Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
7. Fejezet: Csillagok
Reggel volt. Ásítozva kikászálódtam a függőágyból és átöltöztem. Fölvettem a cipőmet, és azon gondolkodtam, hogy ha legközelebb Evannához megyek, szerzek egy köpenyt. Milyen jól mutat egy köpeny, ha kardozás közben lebeg és suhog!
Kiléptem a folyosóra. Síri csend volt. Ez kissé megrémisztett, ezért halkan Arra cellájához mentem, ami kétsaroknyira volt tőlem.
Bekopogtam. Semmi. Bementem, és láttam, hogy Arra alszik. Visszamentem a cellámba és az órámra néztem. 17:30-at mutatott. Tehát korán keltem. Ha tél lett volna, kimehettem volna sétálni, mivel ekkor már sötét volt. De nyáron van, mikor este nyolckor se megy le a nap. Így tehát Hegy-fogság.
Jobb dolgom és társaságom híján elmentem a kórház-szárnyba. Eléggé meglepett, hogy Mikát ébren találtam.
- Szia! – köszönt, mikor beléptem.
- Szervusz! – köszöntem én is.
Odasétáltam az ágyához, és megkérdeztem:
- Hogy vagy?
- Jól.
- Hasad?
- Már nem fáj annyira.
- Rendben. Akkor hat a gyógyszer.
Kerítettem egy zseblámpát (orvosi célból volt három ezen a részen) és megnéztem vele Mika szemét, hogy még sárga-e a szeme. Szerencsére már halványodott. Javult tehát az állapota.
- Na? – kérdezte, mikor elraktam a zseblámpát.
- Javul az állapotod.
- Ez akkor jó hír. Hogyhogy ilyen korán jöttél?
- Nem tudtam aludni, ezért megnéztem, hátha ébren van valaki.
Ezután beszélgettünk még egy keveset, majd én visszamentem a cellámba. Ledőltem az ágyba és a könyvkupacra néztem. Mihez kezdek vele?
’Itt nem tarthatom – kéne hozzá egy szekrény. Evannát vajon megkérhetném rá?’- gondoltam.
Ekkor felfigyeltem egy ismerős neszre. Majd húzódott a függöny és belépett valaki.
- Helló, Des! – köszöntem.
- Helló – köszönt unottan.
- Igen? – sürgettem.
- Mit igen?
- Miért jöttél? – mondtam, miközben kikászálódtam a függőágyból.
- Ja, csak megkérdezni, hogy van Mika.
- Jól.
- Aha. Megyek – és kilépett az ajtón.
Régen a szüleimet tartottam a legfurcsább élőlényeknek a világon. Viszont Mr. Tiny mindenkit leköröz.
Újra az órámra néztem. 20:20. Mindjárt reggeli. Elindultam tehát a Terembe. Útközben összefutottam Darrennel.
- Szia! – köszönt akkora lelkesedéssel, hogy az majd kiszakította a falat.
- Szervusz – köszöntem.
- Mikor sétáljunk?
- Mi? – értetlenkedtem.
- Tegnap este… elhívtál sétálni…
- Ja, persze! – jutott eszembe. Teljesen kiment a fejemből.
- Ó…
- Reggeli után jó?
- Persze!
- Jössz reggelizni?
- Oda indultam eredetileg, csak aztán összefutottam veled – mondta mosolyogva.
A terembe lépve megpillantottam Arrát és Mr. Crepsleyt egy asztalnál. Darren elindult oda, én pedig mentem mögötte.
Egész reggeli alatt egy szót sem szóltam Arrához. Csak az ételt néztem, és ha valaki szólt hozzám, válaszoltam neki. Idő közben Harkat és Seba is csatlakozott hozzánk. Miután végeztem, megvártam Darrent, és elindultunk, ki a hegyből. A kapunál az őr a kapunak dőlve aludt. Eszembe jutott Evanna egyik varázslata. Megálltam, koncentráltam, csettintettem. És sikerült! A kapu egy kupac por lett. Az őr erre fölébredt és sikítva elesett. Én és Darren dőltünk a nevetéstől. Az őr szitkozódva feltápászkodott, a kapura nézett, majd ránk.
- Ezt hogy csináltátok?
- Evanna varázslatával! – mondtam.
- Komoly?
- Halálosan. – és egy csettintéssel visszaállítottam a kaput eredeti formájába.
Darrennel kisétáltunk a kapun.
- Ez jó volt – mondta Darren.
- Kösz. Az őrök folyton elalszanak?
- Ááá! Csak néha…
Ezután még beszélgettünk, majd amikor a nap kezdett fölkelni gyorsan visszamentünk. Én egy picit olvastam a cellámban, majd elmentem a kórház-részre. Mika ébren volt. Épp a napi gyógyszerét vette be.
- Helló! – köszöntem neki.
- Szia! – köszönt ő is.
- Hogy érzed magad?
- Jobban. Mikor gyógyulok már meg? Vagy legalább, mikor hagyhatom el a kórház-szárnyat?
- Nemsokára. Mindjárt jövök.
Odamentem ahhoz az orvoshoz, aki Mikának szokta beadni a gyógyszereket. Megkérdeztem tőle egy-két dolgot Mika állapotával kapcsolatban és biztató dolgokat hallottam. Mikával beszélgettem utána vacsoraidőig, akkor elköszöntem tőle és elindultam az ebédlőbe. Az ajtó előtt találkoztam Arrával. Odajött hozzám és bocsánatot kért. Szabályosan leesett az állam, ugyanis ezt tőle vártam utoljára. De legalább kibékültünk.
Arra másnap reggel kijelentette, hogy indulunk.
- Darrenék is jönnek, mi? – kérdeztem, és nagyon koncentráltam, hogy ne hallatszódjon ki gúny a hangomból.
- Igen – felelte – Miért?
- Csak sejtettem – vigyorogtam.
Mire elkezdett világosodni, egy barlangnál voltunk, nem túl messze a Hegytől. A többiek elmentek aludni, de én nem voltam még álmos. Kimentem a barlangból és végignéztem a napfelkeltét (azért nem lett bajom, mert magamra terítettem Arra köpenyét, amit nem használ, csak hordja magával). Gyönyörű reggel volt. Hirtelen visszavágytam az emberi létbe. De ez ugyanilyen hirtelen el is múlt. Hiszen onnan elmenekültem! Hisz embernek lenni olyan szörnyű volt! Nem hiába vágytam el onnan. Visszamentem a barlangba és lefeküdtem aludni.
Másnap éjjel Darrennel a csillagokat néztük. Egymás mellett feküdtünk a füvön, a hátunkon.
- Tudod, engem mindig is nagyon érdekelt a csillagászat. Egyszer szívesen utaznék űrhajóval.
- Aha – felelte és felült. Én néztem tovább a csillagokat. Ő kicsit közelebb jött hozzám. Ekkor már én is fölültem.
- A csillagok tényleg szépek- mondta.
- Igen. És a neutroncsillag a legszebb.
- Az – mondta. Közelhajolt hozzám és megcsókolt. Én ellöktem magamtól és fölálltam.
- Sheena… -kezdte.
- Hagyj! – kiáltottam és elfutottam… rohantam… suhantam…
|
