Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/244860
|
2007-08-04
Angyali üdvözlet
AZ ANGYALOK CSODÁKAT
tesznek körülöttünk.
Csak ki kell nyitnunk
a szemünket - és a szívünket-
hogy láthassuk őket.
Kételkedés
Az Istentõl elidegenült ember a korszellem, a divat hatása alá kerül. Ezért elveszti a kapcsolatot az igével, a gyülekezettel. Gondolkodása már nem kötõdik a Bibliához. Így kezdi követni a divatot. És így lesz hitetlenné vagy legalábbis kételkedõvé.
Ma a kételkedés sokszor erénynek tûnik. Sokan szinte romantikát csinálnak a kételkedésbõl. Kedvelt példa az Újszövetségben szereplõ Tamás, aki a tanítványok bizonyságtétele ellenére sem hitte el, hogy Jézus feltámadt a halálból. – Ma jellemzõek az ilyen mondatok: „Vallásosnak neveltek, de most már kételkedem.”
De a Biblia sehol nem dicséri a kételkedést. Sõt Jakab levelében azt olvassuk, hogy aki kételkedik, az „kétszívû, minden útjában állhatatlan” (1,8; Károli-fordítás) ember, és ezért semmit nem várhat Istentõl. Nyilvánvaló, hogy a hittel együtt jár az, hogy alárendelem magam a Bibliának, az igének. Komolyan veszek minden ígéretet, de minden figyelmeztetést, intést is. Világos, hogy a kételkedés mögött valamiképp ott rejtõzik az ember kevélysége. De örök törvény, hogy Isten a kevélyeknek ellene áll… Nagyszerûen fejezi ezt ki régi énekünk, amikor Istenrõl azt mondja: „Ki kétkedõn kutatja õt, / Annak választ nem ád…” (EÉ 328,2)
Tudjuk, hogy a csiga, ha megérintik, azonnal visszahúzódik a házába. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten sem felel, ha valaki gõgösen, kételkedve olvassa a Bibliát.
A passiótörténetbõl tudjuk, hogy Pilátus kételkedve mondta Jézusnak: „Micsoda az igazság?” Elismerem, hogy szimpatikus és jól hangzik ez a mondat, de jó lenne, ha ebbõl se csinálnánk valami követendõ példát.
Sokféle példa van a kételkedésre. Sokan szóvá teszik, hogy a Biblia tele van úgynevezett egymásnak ellentmondó igékkel. Például: „Az Istennek beszéde élõ és ható…, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsid 4,12) Továbbá Ámós 5,24-ben azt olvassuk: „Hanem folyjon az ítélet, mint a víz…” Másutt viszont: „Ne ítéljetek.”
Hát most melyik igaz? – kérdi a kételkedõ. Mindkettõre szükség van. Arra is, hogy legyen ítélet. És arra is, hogy ne ítélgessünk szeretetlenül. Sokféle a gyógyszer, hol erre, hol arra van szükség. Sokféle az ige is. A bûnben élõnek ébresztõ, ítélõ ige kell. A megrettentnek pedig az, hogy ítélet helyett a kegyelem igéjét hirdessük.
Ne kételkedj: az ige élõ és ható, vagyis köze van a reális élethez. Beleszól az élet sötét, bonyolult, kuszált dolgaiba is. Feltárja és leleplezi az embert, a képmutatót, az Istentõl menekülõt. A másikat bántó, kihasználó, lenézõ embert. A nagyhangút, aki ugyanakkor gyáva, kételkedése is csak egy póz, Isten elõl való menekülési kísérlet.
Ne legyünk büszkék arra, hogy kételkedésünk a felvilágosultságunk, „modernségünk” bizonyítéka! Bûnbeesésünk az Édenben is már kételkedéssel kezdõdött, amikor a kígyónak hittünk, és megkérdõjeleztük: „Csakugyan azt mondta az Isten…” Jézus szánakozva nézi a kételkedésben vergõdõt, és nagy szeretettel tanácsolja: „Ne félj, csak higgy!”
Gáncs Aladár
Szombat
Menj, és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid. 1Móz 37,14a (Gal 5,13; Jel 3,1–6; Jn 7,1–13) Önzõ, individualista világunkban a magánszférába való beavatkozásnak számít, ha kérdezünk, érdeklõdünk, figyelünk. Isten világában figyelnek egymásra az emberek. A Teremtõ ugyanis egymásra bízott bennünket. Keressük meg és gyakoroljuk annak a tapintatos szeretetnek az útját, amely minden kellemetlenkedést mellõzve tud figyelni a másikra. Magunk is abból élünk, hogy gondoskodó Urunk van!
Hafenscher Károly (ifj.)
|
