Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26829
|
2018-12-20
Közelebb az élethez (?)
Nemrég részt vettem egy olyan eseményen, ami réges-rég hozzátartozik a kultúránkhoz, ugyanakkor számomra teljesen új élményt adott, és elgondolkoztatott. Vidéken gyakori szokás a disznóvágás. Aki már részt vett ilyenen, annak gondolom nem kell elmesélnem részleteiben, hogy hogy is zajlik, ettől függetlenül én egy kicsit más szemszögből közelítem meg a dolgokat. Azt szeretném leírni, hogy bennem milyen érzések fogalmazódtak meg közben.
Amikor én már odaértem, a két malacka ott feküdt a földön holtan, aminek részben örültem, hiszen így nem kellett látnom a haláltusájukat, viszont azért kíváncsi is lettem volna rá.
Kb. 10-12-en voltunk összesen egy ház udvarán, 3 családból gyűltünk össze.
Azt tudni kell, hogy a disznónak a levágása után jön a kemény munka, ugyanis a húst fel kell dolgozni. Tulajdonképpen egy mini húsfeldolgozó üzemre hasonlít ez az egész tortúra, amiből mindenki kiveszi a részét. A hangulat megteremtése érdekében szokás italozni is közben, főleg ha hideg van.
Röviden felsorolom a lépéseket, ha valaki nem ismerné a folyamatot (ezt csak az olvassa, aki nem undorodik tőle): a disznók szőrét leperzselik, lekaparják, majd a bőr felszínét feketére megperzselik, azt is lekarapják/lemossák - ez egy tisztítási folyamat, aminek az eredménye, hogy kapunk egy sárga bőrű, csupasz malacot.
Ezt követően a lábain átszúrt kampó segítségével egy állványra fellógatják a disznót, mert így könnyebb szétvágni, és eltávolítani a belső szerveit.
A hasa mentén történik egy nagyobb vágás, de elsőnek a fejét vágják ketté, és szedik szét felhasználás szempontjából (ezt még a földön). Az állatból a béltartalmán kívül szó szerint mindent felhasználnak, mindenből készül valami.
A szervek kivétele után következik a husi feldolgozása a testrészek szerint.
A disznósajt pl. a malac gyomrába töltött különféle "finomságok", a bélbe töltik a darálthúst, az agyvelőt külön megfőzik és megeszik... és még sorolhatnám.
Most jön az általam való megközelítés.
Bennem ez a téma már régóta fogalmazódik. Az emberek hozzáállása a körülöttük lévő élőlényekhez, haszonállattartás, maga az állatok megölése, előcsomagolt hús vásárlása. Az evolúció úgy alakított bennünket, hogy alkalmasak vagyunk húsevésre (persze sok másfajta étel fogyasztására is). Sokan vegetáriánusok, sokan pedig azt mondják egy állatt láttán, hogy "Na, ebből finom pörkölt készülhetne". Én nem ítélem el egyiket sem, és én is a húsfogyasztók közé tartozom. De akaratlanul is felötlött bennem az a gondolat, hogy mennyivel másabb módja az élelem "megszerzésének" az, ha valaki felnevel egy állatot hosszú hónapokon keresztül azért, hogy a családjának legyen étel belőle, mint amikor hatalmas üzemekben szörnyű körülmények között tartják ezeket az állatokat, és mi már csak levesszük a polcról a kész terméket. Az embereknek teljesen természetes dolog, hogy előttük a nyersanyag, amiből főzhetnek. Persze, megdolgozunk érte, csak máshogy. Egészen más az, amikor látod a folyamatot, először az ugrabugráló kis malacot, majd a belőle készült sertéspörköltet a tányérodon. Ezzel nincs is semmi probléma, hiszen a természet ilyen, más állatok is megeszik a többit, és nincs bennünk sajnálat. De az ember szerintem nem tudja értékelni azt, hogy mindez elérhető számára, és ezen van a hangsúly. Nem is foglalkozunk ilyenekkel, mert nincs rá szükség. A nagyüzemek leveszik a súlyt a vállunkról. Hányszor volt már az, hogy a megmaradt ételt nem tudtad megenni, és inkább kidobtad a kukába? Nagyon sokan ezt teszik, nyilván emiatt több húst is fogy, több állat kerül a vágóhídra. Ezen kis odafigyeléssel lehetne változtatni, de nem is ez a lényeg, hanem hogy amióta ennyire eltávolodtunk a természettől, semmit nem tudunk értékelni, ami a természet ad, és szó szerint kizsigereljük. Az ember már mindenhol ott van, és pusztítja az élőlényeket, fákat, felhasználja a nyersanyagokat, míg a végén nem marad semmi. A legnagyobb probléma azzal van, hogy túl sokan élünk ezen a bolygón, ami már lassan nem fog elbírni minket. De gondolom nem mondtam újat.
A 'közelebb az élethet' címet valójában azért adtam ennek a bejegyzésnek, mert én, aki itt él a fővárosban, nem mindennap látok ilyen dolgokat. Élem a saját kis életem a betonrengetegben, és még egy póktól is megijedek. Ez részben kapcsolódik az előző bekezdéshez, hogy egyre távolabb kerülünk a természettől. Kinyithatnám a biológia tankönyvet, amiben részletes leírást kaphatok a növényekről, állatokról, de azért az nem ugyanaz. Sokakban undort/félelmet kelt az, ha egy élőlénynek a belső részét kell látnia. De nem szabad elfeledni, hogy ez is része az életnek. Számomra inkább érdekes, hogy hogyan épülünk fel. Hogy valójában mi is egy darab hús vagyunk, amit egy csontváz tart össze. Sejtek, szövetek, szervek... ezekből állunk, mégis itt vagyunk, és gondolkodunk, cselekszünk. Hogy őszinte legyek, van/volt bennem egy belső félelem a téma iránt, amit brutalitásnak hívunk, ahogy emberek bánnak állatokkal, vagy más emberekkel. Bennem rossz érzést keltett az a gondolat, hogy egy késsel kettévágjuk a malacka fejét, és utána kivesszük belőle az agyát. És még meg is esszük (én személy szerint nem, de sokan szeretik). Viszont ez az élmény segített egy kicsit jobban elfogadni, megérteni ezt, és egy új nézőpontot adni az életemhez.
(ez birarr lesz) Az az ellentmondás volt bennem sokáig, hogy ha egy álattal teszi valaki ezt, az mennyiben más, mintha egy emberrel tenné? Nyilván egy fajba tartozunk, ezért (kivéve, aki pszichopata és ezt élvezi), nem tudnánk érzelemmentesen, bűntudat nélkül a másik emberrel ilyet tenni. A legfőbb ok természetesen az, hogy (egyes) állatokra ételként tekintünk, míg az emberekkel együtt élünk egy társadalomban. Viszont ha abból a szemszögből nézzük, tehát ha csak azt vesszük figyelembe, hogy egy élőlény csinál valamit egy másik élőlénnyel, pl. megeszi, akkor nincs különbség aközött, ha egy ember egy állatot, vagy egy másik embert eszik meg, mert hús-hús. De hogyha eléd raknának egy tányér sertéspörit, amire azt mondanád, hogy ez nagyon finom, de ha a végén kiderülne, hogy emberhús volt benne, akkor valószínűleg kihánynád. Ez valószínűleg azért alakult ki, mert egy fajnak nem lenne evolúciós szempontból pozitív irány, ha a saját fajtársát is megenné. Bár szerintem a legtöbb ember az életmódját tekintve még egy csirkét is nehezen tudna bántani. Ezt csak azért írtam le, mert én régen nem gondoltam bele annyira mélységesen, hogy az a szelet hús valójában egy élőlény része volt, és semmivel nem különb, mint a saját húsom. És mivel engem rossz érzéssel tölt el a gondolat, hogy egy embert szeletelek az asztalon, így valamiért kialakult egy negatív érzés azzal kapcsolatban is, ha egy állattal csinálom ugyanezt. Szóval ami mindent meghatároz, az az emberi psziché. Mivel a saját fejemben nem tudtam ezeket rendezni, ezért én azt is kegyetlenségnek láttam régen, ahogy megölnek egy disznót, és nem akartam róla inkább tudomást venni, hogy amit eszem, az hogy került oda. De most sikerült ezt átértékelnem, és rendbetenni magamban...
|
