Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/106271
|
Sheena Wilde élete - I.
I. Vámpírvilág
5. Fejezet: Katasztrófa a fesztiválon
Egy év telt el. Szinte semmi különös nem történt, leszámítva, hogy Arráékat néhányszor kísérte be Seba az ebédlőbe. Bár ő már nagyon dühös volt rájuk. Darrennek Harkat végül is elmagyarázta, hogy miért vörösek Arráék. Szerencsére.
Ez alatt az egy év alatt egyszer hagytam csak el a Hegyet. Akkor is csak azért, hogy könyvet tudjak vásárolni. Vettem magamnak jó néhány orvosi szakkönyvet, ugyanis volt, amikor órákig unatkoztam a cellámban, mert Arra felszívódott. Bőven volt tehát időm arra, hogy majd az új könyveimet megtanuljam. És meg is tanultam.
És jött a haditanács gyűlésének az ideje. Egyre több vámpír jött a Hegyre, és egyre nagyobb lett a hangavar. Egyre kevesebb időt töltöttem a cellámban. Arra nem tűnt el olyan gyakran, hanem a pallókon harcolt. Mivel már én is teljes értékű vámpír voltam, kiállhattam az erősebb vámpírokkal is és volt esélyem ellenük.
A Hegyen már hatalmas volt a nyüzsgés.
- Szerinted sokan jönnek még? – kérdeztem tőle egy alkalommal.
- Nem hiszem.
- Milyen az Élveholtak Fesztiválja?
- Szerintem tetszeni fog neked, mivel pörgős és sokat lehet harcolni. Remélem, addig lerakod a könyveket.
- Ne gúnyolódj! Lehet, hogy sokat tanulok azokból a könyvekből, de tudom, mikor kell abbahagyni!
- Ó, igen? Ezért legyeskedsz folyton a hegyi orvosok körül?
- Csak a gyakorlat miatt! – mondtam felháborodottan. A könyvekből ugyanis sok mindent meg lehet tanulni, de a gyakorlatot nem. Az orvosok pedig, akik a Hegyen voltak, segítettek megtanítani az injekció beadását és a gipsz feltételét. És nekem ezek elegek voltak. Nem hittem ugyanis, hogy bármikor többre lenne szükségem. Nem is volt soha.
- De akkor is, nem idegesíted az orvosokat?
- Tudjam én?
- Hagyjuk.
Hát igen, Arrával el lehet beszélgetni.
- Jössz kardozni? – kérdeztem tőle.
- Nem. Kardozni tökéletesen tudsz. Most jössz, és a pallókon fogsz harcolni! Nincs ellenvetés!
- Rendben.
Néha úgy éreztem, Arra szerelmes a pallókba. Folyton azon gyakorolt, és soha nem is veszített.
Megérkezett minden vámpír, aki jönni akart. Nagy volt a tolongás. A tornatermekben minden gyakorlóhely foglalt volt, mindenfele harcoló vámpírokat lehetett látni. Néha, amikor Arrával mentem gyakorolni,(természetesen a pallókra) tiszta olyan volt, mint az őrültek háza.
És az Élveholtak fesztiválja. Hát, nem olyan volt, mint vártam. Legalábbis az eleje. De a harcos részét senki nem fogja elfelejteni. Főleg a hercegek. Pontosabban, egy herceg. Mika Ver Leth.
A harc fenomenális volt. Álltam a pallókon, és vártam, mikor csap le ellenfelem. A bal lábamat célozta. Az utolsó pillanatban hátraugrottam egyet. Mivel már így is nagyon a végén voltam, magamban azért imádkoztam, nehogy leesek. Nagyon ciki lenne így veszíteni!
De nem. Az utolsó pallóra érkeztem. Ellenfelem közelebb ugrott hozzám és a botját függőlegesen tartva felém csapott. Én, a saját botomat vízszintesen tartva kivédtem az övét. És ekkor támadt egy nagyszerű ötletem. A botomat az övének támasztva vettem egy lendületet és átugrottam felette. Majd villámgyorsan megfordultam és lelöktem a pallókról. Pofára esett. Szó szerint. A palló körül álló vámpírok elképedve tapsoltak és ujjongtak. Még Arra is tapsolt. Ő eddig tízszer harcolt a pallókon és mindig nyert. Én négyszer, és ez volt a második győzelmem. Ekkor tűnt föl ő. Mika. Én leugrottam a pallókról, Arra mellé. A vámpír herceg erre tartott. Megállt Arra és előttem.
Ekkor a pallókon már új viadal folyt, csak én még nem vettem észre. Ezért is lepődtem meg, mikor egy vámpír lezuhant elém. A vesztes vámpír.
- Ő az inasod, Arra? – kérdezte Mika a mesteremtől, miközben én még abból a sokkból éledeztem, hogy vámpírok potyognak az égből.
- Igen, ő az – válaszolt Arra, és én eközben rájöttem, hogy a vámpír a pallókról potyogott le.
- Láttalak az előbb harcolni – fordult hozzám Mika Ver Leth – Ügyes voltál.
- Köszönöm – mondtam szűkszavúan, mivel nem igazán tudtam, hogy viselkedjek egy vámpír herceggel.
- Ki állsz ellenem a pallókon? – kérdezte.
- Persze! – vágtam rá azonnal.
- Akkor mire várunk?
- Arra, hogy véget érjen a párviadal a pallókon – mondtam, talán kicsit csípősebben a kelleténél.
Amint véget ért a harc, rögtön fölmentem a pallókra. Mika kerített egy botot, aztán pedig fölmászott ő is.
És elkezdtünk harcolni. Mika nagyon jó harcos volt, de lassabb Arránál. Rávágtam a jobb lábára, menekülni kényszerült. Ő csapott felém, hát én ugrottam el. A szélére kerültem, és ő a fejemet célozta. Lebuktam, és elslisszoltam balra. Hátraarcot csináltam, így újra szemben álltam vele. És leblokkoltam. Még jó, hogy elolvastam a szakkönyveket. A szeme fehére besárgult!
- Májkárosodás, májkárosodás! – ez visszhangzott a fejemben.
Megcélozta a jobb lábamat, így kénytelen voltam elugrani. De nem tudtam, meddig bírja így a herceg. Akár napokig, akár egy percig se. Megint támadt, de én elugrottam jobbra, aztán pár szökkenéssel a háta mögé. De gyorsan megfordult, én pedig így majdnem a hasát találtam el, de az utolsó pillanatban sikerült visszarántanom. Ezzel az ütéssel meg is ölhettem volna! Ő nyilván a gyávaság jelének tartotta, mivel gúnyosan elmosolyodott. Megcélozta a vállamat, én elhajoltam és kiütöttem alóla a lábait. A botjával belekapaszkodott az egyik pallóba, s ily módon visszanyerte az egyensúlyát. De én tovább támadtam. Beszorítottam az egyik sarokba. Párszor eltaláltam az oldalát, párszor pedig a lábát. Ő folyamatosan próbált védekezni, de folyamatosan lassult. Fölemeltem a botom, hogy végső csapást mérjek rá…
…és ekkor Mika háttal lezuhant a pallókról. Leugrottam, és mellé guggoltam. Szinte azonnal megállapítottam, hogy elájult. A vámpírok nem tudták mire vélni a dolgot. Arra odarohant hozzám.
- Mi történt? – kérdezte kíváncsian.
- Mika lezuhant és most elájult!
- Lezuhant? Azt hittem, hogy simán lelökted! – mondta, és már aggodalom csengett a hangjában.
- Elájult! El kell vinnünk az orvosokhoz! – mondtam neki.
- Tudod legalább, hogy mi baja?
- Azt hiszem.
Öt perccel később Mika már a kórház-részen feküdt egy ágyban. Odaléptem hozzá és felhúztam a szemhéját. Néhány orvos érdeklődve lépett oda.
- Sárga a szeme! – kiáltotta az egyik ijedten – Most mi lesz?
- Tudják, hogy ez mit jelent? – fordultam az orvosokhoz.
- Nem – mondta az egyik.
- Nem igazán – mondta egy másik.
– Kéne?
- Bizony, hogy kéne! Ez azt jelenti, hogy leállt a mája. Talán csak napjai vannak az életből!
|
