Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
10. Fejezet: Megbocsátás
Mikor magyarázatom végére értem, csak vártam. Larten egészen
addig a földet nézte, de ekkor föltekintett. Mosolygott.
- Sok szívet összetörsz, Sheena.
- Kikre gondolsz?
- Mikára és Darrenre.
- Tudsz Darrenről?! – képedtem el.
- Persze. A mestere vagyok. Mindent elmondott. De nem akkor, mikor elmentél, hanem később. De most már tényleg menjünk reggelizni.
Reggeli után visszamentünk a cellámba. Beszélgettünk mindenről, ami eszünkbe jutott. Aztán egy idő után azt mondta, hogy neki most mennie kell. Elköszönés képpen megcsókoltam. A csók közepén ’valaki’ megszólalt.
- Üdv! – abba hagytuk a csókot, én pedig Mr. Tiny felé fordultam.
- Te ezt direkt csinálod?! Muszáj folyton kopogás nélkül bejönnöd?! – szinte ordibáltam.
- Igen. De ha szépen kérnél, egyszer talán még kopognék is.
Mr. Crepsley, aki addig csak csodálkozva figyelte, hogy milyen hangnemet használtam Mr. Tiny-vel szemben, megszólalt:
- Én most akkor megyek.
- Oké – mondtam neki, bár a csók másik fele azért hiányzott. Kilépett a cellámból.
- Hoztam a második levelet.
- Csúcs! – és kikaptam a levelet a felém nyújtott levélből.
„Beszélned kéne Des-zel. Biztos, hogy szót értene Arrával. Kerüld el a mestered!
Miért nem tudtál Darrenbe belezúgni? Miért pont Larten? Tudom, tudom, szerinted Darren ’idióta’. (Des legalábbis ezt mondta) De egész jól kijöttél vele. Larten tényleg határozottabb egy kicsit, de akkor is! Pont a mestered volt szerelme!
És mi van Mikával? Ő is szerelmet vallott neked! De nem, neked Mr. Crepsley kell!
Bonyolult vagy!
Ui.: Remélem, hihetek Des-nek, és nem égek le előtted azzal, hogy baromságot írok.”
’Hát, úgy látom Tiny tényleg elmondott mindent!’ – gondoltam.
- Na? – nézett rám várakozóan.
- Ne fáraszd magad, nem mondom el, hogy mit ír – odamentem az asztalomhoz, és lefirkantottam a válaszom.
„Jó ötlet. Megkérem Dest. Mire a levelet megkapod, már tuti, hogy beszél Arrával.
Ami pedig a többit illeti, abba neked, sajnálom, de nincs beleszólásod. Majd ha 27 évig leszel szerelmes valakibe, és végre alkalmad nyílik neki elmondanod, de nem használod ki, mert a barátnőd volt szerelme, majd akkor szólj bele. Nem haragszom rád, de én most túl szerelmes vagyok ahhoz, hogy ésszerűen nézzem a dolgokat.”
Mr. Tiny kezébe nyomtam az összehajtott levelet.
- Tessék. És Des, kérhetnék tőled valamit?
- Mit?
- Tudnál beszélni Arrával?
- Miről?
- Hogy bocsásson meg nekem. Szerintem per pillanat annyira tart, mint egy árulót.
- Jó. Meglátom, mit tehetek.
- Köszi – ő már ment volna el, mikor utána szóltam – de azért ne ijessz rá!
- Oké – mondta, de miután kiment, mintha halk káromkodást hallottam volna. Erre elvigyorodtam. Mr. Tiny biztos élvezte volna, ha ráijeszthetett volna Arrára. Bár ő a puszta jelenlétével is a frászt hozta a mesteremre.
Elindultam, hogy végre megreggelizzek.
Miután végeztem a reggelivel, nem igazán tudtam, mit is csináljak.
’Bocsánatot kéne kérnem Mikától – gondoltam - De most biztos a Hercegek Termében van. Oda meg nem sétálhatok be. Des most lehet, hogy még mindig Arrával beszélget. Olvasok egy kicsit addig.’
Úgyhogy két órát olvastam, amíg végül is meg nem jelent Des Tiny.
- Na? – kérdeztem tőle.
- Nagyon meg volt tőlem ijedve. Ilyenkor szeretek valakivel beszélgetni! – mondta ’Mr. Tiny-sen’ nevetve.
- És?
- Nem hajlandó Lartennek is megbocsátani. Azt mondta, csak neked bocsát meg, de neked is csak azért, mert ő a mestered. Nekem legalábbis ezt mondta. De azért még ne nagyon menj a közelébe.
- Remek. Akkor sokat értél el – morogtam, majd más hangnemben megkérdeztem tőle – Hol van Mika?
- A Hercegek Termében – felelte unottan.
- És egyedül?
- Aha. És igen, kinyitom neked a termet. Mika most úgy is csak ül és gondolkodik.
Néha meglepett az ilyesfajta előrelátásaival.
A Hercegek Termének ajtajában álltunk. Mr. Tiny rátette a kezét a falra, mire azon keletkezett egy ajtó formájú lyuk.
- Kösz – suttogtam Tinynek, nehogy Mika meghallja.
A herceg ugyanis az emelvény favázának egyik vízszintes lécén ült, egy másik, függőleges lécnek támasztva hátát. Épp a földet szuggerálta.
Elindultam felé. Halkan, zaj nélkül. Szerencsére a köpenyem nem volt rajtam. Mikor végre leértem az emelvényhez, amelyen Mika pont nekem háttal ült, halkan vettem egy mély levegőt. Mögé léptem és az oszlopnak dőltem. Ezt természetesen észrevette, összerezzent és fölnézett. Amikor fölismert, megdöbbent.
- Szia – mondtam halkan, majd miközben leültem egy Mikáéval párhuzamos lécre.
- Hogy jutottál be? – kérdezte a döbbenettől suttogva.
’Ma halkan beszélős nap van’ – gondoltam.
- Tiny segítségével.
- Miért jöttél? – ezt már hidegen, rendes hangerővel kérdezte.
- Bocsánatot akarok kérni tőled.
- Nem kell. Mást szeretsz. Én… megértem.
- Biztos?
- Igen. Nem múlik el ez az érzés, legalábbis egyhamar, de… Idővel könnyebb lesz majd.
- Nem múlik el. Majd megpróbálsz elfelejteni, de nem fog menni. Ismerős érzés. Mikor ember voltam… Ugyanez történt velem. És még mindig nem felejtettem el… De tényleg könnyebb lesz.
Nem akartam lehangolni ezzel, csak igazat mondtam.
- Gyűlölöm a szerelmet… - motyogta, inkább csak magának.
- Ne gyűlöld.
- Miért?
- Mert a szerelem jó dolog.
Fölálltam és elindultam.
- Semmi esélyem? – hallottam Mika hangját.
Megfordultam, és láttam, hogy felém fordulva áll, esdeklő pillantással nézve rám.
- Most nincs. Sajnálom – mondtam halkan – De azért megbocsátasz?
Egy ideig hallgatott, én pedig biztosra vettem, hogy nemet mond.
- Megbocsátok.
Mikor elfordult, mintha valami csillant volna a szeme sarkában. Kimentem a Teremből.
|
