Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26829
|
2014-03-21
Akárhányszor meghal egy ember, az univerzum egy része elpusztul. Mindaz, amit ez az ember érzett, átélt, megcsodált, eltűnik vele együtt, valahogy úgy, mint a könnyek az esőben.
Egy hónapja †
Először csak élni tovább az életet, mintha mi sem történt volna... nem lehet felfogni. Valami nincs rendben, mert a keddi délutánok nem vele telnek el.
A hamvasztáskor/temetéskor azt hiszem az ember szembesül azzal, ami történt. A színes virágok illata, bíborszínű szőnyeg és fal, és a fénylő gyertyák lángja, aminek képe elmosódik a könnyek miatt. Féltem is attól a naptól, hiszen tudtam, hogy sírni fogok. De nem a sírástól féltem, hanem attól, hogy a fájdalom a szívembe hasít. Mert azelőtt akárhányszor eszembejutott, és megindultak volnna a könnyeim, próbáltam elterelni róla a gondolataim. De akkor, azokban a percekben képtelenség, amikor eszembe jutnak az emlékek... és rájöttem, hogy attól még nem lesz jobb, ha elfojtom az érzéseimet. A napokban egyre gyakrabban villannak be képek, apró dolgokról eszembe jut, látom magam előtt a mosolyát, amikor beszélgetünk, és együtt nevetünk, amikor vígasztal.
Nem tudom elhinni, hogy elment.
A legszörnyűbb, hogy soha többet nem tudok vele beszélni, nem láthatom többé örülni.
Hogy lehet, hogy már nincs itt? Hogy nem létezhet, amikor nem is olyan rég még szót váltottunk?
Felkavaró volt pár napja a lakásában. Már nem ugyanolyan, mint Előtte. De az ajándékok, amiket én csináltam, még mindig a helyükön álltak, és a szekrényt díszítő kis porcelán szobrocskák, gyertyák még mindig a könyvespolcon díszelegnek. A kulcstartó plüssállatkák abban a sorban lógnak le az éjjeli szekrényről, ahogyan még ő odatette őket.
Ki kellett válogatni, hogy mire van szükségünk a holmikból. Amiket ő használt, az övé volt. És a ruhája az ő illatát viselte még. A gyűrű, amit hordott, az enyém lett, ami egy kincs, ami ő rá emlékeztet.
De nem a gyűrűben és nem a ruhákban él ő már, hanem a szívünkben, örökre...
|
