Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26829
|
2022-04-23
A társadalom, avagy a rózsaszín burok, amiben élünk
Néha szembejön velem egy-egy sokkoló hír, amin a legtöbb ember csak átgörget, mert azt mondja rá, hogy "Igen, ez nagyon szomorú, de amúgy is történnek rossz dolgok a világban". Ezzel nincs is semmi probléma, mert mindenki próbálja megóvni magát az aggodalomtól, hogy vele bármi rossz történhet, és amúgy sem tud tenni semmit. Egy hétköznapi ember nagy eséllyel nem is fog belekeveredni semmilyen bűncselekménybe, nem rabolják el, vagy nem ölik meg. Ettől a társadalmunk próbál minket megóvni, de mégsem tudja megakadályozni a háttérben folyamatosan tevékenykedő bűnszervezeteket. Mindenki hallott már a darkwebről, ahol a legtöbb ember, de főleg a rendőrök számára elérhetetlen illegális tartalmakat osztanak meg. Én nem is próbáltam feljutni rá, amit őszintén szólva nem is bánok. Ettől függetlenül léteznek olyan oldalak, amik a google-ből is elérhetőek, egyszer szembejött velem egy hasonló a facebookon, amire ártatlanul rákattintottam, és pár perc böngészés elegendő volt ahhoz, hogy soha többet ne akarjam megnyitni.
Ekkor fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy mi, úgymond átlagos, törvénytisztelő polgárok, mennyire el vagyunk vágva ettől az amúgy szörnyű, de létező világtól. Mintha egy rózsaszín burokban élnénk. Ugyanis a média nem tolja az arcunkba ezeket a szörnyűségeket, ugyan hallottunk már tragikus sorsokról, tudunk az ember- és szervkereskedelemről, különböző beteg, illegális fétisekről, mint pl pedofília, vagy még annál is borzalmasabbról. Valójában fogalmunk sincs arról, hogy mik történnek körülöttünk, nem látunk bele a folyamatokba. Ennek persze oka van, amit saját magamon tapasztaltam, amikor ahhoz az oldalhoz volt szerencsém. 10 perc alatt sokkos állapotba kerültem, miközben a sírás kerülgetett. És nem, nem hinném, hogy túlreagáltam volna, egyszerűen csak nem vagyunk hozzászokva hétköznapi emberként, hogy mások szenvedését végignézzük. Elég, ha azt mondom, mindenki gondoljon egy rossz sztorira, ami bár nem vele történt, de annyira megérintette, hogy a mai napig rossz érzéseket vált ki belőle. Mindenki tud ilyen sztorit.
A társadalom igenis egy hasznos, szükséges része a világnak, és kimondottan feladata, hogy az emberek viselkedését szabályozza az elvárásaival. Sokan a falra másznak a társadalmi elvárások kifejezés hallatán, mert van egy olyan oldala is, ami igyekszik egyformára nevelni az egyéneket, mert számára csak egy "jó" létezik. Vannak olyan témák, amik megosztják a tömegeket, s vannak olyan egyének, akik a társadalmi kérdésekben egyáltalán nem akarnak résztvenni. Viszont, ahol jelenleg tart a világunk, azt jelentősen befolyásolta az eddigi társadalmi gondolkodás. Maga a tény, hogy az emberek vitatkoznak, kifejezik a véleményüket, változást képes előidézni a világban. Az életünk amiatt élhető, mert követjük a társadalmi elveket, és kiállunk azért, ami szerintünk helyes. Mert szeretnénk, hogy a gyerekeink normális, szeretetteljes közösségben nőjön fel, mert szeretnénk, hogy mi, a családunk, és a szeretteink boldogan éljenek, vagyis közös célunk az, hogy jobb világot teremtsünk.
A világ azon oldalán, a "sötét" részén, amit a társadalom zsigerből elítél, amit kizárunk az életünkből, amiről hallani sem akarunk, olyan, a társadalom által kivetett egyénekből áll, akik nem akarnak, vagy nem tudnak alkalmazkodni a társadalom elvárásaihoz. De azt bátran ki merem jelenteni, hogy a legtöbb esetben valaki azért jut el erre a szintre, mert már gyerekkorában nem adatott meg a lehetőség, hogy megtanulja azt a viselkedést, azokat az értékeket, elveket, amik segítségével be tudna illeszkedni a társadalomba. S a társadalom reakciója az ilyen emberekre azonnal a félelem, és a gyűlölet. Annak az egyénnek, akit amúgy is kivet magából a közösség, mert máshogy viselkedik, soha nem lesz esélye megtapasztalni a normális életet, soha nem lesz lehetősége változtatni, magára van utalva. Például, ha egy egyén rájön arra, hogy a gyerekekhez vonzódik, s mivel tisztában van azzal, hogy ez mennyire elítélendő, ezért szó ami szó, nincs sok választása... ha olyan családban nőtt fel, ahol megtanulta, hogy másoknak fájdalmat okozni rossz dolog, akkor valószínűleg lesz benne annyi tartás, hogy ne folyamodjon másoknak ártó tettekhez. Viszont ha problémás gyerekkora volt, (részben akár az is közrejátszhatott abban, amilyen lett), akkor nem fogja tudni kezelni a helyzetet. Segítséget pedig sehonnan nem fog kapni. Lehet, hogy tisztában van azzal, hogy valami nem stimmel vele, de kihez is fordulhatna?
Sajnos sokaknál már gyerekkorban eldől, hogy milyen felnőttekké válnak, és maximum hosszú évek munkájával lehetne segíteni rajtuk. Vannak olyanok, akiken pedig egyáltalán nem lehet, mint pl. az antiszociális személyiségzavarral rendelkezők. De az, hogy a társadalom elfordul attól az egyéntől, aki problémával küzd, nem megoldás. Bezárkózunk a rózsaszín burokba, és csak azt engedjük be, amitől nem félünk. Csak ettől nem fog változni semmi. Mert a kirekesztés nem segít azoknak, akik segítségre szorulnak. A társadalom "normális" tagjai pedig ugyanúgy áldozatául esnek bűncselekményeknek, bántalmazásoknak, de rajtuk már sokszor az csapódik le, ami a következménye annak, hogy valakit hagytak elkallódni, s felnőni egy olyan világban, olyan emberekkel körülvéve, akik szörnyeteget csináltak belőle.
Hány olyan család él a világon, ahol folyamatos erőszaknak vannak kitéve a családtagok? Ahol a szülőnek semmi felelősségtudata nincs a gyerek iránt, mert ő saját maga is már egy rossz mintát tanult meg, és azt adja neki tovább? Ahol a szeretet és elfogadás ismeretlen fogalom? S ahol a önreflexió hiányában, és a tudatlanság árnyékában fel sem ismerik az emberek, hogy valamit rosszul csinálnak, mert szinte természetes nekik az ilyen élet? Ösztönök által vezérelt cselekedeteikkel tönkreteszik a saját, és mások életét, a társadalom pedig ezt kívülről végignézi, és messziről elkerüli, mintha nem az ő problémája lenne. Az ilyen környezetben élő emberek nem fognak tudni segíteni saját magukon, mert fel sem ismerik, hogy gond van. Léteznek persze hasznos szervezetek, ahol pl. a kisebbségnek próbálnak segíteni, vagy ahol árva gyerekeket gondoznak (ugyan nem feltétlenül a legjobb módon), intézetek, segélyszervezet bántalmazott kapcsolatból menekülőknek. Olyan szervezetből viszont alig akad, ahol nem csak a bajbajutottakon segítenek, hanem ahol megpróbálnának a probléma gyökeréig ásni, és akár oktatási programokkal, nevelési módszerek átadásával segítenének azoknak az embereknek, akik nem normális körülmények között nőnek/nőttek fel. Szerintem érdemes elgondolkozni azon, hogy mit is csinál a társadalom azokkal, akik ilyen családból jönnek, akár gyerekekről van szó, akár felnőttekről? A gyerekeknél ez még rosszabb, mert ott talán a közösség még képes lenne átformálni az egyént, de már a kezdetektől fogva megtapasztalja, hogy milyen kiközösítettnek lenni, már akkor azzal a tudattal él, hogy ő 'más', és már akkor elindul a leválasztódás a többiektől, attól, ami abban a közösségben elfogadottnak számít. A különbözőség önmagában nem lenne baj, viszont a többiektől való elkülönülés következtében nem alakulnak ki a megfelelő szociális viselkedési minták, s az egyetlen irányadó még mindig a szülőkkel való kapcsolat lesz, s ha később egy olyan társasággal találkozik, ami eltér a normálistól, könnyen rossz útra térítheti a formálódó gyereket, aki amúgy kapcsolódást keres.
Egy néhány szó még az árvaházakról, és intézetekről, ahonnan sokkal nagyobb eséllyel kerülnek ki olyan emberek, akik felnőttként bűnözőkké, vagy úgymond "rossz életűvé" válnak. Ezekben az intézményekben kötődési problémákkal, szeretethiánnyal küzdő gyerekek élnek többségében, és ebből is látszik, hogy mennyire fontos a szülők viselkedése, mennyit számít az, ha valaki szeretetteljes családban nő fel, és ha valaki nélkülözi azt gyerekkorában.
A társadalmunk rózsaszín burka túloldalán, ott élnek ezek a sanyarú sorsú emberek, akik nélkülöztek, akiket bántottak, kiközösítettek; akikből szörnyeteget faragott a saját családjuk, vagy a közösség, amiben felnevelkedtek; akik bántalmazóvá, vagy bűnözővé lettek, s olyan kegyetlen tettekre képesek, amire nincs bocsánat, - s amiben nincs Emberség. Mert nem tanulták meg, hogy milyen emberinek lenni, hogy milyen szeretni.
|
