Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone


Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek


[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

miss.u naplója


Mentol [117728 AL], gazdája miss.u
2008-06-13,péntek BALLAGÁS

Ugrás egy másik naplóhoz!
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/117728 		2008-06-13,péntek BALLAGÁS

Ennyi.Most nem is tudok igazán mit írni,vagyis rengeteg mindent tudnék,csak nem tudom,hol kezdjem.Esett az eső,egész nap esett az eső.Reggel is,amikor Eszterrel bementünk össz-vissz egy órára és felszereltük Feri bácsival a tablónkat a kockás táblára.Esett.Imádom az esőt,és tulajdonképpen nem is bánom.Mit írjak?Mikor bementünk ötre…akkor már voltak páran az osztályból a teremben,a fizikában és rengetegen a folyosókon.Nem is tudom mit éreztem.Talán abban a percben még semmit.Vagy nem tudom.
Aztán Eszter néni bemondta,hogy az idő miatt nem megyünk le az udvarra.Sajnáltam,sajnáltam,hogy ez más,sajnáltam,hogy nem engedjük el a lufikat.Mert ez kell.Nekem kell.Furcsa volt,hogy sötétek a folyosók.Aztán a neonfény.Mint télen.Vagy mint ősszel.Mint régen.Mennyire régen volt a tanárbúcsúztatónk,mintha egy hete lett volna.Milyen régen jöttünk be Eszterrel.Délelőtt.Még nem volt itt Eszter,de Fruzsina éppen jött és húzta a karomat,hogy menjek vele Erika nénihez,mert nem tudja hol van.Én viszont láttam,a négy a-ban.Lementünk hozzá,megálltunk az ajtónál,Fruzsina meg visszafordul:
-Hol a négy a?
Mi?Ott állt előtte.Bement én meg egy kis késéssel követtem.Erika néni a terem végében állt.Abban a ruhában,ami a fizika névadóján is volt rajta.Rózsaszín felső és fekete kosztüm.Fruzsina már odaadta neki a virágot.Ő meg rám néz,én csak lassabban sétáltam oda hozzá.Most nem voltam üres,most majdnem sírtam.Megint.
.Nézett rám az egészen sötétbarna és ceruzával feketére kihúzott szemeivel ,ami most nem utálattal volt tele.Már nem azzal van tele két hete.Hanem valami mással.
-Szomi vagy?
Erre Fruzsina helyettem is mondott valamit arról,hogy mert nem megyünk le.
Kinéztem az ablakon és megjegyeztem,hogy most nem esik.
-Hát most nem,de már négy óra óta arra várunk,hogy levihessük a székeket.Most képzeld el,lementek ilyen szépen,és esni kezd.
-Itt tetszik lenni az évzárón?
Nem úgy nézett rám,mint ahogy más,szóval mint mondjuk Éva néni.Nemm…nem is tudom,egy kicsit szomorú félmosollyal.Elég fáradtan dobáltuk egymásnak a szavakat.Mindketten.
-Az évzáron?...Persze,hogy itt.
-Majd akkor hozok virágot.
Nétük egymást.Hosszú ideig.És megint rámjött,hogy kedvelem őt.
-Megint mindjárt bőgök.
-Ne bőgj,mert szétfolyik a sminked.
Ha megkérdezik tőlem,abban a percben,hogy ha lehetne kívánni,mit kívánnék.Kettő lehetséges választ adtam volna rá.Az egyik az,hogy soha ne felejtsem el,milyen kifejezés volt ebben a pillanatban az arcán.A másik pedig az,hogy elsírhassam magam és átölelhessem.De…semmi nem egyszerű.
Bólintottam rá.És bámultuk egymást tovább.Ő erős.Én meg nem vagyok az.Ő AKKOR sem sírt.Akkor télen,egy pénteken,fújtuk a buborékokat a hóesésben.Nem sírt.Vajon tud sírni?
Még mindig nézett rám,és Fruzsina megrángatta a karomat,hogy menjünk már.Erika néni meg elfordult.Végigsímitottam a karján,amit azt hiszem,nem mertem volna,ha rám néz közben.Mert ez a fajta megbocsájtás,nem egyenlő a felejtéssel.Az olyan nagyon ritka,egészen ritka…
-Hiányozni fog Erika néni.
-De visszajöttök.
És Fruzsina kirángatott a teremből.
-Így utoljára csak nem rúg már beléd.
Ja.Tényleg nem.Aztán jött Eszter is,és jézusisten,ő kezdett el könnyezni.De olyan igazságtalan,mert amíg neki egy egészen kicsit könnyes csak a szeme,addig én meg elkezdek sírni tőle.Összevissza ölelgettük egymást.Aztán amikor indultunk,mármint az osztályok,végig a folyosón…Az á-sok után ki a fizikából,a kémiánál álltak a 7.b-sek és adogatták a lufikat.
És amikor épp rajtam volt a sor,akkor gyönyörűszépen összeakadt kettő lufi és elkezdtük rángatni,közben leszakadtunk az osztály első feléről.
Lila lufim lett a végén.Tök jó.El a kémia előtt,aztán végig a biológia történelem meg a rajz termeknél.Még nem sírtam.Mert ugye elfolyik a sminked,Dóri.Mennyire furcsa érzés,hogy most nekünk állnak sorfalat,hogy most minket kameráznak.Üres.Egy kicsit talán üres.Miközben nagyon sok van benne.Le a rajz utáni lépcsőn.
Erika néni a lépcsőfordulóban állt.És mosolygott.Ha félévkor kérdezik,mit gondolok,mi lesz a ballagáson,kapásból azt vágom rá,hogy Erika néni kiteszi előttem a lábát és jót röhög ,amikor hasra esek.De nem.
Ment a zene.De csak három felváltva.A Most búcsúzunk és elmegyünk,az Elmegyek,elmegyek és a Gaudeamus igitur.Viszont amikor végig mentünk az igazgatói irodán és ott álltak a tanárok nekem nem ment tovább.Follyon az a r.hadt smink.Miért nem ismerem azt a szót,amivel ezt leírhatnám?Talán mert nincs ilyen.Ha azt mondom fájdalom,nincs benne semmi.Ha azt mondom,hogy összeszorult a gyomrom,mikor valaki végighúzta a kezét a karomon és azt súgta,ne sírjak.Nincs benne semmi.Az utolsó felszólítás,amit itt kapok.Mert ez most olyan volt,és annyira jól esett,hogy egy kicsit úgy éreztem,hogy az lenne a kötelességem,hogy tartsam magam.Mégsem ment.
Aztán végig a szám.technél,el a kicsiknél,és fel a fizikához.
Össze vissza hülyéskedtünk és sírtunk.Mármint én sírtam és Éva néni persze.Meghallgattuk hangszórón a műsort,amit az á-sok és Tünde mondtak,legalábbis az ő hangjukat hallottuk.Valahogy megint arra gondoltam,hogy tényleg,milyen r.hadtul hálásnak kéne lennünk a tanároknak.Sokszor érzem úgy,hogy én biztosan nem tudnám megcsinálni,tulajdonképp ez először hetedikben jutott eszembe egy fizika órán,hogy milyen erősnek kell lenni ahhoz,hogy ott van egy idióta osztály,ahol egyszerűen lehetetlen nyugodtnak maradni.És ésésésés Erika néni emlékszem hogy lecsapott valamit az asztalra,ordítozott egy sort és ,utána bírta folytatni az anyagot.Én ezt nem tudom leírni.Azt tudom,hogy ha ott lennék,lettem volna akkor és még száz másik esetben a helyében én üvöltöztem volna egy nagyot és kirohantam ,és ott hagytam volna azt a rakás hülyét,aki a mi osztályunk.És nem bírtam volna tovább csinálni.
Máté Péter…Azért vannak a jó barátok.Milyen csend közben.És rájövök,hogy tudom a szövegét…Az esőt felszárítani úgysem tudod.Két hete ezt éneklik a c-sek.Éva néni sír,fáj ,a fenébe is r.hadtul fáj,ég a villany és kint sötét van,esik az eső…ujjaid közül a kor…úgy száll,mint szürke por…bámulom Éva nénit és már nem látom,nem látom,mert megint sírni kezdek.Kapaszkodok a lufimba és összeszorítom a számat.Minek írom ezeket,mikor semmi nincs a szavaimba.Üresek és elveszik a perc,örökre elveszik,örökre.Mintha vizet próbálnék megtartani a kezemben…ugye?
Megkaptuk a bizonyítványt meg minden.Aztán le kellett mennünk a tanáriba,hogy átadhassák nekünk az Iskolánk Büszkesége díjat.
Példamutató magatartás.Az mi?Dobjátok ki ti is a magatartás füzetet,hamisítsatok igazolást,hazudozzatok,legyen minden évben legalább egy szaktanáritok,húzzátok fel úgy a tanárt,hogy le balf,,,szozzon benneteket,dobáljatok ki szemetet az ablakon és vizeszacskót, dobáljatok kaját a plafonra ja és a neved legyen ám ott alkoholos filccel a padon!
Aki egy cseppet is ismer az mind nagyon jól tudja,hogy ezt a díjat én nem érdemeltem meg.De ha már így alakult.Milyen jó.Amint felálltunk és kimehettünk a tanáriból én máris odaálltam Laci bácsihoz,hogy csináljunk közös fényképet,és miközben fordultam az a kitüntetéses dobozka jó nagy ívben lerepült a jutalomkönyvemről, mikor pedig megpróbáltam felszedni valaki kiverte a kezmből a rózsámat is és még a pasi kért elnezést,miközben én jót nevettem és vette fel a nekem a dobozt is meg a rózsát is.
Nagy hirtelenjében csináltunk fényképet mindenkivel,mármint Laci bácsival,Feri bácsival és Erika nénivel is.Majd az Erika néniset el kell kérnem Feri bácsitól,mármint e-mailben.Úgyis megyünk majd be Eszterrel jövő héten kipakolni a szekrényből.
Rendesen nem tudtam elköszönni senkitől,majd az évzárón,már aki ott lesz.
És utána,az egész után,mikor már mindenki elment,Eszterrel lementünk egyedül az udvarra.
Fújt a szél,és egészen hűvös volt.Ami jól esett,és tulajdonképp örültem is neki.Azt hiszem nem kérhetnék többet.Megálltunk az udvar közepén és azért mi elengedtük a lufikat.
Néztünk utánuk,és most tényleg sírhattam,mert akik még lent voltak ,felnőttek,négyen kb,úgysem látták.
Jövő héten úgyis bejövünk Eszterrel.Ennek nem lesz vége.Ugye?Milyen jó lett volna már most végigmaratni a Jägerrel a torkomat.De csak nézzük a lufikat,fújja őket a szél és kitörlöm a szememből a könnyeket,bár feleslegesen,csak azért,hogy lássam eltűnni őket.A kollégium mögött,nem az égben.És ez is felesleges.
Mert a végén már úgysem nézel a léggömb után.Hanem elfelejted,Nem csak a léggömböt,de a zsinór emlékét is az ujjadon.
Nem,ez nem az elengedés,ez a megbocsájtás.Az,hogy elengedsz valamit,nem azt jelenti,hogy elfeljted.Nem azt,hogy megszűnik a fájdalmad,amíg szereted,biztosan fájni fog a hiánya.Ez tényleg nem baj?Attól még elengedheted.
De olyan nehéz,olyan állati nehéz.

Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat