Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
14. Fejezet: Barátok
A Hercegek Terme felé mentem. Fogalmam sem volt, hogy kerültem oda, egyszer csak azt vettem észre, hogy mindjárt odaérek.
Beszélnem kellett Mikával, és bár tudtam, Mr. Tiny nélkül semmi esélyem bejutni. De szerencsém volt. Hát igen, néha előfordulhat.
Vancha épp akkor jött ki, mikor odaértem.
- Mika bent van? – kérdeztem tőle.
- Igen – felelte.
- Beengednél hozzá?
- Mérges rád.
- Hát éppen ez az, ezért szeretnék beszélni vele.
- Na jó.
Mikor beléptem a terembe, Mika azonnal észrevett és dühösen morgott valamit az orra alá. Aztán odament a lépcső aljához, rátámaszkodott egy székre és várakozón fölpillantott rám. Én pedig lesétáltam hozzá a lépcsőn és megálltam vele szemben.
- Miért jöttél? – kérdezte távolságtartóan.
- Jaj, mindketten tudjuk, miért jöttem. Úgy volt, hogy megbocsátasz nekem, erre átnézel rajtam.
- Gondolkoznom kell, és az nem megy úgy, ha te kötöd le minden gondolatom.
- És ezért nézel át rajtam?
- Nem, hanem azért… Egy hercegnek mindig távol kell lennie a Hegytől, és Nyíl vissza akar jönni.
- És ennek mi köze… - kezdtem homlokráncolva, de hirtelen mindent megértettem – Nem… Miért? Miattam? – sápadtam el. Nem akartam elűzni a Hegyről.
- Régóta vagyok már itt és… - elhallgatott, mintha nem találná a megfelelő szavakat.
- De miért nem lehetnénk csak barátok, Mika?
Eddig a földet nézte, de most rám emelte a tekintetét, ami tele volt fájdalommal.
- Nem tudom… nem tudnám… Nem tudnék csak a barátod lenni.
- Ezért inkább elmenekülsz? – kérdeztem tőle némi gúnyos felhanggal.
- Nem menekülök, csak…
- Hány éve élsz, Mika? Én még emberkoromban mentem végig ezen, márpedig mikor ember voltam, sokkal fiatalabb voltam, mint te most! Évekig reménykedtem, márpedig egy év nagyon is hosszú idő egy embernek! És nem futamodtam meg! Gyáva vagy! – kiabáltam, bár nem dühös voltam, mint inkább szomorú. Nem akartam elveszíteni egy barátot.
Szavaim után döbbenten meredt rám. Már nem támaszkodott a széken, hanem állt velem szemben és a szemében váltakoztak az érzelmek. Mit meg nem adtam volna akkor azért, hogy tudjam, mi játszódik le benne. Nem akartam megsérteni, nem akartam elűzni, nem akartam, hogy szomorú legyen, de csak barátként tudtam gondolni rá.
És hirtelen attól a mérhetetlen fájdalomtól, ami az arcáról sugárzott, nem bírtam tovább, sírni kezdtem. Lerogytam arra a székre, melyre korábban Mika támaszkodott. Még a könnyeken át is láttam, hogy a herceg teljesen tanácstalan, mihez kezdjen egy síró nővel. Végül leült a mellettem lévő székre és egy kis önmagával való vívódás után, magához ölelt. Én a mellkasára hajtottam a fejem és ezt hüppögtem neki:
- Sajnálom, én csak… csak… nem bírom az ilyen helyzeteket… Mikor a… keserűséget szinte tapintani… lehet… a levegőben.
- Én sajnálom. Nem kellet volna így viselkednem. Igazad van, úgy viselkedem, mint egy ostoba kamasz, aki először szerelmes és először utasítják el – mondta, és az ujjával letörölt egy könnycseppet a szemem sarkából.
- Kérlek, ne menj el… - suttogtam – Szükségem van egy barátra.
Hallgatott egy darabig, majd azt felelte, hogy:
- Maradok.
Abbahagytam a sírást, kezemmel letöröltem a könnyeimet az arcomról, és felemeltem a fejem a mellkasáról. Belenéztem a herceg szemébe és halványan elmosolyodtam, mire ő is. Még mindig ölelt, de ezt igazából fel sem fogtam.
Viszont mivel szerelmes volt belém, azt tette, amit mindenki tett volna: megpróbált megcsókolni. Óvatosan közeledett az arcom felé, de én felismertem a helyzetet és elfordítottam a fejem.
Ekkor ébredtem rá, hogy karjai még mindig védelmezően átölelnek. Jelentőségteljesen ránéztem és rátettem kezem a karjára.
- Oh, bocsánat… - engedett el.
- Örülök, hogy maradsz.
- Én meg hogy már nem sírsz.
- Egyébként nem szoktam gyakran sírva fakadni! – szabadkoztam.
- Engem nem zavar.
- Akkor én megyek – álltam fel.
- Elkísérlek, ha nem bánod, én is épp menni készültem, mikor bejöttél.
- Bocsi.
Erre csak rám vigyorgott egy olyan ne-beszélj-butaságokat vigyorral. Aztán elindultunk kifele, egymás mellett. A cellámig kísért, aztán elköszöntünk egymástól. Én ledőltem a függőágyamba. És ekkor jött be Desmond Tiny nevetve.
- Képzeld,…
- Biztos érdekel ez engem? – vágtam közbe.
- Rólad szól.
- Rólam?
- És Mikáról. Vancha March akkor akart bemenni a Terembe, mikor Leth meg akart téged csókolni, és még azelőtt kiment, hogy látta volna mi sül ki a dolgokból. Úgyhogy most azt hiszi, hogy te meg Mika együtt vagytok.
- Ó, te jó ég! Des, mit követtem el, hogy ez történik velem?
- Vámpír lettél.
Magamban azt gondoltam, az nem hiszem, hogy rossz dolog lenne.
De végül is csak behunytam a szemem, és próbáltam rendezni a gondolataimat meg a velem történteket. Beáll az ember vámpírnak és tessék, ez lesz! Egy percig nem unatkozhat.
Hallottam, amint Mr. Tiny távozik, viszont rögtön utána bejött valaki, akinek hirtelen nem ismertem fel a lépéseinek zaját. Résnyire kinyitottam a szemem és megláttam egy kék foltot, ami Darren pólója volt.
- Hát te hogyhogy itt vagy? – pattantam fel csodálkozva.
- Csak bejöttem picit beszélgetni – felelte, majd gyorsan hozzátette – ha nem gond.
Nem mondom, hogy akkor Darren rajta volt a legjobb barátaim listáján, de azért már eléggé jól összebarátkoztam vele.
- Nem baj.
Széles mosoly terült el az arcán. Úgy látszik, vele tényleg sikerült kibékülni. Visszaültem a függőágyamba, ő pedig mellém ült. Jól kijöttem vele, jobban, mint előtte bármikor. Talán azért, mert most tényleg odafigyeltem, hogy mit mond és szívesen beszélgettem vele. Együtt mentünk ebédelni. Mikor beléptünk a Khledon Lurt terembe, gyorsan szétnéztem.
Mika dühösen magyarázott valamit Vanchának.
Mr. Crepsley és Arra egy asztalnál ültek Sebával és Harkattal, de a mesterem szigorúan keresztülnézett Lartenen, és mikor észrevett minket, intett, hogy menjünk oda.
- Sziasztok! – huppantam le Mr. Crepsley mellé.
Azon a reggelen még nem is találkoztam vele. Neki is ez járhatott a fejében, mert egyszerre pillantottunk egymásra és ebből mindketten kikövetkeztettük, hogy be lesz pótolva minden.
Úgyhogy ebéd után együtt távoztunk a teremből.
|
