Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
12. Fejezet: Nyílt lapokkal
Harkat függőágyában ültem, Darren pedig a sajátjában, velem szemben.
- Ööö… Darren… - kezdtem nagyon értelmesen. – Én és Mr. Crepsley…
- Mi van veled és Mr. Crepsleyvel? – kérdezte Darren kíváncsian.
- Hát… öhm, hogy is mondjam…
Szerintem Darrennek kezdett leesni a tantusz, mert egyre sápadtabb lett.
- Szóval együtt vagyunk… öt évig… - a végét már szinte suttogtam.
- Ez most valami idétlen vicc?
- Nem.
Akkorra már falfehér lett az arca. Szeme hol megtelt szomorúsággal, hol elsötétült. Én pedig csak ültem és vártam a további reakcióit. De továbbra is csak meredt maga elé, úgyhogy fölálltam és elindultam az ajtó felé.
- Várj! – szólt utánam.
- Igen? – fordultam meg, remélve, hogy nem utált meg. Ott állt, nem messze tőlem.
- Ezt miért mondtad el?
- Hogy ne mástól tudd meg, mert akkor jobban fájna neked.
- És miért te…?
Értetlenül néztem rá, mire megismételte a teljes kérdést.
- Miért te mondod el ezt nekem?
- Csak – feleltem, és imádkoztam azért, hogy ne piruljak el.
Megint hallgatott, úgyhogy elindultam kifelé. Már nem hívott vissza. Automatikusan a cellám felé vettem az irányt. A földet néztem, mint mindig, mikor gondolkodom, így mikor befordultam az egyik sarkon, nekimentem Mr. Crepsleynek, és ha nem kapott volna el, hanyatt estem volna.
- Bocsi – mondtam.
- Semmi baj – mosolygott.
- Elmondtam neki.
- Mit szólt? – kérdezte elkomolyodva.
- Hát, igazából, a ’semmit’ illene rá. Csak szomorúan bámult maga elé.
- Értem.
Még mindig fogta a karomat.
Megcsókoltam, ő pedig visszacsókolt és a karjába zárt. Nem tudom, mennyi ideig állhattunk ott, így egymásba fonódva.
Aztán én irányt módosítva a tornatermek felé vettem az irányt, ő pedig ment tovább. Arrát még ott találtam a pallókon, amin egy szerencsétlen vámpírral küzdött. Az be volt szorulva az egyik sarokba, ráadásul instabilan ingadozott a palló tetején. Világos volt számomra, hogy nem Arrára, hanem az egyensúlyra koncentrál.
Mesterem egy könnyed lendítéssel elintézte.
- Ezt még gyakorolnod kell! – nevetett Arra, majd leugrott a padlóra.
Hát igen, nem volt valami nagy ellenfél számára. A fickó felállt, leporolta magát, és elindult kifelé. Mellettem haladt el és éreztem valami furát.
A szaga. Valami nem stimmelt vele. Túl emberi volt.
- Ó, szia! – köszönt nekem a mesterem, mikor odaértem.
- Szia! Akivel az előbb harcoltál, ember volt? – kérdeztem.
- Nem, félvámpír. Így kiszúrod a szagát?
- Te nem?
- De.
- Akkor meg min csodálkozol?
- Nem is tudom…
- Kinek az inasa?
- Az egyik vámpíré, te nem ismered.
- Harcolunk?
- Persze.
Szereztem egy botot, és már küzdtünk is. Arra kemény ellenfél, nem hagy még levegőt sem venni. Épphogy sikerült elhajolnom egy csapás ellen, jött is a következő. Amikor le akart volna csapni, a botom végével arrébb löktem az ő harceszközét közvetlenül a kezénél. Odébb ugrottam pár deszkányit, majd lecsaptam. Az oldalról való csapásom sajnos nem lepte meg annyira, amennyire szerettem volna.
Úgyhogy bekeményítettem. Mikor harcoltunk, nagyon örültem annak, hogy akrobataként dolgoztam. Jobb kezembe vettem a botot, magam elé tartottam és megpörgettem. Arra, ahogyan számítottam, már akkor lecsapott, mielőtt elkezdtem volna pörgetni. A bot elegáns ívvel kirepült a kezéből, és a padlón landolt.
Láb, kar és has. És mesterem háttal landolt a földön.
- Javul a technikád – dicsért meg.
- Én úgy fogalmaznék, hogy kezd kialakulni a technikám – helyesbítettem.
Örültem, hogy Arra már úgy viselkedik velem, mint régen.
’Már csak Darrenről kéne megtudni, hogy hogyan viszonyul a dolgokhoz. Vajon sejtéseim igaznak bizonyulnak, vagy sem? Egy biztos: remélem, nem lesz igazam, mert akkor már ketten is miattam lennének mérgesek Mr. Crepsleyre. A fenébe, hogy én mindent tönkre teszek!’ – gondoltam.
Elköszöntem Arrától és visszamentem a cellámba. Ki akartam menekülni a világból, kicsit egyedül lenni, gondolkozni, pihenni. Ilyenkor örültem, hogy a Perta Vin-Grahl teremben jó mély a víz, és így nekem medenceként is funkcionál. A hideg vízben a legjobb úszni.
Átöltöztem a fürdőruhámba, fölvettem a köntöst, a kezembe kaptam a törülközőt és a ruháimat, aztán elindultam.
Odaérve lehajítottam a földre a cuccaimat és a köntöst és egy fejest ugrottam a vízbe. Így elsőre igencsak hűvös volt, de élveztem. Vettem egy nagy levegőt és leúsztam az aljára, majd mikor leértem, kinyitottam a szemem és szétnéztem. Ahogy a fáklyák halvány fénye átderengett a vízen és az egyenletlen talajon táncoltak, egyszerűen leírhatatlan látványt nyújtott.
Kezdett elfogyni a levegőm, úgyhogy a szikláktól ellökve magamat följöttem a felszínre. Aztán elkezdtem mellúszásban hosszokat úszni, mindig is így tudtam legjobban ellazulni, gondolkozni.
Több másfél órát töltöttem folyamatos úszással. Hát igen, vámpírként jobban bírja az ember a terhelést. Mikor végre kimásztam, és fölöltöztem a normál ruháimba, a törcsit turbánként a nedves hajamra tekertem és visszamentem a cellámba. Fáradtan, de nyugodtan dőltem le végre a függőágyamba és elaludtam.
Kopogásra ébredtem, és ahogyan fölkeltem, a turbán az arcomba hullott. Gyorsan előkaptam egy kistükröt, hogy megbizonyosodjak róla: Evanna varázslata rendbe szedte a hajamat, ami egyébként már megszáradt. Mikor ezzel végeztem, kiszóltam a kopogónak.
- Szabad!
Mr. Crepsley lépett be a cellámba.
- Csak én vagyok. Nem láttalak azóta, hogy nekem jöttél a folyosón.
- Úsztam egyet aztán pedig elaludtam. Miért, olyan késő van?
- A vacsora egy órája volt. A fél hegy alszik.
Magamban átkozódtam. Szinte a fél éjszakát átaludtam!
Larten, mintha olvasott volna a gondolataimban elmosolyodott. Aztán odajött hozzám és átölelt. Leültünk a függőágyamba és beszélgettünk mindenről, ami csak eszünkbe jutott.
Aztán hátradőltünk a függőágyban, és folytattunk a társalgásunkat. A csillagokra terelődött a szó és elmondtam neki azokat, amiket emberként tanultam erről a témáról.
Aztán kezdtünk elpilledni. És egymás karjaiban nyomott el minket az álom.
|
