Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
6. Fejezet: Túléli?
A teremben lévők dermedten bámultak rám. Nem akarták elhinni, amit mondtam.
- Gyorsan, mutassák, milyen injekcióik vannak! – kiáltottam rájuk.
- Fölösleges – mondta az egyik – Csak fájdalomcsillapító és altató van. Másra általában nincs szükségünk. Általában.
- De most kellene. Elmegyek gyógyszerért, de… hosszú az út. És mivel nem suhanhatok még tovább tart. Addigra meg is halhat – mondtam.
- Nincs más megoldás? – kérdezte a bal oldalamon álló vámpír.
- Nincs. Gyógyszer kell. Indulok is.
- Veled megyek - mondta az ajtóban álló Arra.
- Ne, inkább maradj. Majd én…
És ekkor berontott a terembe a másik három herceg. Az arcukról az aggodalom sugárzott. Odarohantak Mika ágyához, majd kérdezgetni kezdték az orvosokat:
- Mi a baja?
- Túléli?
- Föl fog épülni? – meg még sok más ilyen kérdés. De ez engem nem hatott meg. Gyorsan elslisszoltam és már indultam is. Arra utánam.
- Veled megyek! – jelentette ki.
- Így nem fogunk lassabban haladni?
- Nem.
Gyorsan rákanyarodtunk arra a barlangjáratra, ami kivezet a Hegyből. Az őrök nem voltak ott, így mehettünk egyenesen tovább.
Egy hét múlva érkeztünk vissza a gyógyszerrel a Hegyre. Csak remélni mertük, hogy nem késtünk el. Az egész utat végigaggódtuk.
Szinte vágtattunk a járatokban, a kapuőr se állított meg minket.
Végre beértünk a kórház-részbe. Mika az ágyon feküdt eszméletlenül – vagy talán élettelenül. Az egyik orvos meglátott minket és azt mondta:
- Még él!
- Remek! – sóhajtottam megkönnyebbülve – Magához tért, amíg nem voltunk itt?
- Egyszer, de nagyon rosszul érezte magát.
- Értem. Akkor adjuk be neki a gyógyszert!
Odamentem Mika ágyához és előszedtem a gyógyszert. Az orvos ott állt mellettem, és egy injekciós tűt nyújtott felém. Gyorsan elvettem és beleraktam a gyógyszert. Fogtam a herceg karját, felhajtottam rajta az inget és beleszúrtam a tűt. Mikor az orvosság utolsó cseppjét is beadtam, kihúztam az injekciót és hátrébbléptem.
- És most várunk. A hatás később jelentkezik – mondtam, majd elkezdtem kérdezősködni arról, hogy kiderítettek- e valami fontosat.
Másnap reggel kopogásra ébredtem. Valaki a nevemet kiáltozta a cellám előtt. Kitornáztam magam a függőágyból és belebújtam a köntösömbe. Odasétáltam a cella bejáratához és elhúztam a függönyt.
- Igen? – kérdeztem attól, aki az ajtóm előtt állt. Csak akkor tudatosult bennem, hogy egy hegyi orvos, amikor megszólalt.
- Mika Ver Leth felébredt és azt mondja, hogy fáj a hasa.
- Az nem a hasa lesz, - itt ásítottam egyet, hiszen csak most ébredtem - hanem a mája.
- Értem. De mit jelent? Nem hatott a gyógyszer?
- Hat a gyógyszer, épp ezért fáj a mája. Beszéltem a városban néhány szakorvossal, és ők diagnosztizálták a konkrét betegséget. És ők írták fel a gyógyszert. Meg fog gyógyulni.
- Oké.
Bementem a cellámba és ledőltem a függőágyba. Ekkor egy gúnyos hangot hallottam:
- Csak nem orvos lettél? Ejha!
- Hagyj békén kor reggel! Pláne a gúnyolódásoddal!
- Jaj, bocsánat! – gúnyolódott tovább.
- Esküszöm, Tiny, beléd vágom a késem! – mordultam föl dühösen. Miért kell kora reggel mindenkinek pont velem beszélni?!
- Jaj, csak nem morcos vagy?
- Betelt a pohár! – mondtam és kikaptam a kést a párnám alól, majd Tiny irányába hajítottam. Mellément.
- Jól van, na! – morogta dühösen, majd a hangok alapján kisétált a szobából.
Én még aludtam egy keveset, aztán fölöltöztem és elmentem megnézni Mika állapotát. A kórház-részben ott találtam a többi herceget. Hátraarcot vágtam és el akartam menni, hogy ne zavarjak, de észrevettek.
- Sheena! Ne menj el, gyere ide! – szólt Paris Skyle.
- Igen? – mondtam, miközben odamentem.
- Meg tudnád mondani, mi baja Mikának? – kérdezte.
- A mája károsult. Azt feltételezem, hogy öröklődő, mivel más kiváltó ok nem igen lehet. Vagy a Hegyen mindenki beteg lenne.
- Értem. Akkor más nem kaphatja el?
- Nem.
- És túléli? – kérdezte Nyíl.
- Reagált a gyógyszerre, úgyhogy igen.
- Remek! – kiáltott föl.
Odaléptem az alvó Mikához és felhúztam a szemhéját. A szeme már nem volt sárga. Biztos voltam benne, hogy fölépül. Majd elsétáltam.
Olyan éjfél körül volt. Még mindig tartott a haditanács, így rengeteg vámpír volt a Hegyen. Elindultam kifele a Hegyről. A kapunál ott volt az őr, így mondtam neki, hogy csak sétálni megyek.
Kint voltam a friss levegőn. Hideg szél csapott az arcomba. Én elindultam lefelé, és megkerestem a Hegyből kivezető folyót. Követtem egy ideig, majd sziklákon ugrálva átmentem a túlpartra.
Ott elindultam visszafele. Volt egy hatalmas, lapos szikla ott, ahol a folyó kijön a hegyből. A túloldalról nem látszott, viszont onnan egy léc vezetett át rá. Átsiettem a túlpartra, és megkerestem a lécet. Persze, hogy a legeldugottabb helyen volt! Mindenesetre megtaláltam, és átmentem rajta a sziklára. Azon törökülésbe ültem.
Olyan furcsa volt. Teljes nyugalom áradt mindenhonnan, a szél itt nem fújt, és még a folyó csobogását is alig lehetett hallani. És ez üdítően hatott rám a Hegy hangzavara és a baleset után.
De nem volt sok időm, vissza kellett mennem. Nyáron a nap korábban kel. Amint beértem, az első vámpír, akivel találkoztam, Arra volt. Méghozzá kicsit mérgesen.
- Nem jelensz meg a reggelin és ebéden, nem látlak egészen mostanáig! – mondta olyan hangon, mintha legszívesebben kiabálna – Ráadásul kintről jössz! Hol voltál?
- Kint! – mondtam pimaszul. Ő nem az anyám!
- Óh! Mint egy átok! Kellett nekem inas!
- Hadd emlékeztesselek, hogy már teljes értékű, felnőtt vámpír vagyok! És hogy Des rád parancsolt, hogy fogadj inasoddá! Pech!
És elmentem. Az agyamra tudott menni, mivel néha mintha az anyám lett volna. Ilyenkor otthagytam és visszavonultam a cellámba. Csak a vacsorára mentem ki a cellámból. Mint mindig Arra, Mr. Crepsley, Seba Nile, Harkat és Darren egy asztalnál ültek. Darren intett, hogy üljek oda. Leültem ahhoz az asztalhoz, de nem néztem Arrára, és nem is szóltam hozzá.
Vacsora után Darrennel hagytam el az ebédlőt. Nem tudom, miért.
- Ti most összevesztetek Arrával?
- Igen. Holnap kijössz sétálni? – láttam, ahogy az arca felderül.
- Persze!
- Akkor holnap! – mondtam és elkanyarodtam a cellám felé.
|
