicsit, kérlek – mondtam neki.
Lelassított.
- Szépek ma a csillagok, nem? – kérdeztem.
- Aha, szépek – felelte.
- És romantikusak is.
- Igen, biztos… - felelte kicsit elnyújtva.
- Larten – itt megálltam és ő is megállt – én… - itt kicsit elakadtam – szóval… sze… szerelmes vagyok beléd… már huszonhét éve… - nyögtem ki.
Mr. Crepsley ledöbbenve nézett. Ezen kívül semmi mást nem tudtam leolvasni az arcáról.
- Mondj valamit… Kérlek! – már a sírás kerülgetett – Kérlek!
- Mit?
- Szeretsz? – talán nem kellett volna nekiszegeznem a kérdést.
- Persze, de… Csak, mint barátot…
- Biztos? Nem érzel irántam semmi mást? – már könnycseppek folytak az arcomon.
- Egy picit talán… mást, de…
Nem bírtam tovább, elrohantam. Be akartam menni a hegybe. De Mr. Crepsley utolért és megállított.
- Sheena, nem akartalak megbántani. Érzek irántad valamit, de… Nem vagyok biztos az érzéseimben… De kérlek, ettől maradjunk barátok.
Bólintottam. Majd besétáltunk együtt a Hegybe. Mr. Crepsley elkísért a cellámig. Én bementem, át a szobán az asztalhoz.(Még régebben, szembe a bejárattal, elhelyeztem egy asztalt, amit Evanna varázslatával készítettem) Rátámaszkodtam, lehajtottam a fejemet, és gondolkoztam. Ám hallottam, hogy valaki belépett a cellámba. És azt is tudtam, hogy ki. Megfordultam. Mr. Crepsley közel állt hozzám. Elég tétovának látszott.
- Én… - kezdte, de elakadt, és inkább megcsókol, én pedig visszacsókoltam. Átöleltem a nyakát, ő pedig a derekamat. Jól esett a szerelmem karjaiban lenni és őt csókolni.
- Sheena… - hallottam Arra hangját. Odakaptam a fejemet. Larten is. Arra a cellám ajtajában állt és azonnal fölismerte a helyzetet.
- És pont te… Pont te… - suttogta döbbenten, majd kiviharzott.
- Arra! Várj! – kiáltottam utána. De fölöslegesen. Ezt soha nem bocsátja meg nekem. Leroskadtam a földre. Larten mellém ült.
- Szerinted megbocsát nekem valaha? – kérdeztem tőle.
- Neked igen. Vagy legalábbis sokkal könnyebben, mint nekem. De ez az én hibám. Miért jöttem vissza?
- Ezt inkább ne mondd. Kérlek.
- Igaz. Különben is tudom rá a választ – rám nézett és halványan elmosolyodott – Mert szeretlek.
Megcsókolt.
- De azt még nem tudom, hogy kérjek Arrától bocsánatot. Nem akarom, hogy haragudjon rám.
- Egyelőre sehogy. Hagyni kéne megnyugodni.
- De addig én nem nyugszom meg – sóhajtottam. Miért akkor sikerült magamra haragítanom a mesterem, mikor végre be mertem vallani Lartennek, hogy szeretem, ráadásul kiderül, hogy ő is szeret?! Miért?!
Larten fölállt.
- Én most megyek – mondta, és fölállt.
- Várj! – pattantam fel a földről – Ez most azt jeleni, hogy együtt vagyunk?
- Igen – felelte.
- Meddig?
- Öt év. Nem tudom, hogy ez kettőnk közt… mennyire… tartós.
- Szerintem nagyon – mondtam és megcsókoltam. Hosszú, forró és romantikus csók volt. Majd Larten elment. Beledőltem a függőágyamba. A gondolatok cikáztak a fejemben. Arra megbocsát valaha? Miért pont akkor kellett bejönnie, amikor Lartennel csókolóztam? Jött volna később. Miért vagyok ilyen szerencsétlen, hogy mire valami jó történik, jön a rossz?!
|
