Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
18. Fejezet: Megadás
- Hagyj békén!- kiáltottam vissza anélkül, hogy hátranéztem volna. Tudtam, hogy Darren az.
- De beszélnünk kell!- mondta és közben odaért mellém.
- Nem kell!
- De ami tegnap történt…
- Az véletlen volt, nem akarom megismételni és nem is fog megismétlődni.
- Ne vegyél rá mérget – mondta halkan, inkább csak magának, de én meghallottam.
- Márpedig nem fog. Tegnap csak kicsit zavart voltam, ennyi az egész, semmi több.
- És Mr. Tiny miért hozzám nyitott kaput?
- Szerinted én honnan tudjam?! – csattantam fel. – Biztos, mert szemét és élvezi, ha másoknak árt!
- Pár hete még jóban voltatok – jegyezte meg csendesen.
- Addig nem zavarnak mások rossz tulajdonságai, míg rajtam nem alkalmazzák – válaszoltam. Az önzőségem fantasztikusan határtalan volt.
- Kérlek, csak… beszéljük meg!- nézett rám esdekelve.
- Jó. Véletlen volt, sajnálom, nem akartalak se megbántani, se becsapni. Ígérem, nem fog megismétlődni – hadartam egy szuszra. - Tessék, megbeszéltük!
És otthagytam. Pár sarok után leültem a földre és nekidőltem a falnak. Tudtam, hogy Darren nem fogja ezt annyiban hagyni, és én sem leszek képes Mr. Crepsley szemébe nézni. És tudtam, hogy hazudtam Darrennek: meg akartam ismételni minél előbb.
’Erre nem lennék képes. Nem tudnám ezt tenni Lartennel, pedig már nem úgy szeretem őt, mint régebben. De Darren erre nem jöhet rá.’
Felálltam és elmentem megkeresni Mr. Crepsleyt. Mikor megtaláltam, nem igazán tudtam, hogyan kezdjek hozzá, ezért megkérdeztem, nem lenne-e kedve sétálni. Bólintott.
Mikor már kint voltunk a Hegyből, elindultunk a folyó mentén lefelé. Megpróbálta megfogni a kezem, én viszont mintha csak véletlen lenne, pont akkor igazítottam meg a hajam.
Kiértünk egy tisztásszerűségre. Leültem egy sziklára és még egyszer átgondoltam, mit fogok mondani.
És nekikezdtem.
- Larten, én már… Szóval… - vettem egy mély levegőt és kiböktem. – Nem vagyok már beléd szerelmes.
Ő velem szemben ült ugyancsak egy sziklán és egészen addig mosolyogva nézett. Miután ezt elmondtam, arcáról eltűnt a mosoly és fájdalmas arckifejezés vette át a helyét.
- Sajnálom – folytattam. – De maradhatnánk barátok?
- Igen, persze, hogy maradhatunk… - válaszolt elhaló hangon.
- Sajnálom – ismételtem meg, majd felálltam.
Visszamentem a hegybe, de közben nagyon dühös voltam magamra. Ebédnél Mr. Crepsley nem szólt semmit, csak nézett maga elé, Arra pedig folyamatosan kérdő pillantásokat vetett rám.
Ebéd után neki is állt a kifaggatásomnak, én pedig elmondtam neki mindent. Utána csak lesett, lesett és lesett.
- Nem értem, mit csodálkozol ezen annyira – mondtam neki.
- Ezen semmit, csak eszembe jutott, hogy mikor Mr. Tiny kijelentette, hogy te leszel az inasom, nem hittem volna, hogy ennyire felkavarod az állóvizet. Addig egész unalmas volt itt minden, a harcon kívül.
Miután Arrával letudtuk ezt a témát bementünk a tornatermekbe és a pallókon harcoltunk. Már két-három órája harcolhattunk, mikor Darren bejött a terembe. Épp én akartam lecsapni a mesteremre, de mivel nem figyeltem, elveszítettem az egyensúlyom és leestem.
Persze, hogy ő észrevett. Elindult felém, én pedig gyorsan felkeltem a földről, és ráugrottam a pallókra.
- Visszavágót? – kérdeztem Arrától.
- Később – mondta, leugrott a földre és elment.
- Szia!- köszönt Darren.
- Szia.
- Még mindig nem vagy hajlandó beszélni velem?
- Nem.
- Akkor kössünk alkut.
Kérdőn néztem rá, mire elkezdte magyarázni mire gondol.
- Harcolunk, és ha én nyerek, beszélgetünk, ha te, békén hagylak. Oké?
- Rendben.
Darren elment egy botért, majd ő is felugrott a pallókra. Ő inkább kardozott, és Arrának a nyomába se ért, de azért nem volt olyan rossz harcos a pallókon se.
Én nyitottam. Egy középmagas ütéssel, amit nehéz kivédeni, és ő is csak hátraugrott. Oldalról célzott, de könnyedén kivédtem, és ütöttem egy magasat. Elhárította, és a lábamat célozta. Felugrottam, de az utolsó pillanatban. Észrevette, hogy ezt nehezen úsztam meg és még egyszer lecsapott. Sikeresen. Háttal zuhantam le pallók mellé.
Leugrott és mellém guggolt.
- Akkor beszélgessünk!
Dühösen felpattantam és el akartam menni, de végül mégse tettem. Sóhajtottam egyet, majd megadóan bólintottam.
Bementünk a cellájába és leültünk.
- Nos? – kérdeztem tőle. (Már ha ez kérdésnek számít.)
- A tegnap este… Szóval olyan fura voltál, meg minden olyan fura volt.
- Ezt hogy érted?
- Egyszer csak átsétáltál egy kapun a cellám kellős közepére, lerogytál a földre és sírni kezdtél. Aztán közölted velem, hogy sivatag lesz a sarkvidékekből, és hogy láttál engem hullaként. Ez azért elég fura, nem gondolod? Aztán meg… Nem tudom, hogy mondjam… Ahogy viselkedtél, az olyan volt, mintha arra vártál volna, hogy megcsókoljalak.
- Mert arra vártam – suttogtam és éreztem, hogy elpirulok.
- Mi? – döbbent meg Darren, aztán elgondolkozott.
Fél perc múlva újra megszólalt.
– Akkor te nem rám vagy dühös, mert megcsókoltalak, hanem magadra, mert te akartad, hogy megcsókoljalak?
- Olyasmi – mondtam szemlesütve.
Halkan felnevetett.
- És ennek van köze ahhoz, hogy már nem vagytok együtt Mr. Crepsleyvel?
- Honnan tudod te ezt?
- Nem ültél mellé ebédnél, ő végig csöndben volt, egyszer se nézett rád, és ami a legszembetűnőbb volt, hogy ebéd után nem együtt mentetek el. Pedig mindig együtt hagytátok el a termet.
Ezen elgondolkoztam. Ennyire egyformán teltek volna el az évek?
’Igen’ - feleltem magamnak gondolatban – ’ennyire egyformán.’
Darren odalépett hozzám, a szívem pedig gyorsabban kezdett verni. Egyik kezével gyengéden átkarolt, a másikkal pedig az államnál fogva maga felé fordította a fejemet. Én viszont továbbra is makacsul lefelé néztem.
- Nézz rám, kérlek – mondta, de olyan hangon, hogy nem tudtam, nem ránézni.
Ahogy barna szemeibe néztem, elfeledkeztem mindenről, ami az ellen szólt, hogy hagyjam, hogy megint megcsókoljon.
Lassan közelíteni kezdett felém. Vártam, hogy ajkai elérjék az enyéimet.
’Pokolba mindennel!’ – gondoltam és szinte rávetettem magamat.
Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamat.
És megszűnt számomra létezni a világ. Csak Darren volt és én.
|
