Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
24. Fejezet: Holnapután
Aznap éjfél után nem sokkal keltem. Mivel éhes voltam, egyből a Khledon Lurt terembe indultam. A teremben már alig voltak vámpírok, szinte csak azokat láttam, akik a tárgyaláson is részt vettek. Mika, aki Nyíl és Paris Skyle társaságában ebédelt, azonnal észrevette, hogy ott toporgok az ajtóban, és intett, hogy üljek oda hozzájuk. Mivel most nem tudtam menekülési indokot találni, kénytelen voltam odaülni hozzájuk.
- Jó napot! – köszöntem a másik két hercegnek, majd Mika mellé csusszantam. – Helló! – köszöntem neki, mire elvigyorodott. – Mi van? – vontam fel kérdőn a szemöldököm.
- Úgy látszik, most van az a bizonyos távoli nap! – mosolygott a herceg, én pedig megértettem, mire gondolt, és viccesen fenyegető hangsúllyal odasúgtam neki:
- Ezt egyszer még megbosszulom, úgyhogy vigyázz! – erre elkezdett nevetni, mintha nem tudta volna, hogy a pallókon vagyok annyira jó, mint a mesterem…
Bár kicsit feszült voltam a másik két herceg társaságában, Mika jelenléte nyugtatólag hatott rám. Míg vele végigbeszéltem az ebédet a másik két herceg inkább mosolyogva hallgatta.
Miután befejeztem az evést, elköszöntem a hercegektől, és elindultam megkeresni Darrent. A cellájához mentem elsőnek, hátha ott találom. Ám mivel a kopogásomra senki sem reagált, a tornatermeket vettem célba. Mikor ott sem találtam őt, nem igazán volt már ötletem, hol keressem. Általában mindig ő keresett engem, és szinte soha nem én őt. Vagy ha esetleg mégis, akkor ezen a két helyen minden alkalommal megtaláltam.
Mikor elindultam a járatokban, találkoztam Mr. Crepsleyvel, és eszembe jutott, hogy végül is ő a mestere, hátha tudja, hol van most Darren. Hisz Arra is mindig tudja, merre járok, ráadásul kísértetiesen pontosan. Ez vajon azzal jár, hogy ők mesterek? Ki tudja…
- Larten – szóltam, mikor ő már épp indult volna tovább. – Nem tudod, hogy hol van Darren?
- De, az élelmiszerraktárban segít Sebának és Harkatnak pakolni – felelte.
- És nem tudod, mikor végeznek? Nem akarok zavarni vagy ilyesmi...
- Nem tudom, de menj csak oda nyugodtan, Seba nem lesz érte dühös! – mondta, elmagyarázta, hogyan jutok oda ahhoz a raktárhoz, majd elment.
Én pedig elindultam az útmutatása alapján, és hamarosan meg is találtam azt a bizonyos raktárt, amiben Harkat, Darren, és még néhány vámpír ládákat pakolgatott Seba Nile felügyelete alatt. Amikor odaértem, Seba egy ügyetlen vámpírt szidott le, amiért összetört egy ládányi tojást. A többiek pedig a piruló vámpír látványára abbahagyták a munkát, és röhögtek.
’Ha ez mindig ilyen, nem irigylem Sebát. Nem lehet egyszerű rendet tartani!’ – gondoltam.
Amíg a raktárajtóból szemléltem az eseményeket, Darren észrevett, és odajött hozzám.
- Szia! – köszönt, majd átölelt. – Reggel miért voltál olyan morcos? – kérdezte rögtön.
- Nem morcos voltam, csak álmos – feleltem. – Majdnem az egész nappalt egy tárgyaláson töltöttem a hercegekkel, meg a tábornokokkal.
- Tárgyaláson? Miféle tárgyaláson? – képedt el Darren. – Bajban vagy?
- Nem, nem olyan fajta tárgyalás volt, ne aggódj. De sajnos nem mondhatom el neked, hogy miről volt szó. Ezt amúgy legjobb esetben is megtudod pár napon belül – sóhajtottam szomorúan, és szorosan hozzábújtam Darrenhez, ő pedig vigasztalásul - bár semmit nem értett abból, amit mondtam - gyengéden végigsimított a hátamon.
Mivel Seba közben elengedte a többieket, mi is leléptünk. Elmondtam Darrennek, hogy csak éjfél körül keltem, és hogy utána ebédelni mentem aztán pedig rögtön elkezdtem őt keresni.
Most az én cellámat céloztuk meg, hogy ne legyünk útba Harkatnak. Darrennel ledőltünk a függőágyamba, és pihentünk. Hozzábújtam és megcsókoltam, mielőtt bármit is mondhatott volna, nem mintha annyira tiltakozott volna bármelyik ellen is.
Amikor elhúzódtam tőle, rám mosolygott, majd elgondolkodott, és végül pedig ezt kérdezte:
- Sheena, nincs kedved elmenni a Hegyről? Csak mi ketten, mintha nyaralnánk…
- Most nem lehet. Jó ötlet, de – itt sóhajtottam egyet. – most a körülmények nem engedik.
- Milyen körülmények? Miért nem mondod el? – dühöngött Darren, teljesen jogosan.
- Nézd, azért nem mondhatom el, mert erről én sem tudhatnék. Csak hát Mika elmondta…
- Persze, ki más…! Mindig tőle tudsz meg mindent…! – kapta fel hirtelen a vizet.
- Darren, ugye nem ezért gurultál be? – Erre mérgesen elfordította a fejét, az pedig felért egy „igennel”. – Jaj, istenem, miért vagy ilyen féltékeny? – nevettem, és egy puszit nyomtam az arcára, mire valamelyest enyhült az arcán a düh, aminek nagyon örültem. Aztán végül is sikerült mindent elmagyaráznom neki, és ő megértette, és el is fogadta.
Darren épp hogy megcsókolt, mikor Desmond Tiny hangosan köszönve berontott a cellámba.
- Nem tudnál csak egyszer az életben kopogni?! – kiabáltam felé fordulva, miközben felültem.
- Kopp-kopp – mondta gúnyolódva. – Milyen volt az első tárgyalásod? Hasznos információkkal szolgáltam? – kérdezte tettetett érdeklődéssel, amitől még dühösebb lettem.
- Az első és egyben az utolsó tárgyalásom volt. És igen, képzeld, végre volt valami hasznod!
Erre azért picit komorabb lett, de sajnos még nem értem el vele azt, hogy kimenjen végre.
- Figyelj, földobott a társaságod, meg minden – ironizáltam. – De miért is jöttél pontosan?
- Küldjetek kémeket, hátha kiderítik, mikor jönnek. De óvatosan, mert nem könyörületesek.
- Ez nem rossz ötlet, de tudod, nem én döntök erről… - kezdtem volna, de Tiny félbeszakított.
- De ha elmondod a szerelmetes hercegnek, biztos intézkedik. Mert ő pont erről dönt.
- Tiny, én nem fogom kihasználni Mikát! – ordítottam. - Majd ők eldöntik, mit fognak tenni, és különben is, téged ez miért izgat? Soha nem volt neked ennyire fontos a vámpírok sorsa!
- De a harcokat szeretem – vont vállat. – És jó lenne tudni, mikor lesz a műsor…
Erre aztán teljesen begurultam, és egy hangos „Tűnj már el, Tiny!” kiáltás után megint megpróbáltam behúzni neki, ám ő tanult a múltkoriból, és kikerülte az öklömet, majd elment.
Végre megint ketten voltunk Darrennel a cellámban, leroskadtam mellé a függőágyba.
- Kezd egy közösségi csarnokra hasonlítani a cellám – morogtam dühösen, ő pedig átölelt.
- Nincs kedved kicsit harcolni? – kérdezte Darren. – Először legyőzlek kardban, utána pedig szégyenteljes vereséget szenvedek a pallókon. Na, mit szólsz? – vigyorgott.
Átragadt rám a jókedve, úgyhogy végül is elmentünk a tornatermekbe, és megcéloztuk a pallókat. Mesterem persze, hogy ott volt, hol másutt lett volna? De épp szétvert egy vámpírt, aki fülét-farkát behúzva elszelelt, én pedig leküldtem Arrát a pallókról.
Darren nem volt olyan izgalmas ellenfél, mint Arra, de vele viszont pihentetőbb volt a harc. Ki tudtam picit kapcsolni az agyam, és Des titokzatos tanácsát követve, az ösztöneimre hagyatkozni. Egész jól ment, így is győztem, néha épphogy csak. Nem feltétlenül hoztam így okos döntést. Bár könnyedebben védekeztem és támadtam, mint általában.
Miután eleget harcoltunk a pallókon, áttértünk a kardozásra. Sokkal többet kardoztunk, mint általában, de én tartottam ott Darrent, hogy ha még tudtán kívül is, de felkészüljön a közelgő összecsapásra. Nagyon féltem az első, igazi csatámtól, mert ott nagyon magas lesz a tét.
Együtt mentünk egyenesen a tornatermekből vacsorázni. Evés után én még el akartam menni úszni, de nem voltam benne biztos, hogy lesz rá erőm, mert nagyon kifáradtam.
Így is lett: mikor visszatértem a cellámba, leheveredtem a függőágyamba, gondoltam pihenek egy picit, de el is aludtam. Bár elég érdekes szögben feküdtem, úgyhogy egyszer csak arra ébredtem, hogy kizuhantam a függőágyból. Kezdett egyre csábítóbbá válni az a koporsó…
Ha már ébren voltam, megnéztem hány óra: 14:09, tehát nap közepe. Remek időpontnak ítéltem a fürdőzésre, átöltöztem fürdőruhába, a szokásos fürdő szettet összepakoltam, és elindultam a Perta Vin-Grahl terembe. Bár a vámpírok többsége nem szerette ezt a fürdőzési lehetőséget, ezért érdekes szagúak voltak, de én mindig is szerettem hideg vízben fürdeni.
Visszatértem a cellámba, és megpróbáltam elaludni. Nem igazán sikerült, mert a fürdőzéstől teljesen éber lettem. Viszont így át tudtam gondolni a dolgokat. A legnagyobb fejfájást Darren okozta nekem, azzal, amit mondott. Lelépni a Hegyről, csak mi ketten… Nagyon csábító lenne, de nem tudnám csak úgy itt hagyni a hegyen a vámpírokat, még akkor se, ha úgy könnyebb lenne az életem. Nem hagyhatok cserben senkit, pláne nem őket.
Ez ellen szólt, hogy nem is ismertem egy csomó mindenkit. Ám belegondoltam: itt hagynám Mikát, Arrát, és Lartent? Harkatot és Sebát? Tényleg képes lennék erre? Nem, nem, nem!
Ahogy feküdtem és járattam az agyam, lassan kezdtem újra elálmosodni, majd elaludtam. Mikor legközelebb felébredtem, már reggel volt. Fölöltöztem, és elindultam reggelizni, ám útközben találkoztam Arrával. Úgy láttam, hogy jó kedvében van.
- Örülök, hogy tegnap egész délután gyakoroltál – mondta köszönés helyett. – Bár jobban tetszett volna, ha a pallókon teszed.
- Annak nincs semmi haszna… - morogtam, mire a mesterem kicsit begurult, de inkább csöndben maradt, és lenyelte a dühét.
A teremben alig voltak, mikor megérkeztünk. Leültünk a szokásos asztalhoz, és elkezdtünk reggelizni. Míg ettünk, megérkezett Seba, Harkat és Darren is, és a teremben is több vámpír lett, ám Mikát és a többi herceget nem láttam, de ennek nem tulajdonítottam különösebben nagy jelentőséget, hisz egész nap tárgyalták a lehetőségeket, terveket dolgoztak ki, és ha esetleg vesztünk, a túlélők kimenekítésének útvonalait.
’Nem garantált a győzelmünk. Ez a legrosszabb. Hogy ők vannak túlerőben. És erre még az is rátesz egy lapáttal, hogy még a támadás időpontját sem tudjuk. Mi van, ha legyőznek minket? Nem, erre nem szabad gondolnom! Nyugi, nyugi, csak pozitívan! Pozitív hozzáállás…!’
Reggeli után megint elcibáltam Darrent a tornatermekbe, és megint gyakoroltunk. Ő nem értette, mi a hirtelen támadt harci kedvem oka, de nem kíváncsiskodott, mert sejthette, hogy ahhoz van köze, amit Tiny mondott. Láttam rajta, hogy aggasztja a dolog, de szó nélkül tűrte, hogy nem mondok neki semmit, én pedig azon voltam, hogy ez így is maradjon, és ne csússzon ki a számon semmi, ugyanis el akartam neki mondani.
Már ebéd után voltunk, mikor váratlanul a hercegek behívtak minden vámpírt a Hercegek Termébe egy nagygyűlésre. Én már tudtam, mi következik. Be fogják jelenteni, hogy veszélyben vagyunk.
Mikor mindenki helyet foglalt, és az összes őrt is behívták, a hercegek felmentek a pódiumra, és helyet foglaltak, kivéve Mikát, aki előre ment az emelvény szélére, és szétnézett a terembe lévő maroknyi vámpíron. Erre mindenki elcsendesedett, és várta, hogy mi fog történni.
- Azért hívtuk most össze ezt a gyűlést, hogy közöljünk veletek egy nagyon fontos dolgot. A Hegy közelében tartózkodik egy hatalmas vérszipolycsapat, méghozzá egy jól felszerelt hadsereg. Kémeink jelentése szerint ötvenhatan vannak, és erősek, valamint ügyes kardforgatók. De ami a legfontosabb: meg fogják támadni a Hegyet! – Mikának erre a mondatára a vámpírok elkezdtek morogni, néhányan kiabáltak is valamit. – Csendet! Csönd legyen, ha mondom! Szóval, egyelőre többen vannak, mint mi, de hívtunk erősítést. Az összes tábornok úton van, és sok vámpírt értesítettünk, viszont van ezzel egy kis gond, mégpedig az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy időben ideérnek! A kémeink jelentése szerint ugyanis a vérszipolyok holnap után fognak támadni!
A vámpírok egy emberként hördültek, én pedig Darren karjába kapaszkodtam. Két nap múlva megtámadják a Hegyet. Két nap múlva lehet, hogy vége mindennek, amiért idejöttem. Már csak két nap…
Mindenki tanácstalan volt, hogy mit tegyen, de azt biztosra vettem, hogy legszívesebben azonnal fölpattannának, és rohannának edzeni. Én legszívesebben üvöltöttem volna a tehetetlenségem miatt, a mesterem szemében az elszántság lángjai villogtak, Darren pedig dühösen meredt az emelvényen álló hercegre, mintha az ő hibája volna.
- Tudom, hogy ijesztő ez a fenyegetés, ami itt áll a küszöbön, de próbáljatok meg higgadtak maradni, és semmi magánakció! Gyakoroljatok, pihenjetek, készülődjetek! Életetek eddigi legkeményebb csatáját kell megvívnotok, ugyanis itt már nem csak az életetek a tét, hanem a vámpírok léte! Ha beveszik a Hegyet, nekünk végünk, mert megkaparintják a Vérkövet, és bár nem tudjuk, mi a céljuk, ez sem lesz mellékes nekik!
Mika ezzel befejezte a monológját, és a hercegek elbocsátottak bennünket. Legszívesebben odamentem volna hozzá, de aztán inkább Darrennel tartottam. Mesterem már rég kirohant a teremből, és elment edzeni. Mi pedig követtük, ahogy a többi vámpír is.
|
