Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
19. Fejezet: Összezavarodva
Már percek óta álltunk ott egymásba fonódva, amikor valaki belépett a cellába. Ijedten húzódtam el Darrentől és odakaptam a fejem. A vigyorgó Harkatot láttam, amint éppen megfordul, hogy kimenjen.
Darren még átkarolta a derekamat. Egyik kezét lassan fölcsúsztatta a hátamra és óvatosan magához húzott. De én időközben visszanyertem a lélekjelenlétem és nem hagytam.
Lefejtettem a karjait a derekamról és elindultam kifelé.
- Ne, kérlek, ne menj el! – kiáltott utánam szomorúan.
Nem törődtem vele, bármennyire is nehezemre esett, hanem mentem tovább. Visszamentem a cellámba és leroskadtam a függőágyamba.
’Hogy tehettem ezt vele megint? Miért kínzom őt? Miért kínzom magamat?’ – gondoltam. Mérhetetlenül dühös voltam magamra. A történtekért is, meg azért is, mert magam se tudtam, mit akarok.
Nem tudtam, mit érzek iránta.
Az nyilvánvaló volt számomra, hogy elvesztem a fejem mellette. Az viszont nem, hogy miért. Mr. Crepsleybe nem voltam már szerelmes, de még bűntudatom volt amiatt, ahogy azt elmondtam neki. Érzéketlenül, hidegen, pedig egyáltalán nem úgy akartam.
Ismerős lépteket hallottam és dühösen ugrottam fel.
- Takarodj ki innen! Látni sem akarlak! – ordítottam.
- Végighallgatnál? – kérdezte.
- Nem, és nem akarlak látni soha többet!
- Pedig fogsz – felelte szárazon Mr. Tiny, már pedig ő nem beszél a levegőbe.
- És ha ellenszegülök a sorsnak? A jövő változhat.
Morgott valamit, amiből én azt hámoztam ki, hogy „de nem ekkora mértékben”. Nem értettem, mire akar kilyukadni.
- Mondd, hogy miért jöttél, aztán viszlát!
- Igazából már elmondtam. Hogy majd fontos szereped lesz a jövőben. Tudod, nem szoktam csak úgy ember kislányokat átvinni a saját világukból egy idegen világba.
- Gondoltam, hogy nem csak a jó szándék vezérelt.
- Hát nem.
Sarkon fordult és kiment a cellámból.
’Miért kell rejtvényekben beszélnie? Nincs elég bajom?’
Dührohamom után visszasüppedtem az önsajnálatomba.
Kihagytam az ebédet és a vacsorát, helyette, mikor már a legtöbben aludtak, bementem a konyhabarlangba és készítettem magamnak valamit. Nem az volt az első eset. Mikor lemaradt valaki az étkezésekről és éhes volt, akkor bejöhetett és ehetett valamit.
Egyszer még Mikával is összefutottam ott.
Másnap, mikor felébredtem, arra gondoltam, bárcsak ez az egész álom lenne: Mr. Crepsley soha nem bukkant föl a szobámban és én élhetem tovább emberi életem. De ez nem lehetséges: ennyi mindent sajnos még én sem álmodhattam.
Úgyhogy fölkeltem, átöltöztem és az órámra néztem: reggeli idő.
’Tehát Arra nincs a cellájában. Viszont Mikát talán még ott találom. A vérszipoly-vonulások miatt sokáig ébren van és reggeli helyett még alszik. De nem akarom fölébreszteni. Na mindegy.’
Elindultam Mika cellájához. Bekopogtam, mire Mika kiszólt:
- Mindjárt megyek! Várj a Hercegek Termében!
- Öhm, Mika, én vagyok! – mondtam.
- Sheena? – csodálkozott.
- Jelen – nevettem.
Hallottam, ahogy kapkodva pakol valamit, majd megjelent az ajtóban.
- Bocsi, azt hittem, megint Nyíl az, nemrég járt itt negyedszerre, hogy menjek már.
- Akkor nem tartalak fel, menj csak.
- Pár óra múlva végzek, majd megkereslek.
- A cellámban leszek, nem kell nagyon keresgélned – húztam el a számat.
Nevetett, majd elindult.
Én visszamentem a cellámba, előszedtem egy regényt, ami legalább egy kicsit le tudta kötni a gondolataimat. Addig olvastam, amíg nem kopogtak a cellámon. Megnéztem az órámat és láttam, hogy két órája olvasok. (Már a harmadik könyvnél tartottam.)
Szóltam, hogy szabad és hál’ istennek tényleg Mika volt az.
- Gyorsak voltatok. Máskor még ebédelni se jössz.
- Ne is mondd! Azok az átkozott vérszipolyok tömegesen mászkálnak és az a sok haláleset kezd feltűnni az embereknek. Bár tudnám, hogy miért okoz ez nekünk is fejfájást! - sóhajtott.
- Sétáljunk egyet vagy esetleg harcoljunk?
- Utóbbi. Nem tudom, mikor lesz megint időm edzeni!
- Oké – nevettem.
Nekem is jól esett egy kis kardozás. Mikával különben is jó kardozni, mert ha megvágjuk a másikat, vagy erősebbre sikerül egy kardkicsavarásos figura, a „sérült” tuti, hogy káromkodik egyet. A másik meg jót röhög rajta.
Mikor három és fél órája kardoztunk, pihenőt kértem és lerogytam a fal mellé, ő pedig csatlakozott.
- Hol voltál tegnap ebéd előtt?
- Bajban – válaszoltam, mire elnevette magát – Miért?
- Elmaradtak a tárgyalások, és gondoltam kardozhatnánk egyet. Mindenütt kerestelek.
Szétnéztem a teremben, ami tele volt harcoló vámpírokkal, emberi szemmel követhetetlenül gyorsan mozogtak. A terem zengett a kardcsattogástól és a kiáltásoktól.
Ahogy nézelődtem, észrevettem, hogy a mesterem felém tart. Mikor odaért, ahol Mikával ültünk felálltam.
- Mi az? – kérdeztem tőle, mert látszott rajta, hogy valami fontosat akar mondani.
- Négyszemközt szeretnék veled beszélni – jelentette ki.
- Muszáj most?
Válaszul komolyan bólintott.
- Mika, nekem most mennem kell, amint látod – fordult a herceg felé, aki időközben szintén fölállt.
- Rendben, majd később találkozunk – mondta mosolyogva, de aztán fanyarul hozzátette – vagy legkésőbb holnap.
Arra megfogta a karomat és elkezdett kifele ráncigálni a teremből.
- Hé, megyek magamtól is, nem szükséges cibálnod! – kiáltottam mérgesen, mire elengedte a karomat.A cellájába mentünk, de én még mindig nem értettem, mi olyan sürgős.
- Mi az? – tettem fel a kérdést másodszorra.
- Darren átkutatja érted a Hegyet. Kétszer járt a celládnál, háromszor nálam, és az előbb indult a tornaterembe.
- Ezért cibáltál el? Elég lett volna figyelmeztetned és elbújok én magamtól is.
- Én nem azért mondtam el ezt neked, hogy el tudj bújni, mint egy ovis…
- Hé! – kiáltottam felháborodottan.
- …hanem hogy mesélj: mi történt, hogy ennyire keres téged, te pedig ennyire kerülöd őt?
- Semmi. Csak… csak…
- Csak? Megcsókolt? Te csókoltad meg?
- Is, is. Istenem, rosszabb vagy, mint egy pletykára éhes gimis lány!
Vállat vont, jelezve, hogy nem igazán érdekli őt a véleményem.
- És? Most mi van?
- Nem tudom. Az egész kezd egy szappanoperára hasonlítani, ugyanis még magam sem tudom, mit érzek.
|
