Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
21. Fejezet: Minden rendben, miért túlzod el?
Nem mondom, hogy rögtön tiltakozni kezdtem, ugyanis a sokktól teljesen lefagytam. De amint észhez tértem, elhúzódtam tőle.
Rémülten Mikára pillantottam, aki megmerevedett arccal, összeszorított fogakkal meredt ránk. Utána Mr. Crepsleyre, aki teljesen elsápadva bámult előre. Viszont a többi vámpír észre sem vett semmit.
Hirtelen nem is tudtam, mit tegyek.
’Tegyek úgy, mintha ez csak Darren hülyesége lenne? Nem, ez alattomos húzás lenne részemről, ráadásul ehhez túl sok idő telt el. Mást kell kitalálnom.’
Mika hátrafordult és leült a hercegekhez, akik figyelemmel követték a kis „jelenetet”. Mr. Crepsley visszatért a vacsorájához. Seba és Harkat vádlón meredt ránk, Arra pedig megforgatta a szemét és részéről le is zárta az ügyet.
Ránéztem Darrenre, aki már kezdte kapizsgálni, hogy ez nem volt valami ügyes húzás. Kimentem a teremből, ő pedig követett. Némán mentünk egymás mellett, majd mikor úgy éreztem, jó messze vagyunk mindenkitől, szembefordultam vele.
- Te teljesen hülye vagy?! Hogy lehettél képes megcsókolni Mika és Larten előtt?! - ordítottam teljes hangerővel.
- Miért? Együtt vagyunk, nem? – kérdezte sértődötten.
- Igen. De attól még nem kell megbántani Mikát és Lartent.
- Jaj, istenem! Te mindig csak másokkal törődsz! Hiányzik belőled egy kis önzőség!
- Az, hogy együtt vagyok veled, eleve önzőség a részemről.
Otthagytam Darrent, és elindultam Mika cellája felé. Mivel még vacsorázott a herceg, nekidőltem a falnak és vártam. Aztán végre feltűnt a sarkon. Nem örült, mikor meglátott, de azért intett, hogy menjek be a cellájába.
- Szia – köszöntem.
Morgott valamit, ami akár köszönés is lehetett.
- Haragszol rám? – tértem rögtön a lényegre.
- Erre most mit mondjak? – kérdezte.
- Az igazat.
- Hát… Igen is, meg nem is…
- Miért?
Sóhajtott, majd magyarázni kezdett.
- Azért, mert… Igazából nincs, öhm, jogom emiatt haragudni, de… Azért haragszom, mert nekem soha nem adtál esélyt. Egyszerűen megmondtad, hogy csak barát vagyok.
A hangja egyre halkabb lett, a végére már szinte suttogott. Miután befejezte, csönd volt egy ideig. Tudtam, hogy igazat mond, de hát ha egyszer tényleg nem tudok rá másképp gondolni!
- Mika, nem akarom ugyanazt elmondani, mint a múltkor – ’Istenem, de rég volt!’ – De rád tényleg csak barátként tudok tekinteni és…
- Látod?! – fakadt ki. – Megint ugyanazt ismétled!
- Mégis mit vársz tőlem? Mit tegyek?
- Adj egy esélyt!
- Mika, ezt ne. Már ezerszer elmagyaráztam neked, hogy mit érzek irántad. És különben is, olyan jól el szoktunk szórakozni.
Sóhajtott, majd bólintott. Rámosolyogtam, és kimentem a cellájából. Pedig mindenhez volt kedvem, csak mosolyogni nem. A cellám felé menet találkoztam Mr. Crepsleyvel. Na, még egy pofon az élettől!
Megálltunk egymással szemben, de egyikünk sem szólalt meg. Vártuk, hogy mit mond a másik. Igazából én már a nyolcmilliomodik mentegetőzés-változatot fogalmaztam meg a fejemben, mikor Larten megszólalt:
- Darren?
- Nem.
- Komoly?
- Komoly.
Ez kábé annyit jelentett, hogy: Darren hülyesége?; Nem, nem az.; Akkor komoly a dolog?; Igen, az.; és mi ezt pár szóval lerendeztük. Bár még így is kínos volt számomra.
- Nem terveztem, gondolhatod…
- Tudom.
- Darren idiótaként viselkedett. Én nem akartam, hogy megtudd.
- Előbb utóbb úgyis megtudtam volna. És különben is, picit törődhetnél néha csak magaddal. Ne próbálj meg megfelelni mindenkinek, mert az lehetetlen.
- Most azt mondod, hogy téged ez nem zavar? – hitetlenkedtem.
- Nem, hanem azt, hogy nem élhetsz rendesen, ha mindig másoknak akarsz jót. Az természetes, hogy néha megbántasz valakit. Persze, ez nem jó dolog, de ez a normális.
Elgondolkoztam a szavain. Tényleg könnyebb lenne az életem, ha magammal törődnék…?
Tényleg.
- Lehet, hogy igazad van, és nem kéne mindenkihez alkalmazkodnom.
Bólintott, és még egy mosolyt is kipréselt magából. Én is megpróbálkoztam egy hasonlóval, majd mentem tovább a cellámhoz.
Bementem a cellámba és fölültem az asztalomra. Hátammal nekidőltem a falnak, aztán szabadjára eresztettem a gondolataimat. Mr. Crepsley nem haragudott rám, és ennek örültem. Viszont a szavain elgondolkoztam. „… ne próbálj meg megfelelni mindenkinek, mert az lehetetlen…”
Igaza volt. Elhatároztam, hogy megfogadom a tanácsát.
Eszembe jutott, mikor először beszélgettem vele. Még csak tizenhárom éves voltam, és zavarban voltam. Ennek ellenére előbújt belőlem Miss Nagyszájú. Ezen mosolyogtam egyet.
Ekkor kopogtak.
- Gyere be!
Mika jött be a cellámba.
- Szia! Zavarok?
- Nem, csak nosztalgiázok. Társulsz?
Kicsit értetlenül nézett rám, mire én odébb csúsztam és megveregettem magam mellett a helyet. A herceg leült mellém, és megkérdezte, miről nosztalgiázok.
- Mindenről, ami eszembe jut. Most például rólad.
- Rólam? – lepődött meg.
- Mikor először találkoztunk, eléggé megijedtem tőled. Tudod, milyen ijesztő vagy elsőre?
- A nagyság átka – felelte vigyorogva.
Megforgattam a szememet, majd mindketten röhögtünk egyet.
- Aztán meg megmentetted az életemet – komorult el.
- Hát igen… De te meg kiröhögtél, mikor megpróbáltalak óvatosan megütni!
- Jól van, én azt honnan tudhattam? – mentegetőzött.
Egy ideig csendben maradtunk, és csak meredtünk előre. Nekem átcikázott az egész sztori az agyamon, a sok átbeszélgetett nappal, amikor nem tudott aludni a fájdalomtól, és mikor már fölépült, de egy buli előtt tájékoztattam, hogy még egy évig nincs alkohol. Az az arc, amit akkor vágott…! Minden pénzt megért volna, ha akkor van nálam egy fényképező.
Egymásra néztünk, és elvigyorodtunk. Ugyanaz jutott az eszünkbe.
- Az ügyeletes orvos! – kiáltottuk egyszerre, majd elkezdtünk nevetni.
Az egész nem nagy történet, de mi mindig jót röhögünk rajta. Az ügyeletes orvos elaludt, mire mi rábűvészkedtük egy lepedőre és kivittük a hegyből. Két óra múlva jött vissza, hulla sápadtan.
Mikával csak röhögni tudtunk, mint két rossz gyerek. Az orvos nem haragudott ránk, de azért nem aludt el többet „szolgálatban”.
Addig üldögéltünk az asztalomon és beszélgettünk, míg el nem fáradtunk. Én előkotortam a fiókomból az órámat. Délután egy óra volt, vagyis konkrétan átbeszélgettük az egész délelőttöt. Mika elment aludni, és én is ledőltem egy picit.
Reggeliidőben ébredtem, úgyhogy rögtön mentem is a Khledon Lurt terembe. Hiányzott a gyomromnak az az elmaradt vacsora!
Arra volt csak ott a teremben, mikor megérkeztem. Amúgy is meglehetősen kevesen voltak a teremben.
- Helló! – köszöntem a mesteremnek. – Miért vagyunk itt ilyen kevesen?
- Sokan korábban keltek, hogy többet tudjanak edzeni – rántotta meg a vállát Arra. - Nemsokára lesz a haditanács.
Gyorsan utána számoltam, és tényleg úgy volt. Viszont semmi kedvem nem volt végigszenvedni még egy fesztivált. Az első jó poén volt, meg minden, kivéve a balesetet, a másodikat viszont eléggé unalmasnak tartottam. Felőlem lehet vámpírhagyomány, inkább kihagyom!
’De hogy? Nem hiszem, hogy Arra megengedni, hogy elmenjek a Hegyről, csak azért, hogy megússzam!’- gondoltam. – ’Talán mondhatnám azt, hogy Evannához kell mennem. Szuper! Ez az!’
- Arra, én nem veszek részt venni a haditanácson.
- Mi?! – kapta fel a fejét. – Nem fogod kihagyni, az biztos!
- Már pedig ki fogom hagyni, az biztos! Evannához megyek.
- Nem mész! Én vagyok a mestered. Itt maradsz.
Elmagyaráztam neki, hogy Evanna is a mesterem, mire ő azt mondta, hogy ő az „első számú” mesterem. Fél órán át veszekedtünk, aztán végül is beleegyezett, bár nem szívesen.
Miután sikerült ürügyet találnom, miért nem kell mennem a haditanácsra, egész nyugodtan telt a napom.
Visszaindultam a cellámba, de közben találkoztam Darrennel, úgyhogy elmentünk sétálni. Elvoltunk együtt, sétálgattunk, beszélgettünk, meg minden. Aztán elmondtam neki, hogy elmegyek a Hegyről egy időre.
- Mi? Miért? – kérdezte csodálkozva.
- Nem szeretnék részt venni a haditanácson, úgyhogy Evannához megyek tanulni.
- Hm. Miért nem akarsz részt venni a haditanácson?
- Unalmas, és az a tánc! Nem, inkább nem.
Darrennek nem igazán tetszett az ötlet, de mondtam neki, hogy ezen nem tud változtatni.
Két nap múlva indultam el a Hegyről Evannához. Ezekkel az utazásokkal csak az volt a bajom, hogy nem tudtam senkivel sem beszélgetni.
Mikor megérkeztem Evannához, ő kicsit csodálkozott, de meg is örült, hogy jöttem.
- Ki akarok fejleszteni egy krémet, ami megvédi a bőrötöket a naptól, és mászkálhattok nyugodtan nappal is.
- Hú! Az de király lenne! Újra járhatnák emberek közé nyáron is! – lelkesedtem, de aztán szikra gyúlt bennem. – Evanna, mondd, hogy nem azt akarod, hogy üljek ki a kedvedért a napra!
- De-de! Különben mehetsz vissza a Hegyre.
Úgyhogy kénytelen voltam beleegyezni.
Evanna krémje egy hónap alatt nagy változáson ment át, de még mindig nem volt tökéletes, ugyanis hat óra elteltével elkezdett múlni a hatása.
Én egy hónap után tértem vissza a Hegyre. Mikor megérkeztem, lepakoltam a cellámba, aztán száguldottam Darrenhez, aki a cellájában volt.
Amint beléptem hozzá, szinte azonnal a nyakába vetettem magam. Ő is kapcsolt, és nagyon örült, hogy újra itt vagyok a hegyen, vele.
Megcsókolt, és még szorosabban ölelt magához. Még soha nem csókolt ilyen szenvedéllyel.
|
